Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-08 / Vasárnap Reggel, 6. szám
T élüzekedés Hogy a busók üzekedése mennyiben járul hozzá a tél elűzéséhez nem tudom, de idén is sokan bepróbálkoztak a gyengébb nemnél. Ahogy évről évre elnézem, a kaposvári felvonulás lassan autentikusabb lesz, mint a mohácsi télűzés. Főként, hogy a sportszerető városvezetés Bajnokok ligája mintára felvásárolja az ellenfél legjobbjait, jelen esetben a mohácsi busókat. S mindez még kiegészült a jolly jokerként használható fekete lovagokkal és lovaginákkal, valamint a lelkes hagyományőrzőkkel, diákokkal és kisnyugdíjasokkal. Idén is a Bethlen térről indult az ostorcsattogtatós, ke- replős menet, amelynek üde színfoltjaként két óriás bábu lavírozott a tömegben; valószínűleg Dorottya és a bálkirály hasonmásaként. Utóbbi addig huncutkodott, amíg benyúlt egy biztosításra odarendelt rendőrautó ablakán, ám a mutatvány éktelen szirénázásba torkollott. A biztos úr idegességében kis híján igazoltatta a reni- tenskedőt, ám ez reménytelen vállalkozásnak tűnt, mivel kettes létrát nem hozott magával a közeg. Mindeközben a polgármester röviden köszöntötte a bolondokat és a kaposváriakat, majd hosszas kvaterkázásba kezdett a busókkal, tán újabb igazolások reményében. Fekete ruhában volt, mégsem nevezném lovagMost megijedjek vagy megijesszek? FOTÓ: LÁNG RÓBERT nak azt a fiatalembert, aki keresetlen szavakkal instruált arra egy nénit, hogy távozzon a kordonon túlra. Surranójában, guard feliratú munkaruhájában, hozzáillő baseball sapkájában és díszes mobiltelefonjával inkább rendezőnek tűnt, ahogy elégedetten nyugtázta igyekezete eredményét, így a néni legalább annyira nem zavarhatta meg a kulturális csoportok télűző jeleneteit, mint amennyire az a lufis öregúr, aki kissé tájidegennek hatott, miközben többször átszaladt a tavaszi napért hadakozó lovagok között. A lufis bácsi remélhetőleg megtalálta övéit, mint az a kislány, akit szülei felejtettek a Kossuth-szobor tövében. Eközben a küzdő felek közt tán még Robin Hood és Szarumán is feltűnt, míg a világosság ismét győzött a sötétség felett. Igaz, a nap megszerzésével egy időben éppen besötétedett és a Deda bábú elégetésekor már kifejezetten vacogott a tömeg, de a hagyományőrzőket legalább a tűz- ugrás melegítette. Igaz, a busókat meg az üzekedés. Takács Zoltán Fentegrát és Kisherceg Iában az ügyeletes popsztár, sportoló vagy színész határozta meg a trendet. Patrik, Renátó, Szimonetta, Kriszti1 án: még hosszan lehetne sorolni az utóbbi évek gyakran választott neveit. S ha a szülők kérése netán nem talál meghallgatásra a hivatalos helyeken, úgy vitás kérdésben a nyelvtudományi intézethez fordulhatnak. Bőven volt dolguk tavaly is, vagy 300 levélre válaszoltak. Bíró Ágnes, az intézet tudományos kutatója lapunknak elmondta: a magyar nemzetiségű állampolgárok mintegy 2600 féle név közül választhatnak. Nagyjából feleannyi a fiú, illetve a leány utónév. A Fentegrát elutasították, a Kisherceget sem javasolták a szakemberek. Ha névadásról van szó, kimeríthetetlen a szülők fantáziája. A kínálat óriási, több mint 2600 féle fiú és leánynév közül választhatunk. Ki ne emlékezne Izaurára, a 1 80-as évek legendás szappanopera hősnőjére? A lányos szülők közül sokan akarták ezt a nevet adni, de az egykori bodybuilding sztárból Kalifornia kormányzójává avanzsált Schwar- zenegger miatt egyidőben igen népszerű volt az Ar- nold. Aztán újabb nevekkel ismerkedhettünk meg, áltaValami honfoglalók Volt egyszer egy Valami Amerika című film, amelyet sokan tekintenek a magyar filmgyártás legújabb mérföldkövének. Herendi Gábor második mozija, a Magyar vándor is hasonló dobás, legalábbis a tegnap Kaposváron járt rendező szerint. Herendi Gábor reklámfilmesként kezdte, és sosem tagadta meg önmagát. Pergős, klipszerű filmes nyelvezetet fedezett fel első sikerfilmjével és ezt a vonalat folytatta a hét vezér kalandozásait bemutató filmjében is.