Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-10 / 288. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 10., PÉNTEK 10 KÉK TÜKÖR A BOB Rt. csődbüntettével kapcsolatos vádak miatt Sümeghy Csaba lemond az országgyűlési képviselőként őt megillető mentelmi jogról Társa vallott a képviselőre csődbűntett Egy politikus apja is a gyanúsítottak között van W. Tamás vallomása alapján fogják meggyanúsítani Sümeghy Csabát. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) szerint az országgyűlési képviselő csődbűntettet és ehhez kapcsolódó közokirathamisítást követett el. Szemén László Blődségnek nevezte a Békés Megyei Hírlapnak nyilatkozó dr. Sümeghy Csaba a BCB Egyesült Textil Művek (BCB) Rt. csődbűntettével kapcsolatos vádakat. - Tisztázom magamat, és a rágalmazókat beperelem - mondta a Fidesz-MPP országos listájáról az országgyűlésbe került képviselő. Keresztes Imre, a KÜNYH vezetője közölte, 2000-ben a másfél milliárdos tartozással rendelkező céget csődeljárás alá vonták. Ingatlanjait azonban eladták meghatározott társaságoknak és magánszemélyeknek. A vevők fizetség nélkül jutottak tulajdonjoghoz. Sümeghy így tulajdonosa lett egy általa ingyen bérelt ingaüan- nak. Keresztes szerint a képviselő közrejátszott abban, hogy meghiúsuljon a békéscsabai BCB Rt. hitelezőinek kifizetése. Terhére körülbelül 50 millió forint róható. Mint azt megtudtuk, Sümeghy ellen idősebb W. Tamás tett terhelő vallomást, amit szakértői iratok is alátámasztanak. A vallomás és az iratok birtokunkban vannak, ám részleteket egyelőre nem közlünk belőlük. W. Tamás egyébként egy ismert politikus édesapja, ám a fiának nincs köze a bűn- cselekményhez. A csődbűntettnek eddig tíz gyanúsítottja van. Köztük az a W. László is, akit Szlávy Bulcsú meggyilkoltatásával gyanúsítanak. Sümeghy Csaba kijelentette, hogy lemond mentelmi jogáról. Háziőrizetbe került a bcb rt. csődje miatt 2001 októberében Békés megyében indult nyomozás. W. TAMÁST csak idén áprilisban tartóztatta le a bíróság. Egy hónapra rá a KÜNYH magához vonta a nyomozást, miután felmerült az ügyben Sümeghy Csaba neve is. W. Tamást októberben, vallomása után a bíróság az ügyészség fellebbezése ellenére jogerősen háziőrizetbe helyezte. HÍRSÁV Nem találták Győrben a gyilkos fegyvereket feladta a rendőrség a keresést, miután Győrben nem találták meg a Móron 2002. május 9-én használt gyilkos fegyvereket. Ezzel a bíróságon jelentkező tanú szavahihetősége a nullára csökkent. A per hétfőn folytatódik. (szí) Három tűzben három füstmérgezés CSÜTÖRTÖKÖN a reggeli órákban három, mint utóbb kiderült tagikus tűzesethez riasztották a tűzoltókat. Esztergomban, a Kossuth utcában, Hatvanban, a Zrínyi utcában, Budapesten, a zuglói Vízakna úton is füstmérgezésben elhunyt embert találtak az oltás során, (szí) Elnapolták az órásgyilkosok perét elnapolta tegnap a Fővárosi ítélőtábla a Fő utcai órásgyilkosság perét, mivel a harmadrendű vádlott nyomtalanul eltűnt. A tárgyalást 2005. január 20-án és 25-én folytatják, ha addig a rendőrség elfogja a szökevény vádlottat, (szí) Lövöldözés és autós üldözés elkaptak tegnap délelőtt a rendőrök egy lopás, csalás, testi sértés, hamis vád és szabadságvesztés letöltése miatt körözött férfit, miután Érd mellett rálőttek az autójára. Az autó a 6-os útnál korlátnak ütközött, s a férfi megsérült, (szí) Halál a gellérthegyi Sziklakápolnánál lezuhant tegnap kora délután egy férfi a gellérthegyi Sziklakápolna sziklafaláról. A feltehetőleg öngyilkos férfi életét a helyszínre riasztott orvosok már nem tudták megmenteni. A holttestet a tűzoltók emelték le a sziklákról, (jj) Többmilliós zsákmányt lopott el a teremgarázsból