Somogyi Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 101-125. szám)
2004-05-23 / Vasárnap Reggel, 21. szám
2004. május 23., vasárnap Közélet, gazdaság, politika 8 Mivel mérgezzük gyermekeinket? Már a gyermek is fogyasztó - lemérhető ez a rengeteg kicsiknek szóló reklámból. Ám mesterséges adalék, aroma, színezék és tartósítószer van a gyerekeknek szánt termékekben is - csupa olyan anyag, amelytől a legtöbb szülő igyekszik megóvni csemetéjét. A Kölyökbarát Termékek ötlete Mélykúti Ilona újságírótól és Szabó Gábor közgazdásztól származik. Arról beszélgettek: milyen nehéz helyzetben is van az a szülő, aki egészséges terméket szeretne vásárolni a gyermekének.- Manapság erre az egyetlen lehetőség az apró betűvel feltüntetett összetevők módszeres elolvasása - jelentette ki Szabó Gábor. - Ám kevés az ilyen tudatos vásárló. így vetődött fel, hogy kellene egy objektív mérce, így a vevők már egyszerű ránézésre meg tudnák ezeket különböztetni a többitől. Az ötletgazdák a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget keresték meg, ahol kedvezően fogadták a kezdeményezést, és az elmúlt egy évben közösen dolgozták ki a programot. Az élelmiszer kategóriában a joghurtok, édesített tejtermékek, gyümölcslevek és számos más termékkör mellett szerepel a tejcsokoládé is. Ez utóbbiról Szabó Gábor elismerte, nem éppen az egészséges táplálkozás jelképe.- Semmi értelme nem lett volna, ha a védjegyet odaítélő szakértők olyan követelményszintet határoznak meg, amit A Kölyökbarát jelzéssel ellátott élelmiszereket nyugodtan megvehetik a szülők, azok nem mérgezik, nem hizlalják a gyermekeket senki sem tud teljesíteni. Szerintem már az is nagy eredmény, hogy a tej csokoládék választékából ki tudtunk emelni egyet, amely leginkább alkalmas gyermeki fogyasztásra.- Gyümölcsléből például már most is csak az lehet Kölyökbarát, amely nem tartalmaz tartósítószert, és szigorúan szabályozott a cukortartalom is - jelentette ki. - A követelményeket minden érdeklődő megismerheti a www.fvf.hu honlapon. Scho- bert Norbert szerint üdvözlendő a kezdeményezés, ám szerinte a feltételek túl enyhék.- A Kölyökbarát-program követelményei túl felületesek, szerintem nem csak a mesterséges színezékeket meg az adalékanyagokat kellene kiszűrni - jelentette ki a fitnesz- guru. - A répacukor és a finomliszt korunk igazi mérgei. Amíg csak mézzel édesítettünk és teljes kiőrlésű lisztet ettünk, az elhízás problémája ismeretlen volt. Norbi szerint tíz szülőből kilenc szinte mérgezi a gyermekét. A rosszul táplált kiskorúakból lesznek ugyanis az elhízott felnőttek. A túlsúly pedig számtalan betegség forrása lehet.- Számtalan termék van, amely látszólag egészséges, valójában azonban hizlal - mondta Norbi. - Ilyenek például a cukrozott tejkészítmények. Mindenki tudja, hogy a tej élet, erő, egészség, de a cukros joghurtok A McDonald’s válaszolt A Vasárnap Reggel megkérte a legnagyobb magyarországi gyorsétterem-hálózat illetékeseit, akik arra a felvetésre, hogy kiváltja-e a McDonald’s a finomlisztet és a répacukrot teljes kiőrlésű lisztre, illetve gyümölcscukorra, úgy reagáltak: folyamatosan figyelemmel kísérik a vásárlói igényeket, de jelenleg csak az önteteik készülnek gyümölcscukorral. Évente egyébként körülbelül 4 millió Happy Meal menüt adnak el Magyarországon, s jelenleg még