Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-26 / 148. szám

4. OLDAL MEGYEI K ÖRK É P 2004. Június 26., Szombat KISÜTÖTTEK AZ ÁREMELÉST. Még az idén 10-15 százalékos áremelést akarnak a pékek. Ez hangzott el a Magyar Pékszövetség sajtótájékoztatóján, ahol a szövetség megbízott elnöke, Ilonka Boldizsár elmondta: a pékségek 30 százaléka rövid időn belül akár be is zárhat. Somogybán az országos átlagnál is rosszabb a helyzet. A sütőipar árbevételarányos nyeresége ugyanis jelenleg 0 és 3 százalék közötti. ________fotó. láng De mokratikusabb az Európai Unió Siófok Az Európai Unió nem egy de­mokratikus intézmény, inkább csak annak szeretnénk látni - mondta tegnap Körösényi And­rás, az ELTE politikatudományi intézetének tanára a 10. politoló­gus vándorgyűlés nyitó előadásá­ban. Lassan enyhül a demokrá­ciadeficit az unióban Körösényi András szerint, a frissen elfoga­dott alkotmány alapján ugyanis nő például az európai parlament jelentősége. - Habár ez az euró­pai állampolgárok népképviseleti szerve, mégis ennek volt a legki­sebb a súlya, másodlagos szere­pet kapott a törvényhozásban - folytatta. - Az európai bizottság pedig, amelyik az unió kormánya lenne, nem a választói akarat, ha­nem az államok közötti alku alapján jön létre. Kedvező válto­zás ezen a téren is várható a jövő­ben, azaz egyre demokratiku­sabb lehet az Európai Unió. A politikatudós arról is beszélt: a döntéshozatal az állampolgárok számára áüáthatatlan, s hosszú távon ez sem tartható. Körösényi András szerint nincs a választók­nak Európa-politikai akarata, nem alakult Id európai politikai közvélemény, ebből csak egy szűk elit létezik, így európai párt- rendszer sincsen, ezekből követ­kezően európai démosz, azaz nép sem létezik. ______fónai Ha zánkban mintegy 600 ezer honfitársunk él különböző fo­gyatékossággal, de családjaik ré­vén problémáik több mint két­millió embert érintenek - hang­zott el tegnap a kaposvári me­gyeházán, a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségének javítá­sa érdekében tartott konferenci­án. A barcsi Barka Alapítvány, a mozgáskorlátozottak somogyi, valamint a horvát Verőce Me­gyei Egyesület szervezésében létrejött találkozó a két ország kölcsönös tapasztalatcseréje mellett egy hosszabb távú együttműködés megteremtését is szolgálta. A hazai helyzetről szólva Hege­dűs Lajos, a MEOSZ elnöke el­mondta: a fogyatékosoknak az át­lagjövedelem 46 százalékából kell megélniük, s a munkaképes korosztály 15-18 százaléka dolgo­zik csupán. Bár az elmúlt évek­ben épült lakóparkok családias életet biztosítanak, és az informá­ciós központok nagy segítséget jelentenek számukra, helyzetük jobbra fordulásához a szemlélet- változásra lenne szükség. - So­mogybán 12 ezer megváltozott munkaképességű ember él, szá­muk a regisztrált munkanélküli­ek körében ezernél több - mond­ta Szellő János, a munkaügyi köz­pont osztályvezetője. Nyolc ki- rendeltségükből hatot akadály­mentesítettek. HORVÁTH ZSOLT Pártfelhőbe veszett az igazgatóválasztás ________Kaposvár, Siófok_______ Po litikai döntést hozott a me­gyei közgyűlés, amikor nem hosszabbította meg Varga Zol­tánnak, a siófoki Perczel Mór Gimnázium igazgatójának a megbízatását - vélekedik a sió­foki önkormányzat oktatási bi­zottságának elnöke. A megyei közgyűlés elnöke azt mondta: éppen hogy a fideszes közgyű­lési képviselők pártpolitikai demonstrációjáról volt szó. Varga Zoltán a Fidesz tagja. Siófo­kon már hetekkel korábban arról suttogtak: egyáltalán nem biztos, hogy a gimnázium igazgatója meg­bízatásának július 31-i lejárta után is tisztségében maradhat, mert a megyei közgyűlés többsége nem szavazza meg. A közgyűlés csütör­töki, balatonszentgyörgyi ülésén aztán