Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-01 / 280. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 1., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI MAGAZIN Panaszkodás helyett fejleszt a megyei önkormányzat beruházás Gyarapodó intézmények, fejlődő Somogy Elmúltak már azok az idők, amikor a pénzügyi források számolatlanul érkeztek az önkormányzatokhoz. Ma tenni kell a sikerért. Szükséges a jó ötlet, teljes megalapozottság, tökéletes pályázat, de olykor még ez sem elég. Újra és újra küzdeni kell. A megyei önkormányzat ezt vallja, s miközben több település a sikertelen pályázatok miatt panaszkodik, Somogy a nehéz helyzetben is folyamatosan fejleszti intézményeit. A megyei közgyűlés tisztségviselői régóta arra ösztönzik a munkatársaikat, s adott esetben a partner önkormányzatokat, hogy pályázzanak, de eközben ne csak pályázni, hanem nyerni is tanuljanak meg. A megyei ön- kormányzat ezért már évekkel ezelőtt létrehozott olyan alapokat, amelyek révén a települések egyharmados segítséget kaptak a fejlesztésekhez. Ezt saját erővel és pályázatokkal kellett kiegészíteniük. Vallják: hozzá kell szoknunk, hogy a szükség önmagában nem erény, mert szükségből rengeteg van az országban. A felkészültség és a tettrekészség teheti naggyá az ötleteket, e nélkül csak a fióknak írhatunk és álmodhatunk. Csak az eredmény a mérce tehát, és a megyei önkormányzat büszkén vállalja, hogy a nevéhez kötődik a Somogybán ma zajló címzett beruházások többsége. A siketek iskolájából gyógypedagógiai központ, a Kaposi Mór Oktató Kórházból európai színvonalú gyógyítóműhely jön létre, mindkettő regionális szerepkörrel. Emellett megyei intézmények sora kapott megyei önkormányzati közreműködéssel összesen több százmilliós támogatást beruházásaihoz. A fenntartó a közeljövőben is számos pályázatot tervez, hogy a fejlődés ne torpanjon meg. Kékmadár a szeretet szárnyán Márk is felnőtt a feladathoz: a nagybajomi Kékmadár lakója Gyenesei István elnökkel adja át az új otthont Márknak ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Legfeljebb ha annyi a különbség, hogy ma néhány órára szünetel a tanítás: ünnepség lesz. Márk a nagybajomi gyermek- otthon lakója. Egy a somogyi fiatalok közül, akiknek nem adatott meg a család biztonsága, szerete- te. A megyei önkormányzat intézményeiben dolgozók odaadással igyekeznek elérni azt, hogy ő, ők otthon érezhessék magukat a világban. Az ünnepség akár névadó is lehetne, hiszen a gyermek- otthonnak a „boldogság kék madara" névvel ez az első nagy rendezvénye. A megyei önkormányzatnak sikerült 11 millió forintos forrást teremtem a lakóegység kialakításához. De Márknak - hogy a szót ismét a főhősre tereljük - ezek nagy szavak. Neki a milliókról beszélő hivatalosságok unalmasak: sertepertél, fel-alá járkál, hangosan beszélget A megyei közgyűlés elnöke már ekkor érzi, élete nagy leckéjét kell most megoldania. Sok testesebb feladatot szívesebben látna, mint a virgonc kiskölyök nevelését, de nincs menekvés. A plénum élé lépve első dolga Márkot megszólítani. A fiú megszeppenve éli át a leleplezést: a nevét mondták. Odamegy az öltönyös ismeretlenhez, aki székre állítja a szót- lanná dermedt fiút, hogy egy magasságban legyenek. Feddés nincs, s ezt Márk is sóhajtva nyugtázza. Csak figyelem van. Perceken át, egészen a megnyitóbeszéd végéig. A kis Márk megkönnyebbülve szabadul, s még ajándék is jut neki. Övé a párna, amin a Kékmadár kulcsát átadták. Álom á gyermekotthonban, egy kicsit már talán otthonosabb világban élő gyermeknek. Ma: Mi, somogyiak... Ma, illetve az elkövetkező napokban hatodszor kerül a képernyőre a Mi, somogyiak... című magazin, a megyei önkormányzat stúdiójának heti krónikája. A félórás műsor a városi televíziók és a megyeházán dolgozó stáb által forgatott színes tudósításokkal ad számot Somogyország elmúlt hetének legérdekesebb történeteiből. Utón Európába címmel számol be a magazin az Európai Régiók bécsi közgyűléséről. Tudósítást látnak a nézők a kitüntetett, korcsolyázó somogycsicsói falugondnokról. Távol Európától címmel készült anyag a kaposvári kosarasok meghiúsult nemzetközi kupaszerepléséről. Mindezek mellett a megye különféle térségeinek elmúlt hetéről is képet kapnak a Mi, somogyiak... nézői. Város Adásnap Ismétlés Kaposvár: szerda: 19.00 szerda: 23.00, (City Kábel) csütörtök: 10.00,14.00,18.00 ; péntek: 11.00 Nagyatád: szerda: 18.00 # csütörtök: 17.00, vasárnap: 14.00 Lengyeltóti: szerda: 19.00 ’ hétfő: 19.00 Marcali (VÍV): szerda: 19.10 péntek: 20.00 Balatonboglár: szerda: 19.30 szerda: 22.30, hétfő: 19.20 j Csurgó: szerda: 19.30 péntek: 13.00, vasárnap: 13.00 j Barcs: szerda: 19.30 hétfő: 19.30 Balatonföldvár: csütörtök: 19.00 egyelőre nincs Siófok (Sió Tv): csütörtök: 19.00 péntek: 9.00, vasárnap: 8.00 j Balatonlelle: hétfő: 20.00 egyelőre nincs Fonyód: kedd: 19.00 péntek: 19.00 Újabb lehetőség a pályázatra Ismét indul a Pályázat Előkészítő Alap - ismertebb nevén a PEA - második fordulója. A 2003- ban meghirdetett PEA I keretére Somogyból 129 pályázatot adtak be, s közülük 26 nyert. Ezeket a fejlesztési elképzeléseket részben már kidolgozták, illetve kidolgozzák, megcélozva a Nemzeti Fejlesztési Terv támogatásait. A PEA Il-re a Dél-Dunántúlon jelenleg 313 millió forint áll rendelkezésre. December közepéig kell összegyűjteni a fejlesztési elképzeléseket, majd ezt követően dönt a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, hogy mely terveket támogatja. A megyeházán, az alelnöki irodán Sárdi Árpád vezetésével gőzerővel folyik a projektek előkészítése. A célterületek között vannak az oktatási, az egészségügyi, a szociális infrastruktúrával, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos beruházások. Előnyt élveznek azok a programok, amelyek átfogóak, regionális, de legalább megyei hatókörűek.- A tét nem kicsi, hiszen a most befogadott fejlesztési elképzeléseket a PEA pályázattá formálja, így jó eséllyel számíthatnak támogatásra a 2007-2013-as időszakban - mondta Sárdi Árpád alelnök (képünkön). Összeállításunk a Somogy Megyei Önkormányzat támogatásával készült Végnapok Visnyén agónia Üres gyártelep, hitegetett dolgozók és tartozások Szedték Istvánná: Ebből az üzemből mindenki csak kivette a pénzt (Folytatás az 1. oldalról)- Az 50 millió forintos tőkebevo- g nás és a kilátásba helyezett fej- | lesztés csak ámítás volt - mond- * ta elkeseredetten Szedlák Istvánná. - Ebből az üzemből mindenki csak kivette a pénzt, nem csoda, hogy végül eladósodott. A férjemmel augusztus 16-án, a gyerekeink iskolakezdése előtt kerültünk az utcára. Ha a cégvezetés tényleg felelősséget érezne irántunk, mint ahogy azt hangoztatják, akkor összeadták volna a bérek és a végkielégítés kifizetéséhez szükséges négymillió forintot. A tulajdonosok letagadják magukat és egymásra mutogatnak, ha szóba kerül a kifizetésünk - vágott közbe egy idősebb férfi.- A megtakarított pénzünket elvitték a törlesztések, a maradékot meg lassan mindenki felélte. A kft telephelyén semmi sem maradt, amivel újra lehetne kezdeni a koporsógyártást, hiszen a gépeket is elhordták már. Harsányi Miklós Új elnökre és titkárra voksoltak tegnap a megyei mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének küldöttei. Ács József, a kányái mezőgazdasági rt elnök-igazgatója a tagság egyhangú bizalmát élvezte. Az előző elnök, a balatonszentgyörgyi Feil József beteg; Őrségváltás :A küldöttgyűlésen bejelentetnék: Langmár Ferenc (somogy- • • sárdi Haladás Rt) és Ugrósdy '■ : Péter (hetesi Vikár Béla sző- : : vetkezet) befejezte a munkát, : utódjuk Happ József és Endre \ '■ István lett ■ Megunva a hitegetést a