csak „ismerkednek” a Kölyökbarát-program kiírásával, vizsgálják „a programban való részvétel lehetőségét". és édes krémek pont attól veszélyesek, hogy a szülők azt hiszik, korlátlanul adhatók a gyereknek. Ugyanez a helyzet a gyümölcslevekkel is: az egészségesség látszata mögött óriási cukor- tartalmukkal hizlalják a kiskorúakat. S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, Norbi elmondta: nem csak a répacukrot és a finomlisztet kell kerülnie annak, aki egészségesen akarja táplálni gyermekét, hanem az „üres” kalóriákat is.- Nagyon sok élelmiszer rengeteg kalóriát tartalmaz, de tápanyagot alig - jelentette ki. - Állítom: egy napjában csak egy alkalommal étkező afrikai bennszülött több hasznos tápanyagot fogyaszt el, mint az a civilizált városlakó, aki egész nap chipset, fagylaltot, sült krumplit meg hamburgert eszik. Az ilyen ember úgy hízik, hogy a szervezete közben éhezik. Hasonló az álláspontja Pécsi Csaba dietetikusnak is, aki szerint mindenki természetes ízérzékeléssel születik, ám ezt nagyon hamar „átkódolja” a környezet.- A túlcukrozás és a túlsózás miatt megváltozik az ízlésünk. Ezt elég könnyű tet- tenérni: ha valaki átáll a finomliszt és cukormentes étrendre, csak egy ideig érzi a hiányt. A szakember szerint a finomliszt amellett, hogy köny- nyen felturbózza a vércukor- szintet és hamar átalakul zsírrá, alig tartalmaz vitamint és ásványi anyagot. Ha ilyet eszünk, utána is éhesek vagyunk.- Nehéz ma egy gyermeket egészségesen táplálni - ismerte el a dietetikus. - A gyorséttermek kölyökmenüi is csak a színes csomagolás és a hozzájuk adott játékok révén nevezhetők gyermekadagoknak. gm Újhelyi István és Zuschlag János, MSZP-s országgyűlési képviselők „A Fidesz szakmailag és politikailag megbukott nemzeti petíciójával, viszont populizmusból és demagógiából egy osztállyal feljebb lépett.” A Fidesz közleményéből „Zuschlag János és Újhelyi István mai infantilis és tartalmatlan sajtótájékoztatója azt bizonyítja, hogy az MSZP nem mer szembenézni a választópolgárok akaratával.” Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője „Magyarországon nem lehet államfő olyan személy, aki korábban miniszterelnök volt, és akinek olyan múltja van, mint Medgyessy Péternek." Dávid Ibolya, az MDF elnöke „Ha Hóm Gyula volt miniszterelnök nemcsak a Cölöpök című könyvét olvassa, hanem az ellenzéki kerekasztal jegyzőkönyveit is, akkor valószínűleg ő is belátná, hogy az MSZMP soha nem akart rendszerváltozást.” Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke „Esélynövelő többletjogok helyett retorikai szólamokat, oktatási, foglalkoztatási programok helyett kommunikációs léggömböket kapunk.” tu r M IX Több tízmilliós végkielégítések alkonya Állítólag 80 millió forintot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZAF) cáfolata szerint ennél kevesebbet, de több tízmillió forintos végkielégítést tehet zsebre a posztjáról távozó Szász Károly, az intézmény eddigi vezetője. A horribilis „bánatpénz” joggal váltott ki felzúdulást, hiszen egy átlagos munkavállaló ötévnyi munkaviszony után is legfeljebb kéthavi fizetésének megfelelő összegre jogosult. A végkielégítés „intézménye” eredetileg azt a célt szolgálja, hogy átsegítse a munkavállalót azon a nehéz anyagi időszakon, amelyet távozása után új munkahelye keresésével tölt. Az