Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-24 / 46. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK AKTUÁLIS felmérés Az országban a nyugati megyék, a Budapest környéki települések a gazdagok, Somogybán a Balaton-part. Keleten és délen nincs miből vásárolni Tovább szegényedik a legszegényebb MEGKÉRDEZTÜK Hol könnyebb élni? kovács ferencné: Nehezebb a faluban élőknek, főként akkor, ha a városba kell bejárni dolgozni. A munkáltatók nem fizetik ki a bérleteket. Persze előnye is van a falusi életnek. A panelban lakók nem tudják, mennyivel jobb, ha az ember megtermelheti kertjében a zöldséget. Munkát mindenütt nehéz találni. Rinyabesenyőre Lábodról nyolc kilométeres, kanyargós út vezet Az úton most bokáig ér a hó, pedig egy napja már csak eső esett Ezek szerint hótoló nem és más jármű is csak elvétve fordult meg erre. A Rinya menti erdő körbeöleli a települést, Lábod és Besenyő között pedig éppen félúton, a térségnek nevet adó Rinya csörgedezik. Szépen lassan, úgy, ahogy az élet is errefelé. Fábos Erika NOVODONSZK! ROUNfr Kaposvátalálnak munkát, én is itt dolgozom biztonsági őrként. Nagyok a különbségek a falusi és a városi emberek között. A zárt falusi közösségek nehezen fogadnak be egy városból éreezettet. szarka JÓZSEF: Falusi vagyok, K | ha tehetném, se 1 költöznék városba. Bár hét éve nincs munkám, w azt gondolom, I ez nem függ X össze azzal, hogy hol élek. Ha meghallják, hogy elmúltam ötvenéves, nem alkalmaznak. Ugyanez a városban is igaz. Tény, hogy sokkal kevesebb a lehetőség a falvakban. A település szélén, mintha csak úgy rendezték volna, két romos épület áll egymással szemben. Egyik oldalon régi, vastag falú téglaistállók ablakok és tető nélkül, a másikon egy romjában is csodálatos templom. Büszkén áll és arról mesél, nem mindig volt ez a megye legszegényebb faluja. A templomot 1886-ban építették neogótikus stílusban a katolikusok, akik akkoriban még ötszázan éltek a településen. Most alig 260 lakója van Rinyabesenyőnek. Vezetékes gáz nincs a településen, bolt is csak délig és mindössze tucatnyi embernek van munkája. A többi munkanélküli. A reggel óta szemerkélő havas esőben kék Lada közelít. Orsós János vezeti és amikor megtudja, miért jöttünk, azt mondja: nincs ebben újdonság.- Nekem akarja megmondani, hogy ez a legszegényebb falu, hát én jobban tudom, mint maga, itt lakom - mondja aztán a A pénzhiány csődbe viszi a kiskereskedőket kertész rezső, a K1SOSZ megyei ügyvezető elnöke (képünkön) szerint helytállóak azok az adatok, amelyek arról árulkodnak, hogy az elmúlt években csökkent a somogyi települések vásárlóereje. Ezt ugyanis a kisvállalkozók évek óta a bőrükön érzik. Az elmúlt két év alatt több somogyi kisbolt is bezárt, a legtöbb érdekes módon a megyeszékhelyen. Ez nem csak a vásárlóerő csökkenésével magyarázható, hanem azzal is összefüggésben van, hogy a multik annyira leverik az árakat, amivel már nem érdemes és nem is lehet versenyezni A kereskedők egyébként azt is tapasztalják, hogy a hónap első hetében, fizetésnap körül nagyobb, aztán pedig jóval kisebb a forgalom. Kertész Rezső szerint amennyiben ez így folytatódik, a mostani kiskereskedők és kisvendéglősök néhány év múlva munkanélküliek lesznek. lesz. Látja, még lehetünk ennél is szegényebbek... Az óvoda és az iskola egy épületben működik. Az ovisok mézes kenyeret kaptak uzsonnára. Ma sincs maradék. Egy szobával