Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-06 / 156. szám
2004. Július 6., Kedd S P O R T 11. OLDAL EURQ-2004 Labdarúgó Eubópa-bajnokság Zagorakisz a legjobb játékos Kosárlabda Lisszabon A portugáliai labdarúgó Európa- bajnokságot megnyerő görög válogatott csapatkapitányát, Teodorosz Zagora- kiszt választották a torna legjobb játékosának. Az európai szövetség (UEFA) technikai bizottságának nyolc tagja szavazott, valamint egy voksot ért a szurkolók interneten keresztül kinyilvánított véleménye. Zagorakisz - akit egyben a vasár napi döntő legjobbjának is meg választottak - a görögök mind a hat mérkőzését végigjátszotta, s ezek során két sárga lapot kapott. Legemlékezetesebb megmozdulása a franciák elleni negyeddöntőben volt, amikor Bixente Lizarazut nagyszerű csellel becsapta, majd elviharzott a bal szélen, pontos beadását pedig Angelosz Harisz- teasz a bal felső sarokba fejelte. Az AEK Athén 32 éves középpályása augusztus 26-án Monte- Carlóban veheti át a díjat. ■ Riga II. OSZTÁLYÚ TÖBBPRÓBA EURÓPA KUPA Skoumal Réka vezényletével pont), 3. Ausztria (14 ezer 313 pont), 4. Magyarország (14 ezer 249 pont). - Az egyéni versenyt a litván Skujyte nyerte (6073 pont); Skoumal Réka az ötödik (4977 pont), Farkas Györgyi a 15. (4695 pont), Óvári Zita a 18. (4577 pont), Adamik Anna pedig a 27. helyen zárt (3953 pont). Férfiak: 1. Lettország (22 ezer 85 pont), 2. Magyarország (21 ezer 859 pont), 3. Fehéroroszország (21 ezer 375 pont). - Az egyéni versenyt a lett Karlivans nyerte (7831 pont); Kürtösi Zsolt a második (7631 pont), Polonyi Tamás a hetedik (7171 pont), Skoumal Péter a 10. (7057 pont), míg Szabó Attila a 19. helyen végzett (6798 pont). ___________ fenyő A férfi tízpróba válogatott a második, a női hétpróba együttes pedig a negyedik helyen zárt a lett fővárosban rendezett többpróba Európa Kupa II. osztályában. A kétnapos rigai erőpróbán részt vett Skoumal Réka, a Marathon AC Kaposvár büszkesége is, aki az egyéni értékelésben a magyarok közül a legjobb eredményt érte el. A férfiaknál a korábban kaposvári színekben (is) szerepelt Kürtösi Zsolt bizonyult a legjobbnak, aki a házigazdák kiválósága, Karlivans mögött a második lett. A végeredmény. Nők: 1. Törökország (15 ezer 587 pont), 2. Litvánia (15 ezer 533 Zánka Nivea Országos Strandröplabda Bajnokság Élen zártak a kaposváriak Ádám, Váli Zoltán, Drávecz Bence) szintén kilenc csapat közül a második helyet érték el. A leány ifjúsági illetve junior korosztály együtt szerepelt, itt is két kaposvári együttes volt érintett. A BITT KNRC egyik egysége (iCzmerk Zsuzsanna, Benedek Dorottya, Balacza Bernadett, Lantos Borbála) a hatodik, míg másikuk (Király Katinka, Csitári Petra, Böröczki Petra, László Gabriella) a kilencedik helyen zárt a 14 csapatot számláló mezőnyben. A fiú ifjúsági és junior versenyen a Kométa Kaposvár néven induló gárda első lett a 18 együttes közül. (A vegyescsapatot két kaposvári, Molnár Dávid és Wirth Olivér, valamint két szegedi, Maksa Zoltán és Nctcsa Gábor alkotta). Érdekesség, hogy a döntőben a régi és a jelenlegi ifjúsági válogatottak