hét fideszes képviselő szava­zott mellette, a Somogyért és az MSZP képviselőinek döntő többsé­ge tartózkodott. Mivel ellenjelöltje nem volt - információnk szerint a másik pályázó nem felelt meg min­denben a feltételeknek -, a siófoki gimnáziumnak most nincs igazga­tója. Pontosabban Varga Zoltán ed­digi helyettesét, Knappné Németh Erikát bízták meg ideiglenesen az intézmény vezetésével. A siófoki Perczel Mór Gimnázi­um a város tulajdona, de az önkor­mányzat néhány éve átadta a fenn­tartói jogot a megyei közgyű­lésnek. - Mivel a tulajdonjog a mi­énk, így felelősséget érzünk az ott folyó szakmai munkáért, a diáko­kért - mondta tegnap Démuth Pál, VARGA ZOLTÁN, volt igazgató: Egy intézményvezető is szabadon dönthet, hogy melyik pártba lép be. Nem követtem el sem jogsértést, nem vétettem sem az erkölcs, sem a jó Ízlés el­len, mig véleményem szerint a megyei közgyűlés két frak- * ciója utóbbi kettő ellen igen. Kilóg a lóláb, hogy csak a fideszesek szavaztak igennel, holott az előterjesztés olyan I kiváló szakmai felkészültségű pályázónak írt le, hogy azon ■ még magam is meglepődtem. A szavazásnál nem ez szá­mított. Remélem, az iskolán belüli bizonytalanságot nem kívánják fo­kozni és nem lesz a tanév közben új igazgatói pályázat. a siófoki önkormányzat oktatási bizottságának fideszes elnöke. - Súlyos következményei lehet­nek ennek az egyértel­műen politikai döntés­nek. Varga Zoltán két cik­luson át jól vezette a gim­náziumot. Rendkívüli bi­zottsági ülés összehívá­sát tervezem az ügyben.- Nem a megyei köz­gyűlés két frakciója, a So­mogyért és az MSZP uta­sította el pártpolitikai megfontolásból az eddigi igazgató újraválasztását, hanem éppen hogy a fideszesek demonstrál­tak mellette pártszimpá­tiából, felrúgva egy köz­gyűlési hagyományt, ahogy erre utólag követ­keztetni tudok - mondta Gyenesei István, a megyei közgyű­lés elnöke. - Egyetlen megyei in­tézményvezetőről vagy e posztra pályázóról sem tudom, s nem is érdekel a politikai szimpátiája. Varga Zoltánról sem tudtam a dön­tés előtt, hogy a Fidesz tagja. Van a megyei közgyűlésben egy ha­gyomány személyi döntésekkor. Általában nem szavazzuk meg azt a jelöltet, akit a saját in­tézményének a dolgozói kollektívája sem támo­gat kellő arányban. A nevelőtestületi értekez­leten 22-en mondtak igent Varga Zoltán s 25- en ellenjelöltje, Ferenci Miklós szakmai prog­ramjára. Ennek ellenére az előterjesztést mégis úgy készítettem el, hogy Varga Zoltán legyen az igazgató, ellenjelölt nél­kül. A megyei közgyűlés képviselői azonban a ki­alakult hagyományhoz tartották magukat a fideszesek kivételével, akik ezt fölrúgva párt­szimpátia alapján sza­vaztak. Az elnök szerint a döntéshozókat befolyá­solhatta, hogy Varga Zoltán igaz­gatói tevékenységével kapcsolato­san az elmúlt hetekben több pana­szos levél is érkezett a megyehá­zára; ezekben vezetői stílusát bí­rálták. Gyenesei István elmondta: egyik gombot sem nyomta meg a szavazásnál; személyi ügyekben gyakran „foglal állást” ilyen mó­don. FÓNAI IMRE Temetetlen cégügyek Kaposvár A legnagyobb tulajdonos, Törzsök Lajos kizárását kez­deményezték az önkormány­zati tulajdonosok a megyei bíróságon a Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft- ből, mivel szerintük tudato­san akadályozza a cég szabá­lyos működését. Törzsök La­jos viszont éppen a törvény­telenségeket kifogásolja. Tovább folytatódik, sőt ha lehetsé­ges, még inkább tóteljesedik a há­borúskodás a Somogy Megyei Te­metkezési Szolgáltató Kft és egyik tagja, Törzsök Lajos között. Az utóbbi, mint ismeretes, egy szerző­déssel jutott 36,09 százalékos tulaj­donrészhez a kft-ben, melyért cse­rébe a Somogy Média Kft tulajdon­jogát adta a megyei önkormány­zatnak. Ő