Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-01 / 230. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 1., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Illegális borok A standolás öt hónapja alatt, amikor naponta adminisztrálták a vendéglátók az italkészletet, mindössze 30 százalékkal nőtt a legálisan előállított borok forgalma. A borászok az illegális lőréket okolják a hazai borpiac visszaesésével Becslések szerint 600 ezer hektoliter olyan bor van forgalomban, ami mindenből csak nem szőlőből készült Sok a fürt. savanyú a szem szüret Az eső már nem kell a szőlőnek Gáldonyi Magdolna Hiába reménykedtek az őszi napsütésben a szőlősgazdák, a fürtöket érlelő langyos sugarak helyett hideg eső jött A csapadék az ültetvényeket károsító gombás fertőzéseknek kedvez, így néhány táblán már tízszer is permeteztek a balatonboglári borvidéken. Tavaly több szőlőterületen elég volt ennek fele is. Nehéz az idei szüret, mert nemcsak az időjárással küzdenek meg a szőlőtermesztők, hanem komoly alkukat folytatnak a felvásárlókkal is, akik idén a tavalyi áraknál tíz százalékkal kevesebbet ígérnek. A sok növényvédelmi munka miatt viszont megnőtt a művelés költsége: az ültetvényesek nyugodtan rátehetnek 20-30 százalékot az előző évi munkadíjakra és a vegyszerek árára. Három hetet csúszik a szüret, a felvásárlók viszont követelik a magasabb cukorfokot és az alacsonyabb savtartalmat a szőlőszemekben, mondta Buzássy László balatonlellei hegybíró. Az időjárás azonban nem fogadta kegyeibe az ültetvényeket, mert ezeket a minőségi elvárásokat nehéz már teljesíteni. A mennyiséggel azonban nincs gond, az első korai fajták, mint a csaba gyöngye és az irsai olivéi* szépen termettek és az átlagos cukorfoktartalom is elérte a tavalyi 15,1-et. A borvidék ültetvényein már leszedték a rizlingszilvánit és tegnap kezdték a királyleányka szüretelését Ordacsehi környékén. A legnagyobb felvásárló BB Borgazdasági Rt idén 18-20 ezer Esős szüretelés. A huszas cukorfok Idén csak álom tonna szőlőt vesz át elsősorban a szerződéses partnereitől. Ez több ezer tonnával több, mint a tavalyi mennyiség, de a cég számára előbbrevaló, hogy hosszú távon hozzájusson a jó minőségű bor- és pezsgő-alapanyaghoz. Az ültetvényesek is abban bíznak, hogy vevőt találnak a bőséges termésre. Milliókat spórolt a nép ügyvédje Ingyenkenyér jut az Óvodásoknak Jakab Edit Mostantól ingyenesen jár a jogi segítségnyújtás azoknak, akik közgyógyellátásban vagy rendszeres szociális segélyben részesülnek. Ezért együttműködési megállapodás jött létre a megyei jogi segítségnyújtó szolgálat, a népjóléti igazgatóság és az esélyegyenlőségi koordinációs iroda közt. Tamás Viktor, a jogsegélyszolgálat vezetője elmondta: keresik a lehetőségeket, hogy a szolgáltatás minél több rászorulthoz eljusson. Mostantól azoknak, akik közgyógyellátásért vagy rendszeres szociális segélyért fordulnak a szociális irodához, tájékoztatást adnak arról is, hogy ingyenesen vehetik igénybe a „nép ügyvédje” segítségét. Erről a jogsegélyszolgálatnál személyre szóló igazolványt adnak ki a jogosultaknak, s nem vizsgálják a jövedelmi viszonyaikat sem. A népjóléti igazgatóság adatai szerint a megyeszékhelyen ez mintegy 1700- 1800 közgyógyellátásban és 700-800 rendszeres szociális segélyben részesülőt érinthet. A szolgáltatást az egész megyére szeretnék kiterjeszteni, ezért a jogsegélyszolgálat a városok és a nagyobb települések szociális irodáit is megkeresi. Országosan egyébként eddig több mint nyolcezren keresték fel a jogi segítségnyújtó szolgálatokat. Somogy a második a megyék közt, itt csaknem hétszáz ügyfelet regisztráltak. Közülük ezerötszáznak előlegezték meg vagy engedték el az ügyvédi költséget. Ezzel még a legóvatosabb becslések szerint is