Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-24 / 46. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK KAPOSVÁR Forgalomszámlálók a jobb közlekedésért A polgármesteri hivatal megbí­zásából végeznek forgalom- számlálást a város több pont­ján a Meló-Diák munkásai. Tegnap a Jutái út-Hajnóczy ut­ca sarkán, valamint a Hősök temploma előtti kereszteződés­ben számolták az elhaladó au­tókat, buszokat, teherautókat a diákok, akik arra is figyeltek, hogy melyik autó milyen irányban folytatja az útját A városháza a városi közlekedési koncepció kialakítása előtt vé­gezteti el a felméréseket, (av) Kaposvár felé nyitna a koreai LG Jason Baikot, a legnagyobb koreai cég, az LG Industrial Systems képviselőjét és Varga Józsefet, a KVGY ügyvezető igazgatóját fogadta tegnap a városházán Szita Károly pol­gármester. jason Baik üzleti lehetőségeket k,eres hazánk­ban. A tegnapi találkozón egyebek mellett szó esett ar­ról is, hogy mely termékek közös gyártására volna lehe­tőség a villamossági gyárban, s hogy milyen termékköröket exportálhatna a kaposvári cég Koreába. Szita Károly remé­nyét fejezte ki, hogy az LG olyan termékek gyártását szorgalmazná Kaposváron, amelyek elkészítése szaktu­dást igényel, (mk) A költségvetésről tárgyalnak Több mint félszáz napirendi pontot tárgyal meg mai ülé­sén a városi képviselő-testü­let. Egyebek mellett ma sza­vaznak a közgyűlés tagjai a város idei költségvetéséről, s tárgyalnak a város tavaly elnyert, s idén várható pályázati eredményeiről is. A napirendek közt szerepel a városi fenntartású oktatási intézmények módosított há­zirendjéről szóló előterjesz­tés is. (mk) A somogyértesek ellenzik a fűtésdíj emelését A lakók a kipufogófüstöt, a cégek a fogukat szívják Kaposváron a járművek füstje rontja leginkább a levegő minőségét Jakab Edit A közgyűlés adja vissza, amit elvett a panellakásokban élő 25 ezer kaposváritól: ne emelje a távhődíjat és legyen pénz a pa­nelfelújításra - hangzott el a Ka­posvári Somogyért Egyesület tegnapi sajtótájékoztatóján. Gyenesei Istvánná szerint érthe­tetlen, miért tűzi napirendjére a mai közgyűlés a díjemelést, ami­kor az - amúgy a képviselők kivonulása ellenére is határozat- képes - rendkívüli közgyűlés már leszavazta. Kováts Imre sze­rint a távhőszolgáltató 700 mil­lió forintos korszerűsítési prog­ramot indított, hogy csökken­hessenek a távhődíjak. Ennek ellenere nem olcsóbb a fűtés, mert a közgyűlés elvonta azokat a forrásokat, amelyek csökkent­hették volna a szolgáltató gaz­dálkodásának s a beruházásnak a költségeit. A város a távhőszol- gáltatónak a Kaposkábel Kft.- ben levő üzletrészét 80 millió fo­rintért megvásárolta, majd 230 millióért továbbadta. Ez jelentős kárt okozott a szolgáltatónak, s így a távfűtéses lakásokban élőknek is. Emellett ezek a csalá­dok nem kapják meg az önkor­mányzati támogatást a panella­kások felújításához sem, mely szintén jelentős fűtésdíj-megta- karítást jelenthetne számukra, így a somogyértes képviselők nemmel szavaznak a díjemelésre. Az elmúlt öt év légszeny- nyezettségi adatait tekintve Kaposvár a 22 vizsgált vá­ros közt a rangsor második felében foglal helyet. Határ­érték-túllépés miatt intéz­kedési programot nem kel­lett készíteni, ám tavaly há­rom cég hat és fél millió fo­rintos környezetvédelmi bírságot fizetett. Márkus Kata 2003 januárjáig négy állomáson mértek Kaposváron légszeny- nyezettségi adatokat. A rendelke­zésre álló források csökkentése miatt azonban ma már csak két helyszínen, a Fodor József téren és a Béke utca 41. szám alatt mé­rik a levegő kéndioxid-, nitrogén- dioxid- és ülepedőpor-tartalmát - A két mérőpont kevés Ka­posváron, ezért nemrégiben a Kontrássy utca sarkán ideigle­nesen egy mozgóállomást is el­helyeztünk - tudtuk meg Emesz