Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-27 / 22. szám

2004. Január 27., Kedd KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Emelkedik a A januártól életbe lépett miniszté­riumi rendelet folytán a hőenergia előállításának a teljesítménydíja 22 százalékról 33-ra emelkedett, ezt a cég nem tudja finanszírozni, így februártól a 6800 kaposvári távfűtéses lakás tulajdonosai 12,6 százalékos áremelkedéssel szá­molhatnak - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Komáromi Attila. A vagyonkezelő ügyvezető igazgatója kifogásolta, hogy nem készült előzetes hatástanulmány, hogy milyen változásokat vonhat maga után a rendelet. A nagyobb városokban az önkormányzatok ugyanis hőerőművekkel állítják elő a szükséges energiát, viszont Kaposváron, Veszprémben, Kecs­keméten, no és a kisebb települé­seken földgáz-üzemeltetésű erő­művekkel dolgoznak. Míg az elő­ző helyeken az emelkedés csak 5 százalék körüli, az utóbbiak eseté­ben ennél jóval nagyobb.- Januárban eddig 3,5 millió fo­rintos többletköltséget okozott ne­künk a változtatás - állította a va­gyonkezelő igazgatója. - Mivel hosszú távon ez az állapot tartha­tatlan, kénytelenek vagyunk emel­ni az árakat. Kaposváron egyéb­távfűtés díja ként még nem is annyira rossz a helyzet, Kecskeméten például 17,6 százalékot emel a szolgáltató. Komáromi Attila szerint a ren­delet az európai szokásokkal el­lentétes: Nyugaton a távhőszolgál- tatók különböző kedvezmények­ben részesülhetnek, s ezek akár a 30 százalékot is elérhetik. A távhőszolgáltatóknak e mellett még külön gondot okoz, hogy na­ponta előzetesen meg kell hatá­rozniuk az általuk elhasznált gáz- mennyiséget.- S ha ettől eltérünk, akkor is­mét fizetnünk kell - tette hozzá. - Ha az előzetesen igényeknél töb­bet fogyasztunk, 20 százalékos pótlék terhel minket, ha keveseb­bet, akkor tíz. Az időjárást viszont nem lehet előre kiszámítani: egy- fokos napi átlaghőmérséklet elté­rés 5-7 százalékos felhasználási különbséget okoz. A távhőszolgáltatók szerint a rendelet jogellenes, és burkolt ár­emelést tartalmaz. A szolgáltatók azon gondolkoznak, hogy megta­gadják az áremelést, amely a fo­gyasztókra hárítva egy átlagos la­kás esetében majd 910 forintot - plusz áfa - jelent. _____vasanprás Ut ánpótlás a Vikár kórusban- A Vikár Béla kórus jövőre lesz nyolcvanéves - mondta Ludmány Géza, a kórus karnagya. - Most harminchat tagja van, a fiatalab­bak huszonévesek, a legidősebb pedig 75 éves. Arra törekszünk, hogy minél több fiatal hang legyen a kórusban. Elégedett vagyok, hi­szen az utánpótlás folyamatos. Hetente kétszer találkozunk a kó­rustagokkal a Munkácsy gimnázi­umban. Évente egy oratorikus művet ad elő a kórus zenekar kíséretével, áprilisban Mozart koronázási mi­séjét mutatja be. Minden eszten­dőben egy ma élő zeneszerző est­jén is részt vesznek. A Tavaszi Fesztiválon egyebek között a Vikár kórus, a Kodály Zoltán isko­la, a tanítóképző és a Táncsics gimnázium kórusa is jelen lesz.- A testvérvárosi kapcsolatokat is szeretnénk ápolni - mondta a karnagy. - Májusban várjuk Kapos­várra a kaproncaiakat. Mi is me­gyünk külföldre: március 19-én Franciaországban, Saint-Sebas- tienban lépünk föl. Tavaly egyez­tünk meg velük, hogy József-nap- kor náluk szerepelünk. Fontosnak tartom, hogy részt vegyünk a kü­lönböző versenyeken, amelyek a kórus előrelépését segítik - tette hozzá. - így folyamatosan jelentke­zünk versenyekre is. varga tímea Közösen a rászorultakért Hatékonyság, a meglevő lehetősé- gek nappali és átmeneti ellátása, gek minél jobb kihasználása - ezt viszont több önként vállalt felada- a célt fogalmazta meg a város, tót is végez az önkormányzat, amikor megalkotta Kaposvár szol- olyat, ami nem törvényi kötele­gáltatástervezési koncepcióját. A rendszer lényege, hogy a szociális igényeket a leg­hatékonyabban elégítsék ki, akár az idősek nappali vagy állandó