Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-27 / 22. szám

4. OLDAL MEGYEI K Ö R K É P 2004. Január 27., Kedd Balatoni magazin Túlélést a magyar vendég hozhat A jégvitorlásversenyre a világ minden tájáról érkeztek A magyar turizmus fekete éve volt 2002.2003-ban pedig még az előző esztendő gyászos eredmé­nyeinél is rosszabbat produkál­tak a vendégvárók; a Balatonhoz mintegy 15-20 százalékkal keve­sebben érkeztek. Az idei évben az euró-forint hullámzó árfolya­ma okozhat gondokaL A legfőbb tennivalók egyike a belföldiek visszacsalogatása a Balatonhoz. Az egyre nagyobb konkurencia- harcban a térség túlélési lehetősé­gének a magyar vendég megnyeré­sét tartja a legtöbb szakember. Ko­vács Miklós, a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda vezetője a kinevezésekor úgy fogalmazott: a legfőbb teendőjének azt gondol­ja, hogy stratégiai partnereket ke­ressen a magyar és balatoni straté­giai tervek megvalósításához. Ez jelenti a külföldi országokban mű­ködő külképviseletekkel való együttműködést, de elsősorban a térségben dolgozó vállalkozókkal szeretne jobb napi kapcsolatot ki­alakítani. Szerinte a szolgáltatók valamint az érdekvédelmi szerve­zetek komoly partnerek lehetnek a fejlesztésekben.- A közeljövő feladata a belföl­di turizmus minden eszközzel va­ló élénkítése; ahol nincs belföldi, onnan elkopik a külföldi is - hang­súlyozta a szakember. - Kiemelt feladatomnak tartom a térség wellness és gyógyturisztikai arcu­latának kialakítását és bemutatá­sát valamint azt is, hogy a terve­inkről időben és széleskörűen tá­jékoztassuk a térségben működő vállalkozásokat. Úgy tűnik, hogy a gyógyvizek hasznosításához érdemes volt ál­lami pénzt áldozni. Az idei télen is nagyon komoly kihasználtság­FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ gal működnek az erre épülő szál­lodák. Ugyanakkor az ide látogató vendégeknek ebben az időszak­ban egyelőre kevés szórakozási le­hetőséget, örömöt kínál a régió. Ezen a problémán oldott valame­lyest a hét végén véget ért jégvitor­lás világ- és Európa-bajnokság. A rendezvénynek első ízben adott helyet Magyarország, s sikerült azt a Balatonra hozni. A tizen­nyolc országból érkezett több mint kétszáz versenyző miatt az elmúlt hétre kinyitott az egyik ba­latonfüredi szálloda. A jeles ese­ményre végül is a gyenesdiási strandon került sor, mert míg a fo- nyódi hegy előtt, a keszthelyi mó­lónál hullámzott a víz, Balatonfü- reden pedig gyenge volt a jég, itt megfelelő vastagságúra hízott. Koltay Gusztáv főszervező azt mondta: az európai szövetség ve­zetői nagyon elégedettek voltak a körülményekkel, s várhatóan máskor is ellátogatnak ide. Ma­gyarországon egyébként Balaton- füredhez köthetők a múlt század elejétől a jégvitorlázás hagyomá­nyai. A szélnek jobban kitett déli part előtt ugyanis általában bucká- san fagy össze a jég, s ezért alkal­matlan a terep a nagy sebességű csúszkálásra. czene attila Viharos gyorsaság a magyar tengeren Huszonhét kilométert tettek meg a jégvitorlás keskeny hajótestében fekve a versenyzők. A jármű három korcsolyán siklik; a két hátsó stabil, az elsőt lehet egy hosszú bot segítségével kormányozni. A versenyre a világ minden tájáról, többek között Kanadából és Szibé­riából is érkeztek sportemberek. A világbajnokságot amerikai, az Európa-bajnokságot lengyel nyerte. Balatomi hírek Ezerarcú Balaton-program TÁMOGATÁS CSÚSZDÁRA. Száznegyvennégy millió forin­tot költhet a balatonlellei ön- kormányzat egy négypályás hullámcsúszda építésére, vala­mint 2,3 kilométer hosszú út­szakasz aszfaltozására. A beru­házásokat pályázaton nyert pénz segíti, (col) ISZAPOT KOTORTAK. 