Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-02 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 1. szám
2005. január 2., vasárnap ■M Művészbejáró 13 Horgas: Bach következik Mozivarázs címmel jelent meg HORGAS ESZTER új CD-je, melyen fuvoláján híres filmslágereket elevenít meg. Sokan haragszanak rá, hogy nem csak a klasz- szikus műfajt műveli, de azt mondja, mostanában kezd megtörni ajég. N em lepődnék meg, ha ezen az albumon már énekelne is... - Én meglepődnék.- Annyi mindent csinált már, játszott klasszikus zenét, spanyolt, latint, színészkedett, eredetileg táncosnőnek készült, szóval az éneklés igazán beleil- lene a sorba.- Jó hír, hogy nem énekelek, viszont két remek énekes hallható az albumon, így jobban jár a közönség. Kon- cetiek előtt, ha nagyon feszült vagyok, énekelek. Egyébként az énekléstechnika igen közel áll a fuvolázáshoz. Tanítom is, és a Zeneakadémián be is jártam énekórákra.-És mi a helyzet a tánccal?- Valaha tényleg táncosnő szerettem volna lenni, de anyukámék azt mondták, jobb lenne, ha az agyamat használnám. Különben a testvéreimet is több dolog érdekelte. Valamennyiünk többfelé is vonzódott. A nagy hegedűművészt, Menuhint például négyéves korában ráállították a pályára, attól kezdve napi nyolc órákat gyakorolt. Én soha nem voltam ilyen eminens. A Carmen előadása alatt viszont három kilót fogyok. Szarajevóban rangos külföldi fesztiválon is megmérettetett a produkció, amit én hoztam össze, és aminek a címszereplője is vagyok. Olyanokkal léptünk fel együtt a fesztiválon, mint Zubin Meh- ta és az Izraeli Filharmonikusok, vagy a híres moszkvai balett Rómeó és Júliája, a könnyűzenében pedig Ramazotti. Fontos volt, hogy megerősítést kapjak, mert itthon sok minden keveredik a személyemmel.- Nyilván sokaknak csípi a szemét, hogy könnyűzenével is foglalkozik. A filmslágerek is ebbe a kategóriába tartoznak.- Bár a Carmenén dugig volt a Budapest Aréna, a kiadók még populárisabbat akartak. Azt el tudtam volna képzelni, hogy operaáriákat dolgozzam át fuvolára, és a filmzenék is vonzottak.- Ha azért ön lenne a világ leghíresebb fuvolaművésze, JeanPierre Rámpái utóda, akkor nyilván nem foglalkozna ennyi mindennel.- Rámpái is foglalkozott például japán tradíciós zenével, népzenével. A fuvolairodalom ugyanis nem olyan gazdag, mint a zongoráé vagy a hegedűé. A jó mesterműveknek hamar a végére lehet érni.- Sokan orrolnak önre a klasszikus zenészek közül?- A Carmennel megtört a jég. Én is tettem róla, ha haragudtak rám, nem léptem be HORGAS ESZTER Diploma: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (1990) Fontosabb koncertjei, előadásai: Turnék Angliában, Franciaországban, Spanyol- országban, Hollandiában, Lengyelországban és Romániában Elismerés: Négy darabból álló CD-sorozatára előadói díjat kapott Család: elvált Gyermekei: Anna (13), Lili (6) például fuvolás társaságba, önállóan szeretem járni az utamat. A szakmából mind többen kezdik észrevenni, hogy amit csinálok, nem a populari- tásról szól, hanem a fuvola lehetőségeinek tágításáról. A fiatalok ott vannak az előadásaimon, és amikor a gyerek bemegy a fuvolaórára, gyakran azt mondja, hogy azt akarja játszani, amit Horgas Eszter.- Ma már a klasszikusokat is elő lehet adni popstílusban, sok rémes példa is van erre.- Én soha nem használok playbacket. A Mozivarázs című albumot úgy csináltam meg, hogy öt óra alatt följátszottam az egészet. A koncerteken még az alaphoz sem használok gépet, csak élő zenészekkel lépek fel, az estjeim tele vannak improvizálással. A következő áldozatom Bach lesz. Ha élne, a legnagyobb forradalmár lenne. Állandóan újra és újra írta a műveit, improvizált. Bóta Gábor S AM AftVI A DDAUIDnCTCCCIC U M U U Y 1 A P HvrlIRDfcTcScK ________INGATLAN________ IP ARTELEP ELADÓ Kaposvár, Jutái u. 41. összközművesített, 2000 m2 terület, 450 m2-es raktárral, irodákkal. 