arrébb, összevont osztályban tanul a 11 diák. Pandúr Annamária Kaposváron végzett és szolgálati lakásban lakik Rinyabesenyőn. Azt mondja, nem tudja még, ml lesz vele, ha szeptembertől már nem lesz rá szükség. Sajnálja a falut és benne a gyerekeket. Azt mondja: jobbat érdemelnének. Jobbat és többet. Figyelemből is. És nem csak akkor, amikor kiderül róluk, hogy ők a legszegényebbek... Szegények, gazdagok Somogy átlaga 245 településen 89,1 - ám az eltérések hatalmasak, 33,9 és 140,3 között változik a vásárlóerőindex megyén belül. Érdekes, de nem meglepő, hogy az első ötbe csak Balaton-parti település tudott bekerülni, az utolsó ötbe pedig csak dél-somogyi. 1. Balatonföldvár (140,3) 2. Balatonmáriafürdő (138,9) 3. Zamárdi (130,5) 4. Siófok (115,4) 5. Balatonszárszó (110,2) ... 241. Rinyaszentkirály (46,7) ... 242. Kisbajom (46,2) ... 243. Istvándi (41,9) ... 244. Somogyaracs (41,7) ... 245. Rinyabesenyő (33,9) Fagyos hangulat. Rinyabesenyőn 67 házban 260 ember él és a faluban összesen 10 embernek van autója volán mögött nagyot legyint. Most is éppen boltba megyek. Ilyenkor, délután itt már csak egy kis bolt van, ahol kétszer annyiba kerül minden, mint Lábodon. Igaz, helyben van hitel, ezért még akkor is sokan vásárolnak itt, ha igen drága.- Miből lennénk gazdagabbak, mondja - kérdezi Orsós Imréné. - Nekünk legfeljebb csak tavasztól őszig van egy kis pénzünk. Isten áldása az erdő, meg hogy van benne gomba. Azért kapunk pénzt a segélyen kívül. Orsós János 22 éves és minden munkát elvállalna, még- sincs állása.- Ha kocsival járok be innen, nem éri meg, mert elautózom, amit fizetnek, busszal meg nem tudok. Reggel hétkor megy, amivel nem érek oda kezdésre sehova és ötre van itt, amikorra meg nem végzek sehol.- Az hagyján, de állítólag a deleset meg is akarják szüntetni - a nevemet meg aztán meg ne írja, nem büszkeség ez minekünk. - Tőlünk mindent elvesznek. Orvosunk gyakorlatilag nincs. Egy új doktornő jött Budapestről, aki egy órát tölt el itt egy héten, aztán annyi. Ha meg orvoshoz akarom vinni a gyereket reggel és a déli busz megszűnik, jöhetek haza délután, vagy gyalogolhatunk nyolc kilométert. Jövőre már iskola se Somogyi várossorrend 1. Balatonföldvár 2. Siófok 3. Fonyód 4. Balatonboglár 5. Kaposvár 6. Balatonlelle 7. Tab 8. Marcali 9. Nagyatád 10. Barcs 11. Lengyeltóti 12. Csurgó 13. Nagybajom Felét költhetjiik az európai az európai sorrendet is elkészítette a GfK. A vásárlóerő-indexek mellett összehasonlították azt is, hogy egy átlagpolgár egy évben mennyi elkölthető összeggel rendelkezik. A vizsgálatból kiderült: vásárlóerő-indexen, a 29 ország (25 EU-tag, plusz négy CEFTA- ország) átlagát száznak véve a felsőházat Lichtenstein (222,6 ), Luxemburg (154,4) és Svájc (136,4) alkotja, Magyarországon ugyanez az adat 56,5. Még érdekesebb a másik eredmény: míg egy lichtensteini polgár évente átlagnak 31 ezer eurót (7,6 millió forint), egy luxemburgi 22 ezer eurót, egy svájci pedig 19 ezer eurót költhet el, addig egy magyar átlagember 8095 euró (1,98 millió forint) felett rendelkezhet szabadon. A 29 ország sorában hazánk a 24., utánunk a sorban Lengyel- ország, Litvánia, Szlovákia, Lettország és Észtország található. SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Adánd József Attiláról és a család fontosságáról esett a legtöbb szó tegnap este Ádándon, a Fekete István szakiskolában. Németh Ilona iskolaigazgató