2000 2003 között negyvenezer köb­méter iszapot kotortak ki Fonyó­don, Szigligeten, Balatonfüre- den, Siófokon, Badacsonyban, Alsóörsön, Balatonsze-mesen, Révfülöpön, illetve Tihanyban a Balatoni Hajózási Rt szakembe­rei. Ennek legnagyobb része, ti­zenkétezer köbméter a siófoki kikötőből került ki. (ca) m A Balaton nemzeti természeti kincsünk. A tó és környéke tartós ökológiai egyensúlyára törekedve az emberek javára, de a természet törvényeit tisz­teletben tartva segítjük a tér­ség sokoldalú fejlődését - ezt hirdeti Az ezerarcú Balaton elnevezésű programjában a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A tárca helyzetképe szerint a Ba­laton és környéke természeti és kulturális értékei fontos szerepet töltenek be az ország idegenfor­galmában és a helyi gazdaság alapját jelentik. A korábbi évek intézkedéseinek eredményeként a tó vízminősége még az utóbbi, csapadékszegény évben is jó mi­nősítést kapott, az alacsony víz­szint azonban kedvezőtlenül ha­tott a tó esztétikai értékeire és a fürdőzés feltételeire. Az idén a kormány intézkedési tervének részeként elkészül a Sió- csatorna mederrendezése, bővíté­se és a siófoki zsilip rekonstrukci­ója, amely a vízszintszabályozás elősegítése mellett javítja az idő­szakos hajózás feltételeit. A tó víz­minőségének további javítása ér­dekében folytatódik a csatornahá­lózat és a regionális szennyvíztisz­tító telepek kiépítése, a betorkolló vízfolyások ökológiai szempontok szerinti rendezése, a part menti te­lepülések komplex belterületi víz­rendezése, a Balaton közterületi partszakaszainak tisztítása, a víz­minőség-védelmi célú tározók, szűrőmezők és torkolati művek építése és a meglévők rekonstruk­ciója. Az engedély nélküli betölté­sek és bejárók felszámolását célzó szabályozási terv révén a Balaton menti települések új közcélú víz- partí zöldterületekkel gazdagod­nak. A Balatoni Halászati Rt-t a tó természetes halfaunájának védel­mét és a horgászat feltételeinek fej­lesztését szolgáló társasággá alakít­ják át. S előkészítik a jövőbeni eset­leges vészhelyzetben szükséges vízpótlás legkisebb ökológiai koc­kázattal járó műszaki megoldását. A Környezetvédelmi és Víz­ügyi Minisztérium 2009-ig szóló tervei között szerepel többek kö­zött az is, hogy a térség turisztikai és kulturális vonzerejének növe­lésére ökoturisztikai központokat létesítenek, és fejlesztik a szabad­idősportok gyakorlásához szük­séges infrastruktúrát. Folytatódik az omlásveszélyes magaspartok állékonyságának javítása, a felha­gyott bányák rekultivációja és a tájrehabilitáció. A települési kör­nyezet minőségének javítását a közlekedés feltételeinek jobbítá­sa, a hulladékkezelési rendszerek modernizációja, valamint a szennyvízcsatornázás- és tisztítás fejlesztése szolgálja. _______■ KÉ SZÜLT A BALATON FEJLESZTÉSI TANACS TAMOGATASAVAL A kódex cselekvési iránytű (Folytatás az 1. oldalról) Vagyis nem egyszer merül fel kér­désként, hogy a képviselő meg­nyilvánulása a választott szerepé­hez méltó-e, illetve gazdasági vál­lalkozása pályázhat-e önkormány­zati beruházás elvégzésére.- Először azt gondoltam: a kép­viselőnek le kell mondania a vá­rossal való üzletkötésről. Külön­ben óhatatlanul szóbeszéd tárgya lehet, korrupció gyanúját keltheti - idézte föl Farkas Sándor, a siófo­ki önkormányzat etikai bizottsá­gának elnöke. - Ez viszont ütközik az alkotmányos joggal. Végül úgy döntöttünk, hogy csak pályázattal elnyerhető munkát végezhet a képviselő, vagy a polgármesteri hi­vatal dolgozójának vállalkozása. Ők évente átlagosan 5-6 kérelmet A választó mérlegel Kaposváron nem indított vizs­gálatot a jogi, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottság egyetlen képviselő ügyében sem - mondta Szép Tamás elnök. - Nem vagyunk ítélő­szék, nincs az önkormányzat­nak közmegegyezéssel elfo­gadott, Írott etikai kódexe sem, amihez mindenkinek tar­tania kellene magát. Ha vala­mely képviselő ellen bejelen­tés érkezne, akkor természe­tesen kivizsgálnánk az ügyet, de szankciót nem lehetne ki­kényszeríteni. Az ellenérdekelt fél bírósághoz fordulhat, s a nyilvánosság elé tárhatja az esetet. S a városlakók mérle­gelnek majd a legközelebbi képviselőválasztáson. adnak be, eddig egyet sem utasí­tottunk el. Feladatunk még a va­gyonnyilatkozatok begyűjtése és archiválása. Ezek nyilvánosak, a valóságtartalmát mi nem ellen­őrizzük. Politikusnak lenni a köznyelv szerint nem csak szolgálat, hanem üzlet is. Siófokon az elmúlt évek­ben többek között ingatlanvásár­lás, ügyvédi tevékenység, hídépí­tés, a városi újság egyaránt volt már etikai vizsgálat tárgya, az őt ért támadás miatt lemondott egy korábbi etikai bizottsági elnök. A balatonszabadi képviselő-tes­tület tagjai a terv szerint októberi ülésükön etikai kódexet alkotnak, amely eligazodást nyújt majd ak­kor, ha a jog pontosan nem ír kö­rül valamit. Minderről azt követő­en döntöttek, hogy 4600 forintos havi ösztöndíjat kapott egy helyi képviselő gyermeke. A képviselő tagja a határozatot hozó bizottság­nak, de nem szavazott ebben az ügyben. Azt mondta, hogy állam- polgári jogon nyújtotta be a család - ő maga háziorvos mellett dolgo­zó asszisztens, a férje pedig men­tős - a pályázatot, s kérte, hogy emiatt ne inzultálják. Majd azt fir­tatta: kik használják ingyen a falu önkormányzata által fizetett mo­biltelefonokat. Kérdésünkre Horváth Éva nagy­atádi jegyző elmondta: ha erkölcsi kifogás merül fel képviselővel, ön- kormányzati dolgozóval kapcso­latban, akkor úgynevezett ad hoc bizottság elé kerül az ügy. Egy eti­kai kódex megfogalmazását na­gyon hasznos kapaszkodónak tar­taná, amit szerinte országosan is jó volna bevezetni. czene attila Együtt olcsóbb Kaposvár __________ A t öbbcélú kistérségi társulá­soké a jövő. Ez is elhangzott a Kaposvár és környéki kistér­ségi társulás tegnapi ülésén. Az összefogás olcsóbb és jobb szolgáltatást biztosít. Lőrinczné Kiss Ilona, a társulás elnöke elmondta: az idén mint­egy 33,5 millió forintból gazdál­kodhatnak, s a munkaügyi köz­pont pályázatán négy pályakez­dő fiatal foglalkoztatására kap­tak lehetőséget. Kisgyura Attila, a megyei közigazgatási hivatal osztályvezetője a társulások le­hetőségeiről beszélt. Kiemelte: Somogy a társulások tekinteté­ben is „dobogós”, az első három megye közt szerepel, Kaposvá­ron és környékén pedig külön hagyományai vannak ennek. Valamennyi településnek végig kell gondolnia azt a lehetőséget, hogy a központi költségvetés­ben a társulások serkentésére 9,5 milliárd forintot különítettek el, ebből a többcélú kistérségi társulások mintegy hatmilliárd forintra pályázhatnak az idén. Olyan feladatokat érdemes ke­resni, amelyeket egy-egy telepü­lés önállóan nem, vagy csak gazdaságtalanul tud ellátni. El­sőbbségük van a közoktatással, a szociális ellátással, az egész­ségüggyel és a közművelődéssel összefüggő tevékenységeknek. Fontos, hogy a társulás a kistér­ségen belül alakuljon meg, s többcélú legyen. De nem felté­tel, hogy valamennyi önkor- mányzat a tagja legyen. jakab Törzsök törvényes működést vár Lapunk január 22-én és 23-án fog­lalkozott a Somogy Média Kft, illet­ve a Somogy Temetkezési Kft „öröklött” adósságaival dr. Szabó József Andor megyei önkormány­zati képviselő sajtótájékoztatója, il­letve a Somogy Temetkezési Kft tá­jékoztatása alapján. Törzsök La­jos, a temetkezési kft egyik tulajdo­nosa ezzel kapcsolatban eljuttatta a szerkesztőséghez a véleményét. Ezt közöljük az alábbiakban. „A Somogy Temetkezési Kft 2004. január 21-i taggyűlésére ja­vasoltam, hogy tűzzék napirendre a társaság törvényes működésé­nek helyreállítását, mivel jelenleg a társaságnál az üzemeltetési és szolgáltatási bevételek nincsenek elkülönítve. A jelenlévő, elsősor­ban önkormányzati tulajdonos képviselők ezt nem szavazták meg. A kft-nél összemosódnak az üzemeltetési és szolgáltatási be­vételek. A vonatkozó rendelet alapján (145/1999. Kormányren­delet 55 § (1) bekezdés a. pont) az üzemeltetési, illetőleg a temet­kezési szolgáltatás költségeinek megosztására az önkormányzat által elfogadott számviteli szabá­lyokat kell alkalmazni. A jelenlegi gyakorlat ezzel szöges ellentétben áll, mivel maga a kft állapítja meg, hogy melyik temetőre mennyit költ, ezáltal egyes önkormányza­tok szabálytalanul jobban járnak, mint mások. Számviteli szempontból ugyan­csak törvénytelen a