- A közönség egy igazi családi mozit várt tőlem jó zenékkel és gazdag humorral. Az első visz- szajelzések szerint ez sikerült is. Harmat Gábor barátom olyan forgatókönyvet írt, amely ötvözi a finom magyar iróniát a különleges angol humorral, amelyet a Monty Python társulat filmjeiből ismerhet a publikum.- A szakmai kritikák mégis ledorongolóak.- Igen, mert a bírálók ízlése táVol került a közönségétől. A film fogadtatása az első adatok alapján a Mátrix második részéhez hasonlatos, amely megelőlegezi a sikert. Talán a 300 ezres nézőszámot is eléri a produkció, s ezt már nem kell megmagyarázni.- Szerepet játszhat ebben az erős reklám- kampány az ismert színészekkel?- Tudatosan illesztettük a jelenetekbe Bárdy Györgyöt az Egri Csillagok Jumurdzsákját, Zenthe Ferencet a Tenkes kapitánya kurucát vagy éppen a viking pofozógép Kokót. Persze feltűnik Mátyás királyként Helyei László, a végzet asszonyaként Soma, de Gálvölgyi János, Korda György és még sokan mások is.- A szereplőgárda sejteti, hogy jó hangulat lehetett a forgatáson.- A hangulatot megelőlegezte, hogy a hét vezér szerepére kiválasztott színészek a válogatáson még azt vallották, hogy jól lovagolnak, ám később kiderült, hogy öten még csak nem is láttak közelről lovat. Emellett színesítette a munkánkat az is, hogy a nagy melegben rendre leestek az álbajszok és álszakállak.- A magyar történelemből bátorság viccet csinálni. Érték már támadások a stábot emiatt?- Még el sem készült a film, máris megtaláltak minket. Pedig aki látta a mozit, az tudhatja, hogy minden humor forrása a hazaszeretetből fakad. Takács Zoltán Hazánkban különösen gyakori a Dávid, a Dániel, a Tamás, a Bence, a Péter, az Ádám, a Márk, a László, a Zoltán és a Krisztián. A lányoknál pedig az Alexandra, a Vivien, a Viktória, a Dóra, a Nikolett, a Fanni, az Eszter, a Barbara, az Anna valamint a Klaudia. A szakember szerint soha nem megy ki a divatból, de hosszú idő után kissé visszaszorult a János, az István, a József, illetve a Mária, az Ilona, az Éva és az Ágnes. Amúgy megfigyelték: a lányos szülők bátrabban választanak, a fiúk pedig még manapság is gyakran öröklik édesapjuk keresztnevét. Vitás kérdésekben amúgy fő szempont, hogy a gyerek érvényesülni tudjon, vagyis felnőtt korában ne zavarja a netán túl „eredeti” név. A Fentegrát nem engedélyezték, a Kisherceg-ügy külön procedúra volt. Megjárta a bíróságot az ügy, a gyámhatóság is elutasította a kérést, s a hivatal sem javasolta. A somogyi szülők is követik a divatot. Tavaly Kaposváron 1226 kaposvári gyermek látta meg a napvilágot, s a lányok közül több Kiara, Szimonetta, Dézi, Míra, Mirella Vanessza néven fut. - Pályafutásom során rengeteg változás történt mondta Walkshöfer Jánosné kaposvári anyakönyvvezető. S mit választattak manapság a szülők nagy előszeretettel? Nos, a fiús apák, anyák között különösen kedvelt a Bence, a Máté, a Gergő, a Tamás, a Balázs és a Kevin. A leányoknál a Fanni, a Csenge, a Míra, a Mercédesz, és az Anita. A tradicionális keresztnevekből ritkábban választják az Istvánt, a Jánost és a Józsefet, s az Erzsébet helyett is sokan inkább az Elizabetet kérik. Volt, hogy az egyik szülő külföldi volt. így engedélyezték az idegen nevet. Dmitrij és John néven is bejegyeztek már kisbabát. Harsányi Miklós JEGYZET Hajófalatozó hajósok Fánkból formáztak hajót a tegnap esti hetvenkilen- cedik hajósbálra a siófoki Aranypart hotel ügyes kezű szakácsai. Amúgy a képviselőfánkhoz kísértetiesen hasonló süteményt keresztelték el balatoni képviselő hajóra és kínálták desszertként. Antal András, a bál főszervezője háromszáz meghívót postázott szét, nosztalgiázott is rendesen elődje, Speri István, aki 1957-től negyven hajósbál mindenese volt. Még a kilencvenes években is közel ezren mulatoztak, hosszú évekig csak az tudott bejutni a hajósok farsangi vigasságára, aki már nyáron lefoglalta magának a helyet. Az 1846-ban alapított balatoni hajóstársaság kezdetben a huszadik század elején a siófoki hajóskörben bálozott, később ez lett az ország legnagyobb bálja. Sikk volt megjelenni; Speri István emlékezete szerint egyik évben két miniszter is megtisztelte jelenlétével. Sem ekkora tömeget, sem ilyen illusztris vendéget nem vártak a tegnapi bálra: csendesebben, szerényebben vigadnak ma már a hajósok. Egyenruhába is csak azok öltöztek, akik az ajtóban fogadták a vendégsereget, köztük a Közlekedési Múzeum főigazgatóját, s az Állami Számvevőszék elnökét. Háromféle menősorból lehetett választani; a legnépszerűbb a következő volt: tokaji vadpástétom szőlőlevélben, salátabokron; narancsos kacsasült szalvétagombóccal, birsalmás, fahéjas párolt káposztával. No és az emlegetett hajósfánk. Éjfélkor a tombola fődíja egy kétnapos bécsi út volt, melyen stílszerűen szárnyashajóval lehet megközelíteni Budapestről az osztrák fővárost. Kiderült az is, a hajósok nem babonás emberek, hiszen február tizenharmadikán, pénteken indítják az idei kompszezont. Ugratták is ezért az immár cégtulajdonosi szerepben bálozó balatoni polgár- mesterek a részvénytársaság vezetését. Precíz emberek ugyanakkor a hajósok, mert a báli meghívón nemcsak a kezdés időpontját tüntették föl, hanem a befejezését is (hajnali öt óra), nyilván miheztartás végett... Fónai Imre hírek Kigyulladt az avar ■ Sávoly külterületén tegnap 20 hektáron égett a gaz és a száraz avar. A lángok a közeli csemetéskertet veszélyeztették, a marcali tűzoltókon kívül a keszthelyi és a nagykanizsai egységek is a helyszínre vonultak. Az erős szél és a kedvezőtlen terepviszonyok megnehezítették az oltást, ám másfél órán belül a 19 fős csapat végzett. Több száz ezer forint értéket mentettek meg. Madárkavalkád ■ Negyedszer rendezte meg a tabi Észak-somogyi Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület szombaton és vasárnap a galamb-, díszmadár és törpetyúkok régiós kiállítását a Zichy Mihály Művelődési Központban. Összesen 631 dísz-és haszongalambot, 37 díszbaromfit, illetve 12 díszmadarat állított ki négy megye 82 tenyésztője. A tabi tenyésztők közül 15-en mutatták be legszebb galambjaikat és baromfiaikat. A győzteseknek a díjakat ma délután kis ünnepség keretében Schmidt Jenő tabi polgármester és Makai Gyula egyesületi elnök adja át. Báloztak és énekeltek ■ Népdal- és nótaéneklési versennyel köszöntötték az ádándiak a farsangot tegnap a helyi művelődési házban, melyet jelmezes bál követett. A Balogh Márton, egykori Ki Mit Tud?-ot nyert énekes által vezetett zsűri összesen huszonhat fellépőt hallgatott meg, akik fele-fele arányban adtak elő magyar népdalokat, illetve nótákat. A helyi népdalkor egyesület szervezte rendezvényen csak amatőrök mérethették meg magukat, akik korábban szólistakánt vagy népdalköri, énekkari tagokként is bizonyították már; szeretik a népdalokat és szeretnek nótázni. fotó: gáti Tisztújító fuvarozók ■ Taggyűléssel egybekötött szakmai napot tartott tegnap a közúti-szolgáltató ipartestület Kaposváron. Peredi Péter, a Fuvosz főtitkára egyebek mellett az időszerű balesetmegelőzési tudnivalókról szólt, Kovács Béla, a megyei közlekedés felügyelet igazgatója az uniós csatlakozáshoz köthető főbb szakmai kérdéseket elemezte. A szervezet tisztújító ülésén - négy évre - új elnökséget választottak. Mészáros Ákos lett az elnök, az elnökség tagja Sárdi Lajos, Pap Tibor, Tóth Tibor, Sárdi Tibor és Lehoczky Péter. LlO 2004. FEBRUÁR 8. közelrőlH