gondozásá­ról, akár a hajléktalanok ellátásáról van szó. Ka­posvár korfája az orszá­gos áüagnak megfelelő - tudtuk meg Vörös Gyula megbízott népjóléti igaz­gatótól. A koncepcióban zettsége. Ilyen például a Liget idősek otthonának fenntartása. A koncepció fontos eleme, hogy az önkor­mányzat nem feltétle­nül új intézményekben gondolkodik, amikor a szociális ellátórend­szert tervezi. Többnyi­re a már meglevő intéz­ményhálózatra építve látja el kötelező felada­vállaltakat a jövő év január elseje tainak egy részét. A hajléktalanok után kell megvalósítani. Kaposvá- ellátását például a jövőben a vö­ron még nincs megoldva például a pszichiátriai és szenvedélybete­röskereszttel közösen oldaná meg az önkormányzat. Márkus kata # Szeptemberben nyit a tanszálló Remélhetően a jövő tanévben birtokba vehetik a diákok az új, európai színvonalú tanszállót FOTÓ: TÖRÖK ANETT Az eredeti tervekhez képest némi csúszásban van a tan­szálló építése, de a hozzáér­tők szerint ez nem befolyásol­ja a szeptemberre tervezett költözést. A beruházás jelen­legi állását a napokban mű­szaki bejáráson értékelték. Bajzik Imre, a beruházó kaposvá­ri önkormányzat műszaki igaz­gatója elmondta: az építési mun­kák folyamatosak, az ütemet csak az lassította némileg, hogy a szomszédos iskolaépület statikai eredményei nem olyanok voltak, mint amivel a tervezésnél szá­moltak a szakemberek. Emiatt olyan építési megoldásokat kellett választania a kivitelezőknek, amelyek hosszabb időt vettek igénybe. Éppen ezért az április végére tervezett építési határidőt valószínűleg módosítani kell, et­től azonban szeptemberben meg­kezdődhet a gyakorlati képzés a szállodában. A beruházás több, mint 1,2 milliárd forintba kerül. A beruhá­zás következő szakasza a szálló illetve a tanétterem berendezése lesz, mert a gyorsítás érdekében még az építési munkálatok ide­jén, február végéig megindítják a közbeszerzési eljárást. A komplexum majdani hasz­nálója, a Széchenyi kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépis­kola a legnagyobb oktatási intéz­mény a megyében, ahol több, mint 1200 diák tanul. Az iskolában évtizedek óta szeretnének egy olyan létesítményt, amelyben az intéz­ményben oktatott ösz- szes szakmának meg­van a gyakorlati oktatás feltétele. Jelenleg ugyanis ezt csak három különböző épületben tudja megoldani az in­tézmény: a Nemzetőr sori cukrá­szatban, az Oportó étteremben, valamint az iskola épületében. Tóth Imre, az iskola igazgatója szerint az új tanszállóban európai szintű gyakorlati képzésre lesz le­hetőség. Az épületbe ugyanis olyan, a legmodernebb technoló­giát képviselő konyhai és vendég­látó-ipari géppark kerül, ami ha­zánkban, oktatási célra egyedül­álló. Az igazgató számításai alap­ján azzal, hogy egy helyen tud gyakorolni minden szakma, a re­zsiköltségeken felül havonta fél­millió forintot tud megspórolni az intézmény. Az új tanszálló és tanétterem alagsorában egy báziskonyhát építenek, a földszintre a látványkonyha és a cukrászüzem kerül, az első emeleten az étte­rem kap helyet, a felső szinteken pedig szállo­da működik majd. Min­den létesítményt úgy alakítanak ki, hogy ke­reskedelmi célokra is alkalmas legyen, vagyis bárki igénybe vehesse a szolgáltatásait. A tanintézmény­ben 120 diák dolgozhat egyszer­re. A felszolgálók, a vendéglátó eladók, a szakácsok és cukrászok mellett két új szakma oktatására is lehetőség nyílik a költözéssel. Szeptembertől a tanszállónak kö­szönhetően tecnikusi képzésben logisztikus és szállodás szakokat is indít az iskola. fábos erika Korcsolyázni veszélyes a ligetben A téli sportok szerelmesei igye­keznek minden lehetőséget meg­ragadni, hogy szenvedélyüknek hódoljanak. A korcsolyázni vá­gyók a napokban a városliget ta­vát is kipróbálták, ám talán maguk sem tudták, hogy ezzel mekkora kockázatot vállaltak. Az egykori Malom-tó ugyanis al­kalmatlan a korcsolyázásra. A kis tó főleg