Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-21 / Vasárnap Reggel, 12. szám
Gálvölgyi szereti a focit tojások mérete és sárgája. Hát így állunk 2003 őszén. Egyik ismerősöm ismerőse - én - nadrágot csináltatott a napokban. A szabómester megkérdezte, mint a férfinadrágoknál mindig: jobbos vagy balos legyen? Kínosan mosolyogtam, majd kinyögtem:- Legyen középen. Baromira szorít ugyan, de legalább pártsemleges... 2003. szeptember 21. snájdig, a női szívek megdobog- tatója, a „Pali”. A legendák szerint állandóan „balhés” - kötekedő -, mintha a későbbi Lati- novits elődje lett volna. Persze ez marhaság. Annyi alkohol, nő, botrány, amennyit egy irigyelt színészbe a kispolgár beleképzel és irigyel, egy egész szín- társulatnak elegendő lenne. Jávor Pál sztár volt. De talán akkor más volt a „sztárság”. Ma már ha valaki egy kereskedelmi rádióban vagy tévében műhangon csicseregve vetélkedőt vezet, vagy bemondja nagy nehezen, hogy holnap „borusz” idő lesz, tele vannak vele a pletykalapok. Hihetnénk, hogy régen nem így volt. De tévedünk. Jávor így nyilatkozik B. T. könyvében 1942-ben: ....mert mi ndenki sztár: az igazgató, a színész, a világosító, a díszlettervező és a rendező egyformán... Gálvölgyi János Született: 1948. május 26. Család: nős, felesége Gács Judit, gyermekei Eszter és Dóra Elismerések: Jászai Mari-díj (1980), SZOT Díj (1984), Érdemes Mű- \ vész (1987), Karinthy-gyűrű (2000), Aranytoll, négy rádiós Bonbondíj, Magyar Köztársasági Érdemérem Tiszti Fokozata (2002) Legfontosabb színházi szerepek: Pierre Bezuhov (Tolsztoj Háború és [ béke), Albin (Poiret Őrült nők ketrece), Gilbert Bodley | (Cooney-Chapman Ne most, drágám!), Leonida Papagatto (Scarnacci-Tarabusi Kaviár és lencse), Erik Swan (Cooney Nem ér a nevem). Televízió: Gálvölgyi-show, Pasik, Heti Hetes Gálvölgyi János naplót is ír, s most közrebocsátja jegyzeteit „Szeretem a focit” címmel (Budapest-Print). A VR a jövő héten megjelenő kötetből közöl egy részletet. BAL, JOBB ...már megint itt az ősz. Iskola- kezdés - engem már nem érint, hál’ istennek -, borult idő, hol süt, hol esik, megfázás, a „mit vegyek fel?” időszak. Hulló, sárguló falevelek, nagy szürkeség, nagyon nem szeretem. De ami marad, aminek mindegy, hogy tavasz, nyár, ősz vagy tél, az emberi hülyeség - mert az nálunk örökzöld. Például: magyar filmet forgatnak a Nobel-díjas Kertész Imre Sorstálanság című könyvéből. A helyszínek egyike Piliscsaba lenne, ahol a forgatás idejére felépítenék egy náci koncentrációs tábor mását. A helybeliek egyike-mási- ka tiltakozik, mondván, hogy majd többen azt hiszik, hogy Magyarországon haláltáborok voltak, és bármi közünk is lenne a holokauszthoz. De hogy nehogy már azt higgyék róluk, hogy ők antiszemiták. Isten ments! Közben az ország másik felében, Tiszaeszláron megkoszorúzzák Solymosi Eszter sírját, akinek vérét - „mint jól tudjuk” - maceszba sütve vígan ropogtatták „azok”... Mindez 2003-ban, Magyarországon. Senki sem tiltakozik, sem jobbról, sem balról. Apropó! Jobb és bal. Egyik ismerősöm ismerőse nőgyógyászt keres, lehetőleg, illetve kizárólag jobboldali érzelműt. Gondolom, az másképp nyúl a témához, mint valami „Kun Bé- la-hívő”. Vagy. Egyik ismerősöm ismerőse pontosan tudja, hogy a piacon melyik zöldséges jobb-, illetve baloldali. Ennél vagy annál más a karalábé íze, a JÁVOR PÁL Még tavasszal megvettem, de csak most tudtam elolvasni sok más könyv mellett Bános Tibor Jávor Pál című könyvét. Döbbenetes élmény volt. Mindig tudtam, persze fiatalon még nem, hogy a színészet „hit- bizomány”. A mi generációnkról majd tévéfelvételek maradnak már akiről -, Jávoréké volt a film. Hogy a színész a film meg a tévé mellett színházban is játszik, és hogyan, arról legfeljebb korabeli kritikák maradnak fenn. De hogy vajon hitelesek-e ezek a krónikások, pontosabban hitelesek voltak-e, ma már nem tudni. Jávor - sok sikeres színpadi alakítással a háta mögött - mégis úgy él bennünk filmbeli figurái nyomán, mint a mulatós, a Több szeretet kellene egymás iránt, ami ezen a pályán meglehetősen hiányzik.” Hatvan évvel ezelőtt íródtak ezek a sorok, és a helyzet szinte semmit sem változott. Örülök ennek a könyvnek, örülök, hogy a „legendából” a könyv lapjain előlép az ember, amely mindannyiunkban ott rejtőzik, sajnos egyesekben egyre mélyebben... 2002. július 28. Cukrászdában- Apu, kérsz még egy szelet tortát?- Nem, már elég volt.- Akkor... Töltse ki a betű=szám rejtvényt értelmes szavakkal, illetve rövidítésekkel! Minden szám egy betűt jelöl (természetesen ugyanaz a szám mindig ugyanazt a betűt). A vicc csattanóját a színnel jelölt helyre kerülő szavakból olvashatja össze. B0R0NGÓS VASÁRNAP HÉTFŐTŐL LEHŰLÉS ELŐZŐ SZAMUNK HELYES MEGFEJTÉSE Megnézem azt az autótolvajt, aki el tudja lopni a kocsimat. NYERTESEK Tvr - hét előfizetést nyertek: Juhász Ferencné (Eger), dr. Váraljai Béla (Mátranovák), Nagy Ibolya (Budapest) Heti rejtvényünk megfejtését hétfő éjfélig kérjük a következő dmre feladni: Vasárnap Reggel, 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszámon is szerda éjfélig. A hívás díja 120 Ft + áfa percenként + kapcsolási díj. A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről sem. E heti rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Lakáskultúra előfizetést nyer. Fejtsen kedvére az ügyes, Terefere, KÓPÉ, KÁPÉ rejtvénylapokban is! NAPKELTE 2004. március 22-én, hétfőn reggel is NAP-KELTE 5.50 és 9.00 között a Magyar'Televízió egyes és kettes csatornáján, valamint délután 15.30 és 18.00 között ismétlés az m2-n stúdióbeszélgetésekkel, szolgáltatásokkal, hazai és külföldi jelentésekkel. A Nap-kelte tervezett témái:- Telefonadót terveznek? A Cím “nap” story vendége Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.- Fél hét után vendégünk lesz Draskovics Tibor pénzügy- miniszter.- Lemondott általános alelnöki tisztségéről. A stúdióban Katona Kálmán. Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Betlen János Telefonszámunk az adás Idején: 251-0519 Késztette: v,... „ IBBWll.l.wiak’JMiwW Siófok "Fonyód irc re a •. htc Csurgó* ,2"C Nagyatád trc Barcs ~ v Vasárnap reggelre csak + 7 fok köré süllyed, kora délutánra pedig ifl%' kb. 18 fokig emelkedik a hőmérséklet. Napközben élénk, időnként erős délnyugati szél fúj. Általában felhős lesz az ég, de a vékony .. . . .. , felhőrétegen néha átsüt a nap. Számottevő eső estig kizárt. Az éj- Snnualv ' **60 cm szaka második felére pedig nagy eső várható. MtttlhOf 100 cm Héttőtől csütörtökig ismét lelentósen visszaesik a hőmérséklet g0|j|a 130 cm A szél mérséklődik. Borongós időszak, gyakori eső valószínű. Karpacz 110 cm Csütörtökön reggel várhatóan gyengén lágy. napközben átmene- Bad Gastein I20cm tileg kisüt a nap. Cortina 130 cm Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. ®orm|° cm Közlekedés-meteorológia: az időjárás nem nehezíti a közlekedést. JjaftOVica 1W cm A gyenge eső viszont csúszóssá teheti az utakat1 -jgg cm A prognózis sikerességének valószínűsége: .ÁTLAG0Í" Chamonix 180 cm További folyamatos, helyfüggő informáctók a Westel Wap-on. Martin 70 ölt i^júymoRÍ 1 \g0i^ A JÓKEDVŰ TELEVÍZIÓ Up Comedy Rokker Zsoltival * maksav‘z,(\ Magyar kabaré