06-30/3368-883.--------------------------------------*137319* KA POSVÁR, Kisrómahegyi u. 24. alatt új családi ház sürgősen eladó. 30/681-7524.--------------------------------------• 143778* * BEFEKTETŐINKNEK eladó ingatlanokat keresünk. 30/448-3295.-------------;--------------------——*144535* KA POSVÁR, Pipacs u-ban 61 m2-es, I. emeleti, gázos lakás sürgősen eladó. 82/316-621--—---------------------------------*144549* BA LATONLELLÉN közművesített 1513 m2-es telken felújításra szoruló lakóház eladó. Irányár: 5,5 M Ft. 85/350-222, 70/271-7442.---------------------------------------*144615* KA POSVÁRON a Szondi u.-ban, 2. em.-i, felújított 2 szobás lakás eladó. 70/368-6041.---------------------------------------*144632* KA POSVÁRON a Füredi úton, 4. emeleti, 2 szobás felújított lakás eladó. Tel.: 30/2357-156.---------------------------------------‘144632* a BEFEKTETŐINKNEK eladó ingatlanokat keresünk. 30/448-3295.-----------------------------------■---*144798* S FONYÓDON központban Béke u-i pavilonsoron üzletek eladók. 85/361-518.----------------------- *144801* JÁ RMŰ 9 1999-es Ford Fiesta 60 E km-rel eladó. 06-70/367-8041.---------------------------------------*144743* ÁL LÁST KÍNÁL 9 BARCS és környékére fémszerkezet lakatosokat és segédmunkásokat felveszek. 70/335-4206.-----------------------------------------------------*144805* 2 F Ő angol tanári állást kínálunk B.földváron! Gyakorlat előny: 06-20-323-5433.---------------------------------------*144807* FO RNETTI Pannon Kft. fagyasztott pékárú üzemébe pályázatot hirdet minőségi ellenőr munkakör betöltésére. Feltételek: legalább középfokú szakirányú végzettség, büntetlen előélet. Fényképes, szakmai Önéletrajzot tartalmazó pályázatokat az alábbi címre kérjük: Fornetti Pannon Kft. 7275 Igái, Szántódi u.--------•--------------------------------------------• 144766* FO RNETTI Pannon Kft. fagyasztott pékárú üzemébe pályázatot hirdet üzemvezető helyettesi munkakör betöltésére. Feltételek: felsőfokú szakirányú végzettség, vezetői gyakorlat, büntetlen előélet, saját gépkocsi. Fényképes, szakmai Önéletrajzot tartalmazó pályázatokat az alábbi címre kérjük: Fornetti Pannon Kft. 7275 Igái, Szántódi u.------------------------------------------------------*144766* _________OKTATÁS_________ FE LNŐTTOKTATÁS Kaposváron: OKJ-s szakképzések indulnak januárban: szociális gyermek és ifjúságvédelmi ügyintéző, irodavezetői pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztens, gyermek felügyelő, dajka. Krúdy-Euroszolg: 06-30/940-5389, 06-1/311-0876, 06- 1/302-2696.----------------------------------------------------*144552KO RREPETÁLÁS bármilyen jármű kategóriában. Vigh Ilona. Érdeklődni telefonon lehet: 82/411-142.---------------------------------------------■--------• 144586* __________KIADÓ__________ KA POSVÁRON a Honvéd u.-ban, a lottózó melletti üzletsoron 17 m2-es üzlet kiadó. Érd.: 17 óra után. 30/335-2010.-----------------------------------------------------*144196* 42 0 m2 nagy kirakatos üzlethelyiség Kaposvár, Teleki u. 15. alatt kiadó. Telefon: 20/951- 8108------------------------------------------------------*144710* KA POSVÁRON Zárda utcai 25 m2-es üzlethelyiség kiadó. Tel.: 20/3490-406. SZOLGÁLTATÁS UPC DIRECT AKCIÓ! Műszaki Bolt, Szőlősgyörök. Telefon: 06- 85/330-545, 06-30/2883-583.