Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-19 / 245. szám

KÉK TÜKÖR SOMOGYI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 19., KEDD Visszavitték Kerék Csabát a rács mögé fogda Nincs már házi őrizetben Megváltoztatta döntését a Fővá­rosi Bíróság a brókerbotrányban érintett Kerék Csaba házi őrize­tével kapcsolatban. Másodfokon helyt adtak az ügyészi fellebbe­zésnek, így a Britton cégcsoport 1 magyarországi képviselőjének letartóztatását újra elrendelték.- A védencemet már vissza is vitték - mondta lapunknak Rutt- ner György, Kerék ügyvédje. A gyanúsítottat a rendőrség Ara­di utcai fogdájába helyezték el. Ruttner szerint a döntéssel „tel­jesen lejáratják az igazságszol­gáltatást”. Szeptember 30-án, Kulcsár Attila előzetes letartóztatásá­nak megszüntetésével egy idő­ben a brókerbotrány másik érintettjének, Kerék Csabának is házi őrizetét rendelte el a bí­róság. Ezt a döntést az ügyész­ség megfellebbezte. A Fővárosi Bíróság közlemé­nyében tudatta: Kerék Csaba előzetes letartóztatását decem­ber 11-ig meghosszabbították. Ruttner utalt arra, hogy még nem kapta kézhez a bíróság döntését. Hozzátette: védence jogszerűen járt el a házi őrizet alatt, a másodfokon megváltoz­tatott határozatot pedig szomo­rú esetnek nevezte, jelezte, ké­sőbb ismét indítványozni fogja Kerék letartóztatásának meg­szüntetését. ■ Nagy E. D. Kaiser elvesztette türelmét tagadnak A védett tanú ma már biztos a vádlott bűnösségében Ellentmondó tanúvallo­másokkal folytatódott a móri mészárlás pere. Egy férfi a többiekkel ellentét­ben azt állítja: egy boros­tás, rövid hajú fiatalem­bert látott a helyszínen. Nagy Eszter Dóra- Végre valaki álljon velem szem­be azt a magasságos dolgot tisz­tázni, mert egyre jobban bosszant a dolog - kelt ki magá­ból Kaiser Ede a tárgyaláson. A vádlott hiába kérte, hogy azok a tanúk, akik látták az egyik mó­ri elkövetőt, álljanak mellé. A bí­róság ezt nem engedte meg. Kaiser azt próbálja bebizonyíta­ni, hogy a tanúk magasabb sze­mélyt láthattak a bankfióknál. A nyomozati vallomásokban több­ségük 180-185 centiméter magas elkövetőről beszélt, Kaiser pedig azzal érvel, ő csak 178 centi. A bíróságon több tanút a vád­lottak kizárásával hallgattak meg. Az egyik védett tanú telje­sen biztos abban, hogy Kaisert látta a bankfiók ablakában. A fel- ismertetésen még bizonytalan volt, de a tárgyaláson már kétsé­get kizáróan azt állította, hogy a vádlott az egyik elkövető. A kö­vetkező tanú szerint egy boros­tás, rövid hajú férfi küldte el a bank ajtajában az érkező ügyfe­leket. Kaisernek kedvez egy fiatalember vallomása is. A ta­nú látta az egyik elkövetőt, aki A tanú a tárgyaláson lett kétséget kizáróan biztos abban, hogy Kaisert látta a bankfióknál jobb kézzel bezárta a fiók ajtaját, majd egy fekete táskával távo­zott. Kaiser pedig azt állítja: bal­kezes. Terhelő vallomást tett azonban Kaiserre korábbi isme­rősének zárkatársa. A férfi őrize­te alatt tudta meg a móri bűncse­lekmény részleteit Gy. Gábortól. Levélben is megírta a rendőrök­nek, hogy Kaiserék a móri elkö­vetők. A zárkatárs azért nem be­szélt, mert féltette húga épségét. A lány Kaiser barátnője volt. A tanú azt állította, a vádlottak motorral menekültek el Mórról. Hajdú először szólalt meg a bíróságon A móri bankrablás másik vádlottja, Haj­dú László eddig szóban nem volt hajlan­dó reagálni az ellene felhozott vádakra. Vallomását is írásban adta be, kérdések­re sem volt hajlandó válaszolni. Ezúttal kivételt tett. Cáfolta, hogy motorral követték volna el a móri bankrablást. Azt mondta: volt motorkerékpárja, de azt 2001 nyarán eladta és azóta nem ült motoron. fotó: SZABOLCS uíszlő Feketén dolgoztak a lakóparkban elfogtak 37 illegálisan dol­gozó külföldit a XI. kerület egyik lakóparkjának az épít­kezésén. A rendőrség, a ha­tárőrség és a munkaügyi fel­ügyelőség munkatársai állí­tották elő a külföldieket (szí) Megverte a nőt, felgyújtotta lakását összevert egy 55 éves nőt IX. kerületi Csárdás közben lévő lakásán egy ismeretlen támadó. A garázda az egyik szobát fel is gyújtotta. A tü­zet megfékezték a tűzoltók, az asszony életveszélyes ko­ponyatörést szenvedett, (ned) Nem birkóztak meg a páncélszekrénnyel elvitték, de feltörni nem tudták a páncélszekrényt azok a betörők, akik a XXIII. kerületi Ócsai út egyik iro­daépületébe törtek be. A biz­tonsági őrök azonban meg­zavarták őket. (jj) Gyerekek zsarolták a tizenegy éves fiút megzsarolt egy tizenéves testvérpár egy hasonló ko­rú fiút Nyíregyházán. A 10, illetve 13 éves gyere­kek késsel arra kény­szerítették all éves fiút, hogy számítógépes játéko­kat tartalmazó lemezeket adjon nekik, (szí) (V wB' Hj) LOGAM I piC Az -i D»cU Lo«an mvjt»auic mió eférttetf fl mmmr #nr Omamkjt mwtern *onaivez*<6*e Wyn. t*rr» pvrms 3telnOD ; bank ... __________________________________ Í8 kúnyútiTHMHKI uŰzheti S10 lil»r*s Már 1 749 000 Ft-tól T^ZT,ZTJZZ zmjfcok ■«* ,u ABS' gur«»«Airtti 1 Lfc-4 ^ LC-4 motorral, mát 1749000 Fnói Kaposvár. Fő u. 13. 0640224466 »°««»«««««»»« Telefon: 82/529-095 W A szokásos megkötések nélkül ===: _______ 1 X crriúu I /AglJOpft ■ ______________________________________________________________________________ Otu-ó Tf f • I ll>Y1 *1 • 20000 H v -V j I | ——■ j | I f ■'/ | J MwfMwrfrtík: ólí" Születésnapia Kapós''Auídnán^^S /Csempék, padlói^^ UOneSÚ ?. CSIMPI 20x25 «n. f'\____ MÁZAS GRIS LAP ________ _ , szürke, beiae, 30x30cm . DACIA Okíohpr havi mp?rende n nk lom.. ijoon/«i IVLV/ V- I ■ Rím .w-.....a i znM) A %***. » w *.«. . ( >• »>..u V V ■ >■»............■■»■■■—n^wA^wuiiin., nr; ,*:* B7 13II avi,)* íbs; aíjWrtialMltrr, IM kö zött egy 2 személyes \\\ SSJfL,.^. ­sz ilveszteri Utat sorsolunk ki. )1.5WW/m»XX 'mtíZS&T ^.nnoirínn.n vn«-------r/ *1KAPOSVÁR-CAR. KFT. JÖ JJÖN; JÁTSZÓN, NYERJEN! vK 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákóczi pálya mellett) Mf-ff .Tm'illM I1 W»1 aJlJ'I.TgfWHgiiyM >(>:> raaD "arcner Telefon: 82/526-253 Tel./fax: 82/526-252 Bljlalgi^ V tuzep

Next

/
Oldalképek
Tartalom