vis- nyei, hencsei, hedrehelyi és kadarkúti emberek a bírósághoz fordultak jogorvoslatért. A Casket Hungary Kft taggyűlése a korábbi ügyvezetőt még a nyáron leváltotta, és helyére a cégbe újonnan társult befekteségre hivatkozva nem folytatja tovább a somogyi szervezet irányítását. A titkári feladatokat több mint másfél évtizedig ellátó Hemer Endre nyugdíjba vonult. A tagság akaratából Ács József vette át a vezetést. Kérdésünkre elmondta: bármilyen áron, de talpon kell maradnia az érdekképviseletnek. Hozzátette: jelenleg a gabonaintervenciós felvásárlás és a kukoricabetakarítás jelenti a próbatételt. A tengeri 25-30 százaléka kint van a földeken, elhelyezése, értékesítése a legtöbb gazdaság számára megoldatlan. Müller János, a szövetség új titkára aláhúzta: a gazdaságok versenyképességének erősítése szükséges, a szövetségnek ebben az irányban is van feladata. tőt nevezte ki. A jelenlegi ügyvezető - aki üzleti okok miatt a neve elhallgatását kérte - azt mondta: a termelés leállását a felhalmozódott szállítási tartozások és a forgótőke elfogyása okozta. A szóbeszéddel ellentétben a társaság nem szűnt meg. A mintegy 30 millió forintos tőkebevonás - mint arról a dolgozók képviselőjét tájékoztatta - hamarosan megtörténik, amelyből elsőként a munkásokat fizetik ki. A fennmaradó részből elkezdik törleszteni a tartozás fejében elvitt gépeket, s jut majd a kisebb fejlesztésekre is. Újrarendezte sorait az MDF Horvát Zsolt- Lezárult a sorainkat megosztó belső konfliktussorozat mondta tegnap Kaposváron Gémesi György, az MDF elnök- helyettese (képünkön). A jövő évi költségvetésről elhangzott: a több mint 2700 módosító indítvány tükrözi annak össze- csapottságát. Minden szakmai területen komoly pénzkivonás várható, miközben a 2700-2800 milliárd forintos összköltségvetésből gazdálkodó önkormányzatokra újabb terheket hárítanak. Gémesi György szerint jól példázza a költségvetés tragikus helyzetét, hogy amíg az ön- kormányzatok 18 milliárd forinttal támogatják a sportéletet, addig az állam alig a felével. Koporsók két műszakban : A tervek szerint a termelést kezdetben egy műszakban indít- : ja majd újra a cégvezetés. A piaci igények azonban indokolt- '■ tá teszik egy második elindítását is. A korábbi havi 650 ko- : porsóval szemben a munkásoknak több mint ezer darabot : kell elkészíteniük. Ezért a kft a tervek szerint további 10-15 • embernek ad majd munkát. Somogyi gazdaságok a közös boldogulásért tisztújítás Ács József lett az elnök NYILVÁNOS MAGÁNÜGYEK A tengerpartokat keresi a BB vezérigazgatója Nem véletlenül lettem kertész, mert szeretek kirándulni, mondta Happ István, a BB vezérigazgatója (képünkön). Elárulta: a nyári túrákat kedveli, mert idegenkedik a hidegtől. Gamáson gyerekes- kedett, amikor a szánkózáson kívül nem akadt más szórakozás. Nem volt alkalma megismerni a téli sportokat. Bejárta Európa tengerpartjait, melyeket a családjával keresett fel. Kedvencük az olasz riviéra. Időutazásra indult a Dörmögővel Az ősember életét bemutató ismeret- terjesztő sorozat képi világának megteremtésén dolgozik Őszi Zoltán grafikus. A számos gyermekkönyv illusztrátora a Dörmögő januárban induló verses meséjében Cser Gábor íróval a tűz, a ruha és az eszközkészítés megismerését meséli el. A gyerekek megismerhetik, hogy a mamutnak miért volt vastag a szőre és a kardfogú tigris agyarát mire használták az emberek. A szenvedélyeket kutatja a máriai polgármester Bollók Sándor, Balatonmária- fürdő polgár- mestere (képünkön) a pszichológiatudomány kandidátusa. Az MTA köz- testületi tagjaként a szenvedélybetegségek kutatását vállalta. Ma a viselkedési szenvedélyeket - játékautomata, internet, sms - is kutatja. Állítja, ezek még nem jelentek meg szűkebb környezetében. Már oktatja is a szenvedélybetegségek gyógyítását különböző orvosi továbbképzéseken.