mintegy hárommillió forintot spóroltak meg a legnehezebb helyzetben levő ügyfeleknek. Lengyel J. Ingyenkenyeret osztanak a Magyar Pékszövetség somogyi tagjai. Igaz, csak egyetlen napon, ugyanis október 16-a a kenyér világnapja. Septe József, a szövetség dél-dunántúli regionális szervezetének elnöke elmondta: ebből az alkalomból a megye számos óvodáját, iskoláját és szociális otthonát látják el az ingyenkenyérrel. Hozzátette azt is: a kenyérünnep kapcsán nem csak szociális érzékenységükről akarnak tanúbizonyságot tenni, hanem a bemutatkozás mellett szeretnék felhívni a figyelmet az ágazat gondjaira is. Septe József hangsúlyozta: a sütőipar elkészítette az ágazat hosszú távú üzleti stratégiáját, amely 10-15 százalékos áremelést tartalmaz. Az áremeléssel azonban megvárják, hogy milyen eredményre vezetnek az új kormánnyal folytatott tárgyalások. A szakemberek szerint a magyar sütőiparnak 2,5-3 milliárd forintos állami támogatásra lenne szüksége, amelyhez pályázatokkal szeretnének hozzájutni. Nemrégiben azt kérték az Országgyűlés elnökétől, hogy tegye lehetővé a sütőipar mai helyzetének bemutatását a parlamentben, mert nem javított számottevően a pékek helyzetén a liszt árának csökkenése, hiszen a versenyképes munkabérek és az egyre drágább energia továbbra is komoly gondokat okoz. ÁLLÁSPONT Szőlőmentes bor Gáldonyi Magdolna A bogiári borászok aggódnak a bő termés miatt, mert még van bor a pincékben az előző szüretből is bőven. A törvényhozás ki tudja, hányféle jogszabályra aggatta már rá, hogy ezzel bizony kiszorítjuk a hazai piacról a borhamisítókat. Ennek ellenére kaphatók azok a gyanúsan olcsó italok, amelyeket legfeljebb szőlő mellett tároltak, de szőlőből biztosan nem készülhettek. A jogszabályokkal elérték, hogy annyi adminisztrációt aggattak a szőlőtermesztők és borkészítők nyakába, ami alatt igencsak roskadoznak. A tisztességes borászokat már százféleképpen lehet ellenőrizni, a hamisítókat meg nem, mert őket nem tartják nyilván, a dolog természetéből adódóan. A somogyi borászok is évek óta hangoztatják, hogy a kereskedelmen keresztül kellene elcsípni azokat, akik szőlő nélkül pancsolnak gyanús eredetű anyagokból bort. A standolásról szóló jogszabályt, ami az italkészlet rendszeres ellenőrzését írta elő, hamar visszavonta a parlament. Erre mondják a borászok, megint győzött a vendéglátós lobbi. Lehet, hogy nem volt célravezető a szabályozás, de a borhamisítók visszaszorításáról nem kellene lemondani. A magyar borok évek óta szorulnak ki a világpiacról, lassan a hazairól is, mert az áraik nem tudnak versenyezni. Marad a szőlőmentes bor, de kinek jó ez? HÍRSÁV Vonatok veszteséglistán Újabb vonatok megszüntetését tervezi a MÁV RL Dél-Somogy- ban értesüléseink szerint 12 járatra mondták ki az ítéletet, s ezek közül 8 érinti Barcsot. A Somogyi Hírlap úgy tudja, hogy közöttük több olyan is van, amelyiknek 80-100 százalékos a kihasználtsága, hiánya^ rendkívül érzékenyen érinti majd a térségben élőket. Munkásjáratok, iskolásvonatok kerültek föl a listára, s a főváros is jóval messzebb kerül Barcstól, ha az új menetrendtervezet valósággá válik. December elején vezetnék be az új - az augusztus végén bevezetetthez képest jóval drasztikusabb - menetrendet. Szépkorúak hava Pro-Tourismo díj Horváth Gyulát, a Balatoni Hajózási Rt vezér- igazgatóját a j sabb hazai t i - \ kai elismeréssel, a Pro Turis- mo díjjal tüntette ki a gazdasági és közlekedési miniszter a turizmus világnapja alkalmából. A parlamenti ünnepségen a Balaton régióból még Bogó Ágnes, a zánkai ifjúsági központ vezetője kapta meg az elismerést. Az idősek világnapján Somogybán megkezdődik a szépkorúak hava. Ma a kaposvári nyitóünnepséget tartják a Liget-otthonban, szombaton a me- j gyei nyitányra ke-1 