Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-01 / 280. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 1., SZERDA 5 KAPOSVÁR Lehetőség az előrelépésre Vas András Hatalmas fölénnyel választották júniusban Csíkszereda első emberének, s ezzel nyolcesztendei parlamenti munkáját cserélte föl a polgármesteri székre. Ráduly Róbert Kálmán azóta szinte ki sem tette a lábát Székelyföldről, külhonba pedig útja először Kaposvárra, a kilenc magyar testvérváros egyikébe vezetett.- Elismerem, kissé túlzónak tetszik ez a szám - kezdte Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere de annyi mentségem van: ezt még az előző városvezetéstől örököltük. Tizenhárom testvértelepülésünk van, ám a kapcsolat eddig jobbára formális, jobb esetben protokolláris szintű volt.- A látogatása azt mutatja, némelyik várossal szorosabb viszonyra törekszik.- Olyan együttműködést szeretnék, amely valós tartalmon, kapcsolaton alapul. Mielőtt leültünk beszélgetni, körülnéztem a városházán, hátha sikerül találnom olyasmit, amit érdemes lesz otthon is megvalósítanunk. Érdeklődéssel sétálgat tam a belvárosban is: a forgalom elől lezárt főterük nagyon tetszett, ám hallottam: ez némi nehézséget okoz a közlekedésben. Ettől függetlenül mi is hasonló megöl dáson törjük a fejünket.- Gondolom, ennél konkrétabb közös terv is készül.-Van hová előrelépnünk a gazdasági és kulturális kapcsolatok terén is. Hargita számos olyan kinccsel rendelkezik - gondolok itt a fára, a kaolinra, a márványra -, ami nagy lehetőségeket rejt magában. Csak tőkeerős vál- lalkozók kellenek. Készítettünk egy anyagot erről, s azt minden testvérvárosunknak eljuttatjuk. Hátha valamelyik fantáziát lát benne.- Ezek még inkább távlati elképzelések. A kultúra területén viszont sokkal könnyebb lesz a dolguk.- Szerencsére rengeteg érték halmozódott fel mindkét városban, s ez tényleg megkönnyíti a közeledést. Sőt, közös szálak is akadnak, hiszen Szász Endre személye igazán szoros kapocs: nálunk született, majd Somogybán élt, alkotott, s Kaposvárott van elEgy nemzethez tartozunk- Székelyföldön miként vélekednek a december 5-i népszavazásról és a kettős állampolgárságról? - kérdeztük Csíkszereda polgármesterét.- Egyértelműen igent mondanak. A romániai magyarok sohasem gondolkoztak rajta, milyen előnyökkel járna számukra a magyar állampolgárság. Ez érzelmi kérdés: egy nemzethez tartozunk, amely oszthatatlan. A mostani szavazás nem csupán rólunk, hanem az egész magyarságról szól. testvérvárosok Szász Endre személye is összeköti Csíkszeredát és Kaposvárt temetve. lövőre a műveiből kiállítás nyílik majd Csíkban. Emellett a néptánccsoportunk is ellátogat majd Somogyba.- Esetleg a román bajnok hokicsapatuk is tiszteletét teszi errefelé?- A márciusi csarnokavatójukra már meghívott minket Szita Károly polgármester. Amúgy nálunk is épül egy jégpálya, igaz, ez most csak szabadtéri lesz, hiszen még egy fedett rengetegbe kerülne.- Hányán Is laknak Csíkszeredában?- Negyvenkétezren.- Azt hiszem, nem kell szégyenkezniük. Itt Budapesten kívül sehol sincs két jégpálya, sőt alig van olyan település, ahol egyáltalán lehet korcsolyázni.- Nálunk ez a legkedveltebb sport. Ezért is fájó emlék, amikor a kilencvenes évek elején szinte a teljes csapat átjött Magyarországra.- Mára csökkent az elvándorlás?- Elenyészővé vált. Megszűnni, persze, sohasem fog, de már ugyanannyian vissza is jönnek.- Ma már könnyebb magyarnak lenni Erdélyben?- Bár a politikai kiszolgáltatottság nem szűnt meg, például folyamatos az ortodoxok betelepítése, mára inkább a gazdasági helyzettől függ az emberek közérzete. Ezért is fontosak a testvérvárosi kapcsolatok, hiszen lehetőséget adnak az előrelépésre. És a megmaradásra... HOLLYWOOD PREMIER! HIHETETLEN CSALÁD (kn.) 91290 (sz) 15:00,17:30, 20:00 PREMIER! TOTÁL SZÍVÁS (12) 80672 (sz) 16:15, 18:15 MOBIL (16) 91289 (f) 19:00 ANA- CONDA 2.