találkoztak. A régieket az idén „kiöregedő” előbbiek, az ellenfelet az idei korosztályos válogatottak (köztük a kaposvári Puspán Balázs) képviselték. ■ Leány és fiú indulók részére Zánkán rendezték a Nivea Országos Strandröplabda Bajnokság küzdelmeit, melyen remekeltek a kaposvári érdekeltségű csapatok. Az ország egész részéről érkező strandröplabdázók az első napon a tűző nappal, míg a folytatásban a szemerkélő esővel is csatáztak. A gyermek korosztályban az előkelő második helyet szerezte meg a Kométa Kaposvár Farkas Balázs, Harmat Roland, Nagy András, Sztupinszki Zsolt, Szerb Bence alkotta együttese. A BITT Kaposvári Női RC színeit képviselő serdülő leányok (Kondor Tímea, Pintér Zsanett, Szabó Virág, Tóth Bernadett) tornagyőztesen hagyhatták el a játékteret, mégpedig úgy, hogy a második versenynap végére kilenc egységet utasítottak maguk mögé. A Kométa Kaposvár játékosaiból álló serdülő fiúk (Farkas Balázs, Horváth Tamás, Kelemen Országos Cápa Úszó Seregszemle Szeged Az 1992/93-as születésűek országos bajnokságán 43 egyesület, közel 300 úszója szállt medencébe. A Kaposvári Sportiskola úszói a következő eredményeket érték el. 1992-ben születettek, 200 m pillangó: ...4. Gaál Zsolt. 100 m gyors: ...4. Gaál Zsolt. 200 m gyors: ...5. Gaál Zsolt. 400 m gyors: ...7. Gaál Zsolt. 800 m gyors: ...6. Gaál Zsolt. 100 m pillangó: ...6. Gaál Zsolt. 400 m vegyes: ...7. Gaál Zsolt. 4x200-as gyorsváltó: ...5. Kasi [Tóth Benedek, Ledniczky Patrik, Balogh Soma, Gaál Zsolt). 4x100- as gyorsváltó: ...6. Kasi [Tóth Benedek, Ledniczky Patrik, Balogh Soma, Gaál Zsolt). 4x100-as vegyesváltó: ...8. Kasi (Balogh Marcell, Tóth Benedek, Gaál Zsolt, Balogh Soma). 1992-ben születettek, leányok, 100 m gyors: ...4. Kishon- ti Rebeka. 400 m vegyes: ...5. Kishonti Rebeka, ...8. Balogh Zsófia. 100 m pillangó: ...6. Kishonti Rebeka 100 mell: ...6. Kishonti Rebeka. 200 m pülangó: ...7. Kishonti Rebeka 200 m vegyes: ...7. Kishonti Rebeka 200 m gyors: ...7 Balogh Zsófia, 8. Kishonti Rebeka 200 m mell: ...6. Kishonti Rebeka 400 m gyors: ...4. Balogh Zsófia 800 m gyors: ...5. Balogh Zsófia 100 m hát: ...8. Balogh Zsófia. 4x200-as gyorsváltó: ...5. Kasi (Balogh Zsófia, Kohulák Anita, Pataki Fanni, Kishonti Rebeka). 4x100-as gyorsváltó: ...5. Kasi (Balogh Zsófia, Kohulák Anita, Pataki Fanni, Kishonti Rebeka). 4x100-as vegyesváltó: ...6. Kasi (Balogh Zsófia, Makai Luca, Kishonti Rebeka, Pataki Fanni). 1993-ban születettek, leányok, 200 m mell: ...6. Makai Luca. 100 m mell: ...8. Makai Luca. 1994-es születésűek, leányok, 100 m gyors: ...7. Pataki Fanni. 800 m gyors: ...8. Pataki Fanni. kun Küszöbön Simon átigazolása A németországi Frankfurtban újabb játékosbörzén vett részt Kovács László, a Kaposvári Kosárlabda Klub ügyvezető-elnöke. Vele tartott két kosárlabdázó Simon Balázs és Hendlein Roland. Előbbi több komoly ajánlat közül válogatva a napokban dönti el, hol folytatja pályafutását. Frankfurt, Kaposvár A hazatérő klubvezető tegnap nyilatkozott a németországi tapasztalatokról. - Színvonalában gyengébb börzén vettünk részt, mint a két héttel ezelőtti