Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-06 / 56. szám
| 2004. Március 6., Szombat KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Kaposvári arcok Visszavárták a vásárlók A Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetéssel ismerték el Jó László magánkereskedő, a Kisosz megyei elnökének munkáját.- Nem készültem kereskedőnek - mondta Jó László. - Anyám nyugdíjazása után üzletet nyitott, és munka mellett segítettem, majd csecsemő- és gyermekruhát kezdtünk árulni a feleségemmel. Főleg olyan gyárakba jártunk, ahol inkább nők dolgoztak, s visszatérő vendégek voltunk a régi munkahelyemen, a pamutfonó-ipari vállalatnál is. Divatos kifejezéssel: a pénzt visszaforgattuk a vállalkozásba; autót vásároltunk, üzlethelyiséget béreltünk. Később a barátom halála után átvettük a Somogy pavilonsoron lévő ajándék- és illatszerboltot.- Kanyargós az életútja. Hogyan alkalmazkodott az új feladatokhoz?- Mindenhol emberekkel foglalkoztam, s megtanultam, hogyan viselkedjek a legkritikusabb percekben is. Felnőtt fejjel lestem el a szakmai fogásokat, negyvenévesen pedig boltvezetői tanfolyamra jártam, becsüsvizsgát tettem. Mindig a következő feladatra koncentrálok, nem riaszt az első látásra-hallásra bonyolult munka.- Igaz, hogy régen többet kellett ügyeskedni?- Kevesebb üzlet volt a '80-as években, s kiszámíthatóbb volt a kereslet. A rendszerváltással kitágultak a lehetőségek. Régen is gyakran előfordult „stikli”, akkor ez törvénytelenségnek számított. Ma már nyugodtan elmondható: a Nyugatra utazó turistákat apróbb szívességre kérték a kereskedők. Az utazó csempészte be a menő szappant, a kvarcórát, öngyújtót, bizsut...- Milyen a mérlege több mint húsz év után?- Megtörtént, hogy rossz helyre nyúltam, s nyakamon maradt az JÓ LÁSZLÓ 1848-ban született Kaposváron. 1971-ig a textilművek művezetője volt, azután tiz éven át a megyei társadalombiztosítási igazgatóságon dolgozott. 1981-től kereskedő, 1996-tól a Kisosz megyei elnöke. Nős, két leánya van: Diána a szálloda- és vendéglátóiparban dolgozik. Anett ügyvédjelölt. áru. A '80-as évek végén lehetőséget kaptam ezüst- és aranyékszer- árusításra. Enyém volt az első magántulajdonú ékszerbolt Kaposváron, azóta már 15 nyílt. A régi öröm, bosszúság hamar elszáll, a napi teendőkre kell az erő. Szerintem a kereskedők nehezen élnek, kevesen érnek el maradandó sikert. Megnyugtató, hogy bejáratott boltom van, s csak a színvonalat kell tartani. Az üzlet fejlesztése sok pénzt vinne el, és nem biztos, hogy megtérülne.- A kiskereskedők panasza: lapos a vásárlók pénztárcája, a nagy üzletláncok elszippantják a vevőt. Mit tehetnek?- Egy Kisosz-elnök szájából nem igazán hangzik jól, de túl sokat nem. A találékonyság lehet a mentőövük. A vásárló igényli a személyes törődést, a közvetlen kapcsolatot. A példa mutatja: a nagyok árnyékában a kicsik is megélnek. Egy-két szakma valóban rosszul járt, ilyen például az élelmiszer-kereskedelem.- Mivel biztatja őket?- A kezdőknek szoktam mondani: az első 4-5 év bevételével lényegében nem rendelkeznek szabadon. Aki gondolkodik, keveset költ magára, s többet az üzletre. A pénzből erősíti a vállalkozást.- Órával, ékszerrel foglalkozik. Próbálták már átejteni?