Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-03 / 52. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 3.. CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Átkötött épült az uniós támogatásból Pályázati pénz intézményfelújításra Szőlősgyörökön 35 millió fo­rintból készült el a település északi részén húzódó út, mely a Malom utcát és a Kis- Banyászó he­gyet köti ösz- sze. A tegnapi átvételt követően rövidesen kifizetik az útépítéshez nyert uniós támogatást. A beruhá­záshoz az önkormányzat a Belügyminisztérium pénz­ügyi segítségét is igénybe vette, mondta Ékes József pol­gármester (képünkön), (ft) A segesdi önkormányzat mintegy 463 millió forintból gazdálkodik idén. Mohr Ta­más polgármester elmondta: 412 millió forintos uniós pá­lyázatból felújítják az óvodá­kat és az általános iskolát. A Szociális Felzárkóztató Pályá­zat keretében az Idősek Klub­ját is rendbe teszik, amely mintegy 17 millió forintos költséget jelent a település­nek. Az első félévben az Arany János utca szilárd bur­kolatot kap, valamint Lászlómajorpusztán Sport- és játszótér létesül, (mg) Munkalehetőség híján kiürül a Koppány-völgye Nagy a baj a tabi kistér­ségben - szembesítette a munkáltatói fórum részt­vevőit tegnap a kialakult foglalkoztatási helyzetről Horváth Tünde, a munka­ügyi központ kirendelt­ségvezetője. A regisztrált állástalanok száma meg­haladta az 1250-et. A 17,4 százalékos munkanélküli­ségi ráta, pedig tovább emelkedik... Krutek József A Koppány-völgyi kistérség fog­lalkoztatási helyzetét alakító, meghatározó szereplőit - egyéni és társas vállalkozások képvise­lőit, intézményvezetőket, polgár- mestereket - hívta meg a kiren­deltség a fórumra, hogy tájékoz­tassák őket a jelenlegi nem ép­pen rózsás helyzetről. Kezdemé­nyezésük egy szélesebb körű összefogást, a kistérség élhetőb­bé tételét, fejlesztését szolgálta. Schmidt Jenő tabi polgármes­ter azt hangsúlyozta: a kistérség szereplői elsősorban csak ma­gukra számíthatnak. Összefo­gásra, folyamatos párbeszédre, a Koppány-völgye jövőjének közös alakítására hívta a résztvevőket. Javasolta, hogy a versenyképes­ség érdekében az ipar, a mező- gazdaság, a kereskedelem és a szolgáltatószektor szereplői ala­kítsanak platformot és negyed­évente konzultáljanak, miként léphet előrébb a kistérség... Horváth Tünde előadásában szólt arról, hogy 2004 újra a lét­számleépítés éve lett. Bezárt a karádi varroda, csökkentette lét­számát a Nion Kft., embereket küldött el az MKB Hungária Kft, megszűnt a kapolyi laktanya. Összesen kétszáz dolgozót érin­tettek az intézkedések. Szólt ar­ról is, hogy tavaly 333 állásaján­lat érkezett a kirendeltségre 617 személy foglalkoztatására. Ez 26 százalékos visszaesést jelentett. Gondként említette azt is, hogy a térségből megindult az elván­dorlás, főleg a fiatal és maga­sabb végzettségűek keresnek máshol boldogulást... SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ játékunkbi Nyereméi Tavaszi nyílt hétvége március 5-6. Szombat-vasárnap 9.00 órától 15.00 óráig Mégtartaz 500.000#" Ft használtautó beszámítási kedvezmény, új gépkocsiját akár O,- Ft befizetéssel elviheti!