Tibortól, a Dél-dunántúli Környe­Kényes kérdések a közmeghallgatáson Mintegy nyolcvan kaposvári vett részt tegnap este a köz­meghallgatáson. A közös dispu­tát már tizenöt éve ilyentájt, a költségvetés elfogadása előtt tartják meg. A tegnapi közmeg­hallgatáson főleg az idősebb korosztály képviseltette magát. Először Szita Károly polgár- mester szólt a város terveiről, kiemelve: az idén is 3,8 milli­árd forint jut beruházásra, fej­lesztésre. A résztvevők főként a panelfelújítással, az út- és jár­dafelújításokkal, valamint a külterületek helyzetével kap­csolatban tettek fel kérdéseket. A kaposvári pályázatok sorsa, valamint az intézmények felújí­tása is sokakat érdekelt. zetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség levegő­tisztaságvédelmi osztályának vezetőjétől. Az adatok azt mutatják: az el­múlt négy év átlagát és a levegő Tavaly év végére elkészült a Ka­posvár kártya megvalósítható­sági tanulmánya. Ebből az derül ki, milyen területen és milyen kedvezményeket, hogyan lehet majd igénybe venni. Arról, hogy a kártyát az eredeti tervek sze­rint szeptemberben bevezetik-e majd, a közgyűlés dönt. Szita Károly polgármester (ké­pünkön) elmondta: fontos, hogy az állandó kaposvári lakosok ol­csóbban juthassanak hozzá né­hány szolgáltatáshoz és szórako­zási lehetőséghez. De cél az is, hogy a kártya bevezetésével a városlakók kötődését erősítsék. A tanulmány szerint a kártyá­val olcsóbban lehetne vásárolni kéndioxid-tartalmát tekintve Kaposvár viszonylag jó helyzet­ben van. Ez leginkább annak tudható be - mondta a szakem­ber -, hogy Kaposváron már nem jellemző a vegyes tüzelés, egyre több háztartásban fűte- nek földgázzal, s az ipari kibo­csátók is főként ezt használják. A főként kipufogógáz okozta nitrogéndioxid-szennyeződés már jóval nagyobb, átlagosan a megengedett határérték 70 szá­zaléka volt a városban az elmúlt négy évben. Az ülepedő por kon­azokban a boltokban, amelyek csatlakoznak a rendszerhez, de színházbérletet, uszodai és mú­zeumi belépőt sportcsarnokb, bérletet is kec vezményesei lehet majd ver ni vele. Az el képzelések sze- >■«■. wr múl rint szombatonként ingyen par­kolhatnának a kártyatulajdono­sok és idővel a helyi közlekedés is kevesebbe kerülne annak, aki­nek van kártyája. A plasztikla­pocskával azonban nemcsak pénzt lehet spórolni, számos elő­nye lesz még. így egészségügyi kártyaként, iskolai beléptetésnél vagy munkaidő-nyüvántartásra is alkalmas. centrációja átlagosan a határér­ték 43 százaléka volt az elmúlt négy évben. Valamennyi adatot tekintve a 2003-as év volt a leg­kedvezőtlenebb Kaposváron. Tavaly három cég fizetett Ka­posváron és környékén össze­sen csaknem 6,5 millió forintnyi bírságot légszennyezés miatt. A Magyar Aszfalt Kft-t valamivel több mint 76 ezer forintos bír­sággal sújtották, a Hattyú 2004 Bt. vegytisztító csaknem 170 ez­res, a Szenna Pack több mint 6 milliós bírságot fizetett ki. Negyven óra a gyógypedagógiáról A speciális nevelési igényű diá­kok befogadására és fejlesztésé­re negyvenórás továbbképzést indított a Bárczi Gusztáv Mód­szertani Központ. A tegnap kez­dődött oktatáson a kistérség is­koláiból 50 pedagógus vesz részt Benczéné Csorba Margit igazgató elmondta: a résztvevők a gyerekek fejlesztésének külön­böző eszközeivel, terápiáival és oktatási módszereivel ismerked­nek meg. Ezenkívül oktatófilme­ket látnak, módszertani füzete­ket, fejlesztőlapokat kapnak. Kérdéseiket a központ szakem­berei válaszolják meg. A tovább­képzés után a város, majd a kis­térség óvodáinak rendeznek módszertani-szakmai napot. TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/410-500, 412-404 Ügyeletes szállítás: 06-30-6367-003, 06-30-2565-444 Fonyód, Szivárvány u. 37. Tel.: 85/363-630 Ügyeletes szállítás: 