-----------------------------------------------------• 142934* ÁC S, gipszkartonozást vállalok 20/806-8933-------—--------------------------------------------• 144086* ÁC S, gipszkartonozást vállalok 20/806-8933-------—------------------------------------------*144086* AKC IÓ 45-85% REDŐNY! Szúnyogháló, napellenző, h. ajtó. Kamatmentes hitel. 82/705-457-----------•----------------------------------------* 144425* SZ ŐNYEGTISZTÍTÁS akciósán január 31-ig 450/m2. Kaposvár, Dombóvári út 2.82/424-055.-----------------------------------------------------*144851* HI TEL kell? Hívjon fel! 20/3482-680.-----------------------:----------------------------* 144872* _________VEGYES_________ TŰ ZIFA csertölgy darabolva 1150 FT/q, aprítva 1300 Ft/q. 20/943-8669.----------------------------------------;-----------* 141527* TŰ ZIFA eladó. 82/412-942.-----------------------------------------------------*144055* 9 V ÁSÁROLOK régi és modern képeket hagyatékokat ebédlő garnitúrát és mindenféle régi használt bútort 85/375*346, 74-465- 699, 30/979-8398. Ramos Miklósné, Dombóvár Vörösmarty u. 118.----------------------------------------------------*144232* FE LSZERELT asztalos műhellyel üzleti vállalkozásba beszállnék (csendestársként). 70/580- 1324.-----------------------------------------------------*144553* 9 K EDVEZŐ hitelek jutalék nélkül. 30/448- 3295.-----------------------------------:-----------------*144798* SIÓ ÜDÍTŐ NAGYKER. áron. Sió, Suzy, Hohes-C, Granini teljes választéka, kiszállítással. 06-30/563-6807 Pintérné.-----------------------:----------------*144554* MŰKÖDŐ kft-t vennék. Tel.: 20/373-6206.----------,-----------------------------*144815* AL BÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON, a belvárosban 1 szobás, egyedi gázfűtéses lakás bútorozottan kiadó. 82/316-977,20/975-8733. TÁRSKERESÉS CSINOS hölgy társaságot keres. 70/599-3993--------------—-----------—---------------------*133412* 9 T ÁRSKERESŐ! Kérésre felkeresem '30/994-5968-----------------------------------------------------*143495* ÁL LÁST KERES KŐMŰVESBRIGÁD munkát keres. 70/282- 4467.---------------------------- *144193* * 47 ÉVES hölgy gyermeket szerető dajka végzettségű, óvodába, ©ermekintézményben vagy magánháznál gyermek felügyeled munkával mindent megoldanák. Kaposvár és környékén munkát vállalnák. Telefon: 30/651- 4467-----------------------------------------------------*144700* EL TARTÓT KERES » VIDÉKEN jó körülmények között élő önmagukat ellátó idős szüléimhez keresek női segítséget. Szállás, teljes ellátás, fizetés. 20/547-8410.----------------------------------------------------* 144888* ME ZŐGAZDASÁG TÖLGY, akác kuglizva 1200 Ft/q 70/361- 3331-----------------------------------------------------*144790* Hl I R KE IC Víg özvegy Szolnokon, hús-vérrel SZINETAR MIKLÓST régen bosszantja, hogy Lehár Ferenc műveit egy ideje csak bárgyú szórakozásnak tartják. „A zenés színpadnak három fő műfaja van: az opera, az operett és Lehár Ferenc! - vallja Szinetár egy régi katonakarmesterrel szólva. És a szolnoki Szigligeti Színházban a Budapesti Operettszínházzal karöltve bizonyítja, hogy a Víg özvegy nagyoperett a javából. „Elhatároztam, hús-vér embereket teremtek a színpadra, akik éppen úgy szeretnek és szenvednek, mint mi - köti az ebet a karóhoz a rendező. - Ha a cselekmény úgy kívánja, operai eszközökkel is élek.” Na persze, ha Glavari Hannát Kalocsai Zsuzsa s gróf Danilovics Danilót Nyári Zoltán alakítja, köny- nyű a játék. Hogy ez miért válik be éppen Szolnokon? Talán a hely szelleme adja. Az 1905-ös bécsi bemutató után 1912-ben, a Tisza-parti kőszínházban vitte igazi sikerre Mariházi Miklós társulata a darabot. Koltai, az unoka meg a Hörömpő cirkusz Koltai Róbertét