trevisói tábor volt - nyüatkozta Kovács László. - Akkor sokkal felkészültebb kosárlabdázókat láttunk. Akik elsősorban szemet szúrtak a szakembereknek, azok szinte mind 100 ezer dolláros kategóriájú kosárlabdázók. Az üyen „kaliberű” kosarasok szerződtetésére a mi együttesünk pénztárcája azonban szűk. Szeretnénk tartani azt a színvonalat, amit a kaposvári nézők az elmúlt években megszoktak, ehhez pedig megfelelő szintű csapattagok kellenek. Vagy olyan befektetőt kell találnunk, aki tudja finanszírozni a magasabb kiadásokat vagy marad a kivárás és megvárjuk, amíg augusztus körül lejjebb mennek az árak. A velem tartók közül Hendlein Roland a tapasztalatszerzés érdekében érkezett és jól sikerült a bemutatkozása. Több klub képviselője érdeklődött iránta, szerették volna tudni, hogy milyen feltételek mellett tudnák foglalkoztatni. Egyelőre azonban hosz- szú távú szerződése van a Kaposvári KK-val. Ami Simon Balázst il- leü, nagyon sokan keresték, úgy tudom komoly szerződésajánlatot is kapott, a menedzsere értesít bennünket a fejleményekről. Simon már a szezon végén bejelentette, hogy külföldre távozik. A hét végi játékos-kiválasztó után több internetes fómmon is napvilágot látott, hogy a kaposváriak kétszeres bajnok és Magyar Kupagyőztes irányítója a Telekom Basket Bonnal kötött szerződést. SIMON BSLSZS Simon hazatérve lapunk kérdésére tegnap egyelőre cáfolta, hogy megegyezett volna a német alakulattal. - Több egyesülettel is tárgyaltam köztük a bonniakkal is, ám a végleges döntést csak a hét második felében hozom meg, tehát eddig még nem egyeztem meg senkivel. A német együttes a bajnokság második helyén zárta a küzdelmeket. Érdekesség, hogy az egykor Kaposváron is szereplő amerikai Frank- Altron Jackson is ebben a gárdában játszott az elmúlt szezonban. Tavaly felmerült, hogy Simon a Bayer Giants Leverkusen csapatában folytatná pályafutását, ám akkor meghiúsult a kontraktus. Az említett klub időközben jelentősen meggyengült, és nem tudott beleszólni a legjobbak csatározásába. Ha a bonniakkal realizálódik a szerződés tagadhatatlan, hogy szakmailag - és ezzel együtt természetesen anyagüag is - jelentős előrelépésre számíthat a kaposvári kosaras. kun zoltán VI. Alfa-In vest Kupa amatőr férfi teniszverseny Kaposvár Hatodik alkalommal rendezték meg Kaposváron a Gilice utcai donneri sportcentrumban az Alfa-Invest Kupa férfi amatőr teniszversenyt; a két napon át tartó hagyományos erőpróbán a három versenyszámban közel félszáz mérkőzést váltottak egymással a résztvevők, s a házigazda kaposváriak mellett Bala- tonkeresztúr-Balatonmáriafür- dőről, Keszthelyről és Nagykanizsáról érkezett amatőr sportolók is pályára léptek. A legnagyobb csatákat a párosok hozták; a kiegyenlített mezőnyben több találkozó is csak nagy, kétórás ütközetben dőlt el. Bár jó pár olyan meccs akadt, amelynél döntő szettet kellett játszani, mégis mindegyik számban sima kétjátszmás volt a finálé. A végeredmény: Egyéni - 45 éven aluliak (24 induló): 1. Rónay Tamás (Donner SK Kaposvár), 2. Tóth János (Balaton- keresztúr-Balatonmáriafürdő) - a döntőben 6:1, 6:4 -, 3. Horváth Csaba Pályán az öregfiúk A Donner SK Kaposvár következő versenye július 24-én és 25- én a Gienger Old-Boy Kupa lesz. A kétnapos erőpróbán az öregfiúk, azaz a 35 éven felüliek lépnek pályára egyéniben és párosban, s öt évenkénti bontásban avatnak majd győzteseket. Kovács Nándor ezüstérmes lett párosban (Balatonkeresztúr-Balatonmária- fürdő) és Homung Gábor (Donner SK Kaposvár). Egyéni - 45 éven felüliek (14 induló): 1. Horváth Zoltán (Kapós TC), 2. Hegedűs János (Donner SK Kaposvár) - a döntőben 6:2, 6:2 -, 3. Vígh Miklós (Kapós TC) és Csutor Ferenc (egyesületen kívüli, Kaposvár). Páros (14 páros): 1. Rónay Tamás, Homung Gábor (Donner SK FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Kaposvár), 2. Kovács Nándor, Takács László (Donner SK Kaposvár) - a döntőben 6:0, 6:1 -, 3. Gyánó Zoltán, Hegedűs János (Donner SK Kaposvár) és Vígh Miklós, Horváth Zoltán (Kapós TC). Vigaszverseny (14 induló): 1. Gulyás Gábor (Donner SK Kaposvár), 2. Gyánó Zoltán (Donner SK Kaposvár), 3. Búzás Sándor (Donner SK Kaposvár) és Fogta Attila (Kapós TC). FENYŐ GÁBOR Diák ökölvívó EB Siófok A házigazda magyarok (két aranynyal, négy ezüsttel és öt bronzzal) az ukránok mögött a második helyen zártak a nemzetek közötti pontversenyben Siófokon az iskolás fiú (13-15 évesek) ökölvívó Európa-bajnokságon.- Nem egészen két hete fejeződött be a junior ökölvívó világ- bajnokság, így nem lett volna értelme újabb junior erőpróbát rendelni - mondta Szakos József, a MOSZ utánpótlás szakmai vezetője. - Ez a diák Eb is legalább olyan színvonalú volt, mint a hagyományos Balaton- bajnokság. Az európai szövetség bolgár elnöke is eljött Siófokra, s elégedetten nyugtázta a látottakat. A Magyar Ökölvívó Szövetség megpályázta a 2006-os junior világbajnokság rendezési jogát. Itt a Balaton partján már körvonalazódott, hogy kik lehetnek azok, akikkel két év múlva számolhatunk. Őket jövőre is láthatjuk majd újra a hagyományos Balaton-bajnokságon. keszthelyi _____Hírek LAB DARÚGÁS. A tervezettnél egy órával később kezdődik Nagyberkiben a NABI Kaposvári Rákóczi FC-Balatonielle SE előkészületi labdarúgó-mérkőzés. Miután a meteorológiai előrejelzések szerint kedden is nagy meleg várható, ezért döntöttek úgy a két csapat vezetői, hogy 17 helyett 18 órakor kezdenek, (fg) KARATE. A 13 éves korosztályos válogatott kálmáncsai Boros Ákos karatéka az első, aki a település lakói közül megkapta a „Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója” büszke elismerést. Erdős Zoltán tehetséges tanítványa idei legnagyobb sikerét Horvátországban a Zagreb Open megnyerésével érte el. (ga) m 27. HETI TOTÓ ___ TO TÓNYEREMÉNYEK. A Sze rencsejáték Rt tájékoztatása szerint a totó 27. fogadási hetének nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők. 13 plusz egy találatos szelvényt nem találtak. Az egy darab 13 találatos szelvény 2 millió 219 ezer 79 forintot fizet; a hat darab 12-. 