keresik azt az ismeretlen tblvajt, aki a Ill.kerületi San Marco utca egyik társasházának teremgarázsában egy autó ablakát betörve 8,3 millió forintnyi arany ékszert, készpénzt, valamint egy mobiltelefont, egy bőrkabátot és egy bankkártyát vitt el. (jj) Nyakon szúrta az élettársát a nő őrizetbe vette a rendőrség a budapesti F. luditot (negyvenhét), mert a józsefvárosi Orczy úton lévő lakásukban szóváltást köve-tően konyhakéssel egy esetben nyakon szúrta élettársát, egy negyvennégy éves férfit, aki könnyű sérülést szenvedett. A nőt még a lakásban fogták el. (jj) Rendőrt fogott az útonálló pech A bevetési csoport vezetőjét akarta kirabolni Jakab Edit Szerdán késő éjszaka Illés Norbert rendőr főhadnagy Szigetvár felől tartott Kaposvárra, amikor Antalszállás és Bőszénfa között meglátta az úton az összetört jelzőoszlopokat. Az út mellett, félig egy bokorba csúszva egy autó vesztegelt. Minden jel arra mutatott, hogy baleset történt és segítségre van szükség. Az éppen szabadnapos kaposvári rendőr visszatolatott, és úgy állt meg, hogy a fényszóró bevilágítsa a „balesetet szenvedett” autó utasterét. Az autóban egy alakot pillantott meg, aki az első ülésen ült mozdulaüanul. A rendőr kiszállt, hogy segítsen. Ám abban a pillanatban, ahogy becsapta autója ajtaját, legnagyobb megdöbbenésére felpattant a másik autó ajtaja, a „sérült" egy símaszkot húzva fejére kiszállt, és „money, money” kiáltással közeledett felé. Ennél már csak a rabló megdöbbenése volt nagyobb, amikor „áldozata” felmutatta rendőrjelvényét és ráfogta önvédelmi lőfegyverét. A símaszkos férfi ekkor visz- szaugrott az autójába és valamit elővett az első ülés alól. A reflektor fénye megcsillant egy fémdarabon, de hogy kés vagy lőfegyver volt-e, amit a támadó a kezében tartott, nem lehetett látni. A rendőr közelített felé, továbbra is ráfogva a felhúzott pisztolyt. A símaszkos erre eldobta a kezében tartott tárgyat - utólag kiderült, hogy egy esernyőnyelet, benne 30 centis fém tüskével -, beugrott az autóba és padlógázzal elindult egyenesen a rendőr felé. Illés Norbertnek sikerült elugrania, és üldözőbe vette a Szigetvár felé menekülő rablót. Útközben értesítette a kaposvári és szigetvári kollégáit, így végül Szulimánnál elfogták a tettest. A 44 éves férfiról kiderült, hogy olasz állampolgár, de Pécsen élt. Aznap délelőtt a baranyai megyeszékhelyen egy szóváltás során kést fogott valakire, ezért kiutasították az országból. A kaposvári rendőrök rablás kísérlet és hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást ellene, de a bűnlajstrom vélhetően tovább bővül, mert a férfi a bűncselekmény elkövetésekor ittas volt és drogot is fogyasztott. Úgy tudni, akkor borult ki igazán, amikor reggel magához tért kábulatából és megtudta, hogy éppen a rendőrség bevetési csoportjának vezetőjét próbálta meg kirabolni... Csalót keres Segítő kéz a bűn árnyékában a rendőrség Csalót keresnek a kaposvári rendőrök. Az ismeretlen tettes 2002-ben és 2003-ban magát építési vállalkozónak kiadva több sértettnek azt ígérte, hogy részükre a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatásból lakóházat épít. A támogatásokat a csaló a sértettekkel felvetette, a pénzt átvette, a vállalt munkát azonban nem, vagy csak részben teljesítette, az építkezéseket nem fejezte be. A Kaposvári Rendőrkapitányság még várja azoknak a sértetteknek a jelentkezését, akiket a tavaly és tavaly előtti évben Büssüben és környékén hasonló módon megkárosítottak. Jakab E. Bemutatkozó konferenciát szervezett tegnap a megyei pártfogó felügyelői és jogi segítségnyújtó szolgálat Keszthelyi Tibomé igazgató arról szólt: Somogybán négy pártfogó felügyelő