rül sor a sportcsarnokban. A patalomi Park-otthon kiadásában, Varga Zsolt igazgató szerkesztésében idén is megjelent rendezvénynaptár 52 oldalon 341 eseményre invitálja a vendégeket Andocstól Zákányig. Peren kívül a fürdőért Peren kívüli megegyezést szeretne elérni a látványfürdő kivitelezőjével a balatonszemesi önkormányzat. A műszaki ellenőr szerint a próbaüzem során számos hiányosság merült föl. A település abban érdekelt, hogy minél előbb előkészítsék a beruházás második ütemét. A képviselők a következő testületi ülésre kimutatást kapnak arról, hogy a tervezők több pénzt kaptak-e a kivitelezésért. Balatonlelle - Ismét megszólítja a leilei asszonyokat a Nők a bala- tonért Egyesület. Szabászati oktatást szervez a civil szervezet balatonlellei csoportja. A tanfolyamra várják mindazokat, akik már tudnak varrni, vagy ezután szeretnék elsajátítani a szabás-varrás fortélyait. Jelentkezni a városi könyvtárban lehet, (sza) Balatonszemes - A fürdőegyesület jótékonysági rendezvényein összesen mintegy 270 ezer forint gyűlt össze, melyet a szemesi fasorok szépítésére fordít a civil szervezet. Az egyesület bizottságot is létrehozott a Reich Károly Emlékház megmentésére. Bár az épület alapos felújításra szorul, a falubeliek és az üdülőtulajdonosok örömére a múzeum továbbra is nyitva van és fogadja a látogatókat, (sza) Barcs - Húszéves a barcsi egészségügyi gyermekotthon. Gondozottak és gondozók tegnap együtt ünnepeltek (képünkön) a városi művelődési házban. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megyei fenntartású intézmény dolgozóit. Elmondta: példaértékű utat jártak be, a rájuk bízott fiatalok ugyan nehéz sorsúak, nem elhagyatottak. A megyei közgyűlés elnökétől jutalmat vettek át mindazok, akik a kezdetektől részesei az itteni munkának, (ni) BŐSZéflfa - A település közelében tegnap egy személygépkocsi letért az útról és árokba hajtott. A gépkocsi-vezető szerencsére nagyobb baj nélkül megúszta a balesetet. Nem kellett kórházba szállítani. A járművet a kaposvári tűzoltóság munkatársai húzták ki az árokból, (hm) Csombárd-Hetes - Közös pályázatot adott be a Déldunántúli Környezet- védelmi és Vízügyi Igazgatósághoz a két település önkormányzata hulladékgyűjtő szigetek kialakítására. Ha sikeres lesz a pályázat, Csombárdon egy, Hetesen négy szelektív hulladékgyűjtő konténert helyeznek el, tudtuk meg Ádám László hetesi polgár- mestertől (képünkön). A 2,8 millió forintos programhoz a községeknek tízszázalékos saját forrást szükséges biztosítaniuk, (hzs) Kaposvár - A hallássérültek iskolájában az építkezés ellenére is megtartják a 9. nemzetközi közlekedési versenyt. Mihalovics Jenő iskolaigazgató (képünkön) tegnap közölte: 97 hazai és külföldi - szlovák, román, cseh, szlovén, német - tanulót várnak. Október 6-tói 9- ig tart a rendezvény, amit kulturális programok, kirándulások egészítenek ki. (hm) Karád - Az idén a somogyi termelői szerveződések összesen több mint 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. A pénzt a forgóeszköz-feltöltésre és működtetésére fordíthatják. A szerveződések közül a téeszek 24 millió forinthoz, a beszerző és értékesítőszervezetek 75 millióhoz, a termelői csoportok pedig 103 millióhoz jutottak. (sza) Látrany - Egy Opel és egy Peugeot karambolozott tegnap. A 67-es úton történt balesetnek egy könnyű sérültje volt, az autókat a bogiári tűzoltók áramtalanították. (hm) Marcali - Alma-citrom közlekedés- biztonsági akciót szerveztek tegnap a városban a gyerekekkel. A marcali rendőrök segítségével a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola tanulói és az idén először a Park utcai óvodások is osztották a szabálytalan közlekedőknek a citromot. A szabályosan közlekedő autósok viszont almát kaptak a gyerekektől, (ve)