277 ezer 474, míg a 111 darab 11-es 14 ezer 999, a 1358 darab 10-es pedig egyenként 2043 forintot ér. GÓLTOTÓ. A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a góltotó 27. fogadási hetének nyereményei (a jövedelemadó levonása után) a következők. Sem hat-, sem pedig öttalálatos szelvényt nem találtak; a nyolc darab négytalálatos szelvény egyenként 7204 forintot ér. ■ Csipero Kupa utánpótlás uszonyos úszóverseny Negyven érem a hírős városból Kecskemét Kereken 40 éremmel - 20 arany, 14 ezüst és 6 bronz elosztásban - térhettek haza a Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE reménységei a Kecskeméten rendezett Csipero Kupa utánpótlás uszonyos úszóversenyről. A kaposvári különítmény tagjai közül a delfin korosztályúaknái Hars Barbara és Tóth Ákos, a gyermekeknél Sándor Nikolett, Vígh Dóra, Stier Lilla, Ladovics Anna, Kárpáti Zoltán, Kurdi Márk, Lelovics Benjámin, valamint Németh Dávid, míg a serdülőknél Kovács Zsófia, Lebvics Nikobtt, Francsics Vivien, Makatks Petra, Szabó Melinda, Kovács Szonja, Szabó Renáta, Pálfi Renáta, Pálfi Ádám, Kováts Dávid, Gréczi Martin, illetve Cser Gábor gondoskodott az érmekről. Közülük 15-en lettek aranyérmesek; 14-en az egyéni versenyszámokban is érme(ke)t szereztek, míg nyolcán a váltók eredményhirdetésekor állhatták fel a dobogóra. A Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE versenyzőinek dobogós eredményei. Delfinek - leányok. 50 m uszonyos úszás: 1. Hárs Barbara. 100 m uszonyos úszás: 1. Hárs Barbara. 200 m uszonyos úszás: 1. Hárs Barbara. 400 m uszonyos úszás: 1. Hárs Barbara. Fiúk. 100 m uszonyos úszás:... 2. Tóth Ákos. 200 m uszonyos úszás:... 2. Tóth Ákos. 400 m uszonyos úszás: 1. Tóth Ákos. Gyermekek - leányok. 50 m uszonyos úszás: 1. Sándor Nikobtt, 2. Stier LiUa, 3. Vígh Dóra 100 m uszonyos úszás: 1. Sándor Nikobtt, 2. Vígh Dóra. 200 m uszonyos úszás: 1. Sándor Nikobtt, 2. Ladovics Anna, 3. Vígh Dóra. 400 m uszonyos úszás: 1. Sándor Nikobtt, 2. Vígh Dóra. 4x100 m uszonyos váltó: 1. Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE csapata (Sándor Nikobtt, Vígh Dóra, Stier Lil- h, Ladovics Anna). Fiúk. 50 m uszonyos úszás: 1. Kárpáti Zoltán. 100 m uszonyos úszás: 1. Kárpáti Zoltán. 200 m uszonyos úszás: 1. Kurdi Márk, 2. Kárpáti Zoltán. 400 m uszonyos úszás: 1. Kurdi Márk, 2. Lelovics Benjámin. 4x100 m uszonyos váltó: 1. Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE csapata (Kárpáti Zoltán, Kurdi Márk, Lelovics Benjámin, Németh Dávid). Serdülők - leányok. 50 m uszonyos úszás: 1. Kovács Zsófia, 2. Francsics Vivien, 3. Kovács Szonja. 100 m uszonyos úszás: 1. Kovács Zsófia, 2. Lebvics Nikobtt, 3. Fran csics Vivien. 200 m uszonyos úszás: 1. Kovács Zsófia, 2. Lebvics Nikobtt, 3. Ma- katbs Petra. 400 m uszo nyos úszás: 1. Lelövi Nikobtt, 2. Kovács Z fia, 3. Makatics Per 4x100 m uszonyos váltó 1. Kaposvári Középület kivitelező-Adorján SF „A” csapata [Francs Vivien, Makatics Pét, Szabó Melinda, Lebvics Nikobtt), 2. Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE „B” csapata (Kovács Zsófia, Szabó Renáta, Pálfi Renáta, Kovács Szonja). Fiúk. 4x100 m uszonyos váltó: ... 2. Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE csapata [Pálfi Ádám, Kováts Dávid, Gréczi Martin, Cser Gábor). fenyő gábor