- Egyszer melléfogtam: aranyozott ezüstöt vettem aranyként. Ez ma nem fordulhatna elő. Egyébként hamisított órával is próbálkoznak: szinte tökéletesen utánozzák a külföldi modelleket, s erre keresnek vevőt. hahsányi miklós Városlakók kérdezték Név nélkül: - Kéki Zoltán címzetes főjegyző két éve egy közmeghallgatáson azt ígérte, utánanéz a belvárosban a vendéglőknek. Nagyon sokáig nyitva vannak, és zavarják a lakosság nyugalmát. A Diófa söröző környékén mikor szüntetik meg az étolajszagot? így az ablakokat sem tudjuk kinyitni. Kéki Zoltán címzetes főjegyző: - Kereskedelmi igazgatói eljárás keretében folyamatosan ellenőrizzük a városunkban működő kereskedelmi, valamint vendéglátó üzleteket. A sörözővel kapcsolatban az utóbbi években egyetlen bejelentés sem érkezett. A panaszt kivizsgálásra megküldtük az illetékes szakhatóságoknak. ■ A tejtermékek és péksütemények helyett az üdítők, az édességek és a pizza a sláger az iskolai büfékben FOTÓ: TÖRÖK ANETT- Egy szem cukrot kérek szépen - mondja egy pöttöm, a pultot alig felérő kislány néhány perccel háromnegyed tíz után a Honvéd Utcai (az idősebbeknek: az egykori Krénusz) Általános Iskola büféjében, majd előveszi pénztárcáját, forintosokban akkurátusán kiszámolja a vételárat, s arcán földöntúli mosollyal távozik. A sorban következő egy gumicukrot választ... Eltűnődöm, bizony, rég elmúltak azok az idők, amikor az ifjúság még poharas tejért - ahogyan a reklám is mondta: A slágerlistán első hely, a tej... -, sósrúdért, perecért állt sorba a tízórai szünetben a tehetősebbek hat forintért még egy meggymárkára is beneveztek.- Tejet, tejterméket, gyümölcsöt nem tartunk, nem tarthatunk- állítja a Berzsenyi iskola büféjét üzemeltető, neve elhallgatását szorgalmazó hölgy. - Szigorúak az előírások, meg aztán kereslet sem lenne irántuk. Még az ingyenes tejet sem isszák meg a gyerekek, gyümölcsöt meg kapnak az ebédhez. Nálunk inkább üdítőket, édességet, csipszeket vásárolnak. A legolcsóbb termék az ötforintos cukorka, a hölgy állítása szerint azonban sokan még ezt sem engedhetik meg maguknak, igaz, létezik a másik véglet is, akinek semmi sem drága.- Van, hogy egy szem cukorért áll sorba valaíd, és négyen kísérik - folytatja az üzemeltető -, mások pedig nyakalják a dobozos üdítőket. Akiknek extra igényeik vannak, kimennek a szomszédos pékségbe. A Berzsenyi park szélén található objektum a Munkácsy gimnáziumtól is elcsábít vevőket, igaz, nem jelent igazi konkurenciát.- Kóla, hamburger, pizza - válaszolja a legdivatosabb termékeket firtató kérdésre a pult mögött szorgoskodó, mindenki által Zsuzsa mamaként szólított asszony. - Bár érdekes, mostanában a rostos üdítő és a kakaó is jobban megy, talán a hidegnek köszönhetően. Süteményt viszont nem nagyon vesznek a diákok, inkább a minőségi csokoládék dívnak. Persze itt is akad, aki csak egy pogácsát engedhet meg magának. Próbálunk minden igényt kielégíteni, s hitelre is engedünk vásárolni. Két dolog viszont tabunak számít: a diákoknak nem adunk el szotyit és kávét. Az utóbbi nélkül viszont vélhetően lázadás törne ki a pedagógiai főiskolán: a feketelevesből elképesztő mennyiség fogy, mondhatni, ez a büfé fő terméke. Amúgy az egység kínálatán erősen érződik, itt már tényleg szabad a vásár, tejet csak a kávéhoz kérnek a diákok, a süteményesvitrin üresen tátong, a szendvicseknél errefelé is menőbb a pizza, és olyan praktikusnak tűnő termék is a polcokra kerül, mint az instant leves. Persze, ez utóbbi már csak az ínyenceknek tűnik fel, jóval több fogy viszont cigarettából.- Egy erős kávét és egy gyenge Szofit kérek - igazolja a fentebbi állítást egy álmos szemű diák a meglepően üres büfében. A pangás okáért elég a falra pillantani: Tilos a dohányzás! - hirdeü a felirat. Az életmentő koffeinbomba tulajdonosa sóhajt egy nagyot, majd a kajahalomról tudomást sem véve az udvarra vánszorog, és csatlakozik füstölgő kollégáihoz. ___________________VAS ANDRÁS El lenőrzés ellenérzésekkel Nemcsak etikátlan, hanem jogosulatlan is volt a Csutor Ferenc által végzett ellenőrzés - állítja Harján Dávid szocialista képviselő. A fideszes városatya ugyanis nem rendelkezett a szükséges képesítéssel. Újabb epizóddal folytatódott a képviselői etikáról szóló vita. Mint