jelenlegi gya­korlat, mert a kft nyereségét visz- szaforgatja az önkormányzatok te­metőibe, ami helyes, de a nyere­ség áfa tartalmát a beszerzések­ben beállítja, majd a nyereség ki­vételénél nem fizeti meg. Téves az a megállapítás, hogy a társaság nem lenne nyereségérde­keit, hiszen akkor nem lehetne a temetőkre fordítani a nyereséget, és téves az a megállapítás is, hogy a kft üzletrész korlátozottan piac­képes, hiszen értékesíthető, mint példánk is bizonyítja. Álláspontom szerint a kft törvé­nyes működését kell helyreállíta­ni, elsősorban természetesen nem a sajtó útján történő üzengetések­kel, hanem a tulajdonosok egy­más közti tárgyalásával. Téves Szabó József Andor or­szággyűlési képviselő azon nyilat­kozata, hogy a Somogy Média Kft- nek 20 000 000 Ft köztartozása lett volna a csereszerződés előtt, és té­ves Baloghné Molnár Ida azon nyi­latkozata is, mi szerint a Somogy Média Kft számos, korábbi, a szer­ződéskötéskor eltitkolt tartozása lett volna. A csere az abban részt­vevő cégek mérlegein és a cégek gazdálkodásának átvilágítását kö­vetően jött létre, vagyis az érintett feleknek egymás előtt információt eltitkolni nem volt módjában. A Somogy Média Kft ügyveze­tője 2003. április 14-től a Somogy Megyei Önkormányzat által kije­lölt személy, aki a tényleges cseré­ig, azaz 2003. június 12-ig irányí­totta a céget. Nyilvánvaló, hogy tu­domása lett volna arról, ha a kft- nek jelentős köztartozásai vagy bármilyen más eltitkolt tartozása lett volna. A csere időpontjában a tulajdo­nosok már nem voltak abban a helyzetben, hogy intézkedhettek volna a cég ügyeiben, csupán a tu­lajdonosi jogukat gyakorolták. Bát­ran állítom, hogy a képviselő úr ál­tal említett összegű tartozások nem álltak fenn.” ■ Somogybán A-Z-ig Balatonszárszó Vasárnap késő este a Siófoki Rendőrkapitányság járőrei Balatonszárszó külterüle­tén tetten értek négy személyt, akik alumínium vezetéket dara­boltak össze és pakoltak gépko­csijukba. A három lengyeltóti és egy öreglaki férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gya­núsítottként hallgatták ki őket. A bűncselekmény elkövetését elis­merték, ellenük lopás bűn­tettének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás, (je) Bedegkér A múlt évet értékelő beszámoló közgyűlést tartott a bedegkéri polgárőr egyesület, amely 1999 áprilisától működik. Harangi József egyesületi elnök elmondta: 2003-ban 162 ezer fo­rintból gazdálkodtak. Százezer forintot nyertek az Országos Pol­gárőr Szövetséghez benyújtott pályázaton, az önkormányzat pe­dig ötvenezerrel járult hozzá a működéshez. Az év során a 25 tag összesen 427 órát töltött szol­gálatban. Az önálló figyelő-és jár­őrszolgálat mellett, a rendőrség­gel közösen is láttak el szolgála­tot. Az egyesülethez az idén két új tag jelentkezett, akiket szeret­nének majd felvenni. Ebben az évben célként fogalmazták meg a közbiztonság további javítását különösen a mecseki és a csabai falurészen, másrészt szorosabb együttműködést kívánnak fenn­tartani a tabi rendőrőrssel, (kj) Csurgó a város történelmi egy­házainak képviselői tehettek tegnap javaslatot az idei év ren­dezvényeire, fejlesztéseire. A polgármesteri hivatalban tartott megbeszélés résztvevői felvetet­ték: padokat szeretnének a templomok előtti terekre és a Jé­zus Szíve templom környékén meg kellene oldani az esti világí­tást, valamint gyalogos átkelőre volna szükség a Jézus Szíve Templomnál. Az önkormányzat­tal közös pályázatot ad be a ka­tolikus egyházközség a zöld fe­lület növelésre, (va) Gölle - Fekete István születésé­nek 104. évfordulójára emlékez­tek tegnap Göllén, az író egykori szülőházánál. Az emlékmúzeum­ként működő tanítói laknál tartott ünnepségen a helyi általános is­kola tanári kara, 133 diákja és szüleik vettek részt. Az író életpá­lyájának méltatása, majd a Búcsú című versének elszavalása után az iskolások megkoszorúzták a Lutra, a Bogáncs és a Vük címet viselő regények megalkotójának szobrát, (hzs)

Next

/
Oldalképek
Tartalom