06-30-2565-400 Környezetvédelmi program készült Tavaly készült el a város környezetvédelmi programja. Horváth Zoltán környezetvédelmi referenstől megtudtuk: a program cé­lul tűzte ki a belvárosi sétálóövezetek és a forgalomtól elzárt te­rületek növelését, a tömegközlekedési járművek minőségi cseré­jét, a megújuló energiaforrások felhasználásnak fokozását is. Spórolni is segít a kártya SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Segesd 14 segesd i és 5 ötvöskónyi felsőoktatásban tanuló hallgató kapta meg a Somogyi Egyetemistá­kért és Főiskolásokért Közalapítvány ösztön­díját a település műve­lődési házában. Mohr Tamás polgármester (képünkön) elmondta: Segesd ön- kormányzata 70 ezer forinttal támo­gatta a közalapítványt, (mg) Siófok Harmincnyolc értékes nye­reményt sorsoltak ki a hetedik Sió­foki Turisztikai Napokon. Az ide­genforgalmi totó helyes kitöltői kö­zül egy a horvátországi Porecsbe, további öt a görög Makrigilaosba szóló nyaralást kapott jutalmul. Tegnap elpostázták az értesítést azoknak, akik nem vettek szemé­lyesen részt a ceremónián, (ca) Somogymeggyes Ötvenedik házas­sági évfordulóját ünnepelte Somogy- meggyesen Horváth István és fele­sége, Lenti Ilona a községi kultúr- házban. Az ünnepségen két gyer­meke és négy unokája köszöntötte az idős szülőket, majd Weisz József polgármester ajándékkosárral ked­veskedett. Az aranylakodalmon a ro­konság és baráti kör, mintegy hatva- nan vettek részt, (kj) Szabás a Rinyamenti Kistérség te­lepülésének önkormányzata az el­múlt évben három pályázatával nyert 7 millió forintot. A legnagyobb össze­get, több mint 4 millió forintot a szociális alapellátást biztosító étkeztetési és házi segítségnyújtás pályázat keretében nyerték. Teki­támogatásaiból befolyó összegből 1,7 millió forintot költenek a pol- gálmesteri hivatal, az orvosi ren­delő és védőnői szolgálat épülete és a posta épületének fűtéskor­szerűsítésére. A falu óvodájában szintén a fűtéskorszerűsítésre for­dítanak 1,3 millió forintot - tájé­koztatott Gulyás István jegyző (ké­pünkön). (bb) Zala Nagy sikerű farsangi összejö­vetelt szervezett a Zalai Családo­kért Egyesület a falu lakosságának a felújított kultúrházban mintegy százan vettek részt. A farsangi mu­latságon óvodások, is­kolások és felnőttek öltöttek maskarát. A gyerekek jelmezes felvonulása után az egyesület felnőtt tagjai mű­sorral szórakoztatták a megjelente­ket. Este bál zárta az összejövetelt, amelyen élő zenével hajnali háro­mig ropták a táncot, tudtuk meg Szarka László polgármestertől (ké­pünkön). Zimány Huszonötmillió forint támo­gatást kért a képviselő-testület az uniós forrásból egy szilárd burkolatú me-, zőgazdasági út felújí­tására. Takács János polgármester (képün­kön) elmondta: az egy kilométer hosszú szakaszt a munkagépek nagyon tönkretették, így a rendbe­tétele halaszthatatlan feladattá vált. Ha az önkormányzat megnyeri az összeget, akkor a beruházás megvalósításához azt 6 milliós ön­erővel egészítik ki. (hzs) , amelyen Fábos Erika MŰSOR Febr.24-márc.2-ig I PREMIER! ÉN, PÁN PÉTER (12) 83401 ALFIE (16) 83402 (I) 16 15 € ■ (f) 16.30,18.45,21.00 ■ ® SORSTALANSÁG (12) ■ ■ AZ UTOLSÓ GYÉMÁNTRABLÁS (12) 11393 (m) f • l 91309 (f) 18 15.20 30 24-1-ig 18 30 ® §|f 25-28-ig 15.30 M ■ FŰRÉSZ (18) 91264 (f) 24-1-ig 21.15 26-27-én 10:00,12.45 is || I KORTÁRS FILMKLUB! MONSIEUR MICIMACKÓ ÉSAZELEFÁNT (kn.) ■ ■ IBRAHIM ÉS A KORÁN VIRÁGAI (12) 91316 (sz) 14.45 :ifi ■ 80665 (f) 1-én 19,00 26-27-én 10.45,12.45 is M I VEJEDRE ÜTÖK (16) 91297 (sz) 80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL ;ff ■ 24-28-ig és 2-án 18.30,21.15 (kn.) 83401 8p ■ 25-28-ig 15.45 (sz) 14:00 m ■ 26-27-én 10.15,13.00 is 26-27-én 11,30 is ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom