Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-01 / 230. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 1., PÉNTEK 3 HAZAI TŰKOR JEGYZET Gyurcsány Ferenc tegnap a Parlamentben kihirdette új kormányának névsorát. Párt nélkül nem megy TöŐT h. zsoit Az elemzők tudni vélik, Medgyessy Péter bukását az okozta, hogy nem álltak mögé a szocialista párt erős emberei. gyurcsány FERENC tanult elődje példájából. Ő is kívülről jött ember volt a pártban, de nem tett úgy, mintha nem igényelné a támogatást. Ám nem az erős emberek kegyeit, hanem a párttagok rokon- szenvét kereste. Minden befolyását latba vetve egy megyei elnöki címre is szert tett, hogy a párton belülről hangoztathassa nagyívű terveit. Az új kormány tagjainak névsorát böngészve azonban nagy a meglepetés. A kevéssé ismert miniszterjelöltek száma árulkodó jel. Akár arra is utalhatna: Gyurcsány immár fittyet hány a szocialistákra. Hogy a hatalmat megszerezve már nem érdekli, a párt felső köreiben kit kötelezhetne le magának. Ez az elbizakodottság végzetes lehetne számára. A listának viszont nem ez az üzenete. Gyurcsány ügyesen tört hatalomrá, aligha követne el ügyetlenséget. Persze nem törődik a már megrendült pártvezetéssel. Ezért mer ilyen csapattal kiállni az ország elé. Ugyanakkor kell neki a hátország. De a múltat végképp eltörölte, hiszen már a jövőre gondol. Bizton reméli, már maga mellett tudhatja a sokak szerint biztos befutónak ígérkező, leendő pártelnököt, Hiller Istvánt. Miért foglalkozna hát azokkal, akiknek épp kicsúszóban van kezükből a hatalom? Keller László lemondott az államtitkárságról NEM KÍVÁNJA folytatni sokat vitatott közpénzügyi állam- titkári munkáját Keller László, aki ezt tegnap este Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is közölte. A szocialista politikusnak október 3-án jár le államtitkári megbízatása, s ezt követően kizárólag egyéni országgyűlési képviselőként, budaörsi választókörzetében dolgozik tovább. C0R.NE.R. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem I egységre Vétel Éledés EUR 244.0000 250.5000 USD 197.5000 203.5000 GBP 356.0000 366.0000 CHF 156.0000 161.0000 SKK 5.9000 6.4000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: szeptember 30. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Feloldották a tűzgyújtási tilalmat az erdőkre és az erdők melletti területekre júliusban elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium október 2-ától feloldja. A minisztérium egyben felhívja a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakóhelyen, szélcsendes időben szabad. A közszféra lemaradt a versenyben MAGYARORSZÁGON is fontos cél az állami szerepvállalás mérséklése a köz- szolgálatban - mondta Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. Szólt arról is, hogy az utóbbi években végrehajtott jelentősebb béremelések ellenére a közszféra a kereseteket tekintve továbbra is jelentős lemaradásban van a versenyszférához képest. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Kárpáti Zsuzsa tizenöt év után válik Tizenöt évi házasság után válik KÁRPÁTI ZSUZSA. Az MSZP szociális és egészségügyi bizottságának vezetője rendkívül elfoglalt ember. Ugyanez elmondható ügyvéd férjéről is. Politikai körökben csak találgatni tudnak: a rokonszenves pár kapcsolata alighanem a túlterheltségből adódó sok távoliét miatt romlott meg. Apor és Kitti az édesanyjával él majd tovább. Orbán Viktor csere lesz a Löki ellen orbán VIKTOR október 27-én este kispados lesz az NB Iü-as Fel- csút-Debrecen Magyar Kupa- mérkőzésen. A hazaiak miniszterelnöki rutinnal megáldott cserecsatára büszkén mesélte a parlamentben, milyen nagy ""edmény volt az NB I B-ben játszó REAC kiütése. Az összecsapás érdekessége, logy a DVSC-drukker Kosa Lajos pártbéli — főnöke vereségéért . fog szorítani. Debrecenből szurkolóit különbusz viszi az összecsapásra. Megegyeztek a koalíciós pártok, kezdődhet a munka. Képünkön balról: Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor Uj kormányhoz új férfi kell helycserés támadás A miniszterelnök szerint a felelősséghez, a kihívásokhoz kerestek megfelelő embereket. Tegnap mutatta be új minisztereit és államtitkárait Gyurcsány Ferenc. Elárulta, hogy a költség- vetés elkészült, de nem terjeszti elő, majd csak az október 7-i kormányülés után. Stépán Balázs A Parlament Munkácsy-termé- ben 12 óra 12 perckor kezdte kihirdetni kormánya névsorát a miniszterelnök. Az új kabinetben a távozási szándékát korábban bejelentő Csillag István utódja Kóka János lesz. Kovács László külügyminiszter