Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-15 / 292. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 15., SZERDA 3 HAZAI TŰKOR Tüntettek az egyházi iskolák pénzelvonás Jövőre kevesebbet kapnak a költségvetésből Gyertyákkal és transzparensekkel a kezükben, keresztény dalokat énekelve tüntettek az egyházi iskolák tanárai, diákjai a szerintük megkülönböztető kormányzati oktatás finanszírozása ellen. Körmendi Gábor- Föl akarjuk hívni a figyelmet, hogy a hitük szerint élő testvéreink egyenrangúak minden magyar állampolgárral - mondta Borbély T. András, a Budai Mar- gitosok Baráti Körének aktivistája. Hozzátette: a 2005-ös költség- vetés nem biztosítja az egyházi iskolák jövő évi működési költségeit, azaz a szakminisztérium különbséget tesz gyermek és gyermek között A többezres hallgatóság pedig tapssal és keresztény énekekkel fejezte ki tetszését. A tüntetésen Békéscsabától Szarvason és Esztergomon át Sopronig, Kisvárdától Pécsig, számos egyházi iskola képviseltette magát. A tömegben sok diák, jó néhány kisiskolás, pedagógusapácák és szülők fejezték ki nemtetszésüket az Oktatási Minisztérium politikája miatt. - Az a célunk, hogy az egyházi és az ön- kormányzaü iskolák azonos elbírálás alá essenek - mondta lapunknak Kőrösiné Merkl Hilda, a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatója. - Most úgy néz ki, hogy jövője az egyházi tanintézmények kevesebb állami támogatást kapnak, mint az önkormányzati iskolák. Becslése szerint legalább ötezren gyűltek össze az OM épülete előtt. - A diákokat nem lehet azért bántani, mert saját jövőjük érdekében eljöttek a rendezvényre. Ők valamennyien szüleik jóváhagyásával csatlakoztak a felhíváshoz - folytatta az igazgató.- Örülök, hogy a hétéves kis- unokám egy óbudai katolikus iskolában tanul, sokkal tisztelettu- dóbb, mintha önkormányzatiba járna. Nem szeretném, ha bajba kerülne, ezért vagyok itt - indokolta jelenlétét gyertyával a kezében Dávid Jenőné nagymama. A szószólóhoz fordul a szaktárca vezetője |: <—| magyar Bálint tartja, hogy kiskorú gyermejfMfpHn oktatási mi- keket - akár szülői enge- Bf niszter több déllyel is - tüntetésen való B szempontból részvételre buzdítanak. R ^ i alkotmány- Azt mondta: az állampolgári jjgjú'"*' és törvény- jogok országgyűlési biztoellenesnek sához fordul. A legkisebbek is azt követelték, hogy több jusson az iskolájuknak Aláírták a megállapodást a közszféra béremeléséről alku Az eddiginél többre számítanak Mindhárom partner vállalta a bérmegállapodás feltételeit. Sz. Á. ~~ Aláírta tegnap a közszféra jövő évi keresetemeléséről szóló megállapodást az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács kormányzati, szakszervezeti és önkormányzati oldala. Az eseményen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, aki elismerően szólt arról, hogy nagy viták után végre sikerült egyezségre jutni a kérdésben. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elmondta: 3,5-3,7 százalékos reálbér javulást biztosít a megállapodás. Toller László az ön- kormányzati oldal részéről úgy fogalmazott: a megegyezés egyebek mellett a közalkalmazottaknál lehetővé teszi, hogy az illetménytáblán január 1-jétől átlagosan 7,5 százalékkal, majd szeptember 1-jétől további 4,5 százalékkal emelkedjen a kereset. Megsemmisítették a kettős népszavazás eredményét dönt Újraszámolják a szavazatokat A Legfelsőbb Bíróság tegnap megsemmisítette a december 5-i kettős népszavazás eredményét és 