-A VÉRES ORCHIDEA (16) 91288 (f) 20:30 BRIDGET JONES: MINDJÁRT MEGŐRÜLÖK (16) 83395 (sz) 15:30,20:15,17:45 NYÍLT TENGEREN (16) 91287 (f) 17:00 A MANDZSÚRIÁI JELÖLT (16) 91368 (f) 21:00 CÁPAMESE (kn.) 91271 (sz) 14:15 ARGÓ (16) 11366 (m) 14:45 Félezren felügyelik a vasárnapi szavazást Márkús Kata Hat turnusban készítik föl a választási szervek háromszázötven munkatársát a városházán. Kéki Zoltán címzetes főjegyzőtől (képünkön), a helyi választási iroda vezetőjétől megtudtuk: a vasárnapi, a kórházprivatizációról és a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a fizikai alkalmazottakkal együtt mintegy félezren dolgoznak majd a kaposvári bizottságokban. A választópolgárok voksaikat Kaposváron reggel hat és este hét óra között adhatják le a megszokott szavazóhelyiségekben. A szavazáshoz szükséges valamilyen érvényes személyi okmány: régi vagy új típusú igazolvány, útlevél vagy jogosítvány. Az utóbbiakhoz azonban kell a lakcímigazoló kártya is. Kéki Zoltán elmondta: a kampánycsend szombaton nulla órától vasárnap 19 óráig tart, s várhatóan 21 óra körül már meglesznek az első - nem hivatalos - részeredmények is. A népszavazás egyébként akkor lesz eredményes, ha a megjelentek több mint fele, de legalább a választásra jogosultak egynegyede plusz egy fő igennel szavaz. Adventi üdvözlet a Roxínháztól • A kaposvári Roxínház társulata három fellépéssel is készül a december 3-án kezdődő adventi rendezvénysorozatra, régi sikereiket elevenítik fel. A csapat először Stáció címmel a Jézus Krisztus szupersztár című rockoperából ad elő részleteket a Kossuth téri színpadon. A dzsungel könyve sikeres so- mogyvári bemutatója és sport- csarnokbeli előadása után vélhetően sokan lesznek kíváncsiak arra a válogatásra is, amit ebből a musicalből állított össze a társulat. Igazi karácsonyi köszöntő lesz a Mária szülte című karácsonyi táncjáték, a különleges produkciót a Kormorán együttes Profán kantátájának zenéjére komponálta Takács László és Szerecz Róbert koreográfus. Ünnepi mesemondók Királyok, királylányok és különleges alakok keltek életre a mesemondó-találkozón, amit tegnap a tüskevári könyvtárban tartottak. 1996 óta műiden évben megrendezik, tegnap 21 gyereknek tapsolt a közönség. A találkozót Mezővári Mária önkormányzati képviselő nyitotta meg, Kiss Györgyné, a Béke utcai óvoda vezetője köszöntötte a vendégeket Sok az olcsó, ócska áru A távol-keleti olcsó dömpingáru, az importcipők felülvizsgálatát kérte Kertész Rezső, a Kisosz kaposvári vezetője tegnap a monori országos értekezleten. Elmondta: a hatóságok évekig szégyenlősen kezelték a kérdést, vagyis az árut nem ellenőrizték kellőképpen. A piacot elárasztó olcsó termékek sok kereskedő ellehetetlenülését okozták, csak Somogybán átlag 25 százalékos forgalomkiesésre panaszkodtak a kiskereskedők. Indítványozta: a szervezet tárja fól e gazdasági gond főbb okait, s tegyen javaslatot a megoldásra, (hm) Név nélkül: - A Kinizsi-lakótelep 1. számú társasházban lakunk. Megadtuk annak a fának a kivágási engedélyét, amelyik már csaknem benőtt az ablakon. Ha nem vágatják ki, akkor is elszárad a megcsonkítása miatt Miért nem vágják ki? A tavaly ősszel ültetett, elszáradt csemetét miért nem pótolják sokkal többek hogy szebb legyen a park? Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője: - A társasház északi oldalán levő fenyő ága kb. egy méterre van az épület falától. Ismeretlenek megcsonkították a fa törzsét fejszével körbevágták. Ez az elintézési módszer inkor- rekt nem értünk vele egyet. Környezetkárosításért ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk. A fakivágási engedély kiadása a műszaki hatósági iroda jogkörébe tartozik. Egy park esztétikai színvonalát a növényekkel körülvett terek adják, ezért nem szándékozunk a pótlásokon túl nagyobb cserjecsoportokat telepíteni. füredi alapkőletétel. Tornacsarnokot építenek Kaposfüreden, az alapkövét Szita Károly polgármester tette