helyére november elsejével Somogyi Ferenc kerül. A kormánytagságát feltételekhez kötő igazságügy-minisztert, Bárándy Pétert a pécsi Petrétei József váltja a tárca élén. Kökény Mihály utódja Rácz Jenő. Államtitkárként Kordás László, az MSZOSZ eddigi alelnöke segíti majd. Az európai ügyek tárca nélküli minisztere Baráth Etele, a reHAGYAfi K0RMMY0K flllAölfTKöSA Antall-kormány Horn-kormány Orbán-kormány Medgyessy-kormány Gyurcsány-kormány 53,3 év 49,7 év 49,6 év 52,0 év 48,5 év Itt a friss kormánylista Miniszterelnök: gyurcsány Ferenc (MSZP). A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Kiss Péter (MSZP). Külügyminiszter: kovács László (MSZP), somogyi Ferenc (november 1-jétől). Pénzügyminiszter: draskovics tibor (az MSZP jelöltje). Gazdasági miniszter: kóka János (az SZDSZ jelöltje). Belügyminiszter: lamperth Mónika (MSZP). Honvédelmi miniszter: juhász Ferenc (MSZP). Igazságügy-miniszter: petrétei József (az MSZP jelöltje). Egészségügyi miniszter: rácz jenő (az MSZP jelöltje). Oktatási miniszter: magyar Bálint (SZDSZ). Kulturális miniszter: hiller István (MSZP). Munkaügyi miniszter: csizmár Gábor (MSZP). Földművelésügyi miniszter: Németh imre (MSZP). Informatikai miniszter: kovács Kálmán (SZDSZ). Ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter: Göncz kinga (az MSZP jelöltje). Környezetvédelmi miniszter: persányi Miklós (az SZDSZ jelöltje). Európai ügyek tárca nélküli minisztere: baráth etele (MSZP). Regionális fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter: kolber ISTVÁN (MSZP). gionális fejlesztésért Kolber István felel. Gyurcsány elmondta, hogy akiknek a nevét nem említette, azok maradnak, de előfordulhat, hogy néhány tárca vezetéséről később dönt. Fontos változás, hogy Göncz Kinga a családot előtérbe helyező politika „csúcsminisztereként” dolgozik tovább. A közrend és a vagyonbiztonság növelése érdekében meg kell erősíteni a rendőrséget. Ezért Lamperth Mónika új politikai államtitkára Juhász Gábor, míg közigazgatási államtitkára Szilvásy György lesz. Csizmár Gábort államtitkárként Kordás László, az MSZOSZ eddigi alelnöke segíti majd. Burány Sándor a jövőben a miniszterelnököt segítő gazdaságpolitikai tanácsadó testület vezetője lesz. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztériumban Németh Imre munkáját Pásztohy András erősíti államtitkárként. Magyar Bálint új politikai államtitkára Arató Gergely. A kormányfő kabinetfőnöke Veres János, a Pénzügyminisztérium eddigi politikai államtitkára lesz. Helyére Katona Tamás kerül. Gál J. Zoltán is megjelent tegnap a Munkácsy-teremben. A miniszterelnök annyit árult el, az új kormány első sajtó- tájékoztatóján mutatja be szóvivőjét. Nagy Sándor csalódott és távozott Egy napja még rebesgették, miniszter lesz belőle. Ehhez képest nagy változás, hogy eddigi szerepköréről is lemondott Nagy Sándor. A politikai pályafutását még a Kádárérában országos KISZ- vezetőként kezdő politikus nem rejtette véka alá csalódottságát. A Miniszterelnöki Hivatalban ez idáig politikai államtitkárságot vállaló Nagy hosszú évek óta foglalkozik településfejlesztéssel. Azok közé tartozott, akik támogatták Gyurcsány Ferencet a kormányfői székért indult versenyben. Egyszerűbb ügyintézés okmányirodák Segítik az elektronikus aláírások elterjedését „Lehetővé fogjuk tenni az állampolgároknak, hogy lakásukról számítógépen elérhessék az okmányirodák rendszerét” - mondta dr. Tóth Zoltán belügyi államtitkár. Az okmányirodák eléréséhez elengedhetetlen az ügyfelek elektronikus aláírása. Ma még csak hétezer embernek van lehetősége erre. Most azon dolgoznak a szakemberek, hogy akció keretében, elérhető áron kerüljön forgalomba az a berendezés, amelynek segítségével a folyamat felgyorsítható. A Belügyminisztérium tervei között szerepel az is, hogy egyszerűsítsék az útlevélhez jutást. Terveik szerint erre rövidesen sor kerül. Hamarosan a körzetközponti jegyzők is kiállíthatják majd az útleveleket. Jövőre közös ügyfélszolgálatokat szerveznek az adóirodákban és a földnyilvántartó hivatalokban. Semjén meglátogatta a kerékpárost, akit elütött Semjén Zsolt (Fidesz-MPSZ) szerdán este elgázolt egy kerékpárost a Képviselői Irodaház előtt. A biciklistát kórházba szállították. Semjén Zsolt elmondta, hogy a pedálozó fiatalt autójával lökte fel. A kerékpáros könnyebben sérült meg a fején. Semjén azonnal közölte, hogy lemond képviselői mentelmi jogáról, nem gátolja a rendőri eljárást. Még az este folyamán meglátogatta a kórházban a baleset sérültjét, aki jobban van. Semjén Zsolt