1137 helyen elrendelte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzését. Az Országos Választási Bizottság határozata ellen a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) nyújtott be kifogást. Indoklásuk szerint alapos a gyanú arra, hogy az általuk megjelölt helyeken összecserélték az igen és a nem szavazatok arányát, mindezt a kettős állampolgárságról szóló kérdés kárára. Utaltak arra is, hogy a korábban négy esetben vizsgált hasonló kifogásoknál beigazolódtak a felvetések. Ezért joggal következtethetnek arra, hogy ez másutt is előfordulhat. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke a bírósági döntés után úgy nyilatkozott: azt kérik, hogy a gyanú alá esett urnákat foglalják le, és a sajtó jelenlétében egy bizottság számolja újra a szavazatokat. Ez amellett, hogy törvényes, a kellő nyilvánosságot is biztosíthatja. ■ Szakács Á. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Bernáth Ildikó unokái Toldi Miklóssal játszhatnak BERNÁTH ILDIKÓ fideszes országgyűlési képviselő előrelátó. Már augusztustól m figyelmesen jár-kel az üzletekben, s azt figyeli, ki minek örülne igazán karácsonykor. - Soha nem lehet tudni, hogy mit, hol taláJ lók, de állhatatos vagyok - mesélte. A politikus, ha teheti, minden percét két unokájával tölti. A kedvencek karácsonyra történelmi építőjátékot kapnak, küzdhetnek majd a törökökkel és megismerhetik Toldi Miklóst is. Érsek Zsolt apás napokat tart három kamasz fiának ÉRSEK ZSOLT szocialista országgyűlési képviselő apafia hétvégéket szervez, mivel hét közben alig van ideje gyermekeire. - 14,13 és 9 évesek a fiaim - mondta a politikus. - Néha csak egyikükkel vagy mindhármukkal felkerekedünk a szabad napokon. Előfordul, hogy bowlin- gozni jövünk Budapestre, de legközelebb Debrecenbe viszem a fiúkat az élményfürdőbe. Hatvan polgármestere büszke arra, hogy kitűnő a kapcsolata a gyermekeivel. Tóbiás József feleségének meglepetéspartit szervez TÓBIÁS JÓZSEF szocialista országgyűlési képviselő nagyszabású meglepetéspartit szervez feleségének, Rába Tímea műsorvezetőnek. Az MSZP korábbi pártigazgatója kedvese barátait, közeli ismerőseit próbálja egy időpontban egy helyre összehívni. - Pártot sokkal könnyebb szervezni, mint egy jó születésnapi bulit - mondta lapunknak. Azt azonban nem árulta el, hányadik születésnapját ünnepli az ismert szépség. Nagy Andor tiszteletére díszelgett a népdalkor NAGY ANDOR nemrég megválasztott fideszes képviselő esküjét tizenhárom népviseletbe öltözött nótás kedvű berceli asszony hallgatta a karzatról. A nógrádi település hagyományőrzői remélik, szerencsét hoz képviselőjüknek, hogy szorítottak érte az emlékezetes pillanatban. - Zajos a parlamenti ülés, azt hittem, olyan, mint az iskola, csak az beszél, akinek lehet. Fegyelmezetlenek a politikusok - mondta Molnár Jánosné, a népdalkor vezetője. — A mai csoda már három napig sem tart BERKI IMRE ciki lenne, ha egy ügynökdossziét böngészgető kíváncsiskodó kiderítené, hogy a diktatúra időszakában jelentéseket írogattam mondjuk az egyik munkatársamról. Mosakodhatnék, hogy nem is igaz, az nem is én voltam. Esetleg a sarokba szorítottak, megzsaroltak, és a jelentéseim tele voltak dezinformációkkal. Egy-két napig talán furcsán néznének rám az ismerőseim. Olyan is akadna, aki nem fogadná a köszönésemet. Abban azonban biztos vagyok - mert eddig is így volt -, hogy rövid idő múlva megnyugodnának a kedélyek, majd mintha mi sem történt volna, elfelejtené