megrótta három és fél éves unokája, Dani, hogy jó ideje csak telefonon mesél neki, mert Világszám! című filmje minden idejét leköti. Koltai abban reménykedik, hogy a gyerek tetszik majd saját magának a filmben, ugyanis egyik jelenetében saját, hároméves mását jelenítteti meg vele. Ugyanakkor tart attól, ha Danika felnő, majd megnézi az örökzöld Keménykalap és krumpliorrt, ott emlegették a gyerekek: Hörömpő cirkusz, világszám!... Kalocsai Zsuzsa japánul tanul Az Operettszínház primadonnája távoli országban lép fel a hónap közepéig és szerepének egy részét japánul énekli. Amikor a híres operettslágerek megszólalnak az ország nyelvén, mindig nagy ovációval és tapssal jutalmazza „nyelvtudását” a közönség. Az ismert primadonna nem először jár Japánban, így a helyszínen is gyakorolhatja a nehéz nyelvet. Megzenésített Nagy Bandó-versek Nagy Bandó András immáron nem csak versben, hanem dalban is szól a gyerekekhez. A népszerű humorista Madarak tolláról című könyvéből hat költeményt ugyanis megzenésített a Szélkiáltó együttes. A produkciókról tévéfelvétel is készült, amit a Duna Televízió január 8-i kívánságműsora sugároz. A Bandó-féle gyermekkönyvnek egyébként már a harmadik kiadása készül, eddig csaknem tízezer példányban fogyott el. Reviczky Gábor pecamúzeumon töpreng A horgászmániás Reviczky Gábor színművész nem csupán a legjobbak között űzi ezt a tó- vagy folyóparti türelemjátékot, de míves gonddal veszi körül pecabotjait, orsóit, horgászatának szinte összes kellékét. Orsói kenéséhez például a legfinomabb zsírokat használja, hogy így őrizze meg őket az öröklétnek és persze készülődő pecabotmúzeumá- nak. Mondják, hogy szinte naponta babusgatja pecabotjait, ha csak teheti, vet rájuk egy-egy gyógypillantást is. Évtizedek óta gyűjti ugyanis e kellékeket, büszke arra, hogy még egy, a húszas évekből származó borsnád botja is van. Kollekciója olyannyira gazdag, hogy ha valamelyik gyártócég saját múzeumából esetleg hiányozna valamelyik márkája, Reviczky bármelyik, már egyáltalán nem forgalmazott darabbal képes lenne kisegíteni. Szalay Kriszta: Elvarázsol-lak Szalay Kriszta és Cserna Tóni népmeséket, Grimm-mesé- ket és többek között Lázár Ervin történeteit játssza el, illetve olvassa fel egy CD-n, amelyhez Elvarázsol-lak címmel mesekönyv is társult, természetesen „hangos" mesékkel. A népszerű színész házaspár örömmel vállalta el a számukra újszerű feladatot. „A nagyóvodás és kisiskolás gyermekeknek készült CD-t tartalmazó könyv” azoknak szól, akik még szívesen hallgatnak meséket, de már érdeklődnek a betűk iránt, és azoknak, akik már olvasnak, de ha elfáradnak, ismét szívesen veszik a hangos élményt” - mondta a színésznő. Wahorn kapuja a jövőbe vezet? WAHORN ANDRÁS hazatért. A nagy kalandor, aki egykoron az A. E. Bizottság alapítójaként a jégkrémbalettel, illetve a zen-buddhista televízió férfi bemondónőjével riogatta az aczéli kultúrpolitikát, tizenhárom esztendeje Amerikába költözött. Odakint kezdetben alkalmi munkákból élt, mígnem újra felfedezték. „Azért mentem el innét, mert ami ’90 után történt, arról győzött meg, hogy itt semmi sem fog változni” - nyilatkozta nemrég, de most - mondhatni, az első adandó alkalommal - csak hazatalált. Abban bízik, hogy végre szerződik vele az állam és megkapja a sanszot a Jövő Házának létrehozására. S hogy miről szólna a nagy ábránd? A Vasárnap Reggel úgy értesült, hogy a korábban a főpolgármester, Demszky Gábor EU-kampányáért felelős Erdélyi „Superman” Zsolt ihletésére, Wahorn által kidolgozott „Kapu”-koncepció lényege, hogy a Jövő Háza nem múzeum lenne, hanem egy dinamikusan változó, szórakoztató kiállítássorozat.