a Füredi-árokból kap­ja a vizet, ezenkívül kis források is táplálják. Ezek a rétegvizek, a Szokola-berekben összegyűlt víz nem túl mélyről tör fel, de a hő­mérséklete jóval magasabb, mint a tó felszíni vízé. Emiatt a tó jege jó néhány helyen nem tud úgy megvastagodni, hogy a korcso­lyázás biztonságos legyen. Hogy pontosan hol vannak ezek a for­rások, nem tudni, így bárhol ve­szélyes lehet a jég. A víz amúgy nem mély, alig másfél méter, de ez is életveszélyes lehet annak, aki alatt a jég beszakad, s a jég alá sodródik. A város egyébként nem döntött arról, hogy engedé­lyezné a korcsolyázást a városli­get taván, fel sem merült ez a kérdés, mert a tó az eredeti ter­vek szerint is más célokat szol­gál. Mostantól szigorúan ellenőr­zik a korcsolyázókat, és súlyos szankciókra számíthat, aki rá- megy a Malom-tó jegére, jakab Úton A DAMJANICH, a Kossuth utca sarkán, a József Attila utca 3. szám előtt, a Zárda utca 13-nál fokozott figyelemmel közleked­jenek az autósok, mert a járdát lezárták és a gyalogosok az út­testen közlekednek - tudtuk meg a Tele-taxitól. A VIRÁG utca 13-nál építke­zés miatt félpályás útlezárás van érvényben. A BÉKE utca 25. szám előtt beszakadt az úttest, a hibát sem­mi sem jelzi. A PÉCSI utcában, a hősök templománál úthiba miatt félpá­lyás útlezárás nehezíti az előre­haladást. A CSERI és a Kölcsey utca sarkán csőtörés volt, vízátfolyás­ra és 30 kilométeres sebesség- korlátozásra kell számítani. ■ VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - A Buzsáki utca 2-6. között van egy kis zöldöve­zet, ezt gondozni kellene. Az itt lakó nyugdíjasok jó szándék­kal összeszedték a falevelet, de a város nem szállíttatta el. A Buzsáki utca 6. és a Zaranyi- ltp. között megnyesték a fákat, de otthagyták az ágakat. Ezen felbátorodva most néhányan oda hordják a szemetet. Ha már a gallyazást kiadják vállalkozó­nak, miért nem kötelezik a ren- dettételre is? Hartner Rudolf, a városgond­nokság vezetője: - A bejelentés­sel egy időben már intézkedtünk: a lakosok által összegyűjtött fale­velet elszállíttattuk. Köszönjük az ott lakók tevékeny részvételét a terület rendbetételében. ___■ Hollywood multiplex NEM FÉREK A BŐRÖDBE 91183 (f) 14:45,16:45; A MEDÁL* 91184 (f) 18:45, 20:45; LÉPÉS­ELŐNY* 91162 (f) 16:15, 21:00; POFA BE!* 80649 (sz) 14:00,16:00,18:00,20:00; A GYŰ­RŰK URA: A KIRÁLY VISSZATÉR** 91186(sz) 13:45, 17:30, 21:15; ART TEREM PRE­MIER TÁNCOS A HÁZBAN** 87580 (f) 18:15; ^motbb* Kérdezzen: ® 316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ Kaposvár - Feltehetően nem az út­viszonyoknak megfelelően közleke­dett személygépkocsijával az a 27 éves kaposvári férfi, áld a hét végén a megyeszékhelyen a Berzsenyi ut­cai felüljárón megcsúszott, majd összeütközött egy 62 éves helyi la­kos által vezetett személygépkocsi­val. Mindkét férfit súlyos sérülések­kel szállították kórházba. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja, (je) Kutas - Kutas önkéntes tűzoltó­egyesülete polgárőrséggel gyarapí­totta tevékenységét. Az újjáalakult szervezetnek 16 alapító tagja van, akik a község közbiztonságát rendszeres járőrözéssel, éjszakai felügyeléssel is javítani kívánják. A faluban az utóbbi időben meg­szaporodtak a vagyon elleni bűn- cselekmények, a kisebb-nagyobb lopások, amely egyre nagyobb la­kossági felháborodást kelt. Lad - Hamarosan elkészülnek a körjegyzőség épületének felújításá­val Ladon. A belső munkálatok so­rán kicserélik az intézmény teljes vil­lamossági rendszerét, festenek és új burkolat is kerül az épületbe. A fel­újítás összesen 3,2 millió forintba kerül, melynek felét TEKI támoga­tásból, másik felét pedig önerőből fi­nanszírozta az önkormányzat, (sza) Lengyeltóti - Közös pályázatot készítenek a lengyeltóti székhe­lyű Pogányvölgyi kistérség tele­pülései. Céljuk a vidék értékte­remtő és értékmegőrző tevékeny­ségének erősítése. Ennek jegyé­ben