ismert: Harján Dávid MSZP- s képviselő etikátlannak nevezte, hogy 2002-ben és 2003-ban a fideszes Csutor Ferenc végezte képviselőként - igaz, egy cég közvetítésével - az önkormányzat i megbízására a csatornaberuházások ellenőrzését. A munkákért a város több mint 9 millió forintot fizetett ki. A szocialista képviselők is megszavazták a nyertes pályázót, ám arról akkor szó sem volt, hogy a munkákat a fideszes képviselő végzi. Az is csúsztatás, hogy nem ő, hanem a cége kapta a megbízást, hiszen az engedélyhez van kötve, az engedély pedig személyhez. Ráadásul Kaposváron legalább öt szakember rendelkezett a szükséges képesítéssel. S végül: a képviselő 20Ö2-ben jogosulatlanul végezte az ellenőrzéseket, hiszen a törvény szerint csak azt lehet megbízni, aki szerepel a névjegyzékben. Csutor Ferenc pedig oda csak 2003-ban került. Csutor Ferenc a történtek ellenére azt mondja: büszke, hogy ebben a munkában részt vehetett, s nincs takargatnivalója. Szabályos pályázat volt, szabályos elbírálással és megbízással. A pályázat nyertesének megvolt a munkák végzéséhez szükséges jogosultsága, a cég az ő cégével kötött szerződést. A fideszes képviselő azt is elmondta: 2002-ben, bár a névjegyzékre abban az évben még nem került föl a neve, már megvolt a szükséges képesítése. JAKAB Szabadpiac- Na nehogy már ez a krumpli ne érjen meg kilónként 180 forintot! - emelte fel a hangját egyik kofa tegnap a nagypiacon a csarnokban. - Nézzen csak körül, hol kap ilyet! Tény, hogy a legtöbb őstermelőnél tegnap úgy fél kilenc tájban már nem lehetett krumplit kapni vagy csak olyat, amit jóérzésű gazdasszony nem szívesen főz meg. Amint ez kiderült, a világ nagyobb tőzsdéit megszégyenítő gyorsasággal emelkedett a serpenyős rostélyosnakvaló árfolyama. Úgy kétszáznál járhatott, amikor szélsebesen elterjedt a hír: kint, a szabad téren az egyik zöldségeshez százhúszért nagyobb tétel krumpli érkezett.- Ne menjen tovább, kedveském, csak száztízért adom - zúgott már sokkal kedvesebben ugyanaz a kofahang a csarnokban. . Hiába, ez a valódi szabadpiac... FÁBOS Közösen készítik a koncepciót Készül Kaposvár hosszú távú fejlesztési koncepciója, ez a következő 15 évre kijelöli a városfejlesztés távlatait. Hogy ez a munka minél sikeresebb legyen, a koncepció elkészítésébe bevonják a város polgárait, intézményeit, gazdasági és civil szervezeteit is. Az eddig elkészült anyagot bárki megnézheti és véleményezheti Kaposvár honlapján, a www. kaposvar. hu címen, ahol az is kiderül, hogy melyik szakterület képviselői mivel egészítették ki. Aki pedig nemcsak kíváncsi, hanem véleménye is van, az a város főépítészének akár elektronikus úton is eljuttathatja észrevételeit, ötleteit a közösen készülő fejlesztési koncepcióhoz. _____■ Or osz magas-kárpátoki, osztrák rönkből, igény szerint saját üzemben gyártott építő fűrészáru azonnal, akár 8 m-ig is! Somogyi Erdőmester Kft. Kaposvár, Avanti kút mellett Tel.: 82/526-260 Hollywood multiplex PREMIER PELENKÁS BAJKEVERŐ* 80656 (sz) 10:45, 12:45, 14:45, 17:00, 19:00, 21:00; A TEXASI LÁNCFŰRÉSZES*** 91197 (f) 21:15; AZ UTOLSÓ SZAMURÁJ** 91206 (f) 11:30, 14:30, 17:30, 20:30; MACKÓTESTVÉR 91203 (sz) 10:00, 12:00, 14:00, 16:00; SNOWBOARDER* 80653 (f) 14:15, 16:30, MONA LISA MOSOLYA* 91187 (f) 18:45; ART TEREM PREMIER GETNO* 11369 (m) 18:00, 20:15; NÉMÓ NYOMÁBAN 91176 (sz) 10:15, 12:15 *122920* Marcali - A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakemberei hozták házhoz az Európai Uniót Marcaliban a kis- és középvállalkozóknak. A különböző ágazatok szakértői elsősorban a pályázati lehetőségekről adtak tájékoztatást, (ve) Marcali-Gyótapuszta - véget ért a téli, márciustól új vadászidény kezdődik. A gyótapusztai vadász- társaság jó évet