lett a legnagyobb tulaj­donos a kft-ben. S itt kezdődtek a problémák. A kft önkormányzati tulajdo­nosai szerint Törzsök Lajos ellen- szavazataival folyamatosan aka­dályozta a szervezet munkáját: nemet mondott a 2003. évi mér­legbeszámolóra, a nyereségi eredmény tartalékba helyezésére, valamint az idei esztendő üzleti tervének fejlesztési és felújítási fe­jezeteire. Mivel ezek mind két­harmados többséget igényeltek volna, így nem születhettek róluk érvényes határozatok. A mérleg- beszámolót május végéig el kel­lett volna fogadni, ellenkező eset­ben a cégbíróság felszámolási el­járást indíthat a cég ellen.- Az önkormányzati tulajdono­sok, Barcs, Csurgó, Nagyatád, Mar­cali, Balatonlelle és Balatonszárszó vezetői megelégelték a helyzetet - tudtuk meg -, ezért egyhangúlag úgy döntöttek, a bíróságnál kezde­ményezik Törzsök Lajos kizárását. A cég jogásza június 16-án át is ad­ta a kizárással kapcsolatos iratokat a megyei bíróságnak.- Nem dacból szavaztam a mér­legbeszámoló elfogadása ellen - fe­lelte megkeresésünkre Törzsök La­jos. - Mint tulajdonosnak jogom­ban áll nemet mondanom, főleg, hogy olyan költségeket tüntettek fel, amik szerintem nem voltak va­lósak. Egyébként nemcsak én sza­vaztam a mérleg elfogadása ellen, a felügyelőbizottság egyik tagja is. A kizárásról pedig csak annyit: kezdeményeztem az ügyvezetőnél a taggyűlés összehívását, ugyanis levélben zajlott a szavazás, ráadá­sul a legnagyobb tulajdonos eltá­volítását akarják elérni. Akinek annyi a bűne, hogy szeretné meg­ismerni a cég gazdálkodásáról szó­ló iratokat és helyreállítani a törvé- nyes működést. _______vas andrás Dí sztőrt kapott az ezredes Nagykanizsa Ünnepélyes keretek között emlé­keztek meg tegnap a határőrség napjáról a nagykanizsai határőr- igazgatóságon. A szervezet veze­tői megkoszorúzták a márvány­ból készült Hősi Falat, amelybe azoknak a hivatásos és sorállo­mányú határőröknek a nevét vésték, akik az elmúlt 60 évben szolgálatteljesítés közben haltak meg. Lamperth Mónika belügymi­niszter levelében azt írta: Szent László katonai erényei és történel­mi jelentőségű tettei miatt méltán lett a határőrök példaképe. Fonyódi György határőr dan­dártábornok - belügyminiszteri, országos parancsnoki, főigazga­tói, illetve igazgatói - elismerése­ket adott át hat nyugdíjas és 66 ál­lományban lévő alkalmazottnak. Koncsek Antal nyugállományú honvéd ezredesnek, a Somogy Me­gyei Önkormányzati Hivatal Védel­mi Koordinációs Igazgatóság igaz­gatójának dísztőrt adományozott a határőrség országos parancsno­ka, a határőrséggel való együtt­működéséért. VARGA ANDREA Diplomás válasz a kihívásra (Folytatás az 1. oldalról)- A ma átvett diplomájuk nem csak a szakmához ad jogosítványt, hanem egyben belépő a műszaki értelmiség táborába is - köszöntöt­te Holló István dékán a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karának frissdiplomásait tegnap. - Ez azonban nem csak sók munkával, de számos másfajta kötelezettség­gel jár. A legtöbbjük ugyanis vidé­ken él és dolgozik majd, ahol ér­tékteremtő és mértékadó minta is az értelmiség. Önökön is múlik majd egy-egy vidék fejlődése. Horn Péter rektor az uniós csat­lakozással járó új kihívásokról be­szélt köszöntőjében. Elmondta: Magyarország történelmi jussa volt a csatlakozás, az évszázadok során sok esetben segítette tó or­szágunk a kontinens gazdagabbik felét. Azért tudta ezt megtenni, mert minden körülmények között tudott alkalmazkodni a kihívások­hoz és tudott fejlődni. Nem lesz ez most sem másként az egyesült Eu­rópában: Magyarország gyorsan megtalálja a helyét. Ehhez azon­ban olyan emberekre van szükség, mint azok, akik most veszik át a diplomájukat, hogy egy kulcsfon­tosságú