szerveznek idén programo­kat, kulturális rendezvényeket Pá­lyázatukat Pogányvölgyi értékek nyomában 2004 címmel nyújtják be a szaktárcához. Fontosnak tartják a kistérségük jelentőségé­nek hangsúlyozását az uniós csat­lakozást követően is. (bb) Marcali - 43 év közszolgálaü mun­ka után Árvái Zoltán, Marcali cím­zetes főjegyzője nyugdíjba vonult. Ténylegesen egy év múlva kezdi meg nyugdíjas éveit, addig még ál­lományban marad. Munkakörét tel­jes jogkörrel Bödőné Molnár Irén al­jegyző veszi át egy évig, aki az aljegy­zői és a jegyzői teendőket is ellátja, amíg lezajlik a pályáztatás, (ve) Nagyatád - Felnőtt mesemondók 5. jubileumi találkozóját rendezte meg a nagyatádi városi könyvtár. Az Egyesített Óvoda és a könyvtár egyre népszerűbb hagyományőr­ző versengésén a város óvónői, ta­nárai és nyugdíjas mesemondói szépszámú közönség előtt adták elő a magyar mesekincs gyöngy­szemeit, A versenyt Balogh Imréné, Beke Pálné, Bencsik Józsefné és Varga Miklósné nyerte, a közönségdíjjal Balogh Imrénét és Beke Pálnét jutalmazták. Nagyberény - Több mint 90 mil­lió forint fejlesztést tervez 2004- ben Nagyberény. Ennek megvaló­sításához persze sikeres pályáza­tok is kellenek; 2003-ban a fejlesz­téseik több, mint a felére nyertek támogatást. Útépítésre tavaly 37 millió forintot fordítottak, s már készek két - egy egykilométeres és egy 700 méteres - utca szilárd burkolatúvá tételének a tervei, (fi) OrdaCSBhi - A Fonyódi Egészség- ügyi Kht látja el a kistérség bete­geit. A környékbeli egészségügyi ellátást szeretné közösen finan­szírozni Ordacsehi, Fonyóddal és Balatonfenyvessel, ezt kezdemé­nyezi Kiss Miklós Ordacsehi pol­gármestere. Az uniós csatlakozás után elkerülhetetlen a közös, tér­ségi gondolkodás. S az egészség- ügyi ellátásban is indokolt a kö­zös költségviselés. Az eddig tele­pülésenként külön-külön fizetett ügyeleti és egyéb ellátási díjakat érdemes lenne egymást közt meg­osztva finanszírozni, (bb) Rinyaújlak - Támogatja a lakóhá­zak csatornázását a rinyaújlaki önkormányzat; testületi döntést hoztak arról, hogy önkormányza­ti forintokkal ösztönzik a lakossá­gi rákötéseket a térségi csatorna rendszerre. A költségek átvállalá­sának köszönhető, hogy ugyan később kezdődhettek a rákötések, mint a környező településeken, ennek ellenére a település lakott részein ma már 80-90 százalékos a csatornázottság, (ni) Tab - Elfogadta a 2004. évi költség- vetését a Koppányvölgye Területfej­lesztési Társulás közgyűlése. Az év során közel 27 millió forintból gaz­dálkodhatnak. A társulásban részt vevő önkormányzatok tagdíjbefize­tése 2,4 millió forintot tesz ki, 16,6 milliót pedig pályázatok megvalósí­tására nyertek. Az utóbbi forrásból a kistérség gazdaságfejlesztési tervét készíti el a társulás. Ennek kereté­ben készül el az andocsi kolostor tu­risztikai hasznosításának megvaló­síthatósági tanulmányterve és a hadi Ökorex-Bio Kft farmterve, (kj) Zamárdi - újabb színvonalas helytörténeti kiadvánnyal gyara­podhat a közeljövőben a telepü­lés, ahol tíz fős szerkesztőbizott­ság egy helyi antológia összeállí­tásán dolgozik. Már ki is osztot­ták egymás közt a feladatokat, a tervek szerint március végéig kell elkészülniük az írásaiknak, így áprilisra már össze is állhat az an­tológia anyaga. Az irodalmi folyó­iratokhoz hasonló kétszázolda­las kiadványban többek közt honismereti, szépirodalmi írá­sok, interjúk és grafikák szerepel­nek. (kz) Zimány - a legutolsó testületi ülésen a zimányi képviselők elfo­gadták az Eu-s normáknak meg­felelő rendezési tervet, melyben 25-30 új lakótelek kialakítását is tervezték. A képviselők megis­merkedtek a 2004-es költségve­tés koncepciójával. Az már most látszik, hogy fejleszteni nem tud­nak, mindössze egy épület és mintegy hatszáz méter járda fel­újítását tervezhetik. Ez utóbbi­hoz pályázati támogatást is igény- be kívánnak venni, (szá) m

Next

/
Oldalképek
Tartalom