* Fíbla Sedan, Fabia Combi, Octavfa Tour illetve Superb típusú gépkocsik vásárlásakor 1 évig mi flz*t|flk a Cascót ön helyett! Garancia idő 2 + 1 év* * • Előzetes bittletbtfáfis után *• Weitauto garancia Az ön Skoda márkakereskedője: Karg Mobil Kft 7400 Kaposvár, Árpád u. 37-39. Tel.: (82) 529-580 Fax: (82) 529-589 www.kargmobil.hu E-mail: karg@kargmobll.hu Név Ingatlan Autó _________Egyéb Ingóság Pénz, értékpapír Jövedelmek (bruttó) _______Tartozás Na gybajom, 0,4177 ha szántó, 0,0430 ha gyep. Megtakarítás: ' Polgármester: 1,3720 ha szántó Nagybajom Agrár 534 000Ft/hó Rt. 3,8 millió Ft Nagybajom Agrár Rt.---------------- ----------------- értékű részvény fb-elnök Él ebiztosítás: 16.500 Ft/hó 3 millió Ft értékben Siófok, 588 rrí, lakóház, udvar; épület: Festmény, grafika Életbiztosítás: Polgármester: 513 000 Ft + Hitel: 161 m2; tulajdonos kisplasztika 42 db 1 293 326 Ft 75 000 Ft/hó, megyei önkorm. 598 000 Ft Siófok, 14,5 m2 garázstulajdonos __________ antik és stílbútorok Megtakarítás: képviselője: 153 000 Ft/hó Kölcsön: Zamárdi, 10339 m2 szántó 1/2 tulajdonos 25 db 6,47 millió Ft Fbtag, Club Aliga Vagyonkezelő 350 000 Ft Siófok, 1373 m2 kivett; haszonélvező, 1/4 Pénzkövetelés: Rt. 50 000 Ft/hó 1,66 millió Ft FB Zöldfok Rt.: 51 400 Ft/hó r): Balatonföldvár, 77 m2 szövetkezeti ház Polgármester: 437 500 Ft/hó 2/4 részben tulajdonosa Költségtérítés: 87 500 Ft/hó Szántód, 62 m2 üdülő 1/2 rész. tulajdonosa Balatonföldvár, 252 m2 garázs 1/28 része ---------------- ----------------- ---------------- ----------------­Su szuki Swift 2002 Biztosítás: Polgármester: 412 500 Ft/hó Köztisztviselői hitel: 1 210 000 Ft Nem fogl. származó: 1 600 000 Ft Életbiztosítás: 100 000 Ft/év 1 200 000 Ft (viziközmű társulás) ,• Lakáskassza: 10 000 Ft/hó Barcs, 126 m2, társasház 3/4 része Opel Astra 2004 Bútor, háztartási gépek Bankbetét: Polgármester: 469 800 Ft/hó Hitel: Barcs, 100 m2 családi ház 1/4 örökölte ékszer, tv, festmények, 239 000 Ft megyei önk. képviselője, egy 1 920 000 Ft Barcs, szántó, erdő, Csokonyavlsonta erdő műtárgyak bizottság tagja, elnöke: 1440 000 Ft/év Reging Rt. fb-tagja: 600 000 Ft/év Balatoniéit, 98 m2 lakóépület tulajdonosa Honda Civic 2003 Takarékbetét: A jövedelemről szóló részt nem Hitel: Balatonlelle, 128 m2 lakóház 1/2 tulajdona 5 000 000 Ft küldte el szerkesztőségünkbe 10 000 000 Ft r): Balatonboglár, lakóház 200 m2 Suzuki Swift 2001 Megtakarítás: Polgármester: Tartozás: 2 500 000 Ft 437 500 Ft/hó 1 000 000 Ft Fonyódi családi ház tulajdonosa Ford Focus 2003 6 millió Ft értékű Megtakarítás: Polgármester: Hitel: Fonyódi családi ház haszonélvezeti joga lakásban lévő ingóság 500 000 Ft 437 500 Ft/hó 4 000 000 Ft 1/2 részben Deviza: 300 000 Ft . Értékpapír: 150 000 Ft I " " Életbiztosítás: 7 MFt Nagyatádi 120 m2 lakóház 1/2 része Peugeot 307 2003 Életbiztosítás: Polgármester: Hitel: Nagyatádi 200 m2 lakóház 9/24 része öröklés 1 200 000 Ft 619 250 Ft/hó 390 000 Ft Nagyatádi 11 671 m2telek 1/2 része Takarékbetét: Megyei önkorm. képviselője:----------------- 2 480 000 Ft 120 000 Ft/hó Lengyeltóti, 151 m2 lakóház 1/2 tulajdon Renault Megane 2004 Takarékbetét Fogl: 387 000 Ft/hó Lengyeltóti, 1798 m2 szóló tulajdonosa 2 000 000 Ft Lengyeltóti és kör­nyéke szenyvíztárs.