mindenki az egészet Tehát nem nagy ügy, ha valakinek előkerül a beszervezési kartonja. A csoda már három napig sem tart. annak viszont örülnék, ha kiderülne, hogy rólam irkáit valaki titkos jelentéseket a belügynek. Manapság jól jönnek ezek az információk az embernek, meg hát a hiúság! Ugyanis néhány rólam készült jelentés azt igazolná számomra, hogy igenis voltam valaki azokban a szürke években. Érdemesnek tartottak a figyelemre és kijelentéseimet papíron is megörökítették. Következésképpen nem haragudnék a besúgóra, inkább köszönetét mondanék neki, hogy éppen én voltam a választottja. Ezért is támogatom azt a leporolt elképzelést, hogy minden titkos ügyet hozzanak nyilvánosságra. persze csak humorizáltam. De hát már képtelen vagyok az egészet komolyan venni! Keller László visszavágott a legfőbb ügyésznek POLT PÉTER legfőbb ügyész bevallásában nem tüntetett fel egyes vadásztrófeákat, ezért vele szemben vagyonnyi- latkozati eljárás megindítását kezdeményezte Géczi József (MSZP), a parlament mentelmi bizottságának elnöke. Az eljárást Keller László (MSZP) volt közpénzügyi államtitkár kezdeményezte, akit az ügyészség személyes adatokkal való visszaéléssel vádolt Hét végén Gyurcsányt fogadja II. János Pál HÉT végén magánkihallgatáson fogadja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt II. János Pál pápa. A tájékoztatás szerint a találkozó után a kormányfő tárgyalást folytat Angelo Sodano bíborossal, vatikáni államtitkárral. Legutóbb 2002 júniusában tett látogatást a Szentszéknél Medgyessy Péter akkori miniszterelnök. Dolgozzanak ki újabb, elfogadható javaslatokat Németh zsolt fideszes képviselő és Kasza József vajdasági politikus tegnap a kormányzat nemzetpolitikai javaslatainak visszavonását követelte. Azt állítják, hogy a megfogalmazott legfontosabb felvetések nem élvezik a határon túli magyarok támoga tását. László Boglár kormány- szóvivő szerint viszont a kabinetnek nincs oka visz- szavonni javaslatait. Németh Zsolt: jobb ajánlatra várunk C-ŰQ NlC |2 pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 243.5000 249.9000 USD 183.0000 188.9000 GBP 352.0000 362.0000 CHF 158.5000 163.0000 SKK 6.1000 6.6000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: december 14. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Tisztázatlan a média és a bíróság viszonya A BÍRÓSÁGOK - es a média ^ 4 viszonyára k " bizonytalan7 % ság, szabályo4 zatlanságés ■k ’l VB látszólag a közös célok hiánya jellemző - jelentette ki tegnap egy tanácskozáson LOMNICI ZOLTÁN, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Hozzátette: a bírák gyakran arról panaszkodnak, hogy szakszerűtlenek a bírósági tudósítások, az újságírók azt kifogásolják, hogy nehéz információhoz jutni. Szerinte bizonyos jogszabály-módosítások segítenének a kialakult helyzeten. Megvonták Sümeghy Csaba mentelmi jogát sümeghy Csaba fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a mentelmi bizottság , keddi ülésén. Frakció- I társai, Kövér László és I Németh Zsolt, vala- I mint Lendvai Ildikó I (MSZP) esetében el- I utasították a mentel- ’ mi jog felfüggesztését - mondta Géczi József 'ff Alajos, a bizottság szögi cialista elnöke. Sümeghy I mentelmi jogának fel- I függesztését, amelyet ma- I ga a képviselő is kért, I a legfőbb ügyész javasolta. I Az ellenzéki honatya ellen I csődbűntett és közokirat- [ hamisítás gyanúja miatt L folyik eljárás egy békés- r csabai részvénytársaság L ügyében.