Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)

2004-12-10 / 288. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 10., PÉNTEK SPORT 11 Győztes búcsú a hazai pályától A vártnál sokkal köny- nyebben győzte le ellenfe­lét az NB I/A csoportos férfi kosárlabda-bajnok­ság nyolcadik fordulójá­ban a Kaposvári KK, amely sokkal összesze­dettebb teljesítményt nyújtott, mint korábban. Kun Zoltán Kaposvári Kosárlabda Klub- Falco-Swietelsky KC Szombathely 89-62 (27-10,24-20, 24-19,14-13) A Nyíregyháza ellen elszenve­dett múlt heti hazai vereség to­vább tizedelte a lelátó népét. A Szombathely tegnapi vendégjá­tékára még kevesebben voltak kíváncsiak, mint legutóbb. Nagy volt a fogadkozás a so­mogyi oldalon, ahol társaival együtt készült a meccsre a láb­ujj törése után lábadozó Neje Strnad. A vasiak szakvezetése már ideje korán feltérképezte a kaposváriak játékát, hiszen a zalaegerszegi összecsapást a helyszínen tekintették meg Váradiék. A szerzett tapasztala­tok alapján szervezte meg játé­kát a vasi egylet, amely Moseley és Kunc nyitó találata­ira percekig nem tudott vála­szolni. A remek kezdésnek azonban még nem mertek örül­ni a lelátón, ráadásul Moseley ellen támadóhibát is ítéltek. Dé­nes árnyékként követte Kál­mánt és a kosárszerzésből is ki­vette a részét. A zónavédekezés jól működött, hiszen a Falco csak 12 százalékos pontosság­gal ostromolta a hazai gyűrűt. Ike beállásával 20 pont fölé nőtt a különbség, ekkor már Benitezt is csatasorba állította edzője. A mexikói jegyzett is rögtön öt pontot, mindez azon­ban csak kozmetikai célokat szolgált. A szünet előtt Kálmán és Gráczer triplákkal zárkózott a Falco, de a pihenő után ismét a somogyiak percei következ­tek. Trepák kipontozódása után Filipovics harcolt a palánkok alatt, amíg a vendégeket csak Kálmán büntetői éltették. A va­si irányító aztán Dénessel ütkö­zött, s ő is a kipontozódás szélé­re sodródott ezzel. Kiválására nem kellett sokat várni, hiszen a ziccerben kosárra törő Dénes alá lépett. Roppant sportszerűt­len tettét jogosan büntették a já­tékvezetők. Végre a támadó le­pattanókat is remekül szedték a hazaiak, ez pedig rendre újabb pontszerzési lehetősége­ket jelentett. A zárószakasz for­malitás volt csupán, ahol a volt csapata ellen remeklő Dénes helyén a fiatal Hendlein is pá­lyára került. Az utolsó percek izgalommentesen teltek még akkor, ha biztos, 30 pontos ve­zetése tudatában a végére kien­gedett a Kaposvár. ÍGY JÁTSZOTTAK Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 500 néző. Vezette: Ádám, Király. Kaposvári Kosárlabda Klub: Varga R. (4), Moseley (14/6), Dé­Hengereltek a Titánok Az 5. fordulót rendezték a csur­gói körzeti tekebajnokságban a Soproni Ászok kupáért. A játék­napon az Összetartás a Laky Boyst, míg a Titánok együttese a Raksányi TK csapatát győzte le, a Hét Mesterlövész pedig döntet­lent ért el a Nagykanizsa ellen. Eredmények: Hét Mesterlövész- Nagykanizsa 3-3 (1627-1647), Összetartás- Laky Boys 4-2 (1549-1479), Titánok-Raksányi 6-0. A fordu­ló válogatottja: Pákái Zsolt 357 fa, Németh József 356 fa, Kismi- hók Tibor 351 fa, Eckhmann Elemér 349 fa, Szirják Tamás 342 fa. A bajnokság állása: Nagykanizsa TFSE (8 pont), 2. Összetartás (ó pont), 3. Laky Boys (6 pont), 4. Hét Mesterlö­vész (5 pont), 5. Titánok (4 pont), 6. Tripla X. (1 pont), 7. Raksányi TK (0 pont), 8. Vízmű (0 pont). Szőkét itt ugyan szereli Mándity, ám ez többször nem sikerült nes (16/3), Kunc (17/3), Trepák (13/3). Csere: Szőke (4), Ike (9/3), Strnad (8/3), Filipovics (4), Hendlein (-). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Ti­bor. Falco-Swietelsky KC Szombat­hely: Kálmán (14/3), Gráczer (12/6), Pankár (5/3), Feigl (2), Reed (4). Csere: Borszéki (2), Henrik (7/3), Mándity (5), Benitez (10), Horváth B. (1). Ve­zetőedző: Váradi Attila. Az eredmény alakulása: 3. perc: 6-0, 8. perc: 19-4,12. perc: 33-10,18. perc: 43-20, 23. perc: 56-33, 27. perc: 67-39, 33. perc: 77-51, 37. perc: 80-57. Kipontozódott: Trepák (a 23. percben), Varga R. (a 34. perc­ben), illetve Kálmán (a 25. perc­ben). Jók: Kunc, Dénes, Varga R., r Trepák, illetve a Falcóban nem akadt kiemelkedő teljesítmény. Kmézics Zorán: - Az első ne­gyedben remekül védekeztünk, ez el is döntötte a meccset. Kö­szönjük a kilátogató szurkoló­ink kezdettől tartó buzdítását, nagyon sokat segítettek. Váradi Attila: - Nagyon gyen­gén kezdtük a meccset, nem ta­láltuk a ritmust. A találkozó vé­gére küzdeni tudásunk értékel­hető volt, de újítani már nem tudtunk.- A junior mérkőzésen: Kaposvári KK-Falco-Swietelsky KC Szombathely 68-84 (20-19, 17-30, 18-7, 13-28) További eredmények: Nyíregy- háza-Debrecen 64-84 (18-31, 16- 22,14-12,16-19); Szolnok- Atomerőmű SE 85-82 (30-15, 17- 23, 17-22, 21-22). Éjszakai vereség Samu L. Szombathelyi Főiskola SE- MarcaliVSzSE 99-62 (24-15, 27-13, 27-11,21-23) Szombathely, vezette: Sabáli, Németh A. Marcali VSzSE: Horváth 0. (14/6), Koma (11/3), Horváth P. (11/9), Tóth Z. (4), Kiss V. (17/6). Csere: Lovkó (3), Kiss R. (2), Baráth. Edző: Várfalvi Ist­ván. A szokatlanul késői időpont­ban rendezett - szinte éjszakába nyúló - NB Il-es férfi kosárlabda­találkozón a somogyiaktól hiány­zott Kiss K, Bodor, Csobod, Bo- rovszky és a sérült Szíva is. Az el­ső perctől gyorsabban kosárlab­dázó hazaiak végig irányítva megérdemelt győzelmet arattak. Jó: Horváth R Az egerszegiek a Siókosár ellen szabadidősport Évzáró programparádé Keszthelyi Z. A kézilabda napjával kezdődik december 27-én Siófokon a Be­szédes iskola tornacsarnoká­ban a város ötnapos év végi ren­dezvénysorozata. - Az idén is ugyanannyi pénzt, másfél mil­lió forintot ad a megrendezésé­re az önkormányzatunk; mint tavaly - mondta Virág Erzsébet, a hivatal munkatársa. - A kézi­labdát a kosárlabda, a labdarú­gás napja, majd a családi nap követi vetélkedőkkel, az év sportolója díjak átadásával. A sorozat a szokásos szilveszteri pezsgőfutással zárul az év utol­só napjának délelőttjén. A szervezés már elkezdődött, a kézilabdanapot rendező La­pos Gábor szerint az idén nem hívnak ellenfelet a helyi NB II- es női csapa­tuknak. A régi és jelenlegi ké- zilabdásaink- nak akarnak já­téklehetőséget adni. - A labda­rúgás napján sem biztos, hogy lesznek vendégcsapatok - tette hozzá. - Minden attól függ, lesz-e rá pénz. A kosárlabda napján, 28-án viszont lesz „sztárvendég”. - Az első osztá­lyú zalaegerszegiekkel tárgya­lunk, szeretnénk, ha a zalai gárda lenne a Siókosár ellenfele - mondta Kertész Tamás (ké­pünkön), a Siókosár UK tréne­re, aki hozzátette; ekkor rende­zik a városi kosárlabda-bajnok­ság egyik fordulóját is. Siókosár-Dombóvár ütközet a kupában kosárlabda Ma este 19 óra­kor az NB I „B” csoport­ban szereplő Siókosár UK férfi kosárlab­dacsapata az élvonalban ér­dekelt Guna- ras KC Dombóvár alakula­tát fogadja Magyar Kupa ta­lálkozón - a tét a legjobb 16 közé jutás - a Foki-hegyi Általános Iskola tornacsar­nokában. Miután a dombó­vári együttes a pontvadá­szatban a bajnoki címvédő és kupagyőztes Kaposvári KK társulatát is legyőzte, így igazi bravúrnak számítana, ha Nunez Martin (képün­kön) és társai jutnának to­vább. (fg) Vízvári siker a horvát fővárosban tenisz Vízvári siker született az INA Millennium Kupa nemzetközi tenisz-ranglista­versenyen. A zágrábi fedett pályás megmérettetésen - ahol a házigazda horvátok mellett bosnyákok és magya­rok is pályára léptek - részt vett Kovács Milán is, aki a 12 évesek népes, 50 fős mező­nyében az első helyet szerez­te meg. (ga) Önkormányzatok csatája a parketten TEREMLABDARÚGÁS Nyolc vá- ros önkormányzati dolgozói lépnek ma pályára Barcson; a IV. Biokom-Luca Kupa el­nevezésű kispályás terem­labdarúgó-tornát a Dráva Völgye Középiskola sport- csarnokában és a Deák Fe­renc Általános Iskola torna- csarnokában rendezik. A há­zigazda barcsiak a Sellyével, a Beremenddel és a Biokom gárdájával küzdenek a dön­tőbe jutásért, míg a másik csoportban a marcaliak, a pécsiek, a szigetváriak és a komlóiak csatáznak egymás­sal. (ga) Aranykovácsokat köszöntöttek Az év testnevelői és edzői: Dovigyel Csaba, Simonné Kutas Zita, Paluskáné Popovics Melitta és Merkei Mónika Kiemelkedő utánpótlás-ne­velő munkájuk elismeré­seként négyen érdemelték ki az „Év testnevelője” ki­tüntetést, míg további 24 somogyi sportszakember a diákolimpiái bajnokok fel­készítéséért vehetett át el­ismerést a megyeházán. Fenyő G. Hagyomány, hogy üyenkor év végéhez közeledve Kaposváron a megyeházán köszöntik és ju­talmazzák azokat az edzőket, testnevelőket, akik felkészítet­ték a diákolimpiái bajnokokat. A Somogy Megyei Diáksport Szö­vetség rendezvényén - amelyen részt vett Gyenesei István, a me­gyei közgyűlés elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségé­nek a tagja és Szlatényi György, a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára - Tamás Lajos elnök köszöntője és rövid értékelése után 15 sportág képviseletében 28-an vehettek át elismerést. A díjazottak. Atlétika - Tóth Tamás. Duatlon és triatlon - Báli Péter, Hirt Mihály, Paluska Csaba. Birkózás - Kálmán Tibor, Takács László. ludo - Sánta Diá­na, Janecsek László. Fekvenyo- más - Antal Tamás, Bukovics Zoltán, Könye Szabolcs. Karate ­Erdős Zoltán. Kerékpársport - Ács Lajosné, Paluska Csaba. Lo­vassport - Villányi Krisztina. Ritmikus gimnasztika Kovácsáé Balogh Éva, Mezei Edina. Szellemi vetélkedő - Hirsch Judit. Teke - Horváth László. Tenisz - Berkes Pál, if­jabb Fekete Rudolf, idősebb Fe­kete Rudolf. Úszás - Vargha Béla. Uszonyos és búvárúszás - Hajdú Sándor, Kovács László. Ugyancsak hagyomány, hogy ezen az ünnepségen jutalmazzák azokat az általános és középisko­lákat, amelyeknek a diáksporto­lói a legeredményesebben szere­peltek az országos Finálékban. Általános iskolák (a megye 168 intézménye közül 40 szer­zett ponto(ka)t a különböző or­szágos diákolimpiái döntőkön): 1. Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola 313 pont, 2. Ka­posvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola 204 pont, 3. Kaposvár, Kinizsi Lakótelepi Általános Is­kola 157 pont, 4. Balaton­szemes, Reich Károly Általános Iskola 130 pont, 5. Barcs, Arany lános Általános Iskola 83 pont. Középiskolák (a megye 33 in­tézménye közül 17 szerzett ponto(ka)t a különböző orszá­gos diákolimpiái döntőkön): 1. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium 515 pont, 2. Kapos­vár, Táncsics Mihály Gimnázi­um 248 pont, 3. Kaposvár, Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola 210 pont, 4. Siófok, Perczel Mór Gimnázium 109 pont, 5. Siófok, Krúdy Gyu­la Szakközépiskola 78 pont. Záróra az Eötvös Kupán F. G. Befejeződött Csurgón a négy pénteki napon rendezett XXII. Eötvös Kupa utánpótlás (III. és IV. korcsoportos) leány és fiú kézilabdatorna. A hagyomá­nyos somogyi seregszemlén ki­lenc megye színeiben összesen 46 csapat - közte 18 somogyi együttes - lépett pályára; az ér­deklődők 91 találkozót láthat­tak, amelyek közül 46 meccsen somogyi alakulat is érdekelt volt. A III. korcsoportos fiútorna végeredménye (10 csapat): 1. Siklós (edző: Ferencz Jenő), 2. Kiskunhalas (edző: Nagy Ernő), 3. Pécsi TÁSI (edző: Gúnya Fe­renc). A torna válogatottja: Balogh T. (Csurgó, Eötvös lózsef Általá­nos Iskola) - Nagy B., PecsériM. (mindketten Kiskunhalas), Nya­kas G., Fekete T. (mindketten Siklós), Dénes D. (Komló), Szöllősi R. (Pécsi TÁSI). Az év testnevelői és edzői A 2003/2004-es tanévben elért kiemelkedő eredményeik alapján Simonné Kutas Zitát (röplabda) és Dovigyel Csabát (atlétika és fekvenyomás) választották meg az év testnevelőjének, Merkei Mó­nikát (ritmikus gimnasztika) és Paluskáné Popovics Melittát (ke­rékpársport, duatlon és triatlon) pedig az év edzőjének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom