Somogyi Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-21 / Vasárnap Reggel, 12. szám

,« MURIMÉ « ■ - Lassan hozzáöregszünk a nevünkhöz, hiszen már huszonöt éves az Old Boys, az átlagéletkorunk mintegy ötvenöt év - mondja Szidor László, a nép­szerű társulat vezetője. - 1979. november 20-án, a Postás Művelődési Házban volt az első bulink, 2002 novemberében pedig az ötezredik. Különböző sta­tisztikákat vezetünk, még azt is tudjuk, a megalaku­lástól a zenekar tagjai hány üveg sört ittak. Minden más benne lesz az Old Boys-könyvben, és jön egy ju­bileumi cédé is. Néhány őszi sörfesztivál után az iga­zi szülinapi koncert novemberben lesz, de hát miért ne ünnepelnénk kétszer. Azon a bulin ott lesz az összes énekes, aki szerepelt velünk, Fenyőtől Koósig. Tavasszal bejárjuk az országot, és külföldi turnék is várnak ránk. A jövő heti buli két és fél órás lesz, ren­geteg kivetítővel, múltbéli filmrészlettel. Ezen a kon­certen készül egyébként az első DVD-nk is. A legtöb­ben a Joe Cocker-koncert előzenekaraként hallottak bennünket, mintegy négyszázezren. Külföldön is felléptünk már nyolcvanezres stadionban. A törzs­helyek Németországban vannak, majdnem minden nagyvárosban volt már koncertünk. Nekünk is voltak persze előzenekaraink, Münchenben például a Spencer Davis Group, Gipsy King... Életmentő Liptai-szunya A lustaság valóban fél egészség. A Liptai Claudia-Gesztesi Károly páros ugyanis épp Mad­ridban volt, amikor a ter­roristák bombái robban­tak. Akár a pályaudva­ron is lehettek volna, hiszen aznap akarták megnézni a Guernicát, Picasso talán leghíre­sebb festményét, s on­nan indult a vonatuk. A bőséges reggeli után vi­szont a páros úgy gon­dolta, egy kicsit még visszafekszenek lustál­kodni. így a tévében lát­ták, mi történt, és ké­sőbb erről, a madridiak gyászáról szólt minden. Másokkal ellentétben ők nem ijedtek meg, maradtak a spanyol fővárosban, ahol ment minden tovább, még a Reál Madrid is lejátszot­ta a meccsét. Szikora Robi megabakija Nem tudni, Szikora Ró- bertnek voltak-e álmat­lan éjszakái a Megasztár duettműsora után. Talán mégsem, hiszen szerin­te tudta a dal szövegét, amelyet Schmidt Verá­val énekelt. Vera viszont álmatlanul forgolódha­tott kiesése után, mert ő megszenvedte, hogy Szikora nem tanulta meg rendesen a Robbie William^slágert. Szövegtudás ide vagy oda, a zsűri szerint egyi­kükhöz sem illett a nóta, és hiába hangoztatja sportszerűen Vera, hogy nem haragszik Robira, a fél ország fel­hördült, mert úgy tartja, a tehetséges amatőr a profi miatt esett ki. Most már mindegy, Robi visszatér a csikidamhoz. Verából pedig sosem lesz gida. ■ - Szüléink nyomdokain szeretnénk haladni Japánban is - mondja ifj. Jakab György, a Neoton's billentyűse. - A Neoton Família szép sikereket ért el Japánban, a tokiói Yamaha Fesztiválon például a Holnap hajnalig cí­mű számuk angol változata, a Time goes by nagydíjas lett. Miután megtudták a szigetországban, hogy az ak­kori zenészek gyerekeiként mi is zenekart alapítottunk, kértek lemezanyagot, vidókat és koncertfelvételeket. Addig is készülünk májusban megjelenő második lemezünkre, melyen tizenöt saját dal és három Neoton-fel- dolgozás szerepel majd, a Nyár van, a Vadvirág és a Pago, Pago. Sőt mi írjuk a Folytassa, Mozart című játék­film főcímzenéjét, mi több, játszunk is a produkcióban. Mi szoktatjuk le a filmbeli producert a drogról. A primadonna ■ Dénes Judit játssza az Operettszínház Bál a Savoyban darabjának szép ifiasszonyát, Madeleine-t A primadonna tanult oroszul, mégis sok baja van akcentussal... Egyébként meg a való életében is nyo­mozott már a barátja után. „Le is bukott a gaz, az­óta sem tudom, mi van vele...”- prüszköli. Mostani szerelme azonban egy szentéletű bú­vároktató. Juditunknak pedig egyik hobbija a búvárkodás, így sikerült elmerülniük egymásban, egészen a Vörös-tenger partján köttetett eljegyzésig. Judit másik szenvedélye a már említett dzsungeltúlélősdi. Megjárta már Bolívia, Argentína, Brazília és In' donézia zöld poklait, s most Pá­pua Új-Guineába készül expedí- ciós túrára. Párja viszont csak a víz alatt érzi jól magát. A vaká­ciót Vietnamban töltik, mert ott van víz is, dzsungel is... MAJKA kikapott Kokótól, a Sztárbox szakmai vezetőjétől, ha nem edz rendesen, akkor szorult helyzetbe kerülhet a szorítóban Dopemannal szem­ben. Az ózdi hős szokásával ellentétben ezúttal nem a szá­ját, hanem a lábát húzta, mert begyulladt a sarka. Arra is hi­vatkozik, hogy