tudhat a háta mögött. Tudtak vadásztatni szarvasbikára és tehénre, dámra, tar vadakra, gidára és vaddisznóra. Ezenkívül a téli hónapokban csaknem ezer mázsa kukoricát, valamint elegendő szénát és más táplálékot helyeztek el az etetőkben, nehogy éhen pusztuljanak az állatok, (ve) Mezőcsokonya - A késő estébe nyúló agrárfórumra csaknem 40 helyi és környékbeli termelő ment el. Varga Gábor, a megyei FM-hivatal megbízott vezetője a nemzeti költségvetésből nyújtható agrár- és vidékfejlesztési támogatásokról számolt be, Baranyai Sándor, az MVH megyei kirendeltségének vezetője a közelmúltban felállt hivatal működését, céljait ismertette. A Sapard-program- ról és az EU-csatlakozás utáni pályázati rendszer felépítéséről is beszámoltak, (hm) Nagyberki - Elfogadta a település idei költségvetését a képviselő- testület, melyben szerepel egy 13 millió forintos beruházás is. Az összeget a tönkrement aszfaltos utak javítására tették félre. A munka előre láthatóan április közepén kezdődik meg. (sza) Somogybabod - A héten név szerinti szavazással is kimondta feloszlatását a somogybabodi képviselő-testület. A februári ülésen egyszer már voksoltak erről a képviselők, de a megyei közigazgatási hivatal törvényességi jelzést küldött: nem az önkormányzati törvény szerint jártak el. A testület elfogadta a kifogást. A helyi választási bizottság időközi polgármester- és önkormányzati- képviselő-választást ír ki a napokban. S 75 napon belül járulnak az urnához a falu lakói, (gm) Somogytúr - a közmeghallgatáson legtöbbet a szennyvízcsatorna-hálózat hiánya miatt panaszkodtak az emberek. A fejlesztést négy település, Somogytúr, Lát- rány, Visz, Gamás és Somogybabod közösen finanszírozná állami támogatással. A saját fedezettel rendelkeznek az önkormányzatok. Állami támogatásra, ami az összköltség 80-90 százalékát fedezné, évek óta várnak, de várhatóan még idén sem kezdődhet el a munka. Müller Tibor polgármester további türelmet és megértést kért a túriaktól, (bb) Szőkedencs - Elkészültek a szennyvízhálózat tervei, és majdnem az összes engedélyt beszerezte már a szőkedencsi önkormányzat a csatornázáshoz. A háromszázötven fős település szennyvízhálózatának kiépítése több mint 100 millió foritba kerül majd. A fejlesztést egy speciális olasz technológia szerint hajtják majd végre. Ehhez, a beruházás költségeinek hatvan százalékához pályázati forrásból szeretne hozzájutni a falu. (fe) Tab - Húsz diák kapcsolódott be a német nyelvi vetélkedőbe a tabi Rudnay Gyula Középiskola kilencedik és tizedik osztályos tanulói közül. Fenyvesi Gábor pedagógus szervezte a versenyt azzal a céllal, a tanulók szokatlan helyzetekben mutassák meg és mérjék össze nyelvi felkészültségüket, rátermettségüket, illetve beszédkészségüket. A vetélkedőn a feladatok a valódi élethelyzeteket próbálták megteremteni a párbeszédes jelleg hangsúlyozásá- val. (kj) . _________________■ • CO R1NTHIA AQVINCVM HOTEL & sí sí a » r. * •» toEPEWE BUDAPESTEN MÁRCIUS 15-ÉT! * Történelmi hangulat *Ünnepi forgatag * Kikapcsolódás Budapest egyik legszebb ötcsillagos wellness centrumában Kivételes WELLNESS AJÁNLATUNK a hosszú hétvégére (március 12-15.): 59 999 Ft/kétágyas szoba (áfával) Tartalma: 3 éjszaka 2 fő részére kétágyas szobában- kiadós büféreggeli- Aphrodité Spa Wellness Centrumunk használata (uszoda, szauna, termálfürdő, gőzfürdő, jacuzzi, fitness-terem)- ingyenes parkolás a garázsban (kapacitás függvényében)- egyszeri ingyenes kocsimosás- gyermekeknek 12 éves korig szállás (szüleik szobájában) és reggeli ingyen! 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94. Tel: 36-1-436 4100, fax: 36-1-436 4156 E-mail: reservation@aqu.hu wwsv.corinthiahotels.com V A slágerlistán első hely: a kóla