és Pollák Tibor polgármester látta vendégül Somogy jeles közéleti személyiségeit az esti beszélgetések idei második rendezvényén. (fi) Balatonberény a 309 millió forint az önkormányzat idei költségvetése. Gazda János polgármester (kéf ; pünkön) elmondta: az I iskula fenntartása 30 ; millió, az óvodáé 25 I millió, míg a Gameszé 55 millió forint. A településen folytatódik a naturistastrand vendéglátóegységeinek építésé, valamint elkezdődik az óvoda , felújítása is. (mg) Balatonszentgyörgy Egy éve alakult újjá a településen a helyi polgárőr-egyesület. Az eltelt időszak alatt eredményességüket bizonyította, hogy nyolcvan százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. A tavalyelőtti harmincnyolccal szemben az elmúlt évben már csak öt bűncselekmény volt a településen. (ve) Buzsák Jótékonysági bált rendeztek az általános iskolában. A vacsorával és a diákok színes műsorával fűszerezett rendezvényen a fenntartó önkormányzatok polgár- mesterei is részt vettek. Az est fő szervezője Hartinger Lászlóné, a Szülői Munkaközösség elnöke volt. A bevételt a nevelési-oktatási munka feltételeinek javítására fordították. (szá) Gadány Idén is pályáznak az utak burkolatainak javítására. Tavaly már nyertek pénzt erre a célra, idén újabb utcát szeretnének rendbe tenni. A beruházás várhatóan 9 millió forintba kerül majd. Az utakhoz hasonlóan a templom is felújításra szorul, amelynek megvalósítására az önkormányzat az egyházközséggel együtt nyújt be pályázatot, (bl) Gyugy 110 lámpaoszlopot szereltek fel a településen. A szolgáltató a korábbi 71 darab régi típusú villanyoszlopot cserélte ki a falu utcáiban. Az új oszlopokra a fénycsöves lámpákat az önkormányzat biztosítja. Ezek bérleti díja 650 ezer forint évente, tudtuk meg Jelenka György polgármestertől (képünkön), (ft) Kaposvár Somogybán tavaly több mint tizedével csökkent az ismertté vált bűnesetek száma, ám a megye Budapest után még mindig a második helyen áll a százezer lakosra jutó bűncselekmények arányát tekintve. Kiemelt feladat volt például a családon belüli erőszak elleni küzdelem, a szervezett bűnözés fel- térképezése, a balatoni közbiztonságjavítása. Minderről a megyei bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságtegnapi ülésén számolt be Dégi Endre bűnügyi igazgató. A bizottság tagjai a megyei rendőr-főkapitányság tavalyi munkájának értékelése mellett elfogadták az idei munkaprogramjukat is. Kaposvár Nemrég írták ki a 2005. évi pályázatokat. A pályázati lehetőségeiről, azok lebonyolításáról és a melléjük igénybe vehető banki konstrukciókról szervezett társas vállalkozók és önkormányzatok részére előadásokat tegnap a CIB Bank, melyeken felhasználták a tavalyi év pályázati tapasztalatait, s ezek alapján látták el tanácsokkal az érdeklődőket, (av) Marcali Befejeződött a gyűjtés a Noszlopy iskolában a délkelet-ázsiai szökőár túlélői számára. A diákönkormányzat szervezésében hu- szonhétezer-kettőszázhetven forintot gyűjtöttek össze a tanulók. A diákok saját zsebpénzüket ajánlották fel, hogy segíthessenek a katasztrófa sújtotta övezet lakóin, (ve) Ordacsehi Több mint százan vettek részt az általános iskola tornatermében rendezett batyusbálon. A zenés mulatság egy helyi baráti társaság kezdeményezése volt öt évvel ezelőtt. Azóta hagyományos, egész települést megmozgató programmá nőtte ki magát, mondta Kiss Miklós polgármester (képünkön). (ft)