---------------Z 120 000 Ft/hó ----------------­Me gyei kőzgy. tag: | ■ 120 000 Ft/hó Tab, 130 m2 lakóház 1/3 részben tulajdonosa Opel Zafira 2004 - Önkéntes nyugdíj Polgármester: Tartozás: erdőrész tulajdon (Nágocs) pénztár: 1,1 MFt 415 000 Ft 2 700 000 Ft Megtakarítás: Nem fogl. származó: 400 000 Ft 120 000 Ft Takarékbetét: Megyei közgyűlés képviselője 1 000 000 Ft Marcali 170 m? családi ház 1/2 része Opel Astra 2004 60 db különböző méretű Polgármester: Balatonfenyvesi 140 m2 lakóház 1/4 részben képzőművészeti alkotás 470 000 Ft/hó örökölte 1/2 része Megyei közgyűlési tanácsnok: 200 db könyv 1/2 része ---------------- 120000F1/hó ----------------­Mu stang Rt. fbelnők : Kaposvár, 168 nf családi ház 1/2 tulajdona Toyota Avensis Értékpapír: Polgármester: Banki hitel: Kaposvár, 79 m2 társasházi lakás 1/2 tutajdona 16 000 000 Ft 884 000 Ft/hó > 20 000 000 Ft Kaposvár, 130 m2 társasházi lakás tulajdonosa 1/4 részben ““” Nagybajomi segítség jövet-menet- Büszkék vagyunk arra, hogy sok vállalkozás a segítségünkkel erősödött meg. A térség pénz­ügyi életében tartósan is megha­tározó szerepre törekszünk - foglalták össze a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet stra­tégiáját tegnap a pénzintézet ne­gyedik ügyféltalálkozóján. Három kistérségben - Kapos­vár, Lengyeltóti, Nagyatád - van jelen a takarékszövetkezet, 88 település tartozik hozzá. Mér­legfőösszege tíz év alatt hússzo­rosára - 500 mülió forintról csaknem 10 milliárdra - emel­kedett. A sokat ostorozott banki és pénzügyi szektor hibáit, hiá­nyosságait kikerülve a 48 éves múltra visszatekintő nagybajo­mi takarék megtartotta az ügyfe­leket és erősítette térségi pozíci­óját. Ezt példák sokasága bizo­nyítja. Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjé­ben utalt rá, hogy a kétszintű bankrendszer alakulásakor so­kan temették a takarékszövetke­zeteket A változások után más­fél évtizeddel az látszik; szükség van a pénzügyi szervezetekre, főképp az aprófalvas Somogy­bán kívánatos munMjuk. Dóri Jánosné, a Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet elnö­ke arról beszélt: jó kapcsolatra törekednek az ügyfelekkel. Hu­szonöt kirendeltséget üzemeltet­nek, tapasztalatuk szerint a helybeliek túlnyomó többsége elégedett a szolgáltatás színvo­nalával, a gazdag pénzügyi kíná­lattal. A fogyasztási hiteltől az építési és vállalkozói liitelen át a mezőgazdasági hitelig sok terü­leten segítséget nyújtanak. Utób­bi tavaly rendkívül megnőtt; a nagybajomiak 2,8 milliárd forin­tot folyósítottak.- A takarékszövetkezetek átla­gosan 4-5 ezer folyószámlát ve­zetnek, mi 12 ezret és 16 önkor­mányzattal is kapcsolatban ál­lunk - közölte Dóri Jánosné. - Ez bizonyítja, hogy bárkivel jól együtt lehet működni, csak a szándék legyen meg. Elégedet­tek vagyunk a másik fő célcso­port, a kis- és közepes vállalko­zások eredményeivel. Ebben az évben is gyors, rugalmas és segí­tőkész üzletpolitikát folytatunk. A 157 takarékszövetkezet mérlegfőösszege csaknem 900 milliárd forint, e mutatóval az el­ső öt hazai pénzintézet között ta­lálható az integráció. Erről Szabó Levente, a Magyar Takarékszö­vetkezet Bank üzletág-igazgatója szólt A bevezetés előtt álló, ka­mattámogatott hitelprogramo­kat részletesen ismertette és be­számolt a Széchenyi-kártya for­galmazásának tapasztalatairól is. A rendezvényen a somogyi agrárkamara, valamint a keres­kedelmi és iparkamara is bemu­tatta a szolgáltatásukat. ▲ □élhetőségünk: Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet Központ 7400 Kaposvár, Füredi u. 1. Tel.: 06(82)527-130

Next

/
Oldalképek
Tartalom