Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-14 / Vasárnap Reggel, 50. szám
2003. DECEMBER 14. GAZDASAG Nagy karácsony, rövid szezon Az idei karácsonyi bevásárlás általános tapasztalata a kereskedők részéről az, hogy lerövidült a szezon. Míg néhány éve már december elején elindult a nagy vásárlói roham, most több a nézelődő, mint a pénztánál sorban álló. A sláger a DVD és a házimozi, ami nem csoda, hiszen a tavalyi árhoz képest ezek most 50- 70 százalékkal olcsóbbak. A könyvek között Harry Potter tarol, a háztartási gépek között pedig a kenyérsütő gép iránt nagy a kereslet. ■ Nincs karácsony Corvin nélkül - hirdette sok éven át a közismert reklámszlogen, s bár a patinás áruház régi fénye mára megkopott, az ott dolgozók tapasztalataira azért még mindig érdemes odafigyelni. Dr. Füle Edit, az áruház igazgatója például állítja: az utóbbi években tendencia, hogy egyre inkább kitolódik az ajándékok beszerzésének időszaka. Az emberek többsége főleg az utolsó hétre tartogatja a forintjait - ki a mind kedvezőbb ár reményében, ki pedig azért, mert így több ideje jut feltérképezni a választékot.- A klasszikus ajándékozási slágerek iránt idén is nagy a kereslet - mondta az igazgató. - Ilyenek a férfiosztályon a pulóverek, ingek, míg a női részlegen fehérneműből fogy több. A műszaki cikkek közül főleg a háztartási kisgépek iránt nagy a kereslet, sokan vesznek szendvicssütőt, kézimixert. Az idei Tévedés azt hinni, hogy karácsonykor a vásárlók csak az olcsóbb árfekvésű termékeket keresik. Ezekben a napokban például kifejezetten megugrott a forgalma a drágább kávéfőzőknek és presszógépeknek. Ezek ára 20-30 ezer forint, de akár a százezres nagyságrendet is elérheti. Plazmatévéből is többet i visznek haza ilyenkor, mint az év egyéb időszakaiban, pedig ezek a készülékek egymillió forintnál is többe kerülnek. esztendő egyik nagy felfedezettje a DVD-lejátszó és a kenyérsütő gép. Mindkettőnek jelentősen csökkent az ára, de videokamerák között is találni olyat, amely most 20 ezer forinttal olcsóbb. Szavait Perjési György, a Keravill gazdasági vezérigazgatóhelyettese csak megerősíteni tudta. Mint mondta, toronymagasan vezetik az eladási listákat a DVD-lejátszók és a házimozi- rendszerek. Ezek most 50-70 százalékkal olcsóbbak, mint tavaly ilyenkor: a legolcsóbb DVD- készülék már 15 ezer forintért hazavihető. A DVD iránti kereslet persze azt is jelenti, hogy a videokészülékeknek nincs jövőjük. A kereskedelmi igazgató szerint két év múlva már nem lehet eladni a VHS-t. Áll a csokipiac Bébipulyka és kocsonya a sláger S ha karácsony, akkor persze nem lehet kihagyni a játékokat sem. Idén a kreatív áruk kerültek előtérbe: a szülők a dekorációs jellegű Barbie-k és Action Man-figurák helyett inkább a kifestőket, gipszkiöntőket keresik, de kedveltek a társasjátékok is - állítja Kovalcsik Péter, a Gulliver játék-nagykereskedés egyik tulajdonosa. A komolyabb elektronikai játékok közül a rádiótávirányítású autók iránt van kereslet: ezek ára 7000 forinttól akár 50 000-ig is terjedhet. Az idei év „felfedezettje” még a Walt Disney mesealakokkal díszített papucs is. A Tesco áruházakban mostanság gombostűt sem lehet leejteni, s nem véletlenül: ezek a hipermarketek éves forgalmuk egynegyedét ebben az időszakban bonyolítják. Danks Emese kommunikációs igazgató szerint a játékok között a legnagyobb sláger a Lego. Roppant népszerű még az elektromos roller is, amelyen ülve lehet utazni, s aminek ára az ünnepek közeledtével 30 ezer forint környékére megy le. Egyébiránt itt a leginkább tettenérhető a vevők árérzékenységére való apellálás: porszívót 7000, kenyérpirítót pedig 2000 forint alatt kínálnak. A könyvek közül idén egyértelműen tarol a Harry Potter ötödik kötete: ebből az első néhány napban csaknem százezres nagyságrendben adtak el az áruházak, s persze megugrott az érdeklődés az értékesebb albumok iránt is. ■ A csokoládépiacot továbbra is a szeletes termékek uralják. A táblás csokik között a tejcsokoládék a legkedveltebbek, s a nagy áruházláncok saját márkás termékei már tavaly év végén is csaknem 9 százalékos részesedést szereztek. Bár a nemzetközi piacokon egyelőre bizonytalan a csokoládé alapanyagának számító kakaóvaj ára, a csokoládégyártók idén már nem emelnek árat. Azt, hogy az EU- csatlakozás miként hat a hazai édességpiacra, egyelőre még lehetetlen megjósolni. ■ Idén az ünnepek alatt semmiből nem kell hiányt szenvedniük a húsok szerelmeseinek: mindenből bőséges az ellátás - állítja Jankó Ferenc, a Hússzövetség elnöke. Mint mondta, a húsipari cégek és a kereskedők már egyeztették a kapacitást az igényekkel, s mivel a \ nagy áruházláncok igyekez- x nek versenyeztetni a beszállítókat, idén nem hogy nem nő, hanem inkább csökken az olyan kurrens húskészítmények ára, mint például a virsli, vagy a gyárak által összeállított kocsonyacsomag. Az egész malacok is megjelentek már néhány nagy áruházban, de ezekre jellemzően még várni kell a karácsony utáni napokig. Pulykából nem ilyen látványos a kereslet meg- __ ugrása - tudtuk meg a Baromig'js fi Terméktanács illetékesétől. ^ A pulyka ugyanis ma már nem szezonális árucikk, egész évben 0 \ viszik, ezért az ünnepek előtt legfeljebb 20 százalékkal ugrik meg iránta a kereslet. Angolszász hatásra nálunk is évről évre nagyobb az igény a 4-5 kilogrammos egész bébipulykára, de a mellfiié és a felsőcomb is kedvelt a vásárlók körében. yutjxöxSISS1Sjl£B££á hírek Nőhet a gyógyszerek ára januártól ■ Jövőre annak ellenére nőhet a gyógyszerek térítési díja, hogy a gyártók nem emeltek, sőt számos készítménynél csökkentették áraikat - jelentetté be az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete. A térítési díj emelkedésének oka egyrészt az ötszázalékos áfa bevezetése, másrészt, hogy több gyógyszer esetében csökken a támogatás mértéke. Mindkét csoportban terápiához kötött fix támogatást vezetnek be, amit a legolcsóbb készítmények árának átlagából számítanak ki. Ez azt jelenti, hogy a drágább gyógyszerek ára egyes esetekben drasztikusan nőhet. Munkahelyteremtő vadászgépek ' ■ Több százmilliárd forint értékű ellentételezési program segíti a magyar honvédség haditechnikai fejlesztését - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Ellentételezési Osztályának illetékese. Mészáros Ákos elmondta: a Gripen típusú harcászati gépek bérletéhez kapcsolódóan a svéd fél 110 százalékos ellentételezésről írt alá megállapodást, nettó 191 milliárd forint értékben. A Gripen International 55,7 milliárd forint befektetést vállalt - ebből a keretből épül az Electrolux nyíregyházi beruházása is, amely 600 új munkahelyet teremt. Karácsonyra vevőt kap a Dunaferr ■ Három befektető adta be pályázatát a Dunaferr Rt. többségi részvénycsomagjának megvásárlására. Az ÁPV Rt. igazgatósága várhatóan még karácsony előtt kiválasztja a pályázat nyertesét, a végső döntéséig újabb információt a vagyonkezelő nem hoz nyilvánosságra. A pályázati dokumentációt összesen kilenc befektető vásárolta meg, részvételi szándékát közülük korábban négy erősítette meg: egy ukrán cég, egy svájci- lichtensteini konzorcium, egy brazil vállalat, valamint egy orosz-angol-indiai-cseh konzorcium. Kevés, de nem emiatt drágul a cukor ■ A kedvezőtlen, aszályos időjárás miatt kevesebb cukorrépa termett az idén, ám hiánytól így sem kell tartam, mivel a hazai fogyasztást ez a kisebb mennyiség is bőven fedezi. Ennek ellenére januártól az áfaemelés miatt 5-6 forinttal drágul a cukor, amit májusban egy másik, egyszeri 100 forintos drágulás követ. Ez utóbbi emelést az uniós csatlakozás indokolja, ugyanis a hazai árat az EU áraihoz kell igazítani. Viszik, mint a szaloncukrot ü A szaloncukor iránti kereslet ezekben a napokban csúcsosodik ki: az Édességgyártók Szövetsége becslései szerint az év utolsó negyedében a magyar édességipari cégek második félévi eladásaik több mint 60 százalékát könyvelhetik el. Ezt azt jelenti, hogy egy átlagos magyar család 2,5-3 kilogramm szaloncukrot fogyaszt el. A sláger idén is a zselés ízesítésű szaloncukor, kiszerelésben pedig a 400-500 grammos tasakok a legkeresettebbek. A Milka szaloncukrai mellett újdonság a fehércsokoládés Cherry Queen szalondesszert, de megjelentek a kókuszos, a mogyorós, a vaj karamellás, a gesztenyés, a marcipános szaloncukrok mellett a rumos-mazsolás, epres-joghurtos, vagy éppen a gumicukros, mézeskalács ízesítésű szaloncukrok is. Viszonylag újdonság, hogy az olcsóbb termékeket a nagyobb települések piacain is árusítják. Az árak 500 és 1800 forint között mozognak, s a növekvő elvárásokat jellemzi, hogy egyre több gyártó kínál valódi csokoládéval gyártott szaloncukrot. KARÁCSONYUNK KELLEKEI Fenyőpiac: a méret a lényeg Bár vízkereszt még messzinek tűnik, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. már most számol a tömegével elszállítandó fenyőfákkal. Siklósi Mihály, a szemétszállítási főosztály vezetője elmondta: 2004 januárjában is mintegy tízezer köbméter, 450-500 ezer fenyőfára számítanak. A lakótelepeken egy -egy üres területre viszik az emberek a fákat, s a társaság külön fuvarokat szervez ezek elszállítására. A családi házas és a belvárosi övezetekben a kukák mellé kitett fákat a szeméttel együtt gyűjtik össze, s szállítják a szemétégetőbe. Tavaly rengeteg fenyőfa maradt a kereskedők nyakán, ezért idén óvatosabbak lesznek a termelők és a kereskedők. Míg tavaly az egyes darabokra külön szabtak árat, ebben az évben ismét méret alapján kínálják a fákat. Átlagosan 1000 és 6000 forintos áron adják majd a fenyő méterét, de ettől jelentős eltérések is előfordulhatnak. ■ Becslések szerint idén is legalább másfél millió fenyőfa esik áldozatul a szeretet ünnepének. Mielőtt azonban a hazai erdőket, fenyveseket siratná valaki, jó tudni: jobbára ültetvényeken termelt fákat kínálnak a termelők, kereskedők. A korábbi évtizedekben ezeknek az ültetvényeknek 70 százaléka volt állami tulajdonban, ma ez az arány megfordult. Az ültetvények többsége Zala megyében van.- Idén is szigorúan ellenőrizzük az árusokat, hogy betartják-e az előírásokat - ígérte Szabó Imre , a Fővárosi Piacfelügyelőség vezető főfelügyelője. A termelőnek, kereskedőnek be kell mutatnia a vágási engedélyt, illetve a karácsonyfának való szállítmány eredetét igazoló iratot. Az idei szezonra jellemző, hogy egyre többen keresik a nemesebb, és persze drágább fenyőfajtákat. Csökken az érdeklődés a luc- és a feketefenyő iránt, míg ezzel ellentétes tendenciák figyelhetők meg az ezüst-, a normand-, a jegenye-, vagy a douglasfenyők esetében. A legolcsóbb fajták méterét átlagosan 1000-ért számítják, míg a drágábbakért méterenként akár 6000 forintot is elkérnek. Természetesen a piac fekvésétől függően ezek az árak jelentősen eltérhetnek. Még mindig viszonylag kevés földlabdás fenyő kel el. Pallagi László, az Eger Erdő Erdészeti Rt. igazgatója elmondta: a legtöbb erdőgazdaságban csökken a fenyvesek aránya, mert a természetvédelmi koncepció jegyében előtérbe kerültek az őshonos lombos fák. A társaság 60 hektáron termeszt fenyőt, s évente átlagosan ötezer darabot értékesítenek. Karácsony előtt megerősített őrszolgálat vigyáz az ültetvényre, ennek ellenére a nagyobb ünnepek előtt is előfordul lopáskár. Pedig az erdőkben növekvő fenyők nem is igazán jók karácsonyfának, mivel alsó részükön nem találhatók ágak. A fenyőültetvényekkel foglalkozó termelők gyakran találkoznak a fenyőfatolvajok pusztításaival. Az egyre szervezettebb bandák nem sokat teketóriáznak, nem ritka, hogy a nagyobb fákat derék magasságban vágják ki. Sajnos, a jelenlegi szabályozás nem kedvez az őrzőknek: a tolvajokat legföljebb megkérhetik, ugyan, hagyják már ab'- ba a fanyűvést. Ha mégis bíróság elé kerülne az ügy, megússzák legföljebb 100 ezer forintos büntetéssel. Ez nem tartja vissza az alvilágot. I. S.