foglalkozik a felnőtt és öt a fiatalkorú elkövetőkkel. Eddig több mint hatszáz környezettanulmányt készítettek, 240 véleményt és javaslatot. Tavaly júliustól 1410 pártfogolt felügyeletét látták el, jelenleg 508 felnőtt és 277 fiatalkorú elkövető szerepel a nyilvántartásban. Tamás Viktor, a jogi segítségnyújtó szolgálat osztályvezetője kiemelte: a „nép ügyvédjét” csaknem ezren keresték fel. 135 ügyet fejeztek be, 246 ügyfél kapott összesen 1,5 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatást, és összesen félmillió forint az állam által megelőlegezett munkadíj és költség is. Somogybán 33 ügyvéd vesz részt a munkában. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke az igazságügyi reform szakaszait mutatta be. Soczó László megyei rendőrfőkapitány szerint a rendőrség és a pártfogó felügyelői szolgálat közt példaértékű az együttműködés, hisz más-más módszerekkel, de ugyanazt a célt, a bűnmegelőzést szolgálják. Fekete László, a megyei ügyvédi kamara elnöke az ügyvédi törvény reformjáról szólt, s arról, milyen feladatokat ad az, hogy másfél évtized alatt 1500-ról tízezerre duzzadt az ügyvédség létszáma. Horváth Lajos,. a megyei büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elmondta: Magyarországon a 11 ezer helyen több mint 16 ezer fogvatartott él a büntetés-végrehajtási intézetekben. A pártfogó felügyelők főleg az elkövetők visszailleszkedésében tudnak segíteni. Supala Olga, a megyei gyámhivatal vezetője úgy vélte: az első lépés a veszélyeztetettség megelőzése, egy jól működő jelzőrendszer kiépítése volna. Kábítószer és erőszak a siófoki iskolákban Keszthelyi Z. Hónapok óta zsarolta a siófoki Széchenyi István általános iskola négy nyolcadikos diákját az a 18 éves fiatal, akit a napokban sikerült elfogniuk a rendőröknek. Pénzt, értéktárgyakat vett el tőlük, lopásra kényszerítette őket.- Siófokon megjelent az erőszak, sőt a kábítószer is - panaszolta Bözsöny Péter, a siófoki rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Hozzátette: az egyik oktatási intézmény takarításakor előkerült kisebb mennyiségű drQg. - A széchenyis diákok esete után a napokban két másik feljelentés is érkezett zsarolás miatt: az egyik középiskolából és egy általános iskolából. Az utóbbinál az elkövető másodikos... A széchenyis diákokat szeptember óta terrorizálta a náluk idősebb fiatal férfi, aki ezer és ötezer forint közti összegeket vett el tőlük rendszeresen. Emellett elvette a mobiltelefonjukat, lopásra kényszerítette a diákokat - Mindezekre csak a napokban derült fény, az érintettek ugyanis igyekeztek eltitkolni, mi történik velük - tette hozzá Bözsöny Péter. - A felderítésében sokat segíthet a szülő-gyermek közti jó kapcsolat A fiatalkorúakat érintő eseteket a rendőreink kiemelten kezelik. Nekik is nehéz feldolgozniuk magukban a történteket, hiszen sokuknak van hasonló korú gyermeke. Simek Kitty beadványának mégsem veszett nyoma Nem tűnt el Simek Kitty kegyelmi kérvénye. Az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya cáfolta az erről szóló sajtóértesüléseket A kérvény a minisztériumban van. Az IM politikai államtitkára november 22-én engedélyezte Kittynek, hogy a kegyelmi döntésig ne kelljen bevonulnia a börtönbe. Másnap postázták is a halasztó levelet a lánynak és az illetékes bíróság büntetés-végrehajtási csoportjának. Az elítéltnek november 30-án kellett volna bevonulnia. November 11-én küldte el a kegyelmi kérvényét. Az elbíKitty év végéig maradhat otthon ráláshoz szükséges iratokat az illetékes bíróság soron kívül elkészítette. Az IM-ben december 30- ig elkészítik javaslatukat, és megküldik azt a köztársasági elnöknek. ■ Szemán L.