olyan, mint egy hulla. Egyébként az orvosok szerint Majka szívpanaszai miatt ringbeli szereplése nem kockázatmentes. Az RTL Klub új játékára, a Kí­sértésre eddig 900 pár jelentke­zett, s a határidő még nem telt le. BALÁZS, akinek már van tapasztalata a párkapcsolatok terén, csak néhány napja tudja, hogy ő lesz a játék vezetője, s a májusban kezdődő mexikói for­gatás alatt a Balázs-show sem szünetel. Nem vette el ANETTKA kedvét az ökölvívástól, hogy nemrég edzés közben kiütötték egy szemfogát. Kecskeméten készí­tettek egy olyan pótlást, amely- lyel még az űrbe is felmehet. Mint Anettka elmondta, a szájá­ba került híd nem volt olcsó mulatság, ráadásul még ezt is kockára teszi, amikor majd március 27-én megszólal a gong, s ő az RTL Klub Sztárbox című műsorában összeméri ere­jét a W3 Pandorájával. Pop- és rockzenészek jöttek össze a hajdani nagykörúti KISROYALBAN, a legendás beatidők népszerű találkozó- helyén. Ez volt ugyanis az egyetlen hely akkoriban, ahol a órákig tud beszélm anélkül, hogy eszébe jutna, mi is gőzö­lög a nagy fazékban. koncertek utáni kései órákban még meleg ételt kaptak a beat- zenészek. A legtöbb susmus és ujjmutogatás Zámbó Árpy és a Fekete Pákó eszmecseréjét kí­sérte. Nincs ebben semmi külö­nös, lassan úgyis ők képviselik a popszakmát. ZALATNAY SAROLTA határa zottan tagadja, hogy Ameriká­ban újabb plasztikai műtétet hajtottak végre rajta. Az azon­ban tény, hogy határozottan megszépült. Az énekesnő állít­ja, csak a kaliforniai napfény tett jót az arcának. Képviselőnők igyekeznek lefőz­ni egymást a közszolgálati tele­vízióban. Legutóbb LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP frakcióveze­tője is konyharingbe szállt, és megjegyezte, hogy ő az egyet­len nő a világon, aki még a hús­levest is odaégeti. Amikor ugyanis megcsörren a telefonja, Uwe Horn (59) alias Roy a Las Vegas-i 50 millió dolláros költségvetéssel megkoreog- rafált szuper cirkusz-show sztárja tavaly októberi véres balesete után már elhagyhat­ta a klinikát, s ismét tud be­szélni. Royt egy 270 kilós tig­ris a nyakán és az arcán se- besítette meg a születésnap­ján. Az még kérdéses, hogy a multimilliomos homoszexuá­lis állatidomár duó valaha is fellép-e még a nagyközönség előtt. A publikum imádja a germán művészkettőst, amit az is bizonyít, hogy sok millió jobbulást kívánó telefont, e- mailt, faxot, levelet kapott. CSEH ANNAMARIA topmodel- lünk több külföldi szupergázsis szerepajánlatot visszautasított, most egy hazai filmre, Mispál Attila alkotására mégis igent mondott. Ráadásul egy baleset­ben összeégett arcú modellt ala­kít. „Amiket a múltban kínál­tak, jellegtelen szerepek voltak, s mind sematikusan pozitív kül­sejű lánynak akart bemutatni.” SALAMON ANDRÁS Getno - Nincs új világ című filmje Amerikában vihart kavart. Akik odakint látták, úgy vélik, a film sértő, gúnyt űz a tengerentúli magyarokból. Most úgy fest, nem csak a kinti premier ma­radhat el, de az idei filmtermést bemutató Amerikai Magyar Filmhét Los Angeles-i program­járól is leveszik a Getnót. Leó és Tommyboy az Európai Unióban A Jobbik letámadta a W3-at, miután a valóságshow 9 millió forintot kapott a Mi­niszterelnöki Hivataltól uniós tájékoztatás címén, vagyis hogy népszerűsítsék az Eu­rópai Uniót. Az idea végülis nem rossz, egy közönségkedvenc műsor sokakhoz el­jut. Ám megmosolyogtató volt, amit Leó és Tommyboy, a két villakó Amszter­damban művelt. Első feladatuk az volt, hogy keressék meg Kylie Minogue-ot az ottani Madame Tussaud Múzeumban, majd kerékpárttiéreltek^ hogy fapapucsot vegyenek. Efféle nagyszerű feladat volt még vagy három, majd mielőtt távoztak a szállodából, megkérdezték a recepcióst, hogy dolgozhatnának-e ők is a hotelban. Persze, mondta a holland, ha van munka- vállalási engedélyük. Nos, most már töb­bet tudunk az Unióról. Semmi nem állhat az útjába i ___ 'S"" SE AT Ibiza már 2 299 000 Ft-ért! ■ 1 Á ki 3 ^ I SEAT Cordoba már 2 499 000 Ft-ért! .........-..- lnj'?1^ A v adonatúj FRESH sorozat modelljei ajándék klímaberendezéssel! <Éjjib ^ Fogyasztás: 5,91/100 km, CO,-kibocsátás: 143 g/km ^ . • • t. h u SEAT - A versengés a vérünkben van. SERT Zsillé Kft. 7400, Kaposvár, Zaranyi u. 8. • Tel.: 82/510-510 • Fax: 82/410-013 • E-mail: seat@zsilleauto.hu • www.zsilleauto.hu go/ 0 /Siaa- QCastmt EaMOZAIK_______________________________________________ _____________________________________________2004. MÁRCIUS 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom