Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-14 / Vasárnap Reggel, 50. szám

ELETMOD 2003. DECEMBER 14. KÖNYVAJÁNLÓ Hálapénz nélkül megélni? | Az amerikai magyar orvos, dr. Tamási Gyula Gábor írt kö­tetet Betegnek lenni Amerikában és Magyarországon cím­mel, amelyben pénzről és gyógyításról esik szó. A kötetből (Minerva Kiadó) kiderül, hogy az amerikai egészségügy ugyanúgy válságban van, mint a magyar, amit mindkét tár­sadalomban a pénz hiányával magyaráznak. A szerző kriti­kusan ír a magyar orvosok alacsony fizetéséről, az itteni kórházcentrikusságról és a hálapénzről is. Fiatal orvosok­nak is ajánlja kötetét, akik a szabadfoglalkozású orvosi gya­korlatról is álmodnak, s arról, hogy a jövőben Magyarorszá­gon is jól meg lehessen élni hálapénz nélkül is. Egészségünkért A kevés bor sem véd ■ Megdőlni látszik a tétel, miszerint a mérsékelt borfo­gyasztás - különösen a vöröboré - jót tesz a szív- és ér­rendszeri betegségek ellenében. Amerikai kardiológu­sok úgy vélik, hogy még a mérsékelt alkoholizálás is az agyi szövetek lassú sorvadásához vezethet. A legcseké­lyebb mértékű alkoholizálás is az agytérfogat csökkené­sét idézi elő, és egyáltalán nem csökkenti az agyvérzés kialakulásának kockázatát sem. Sőt akkor sem mutatko­zott mérhető különbség az iszákosok és az alkoholt mértékkel fogyasztók között, ha olyan tényezőket is fi­gyelembe vettek az orvosok, mint az erős dohányzás, az elhízás, és a társadalmi különbségek. Gyermekek kólás fejfájásai ■ Fejfájást okozhat gyermknél a mértéktelen kólafogyasz­tás - véli egy izraeli kutatócsoport. A szakemberek felfi­gyeltek arra, hogy a gyakori fejfájás miatt orvoshoz for­duló hat-tizennyolc éves fiatalok közül sokan napi más­fél liter kóla fogyasztásáról számoltak be. Ez azt is jelen­ti, hogy naponta 200 milligramm koffein került a szer­vezetükbe. Az orvosok azt javasolták nekik, hogy naponta legalább két deciliterrel kevesebbet fogyassza­nak. A vizsgált gyerekek kilencven százaléka e kezelési mód eredményeként két hét alatt megszabadult a fejfá­jástól, és még a további, huszonnégy héttel későbbi vizsgálat idején is mentesek voltak a fejfájástól. Mobiloztak a svéd egerek B - Ne beszéljünk egész nap mobiltelefonon - javasolják svéd tudósok, akik egérkísérleteik alapján intik óvatos­ságra a mobilmániásokat. A kísérletek szerint az agyban található vérerek falát károsíthatják a mobiltelefon elektromos hullámai. Annak ellenére, hogy a gyártók egyre inkább kevés elektromágneses hullámot kibocsá­tó készülékeket terveznek, a tudósok mégis azt ajánl­ják, hogy mérsékeljük a mobiltelefon használatát. Ne beszéljünk órákon keresztül, akármilyen kedvezőek is a tarifacsomagok. Célszerű a kihangosítók és a fülhallga­tók alkalmazása is. Wellnessvilág ABC FERFIVONAL Végveszélyben a fröccs! I Társadalmi összefogást hirdetett a pécsiek borklubjá­nak elnöke, aki szerint egyre kevesebb a fröccsnek való jó minőségű kannás bor, és kevés helyen lehet igazi szódavizet kapni. A fröccs hatezer éves: a föníciaiak terjesztették el a fröccs készítésének szokását, mert rá­jöttek, hogy hogy ha vízzel hígítják a bort, többet ihat­nak belőle fejfájás nélkül. Állítólag a honfoglaló magya­rok is ismerték, de igazán kedvelt itallá csak az Oszt­rák-Magyar Monarchiában vált, amikor különböhzö fajtáit polgári összejövetelek, kártyapartik frissítőiként szolgálták fel. A legfinomabb fröccsök karakteres, szép savgerincű fehérborból készíthetők, legalkalmasabb fajta az