le tegnap. A 720 négyzetméter alapterületű épület mintegy 104 millió forintba kerül. Pályázati felhívás A Kaposvári Kistérségi Fejlesztési Tanács Elnöke pályázatot hirdet a Kaposvári Kistérségi Fejlesztési Tanács Munkaszervezete vezetője munkakör betöltésére, három hónap próbaidő kikötésével. A pályázat benyújtásának határideje: 2004. december 15. A részletes pályázati felhívás átvehető Gróf Regina személyzeti referensnél (Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér I. régi épület 103. iroda.) Balatonszabadi Délutántól hajnalig tartott a mulatság Balatonszabadiban. Nap- ^ _ .. . közben . a településen élők léptek színpadra, a vers- és prózamondáson kívül volt J > színi előadás és ae- m ’ f1 robik-bemutató is. W. i|j!t a . : ' 'Ui 1 ,'4 Utana hajnalig tar- ' *, í;; , \\\\\\\\ 1 tott a bál. (ca) ÉlÉÉll Balatonvilágos Asztalos Zoltán, a Tourinform országos hálózatának igazgatója azt mondta: az ideihez hasonlóan ötmilliárd forint jut jövőre a Magyar Turizmus Rt tevékenységére. A tourinform-irodák a korábbinál több pénzt kapnak működésükre, s amit abból megspórolnak, reklámra költhetik, (ca) Csurgó A bűnmegelőzésről tartottak előadásokat tegnap a csurgói kistérségi családsegítő szolgálat központjában: szakemberek beszéltek a családon belüli erőszakról, a segítségkérés módjairól. A programba gyerekeket is bevontak. Az intézményben egyebek között válságszállás fenntartásával segítik a bántalmazottakat, (va) Fonyód 22 fonyódi diákot támogat első diplomájának megszerzésében az önkormányzat. Köztük a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjjal jövőre 600 ezer forintot osztanak szét; a legnagyobb ösz- szeg hatezer, a legkisebb ezer forint tanulónként. A támogatást rászorultság szerint bírálja el a szociális és oktatási bizottság. A pályázaton elnyert pénzt a megyei ön- kormányzat és az Oktatási Minisztérium is kiegészíti, (bb) Hetes Megbeszélésre hívja a hegytulajdonosok egyesülete a Pál- és a Futtató-hegyi gazdákat. Szakemberek tájékoztatták őket az elektromos hálózat kiépítéséről. Ádám László polgármester elmondta: a hét végén helyszíni bejáráson a szőlősgazdák az egyéni rákötésről kapnak felvilágosítást, (hzs) Kadarkút Diákcserét készít elő a Jálics Ernő szakképzőiskola: 15 tanulója három hetet tölthet Németország legjobban fölszerelt tanműhelyében. Ezt az iskola háromtagú küldöttsége korábban már előkészítette, járt a chemnitzi szakképző központban. A tanulók vendéglátói és nyelvi tudását egyaránt szolgáló diákcseréhez, remélik, a Tempus alapítvány pályázatán jutnak támogatáshoz. (hzs) Kaposvár Ünnepi díszbe öltözött tegnap a megyeháza aulája. Az adventi hangulatot ezúttal Oláhné Szalai Beáta csurgói virágkötő teremtette meg. Siófok A Balatoni Halászati Rt az idén 80 mázsa pontyot fogott ki a Balatonból. Ugyanakkor ebből a halfajtából 3500 mázsányit telepített a horgászok képviselőjének jelenlétében. (ca) Tab Elkészítette Kapoly, Nágocs, Somogyacsa, Döröcske, Somogy- meggyes, Tab és Tengőd környezet- védelmi programját a Koppányvöl- gyi kht. Erről Barkóczy József ügyvezető tájékoztatta a Somogyi Hírlapot. Elmondta: a térségi program a szakértői véleményezés után januártól a megbízó önkormányzatok rendelkezésére áll. Elkészítéséhez a megyei területfejlesztési tanácstól nyert kilencmillió forint támogatást a Koppány-völ- gye társulás, (kj) Vése-Budapest A vései önkormányzat ajándékozta Budapestnek azt a fenyőfát, amelyik a Vörösmarty téren az országos kézműves vásárt díszíti. A 15 méter magas fenyőt már fel is állították és a kiállító kézművesek díszítették. VAROSLAKOK KÉRDEZTEKJ I jéjT tCtíLóz. ÍÓVÖíO S sÍIC Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok rT 'TTÜvegkupotoJ • Tel: 82/313-006. 301504-2044 Kj A héten mindennap diákdélután 14-18 óráig. ú 500 Ft a pizza + ajándék üdítővel, ű Gyere a fedélzetre! ^ wmimwjimimnmmmnmmw ______________________SOMOGYBÁN ÁTÓL Z -1 G