Orbán-kor- mány időszaka alatt azonban teljesen más értelmet nyert ez a fajta juttatás: az akkori kormányhoz hű állami vezetőkkel egyedi megállapodásokat kötöttek, amelyek alapján az érintettek átla- gosan 1-3 évi fizetésüknek megfelelő vég- kielégítésekre lettek jogosultak - függetlenül attól, hogy a vezetésük alatt álló vállalat vagy intézmény milyen hatékonysággal, illetve eredményességgel működött. Ezek a pénzügyi „bombák” egészen adBaranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank volt vezére 90 milliós bánatpénzt kapott, pedig a bankot nagy veszteségekkel hagyta hátra. Igaz, a szerződése szerint 138 millió járt volna a bankárnak... dig nem is voltak feltűnőek, amíg az előző kabinet a helyén volt. Ám amikor nyilvánvalóvá vált a kormányváltás ténye, s elkezdődött a Fideszhez közeli vezetők leváltása, egyre nagyobb kifizetett összegekről szóltak a híradások. Ezek közül a legismertebb eset Baranyay Lászlóé, a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjéé volt: ő a szerződése alapján 138 millió forintot kért, ám utódja ezt megtagadta, mondván: Baranyay rossz befektetési döntéseivel kárt okozott a pénzintézetnek. Az ügyben nyomozás indult, ám a vádemelési javaslatot az ügyészség elutasította. A bíróság végül másfél éves pereskedés után 90 millió forintot ítélt meg jogerősen. A képzeletbeli dobogó második helyezettje (ha Szász Károly meg nem erősített 80 milliójával most nem számolunk) Péter Mihály, a MÁV Rt. vezérigazgatóhelyettese 70 millió forinttal. Az ugyancsak helyettes MÁV-vezér Bajnai Gábor 50 milliót tehetett zsebre, míg Mendreczky Károly, a Magyar Televízió volt elnöke végkielégítése ettől csak egymillió forinttal (49 millió) maradt el. Igazság szerint neki 29 millió járt, ám ő korában, 2001 novemberében már felvett 20 milliót, ugyanis hivatalosan akkor bontották fel a munkaviszonyát - aztán végezte tovább a dolgát, azzal a formális különbséggel, hogy a továbbiakban a kuratórium kötött vele megbízási szerződést. Berkecz Mária, a Millenáris Kht. igazgatója 36 havi keresetének megfelelő végkielégítése attól lett nevezetes, hogy még 10 millió forintos hallgatási díjjal fejelődött meg. Hogy ez miért jár, arról azóta is hallgat... Ennyiből is látható, hogy a végkielégítések igencsak elrugaszkodtak a hétköznapi valóságtól, hiszen a Munka törvénykönyve alapján egy átlagos munkavállaló ötévnyi munka- viszony után is legfeljebb kéthavi fizetésének megfelelő ösz- szegre jogosult. A horribilis összegek kiutalása egyre nagyobb társadalmi ellenérzést váltott ki. A jelenlegi kormány ugyan az úgynevezett üveg- zseb-rendeletben megakadáVÉG KIELÉGÍTÉS EK bruttó összegek Baranyai László (MFB vezérigazgató) 90 millió Ft Péter Mihály (MÁV vezérigazgató-helyettes)70 millió Ft Bajnai Gábor (MÁV vezérigazgató-helyettes)50 millió Ft Mendreczky Károly(MTV-elnök) 49 millió Ft' Kukeiy Márton (MÁV vezérigazgató) 30 millió Ft Berkecz Mária (Millenáris Kht. vezetője) 21 millió Ft" Bayer Zsolt (Duna TV hírigazgató) 10 millió Ft * Két különböző szerződés alapján. Ebből 20 milliőt állítólag az általa létrehozott Magyar Közszolgálati Televíziózásért Alapítványnak utalt át. ** 6,4 millió forintot kamatokkal együtt egy bírósági döntés alapján vissza kell adnia. Mit nyer és mit veszít? A nagyvonalú végkielégítések időszaka már a versenyszférában is lejárt - jelentette ki lapunknak Bőd Péter Ákos, egykori ipari és kereskedelmi miniszter, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke. Mint mondta, ő személy szerint nem híve az irreálisan nagy „bánatpénzek” kifizetésének - még akkor sem, ha az illető egyébként köztudottan jól fizető állást hagyott ott az állami megbízás kedvéért.