szakterületen dolgozza­nak. A rektor felhívta a fiatalok fi­gyelmét arra is, hogy az unióban meg kell őrizni a magyar identitást és a magyar nyelvet. A diplomák átvétele után Riez Ferenc, a megyei önkormányzat humánpolitikai főosztályvezetője Somogy polgáraivá fogadta a fris- sen végzetteket. _______varga ottó Pia ci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Dombóvár Szigetvár Nagykanizsa Burgonya 130 120-180 130 110-130 120 130 Káposzta 90 80-100 90 70 80 90 Kelkáposzta 140-150 150-18Q 150 160 160 170 Paprika 150-300 280-380 160-280 150-380 150-320 120-350 Paradicsom 120 180-250 150 100-150 140 120-200 Uborka 150-160 140-160 160 80-150 150 160 Petrezselyem 180 150-200 180 200 200 200 Sárgarépa 150 100-150 150 170 150 160 Tojás 19-20 18-21 18-20 18-22 18-20 16-21 Hagyma 140 150-180 160 160 150 160 Fokhagyma 500-600 500 500 600 500 600 Karfiol 130 150-190 150 100-130 130 150 Karalábé 90 50-90 90 80-100 80 100 Bab 600-750 450-550 480 480 500 500-600 Spárgatök 98 150 140 120 130 140 Saláta 65 50-90 70 50-100 70 60 Sampinyon 400-450 450-650 460 490 480 500 Zöldborsó 130-150 100-160 150 120 100-150 120-140 Zöldbab 300 250-350 280 220 220-280 300 Alma 50-220 130-250 80-200 120-150 60-160 70-180 Eper 300-650 380400 320400 350 300 340 Cseresznye 150-250 250-300 250 250 160 160-240 Meggy 300 200 280 200 280 300 Dinnye 150 ‘ 150-200 150 140-180 140 150 Banán 300 250-320 280 300 300 300 Narancs 380 250-320 320 300 320 310 Somogybán fl-Z-ig Balatcnboglár - Tavasszal és a nyár elején átlagosan háromszor annyi állásajánlat érkezik a mun­kaügyi kirendeltségre, mint év közben. Mintegy 1500 személyt tudnak elhelyezni nyáron a ven­déglátóknál és a kereskedőknél. Az is előfordul, hogy szakácsra, felszolgálóra és konyhai kisegítő­re nagyobb az igény, mint ameny- nyi a jelentkező. A szezon alatt a területen 6 százalékkal nő a mun­kába helyezettek aránya, (nyk) Balatonmáriafürdő - Besurranó tolvaj látogatta meg az egyik máriai nyaralóházat. Az ott talált kulccsal kinyitotta az udvaron ál­ló autót: lelopta róla mind a négy kereket és kiszerelte a cd-s rádiót is. A tulajdonos kára több mint 700 ezer forint, (hm) Csurgó - Tizenkét fős amerikai csoport segíti másfél héten ke­resztül a Habitat-házak építését. Kilenc huszonéves fiatal és há­rom idősebb önkéntes jött, egyi­kük már dolgozott Csurgón 2002- ben, és a következő turnust is vé­gigdolgozza. A házak belső fala és a tetőszerkezet készül, (va) Csurgó - a gyermekvédelemről, a jogi segítségnyújtás lehetősége­iről, az esélyegyenlőséget segítő programokról, oktatáspolitikáról volt szó az Együtt Európába kon­ferencia második napján. Baróti Zoltánná projektvezető a kistér­ségi, Phare-támogatással megva­lósuló női programról beszélt. A fórumot a kistérségi családsegítő és gyermekjóléti szolgálata szer­vezte. (va) Fonyód - Tegnap Fonyódról in­dultak tovább a Zöld Gömb Futó­egylet által szervezett futóver­seny résztvevői. A 20 lelkes spor­toló Balatonaligáról indulva 4 nap alatt szeretné körbefutni a Bala­tont. Az első nap 57 kilométert tettek meg. (nyk) HctOS - A hátrányos helyzetű, valamint a roma tanulók felzár­kóztatását segítő foglalkozásokra egymillió forintos pályázati támo­gatást nyert a település iskolája. A megyei közoktatási közalapít­ványtól további 820 ezer forintot kapott az intézmény, amelyet kü­lönféle számítógépes programok vásárlására fordított, (hzs) Igái A Széchenyi turizmusfej­lesztési program pályázatán négymillió-nyolcszázezer forin­tos forrást nyert a település. Az önkormányzat a támogatással nyilvános illemhelyet alakít ki, parkot épít és egy fűnyírót vásárol a parkgondozáshoz, (csm) Fogyatékkal tartós hátrányban

Next

/
Oldalképek
Tartalom