Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-24 / 46. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP Tömegközlekedés: kritikán aluli helyzet KÖZVÉLEMÉNY Többen elégedetlenek Harsányi Miklós Kritikán aluli a megyei tömeg- közlekedés helyzete. Különösen a kisebb településeken élők érzik ezt, akik gyakran nem tudnak eljutni időre munkahelyre, iskolába. Ezzel gyakorlatilag kizárják a lakosságot a munkalehetőségből, hiszen a gyakran minimálbért fizető cégekhez nem éri meg beautózni, mert többe kerül, mint amennyi fizetést kapnak. Változtatni ezen sok pénzből lehetne, ami elsősorban az aktuális kormány feladata. Ez olvasóink véleménye, hiszen kérdésünkre a négy lehetséges válasz közül erre érkezett a legtöbb telefon. Ugyancsak sokan válaszoltak úgy, hogy valóban kritikán aluli, de nem csak vidéken, a városokban is. Arra, hogy jó a tömeg- közlekedés, gyakorlatilag senki nem szavazott. Gólya hozza a diplomát KÖLTSÉGTÉRÍTÉS Egyre több kismama koptatja a Kaposvári Egyetem padjait különféle szakokon Fábos Erika Egyre több kismama dönt úgy, hogy babázás mellett tanul. A Kaposvári Egyetemnek is évről évre több gyermekágyi segélyben, GYES-ben, GYET-ben vagy gyermekgondozási díjban részesülő hallgatója van. Jövőre várhatóan még többen lesznek, hiszen a jelentkezés idején jóval több kismama érdeklődött, mint eddig. Az idei már az ötödik tanév, amikor a kismamák állami támogatással iratkozhatnak be az iskolapadba. 2000 szeptember óta a fiatal anyáknak vagy apáknak nem kell költségtérítést fizetniük. Az egyetemen azt tapasztalják, hogy az idei tanévben már jóval többen éltek a lehetőséggel, mint eddig. A tandíjmentesség többféle képzésre vonatkozik. Az alap- és a kiegészítő alap-, illetve a szakirányú továbbképzésben vagy akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben részt vevők egyaránt élhetnek a támogatással. Papp János, a Kaposvári Egyetem megbízott gazdasági igazgatója el mondta: a kismamáknak nem kell tandíjat fizetni. Helyettük az állam fizeti ki ezt a költséget. Ezt az egyetem által készített tételes jelentés alapján az Oktatási Minisztériumtól utólag kapja meg minden felsőfokú oktatási intézmény. Ököljog és szócsata a babócsaí iskolában babócsa Puskázás, feleselés, látlelet (Folytatás az 1. oldalról.) A hetedikes Orsós József valóban nem könnyű eset; az erről szóló bejegyzésekkel teli van a napló. - Ezen a napon is mindent megtett, hogy elszakadjon nálam a cérna. Tudom, hogy nem volt helyes, ami tettem, de nem láttam más megoldást, és ma sem tudnék másképp cselekedni mondja Rágyenszky Mihályné. - Puskázáson értem, és beírtam neki az egyest. Visszafeleselt, tíz percen át mondta a magáét, lehetetlenné téve a munkát. Felszólítottam, hogy menjen az igazgatóhoz. Nem fogadott szót, s ekkor próbáltam meg a vállánál fogva kivinni. Elcsúszhatott a kezem a pulóverén, az okozhatta a karmolásnyo- mokat. Fojtogatásról azonban szó sem volt - állítja a tanár. - Ez a gyerek egyike a nehéz eseteinknek, s nem csak a tanárokat, hanem a diáktársait sem kíméli. Tavaly épp én védtem meg egy idősebb fiúval szemben, akinek a kisöccsét berakta a szemeteskukába. 26 éve vagyok a pályán; régen is volt minden osztályban egykét nehezen kezelhető gyerek, Egy ujjal sem! Az oktatási törvény szerint "a gyermek nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. A tanuló emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben". A tanulónak ugyanakkor kötelessége, hogy rendszeres munkával és fegyelmezett magatartásával eleget tegyen tanulmányi kötelezettségének ennyi azonban nem, mint ma. Ugyanakkor még soha nem volt ennyire kiszolgáltatott a pedagógus. A fiú azt mondja: tudja, hogy hibázott, de a tanárnőnek akkor sem volt joga megütni őt. Az osztálytársak hallgatnak. Állítólag túlságosan el voltak foglalva a dolgozatírással, s túl gyorsan zajlottak az események, így nem látták pontosan, mi is történt. Orsósáé Berényi Etelka szerint megfélemlítik a többi gyereket, ezért nem merik elmondani az igazságot Állítja: nem ez volt az első diákverés itt, de a többi szülő nem tesz semmit. Félnek, hiszen gyereküknek később is ide kell majd járniuk. Hozzáértők sze- j rint félő, hogy egyre I gyakrabban találkozunk majd a babó- csaihoz hasonló esetekkel, hiszen az erőszak és az értékek hiánya a gyerekeinkre is hat. A pedagógus pedig nincs felkészülve az egyre nehezebb feladatokra, s gyakrabban elszakad a cérna. S nincs mesz- sze az az idő sem, amikor a diák visszaüt, vagy éppen ő üt majd először. Megvédte gyermekét A napokban zárult le az az : ügy, amelynek szintén a babócsai iskola volt a hely- '■ színe. Több szülő feljelentett : egy anyukát, azt állítva, hogy megverte gyereküket. ■ Kiderült: a „sértett” gyerekek '■ az iskolaudvaron rátámadtak egy fiúra, s annak édes- ; anyja az utcáról meglátta a [ történteket. Beszaladt és gyermeke védelmére kelt. : Cselekedetét jogosnak ítélték ; a hatóságok is és megszüntették az eljárást.