- Úgy gondolom, hogy aki egy ilyen feladatot elvállal, van any- nyira felnőtt, hogy belássa, mit nyer és mit veszít. Az igaz, hogy kevesebb pénzt keres, ámde ismertté, befolyásossá válik, kapcsolatokra tesz szert, és nem mellékesen, még ha csak lábjegyzetként is, de bekerül a történelembe. Mindezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Amikor én annak idején miniszter lettem, eszembe sem jutott megkérdezni, mennyi lesz a fizetésem. Egyébként bruttó 65 ezer forintot kaptam, vagyis bármelyik OTP-fiókvezető többet keresett. lyozta, hogy folytatódhasson az előző kabinet osztogató gyakorlata (eszerint az ÁPV Rt. a jövőben az általa kötött szerződésekben nem köthet ki 1-6 havi munkabérnél nagyobb összegű végkielégítést), ám a szakszervezetek ennél is többet akartak: azt szerették volna, ha a már megkötött szerződések esetében is megakadályozzák az irreális összegű kifizetéseket. Borsik János, az Országos Érdekvédelmi Tanács ülésén a szakszervezetek képviseletében emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt Kiss Péter akkori munkaügyi miniszter azt ígérte, jogszabályi úton „nyúlnak bele” a rendszerbe - ez azonban azóta sem történt meg. Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca politikia államtitkára erre úgy reagált: a már megkötött szerződéseket a kormánynak nincs lehetősége egyoldalúan felülírni. Ráadásul a PSZÁF működéséről külön törvény rendelkezik, Szász Károly végkielégítésének összegét pedig még az Orbán-kormány határozta meg. k i FOCITORZÓ 1. A Magyar Televízió sokadszor égett be sportos közvetítései során. Legutóbb szerdán, amikor a stúdióban veszteglő hangember jelezte: a rangos UEFA-kupa döntőjének ünnepi ceremóniáját a királyi csatorna nem adja élőben, s a Valencia- Marseille derbit záró trófeaátadást nálunk csak az Este közéleti blokkjának megtekintése után láthatják a nézők. Az éjszakába tolt negyedórás plusz- focira azonban gyaníthatóan a kutya sem ***** volt kiváncsi. Elvégre minden más külföldi Ez már döfi tévében hosszasan, élőben (!) pergett a fut- **** ballünnep. Elmegy , * * FOCITORZO 2. Az MTV évek óta jórészt J^/JL JU Átlagos ügyetlen gyakornokokat és fejlődni képtelen sportrajongókat vet be a focimeccsek Gvenausz közvetítésekor. A rekordmennyiségű beszédhiba csak hab a tortán, az igazi élmény: Bukta a hülyeség! Az ETO-Bayern München barát----------------------- ságos mókaderbi szemrevételezésekor pé ldául a szemellenzős riporter 1 -4-es állásnál megállapította: milyen jó meccset vív egymással a két egylet. Sőt a győri labdakergetőket még ezután is feldicsérte... * RENGETEG. „Marcsiék eltévedtek az erdőben. Anett végig veszekedett” - adta hírül az egyik bulvárharsona. Seregnyi kérdés vetődik fel e bombasztikus hír hallatán. Például: kik ők? Miért lófrálnak az erdőben térkép és iránytű nélkül? Ki engedte be őket a feltehetően védett területre, ahol oly szépen virágzik a pipacs és a margaréta? S mi közünk van nekünk mindehhez? **