olaszrizling. A szakemberek szerint mindig a vízhez kell tölteni a bort, mert így feljavítjuk a vizet. Ha a borhoz öntünk vizet, rontjuk a bor minőségét. Divatszó és divathóbort a well- ness, amely életmód és szemlélet, kellemes közérzet és betegség- megelőzés, szépségápolás és re­formtáplálkozás. Egyszerre jelenti a test fittségét, a lélek harmóniá­ját. Nem véletlenül hemzsegnek a wellness hotelek, wellness sza­lonok, wellness éttermek,well­ness szépségfarmok, amelyek fris­sességet, vitalitást, egészséget kí­nálnak, Wellness lett az egész vi­lág. íme, e világnyelv ábécéje. AEROBIC: változatos koreográ­fia, fejleszti az állóképességet, a mozgáskordinációt. Egyszerű és dinamikus, a hangsúly bizonyos izomcsoportok erősítésén van. Gondoskodik a jó kondícióról, kel­lemes közérzetet teremt. AKUPRESSZÚRA: a. test meg határozott pontjainak stimulálása ujjnyomással. A testet az érrend­szerhez hasonlóan energiaútvona­lak hálózzák be, s ha valami az út­jukba kerül, betegségek alakulhat­nak ki. Fejfájást szüntet meg. AROMATERÁPIA: serkenti a testet és a lelket. Az olajok illat­anyaga kedvezően befolyásolhatja érzelmi világunkat, igazi stresszol- dók. Használhatjuk masszázsra, inhalálásra és fürdésre. AQUAROBIC: nem terheli a ge­rincet, megszűnnek az esetleges hát- és derékfájások, pihentető technika, javítja a kondíciót, a víz­ben a közegellenállás miatt erőtel­jesebben dolgoznak az izmok. BIOREZONANCIA-TERÁPIA: mivel az emberi testet harmonikus hullámzású elektromágneses me­ző veszi körül, betegség esetén mindez diszharmonikussá válik. A terápia a harmonikus hullámokat pedig visszajuttatja a testbe. BODY-WRAPPING: a módszer lényege egy különleges kötési tech­nika. Egy hatalmas vásznat méreg­telenítő anyagokkal vonnak be, és ebbe tekerik a testet. A kezelési mód nyugtató, karcsúsít, és segít kivonni a méreganyagokat. CALLANETICS: kímélő torna, meghatározott mozgások kitartó ismétlésével fejti ki hatását. Javít­ja az alakot, a tartást. Ellenszere a beroskadt hátnak, a löttyedt hájnak, a kinyomott pocaknak. Nő a teherbírásunk, szép, kidol­gozott izmaink lesznek, a test meghálálja a törődést. CSENDFÜRDŐ: súlytalan, negy­venperces lebegés sós, testhőmér­sékletű vízben. Meditációra ad al­kalmat, kikapcsolja a külvilágot, re­laxációs állapotot teremt. Segíthet gerinc-, ízületi- és mozgásszervi gondoknál. FELDENKRAIS: beidegző­dön, tudatos mozgássor alkal­mazása. Tudatosan gyakoroltat­ja az ülést, a járást, az állást, se­gítve a hibás testtartások ki­küszöbölését. Alkalmas reuma­tikus betegségekre. HAMAM: a klasszikus gőz­fürdő keleti változata. A gőz terápiás hatását masszázzsal teszik teljesebbé, és egzotikus illóolajok illatanyagaival segí­tik a légzés tisztulását. A gőz­kamra hőmérséklete mintegy ötven C-fok. INFRASZAUNA: fogyaszt, mé- regtelenít, relaxál, javítja a vérke­ringést, élénkíti az anyagcserét. A szaunával szemben a testet melegí­- A wellness arról szól, hogyan tegyük kelle­messé a közérzetünket kínlódás nélkül, j léleküdítő kúrákkal, maszázzsal - mondja j Schobert Norbert fitneszedző. - Sok férfi azt hiszi, elég, ha lemegy a konditerembe súlyzóz­ni, pedig ezzel semmit nem tesz az egészsé- | géért. Ha csak ezt csinálja, az érszűkítő, és terheli a szívet. Márpedig í minden egészségmegőrzés alapja a szív- és érrendszer karbantartá­sa. Ezen áll és bukik minden. Húsz-harminc perces aerobic nélkül semmit nem használ a konditerem. Még a wellness sem. Kiegészítő edzésnek jó, de nincs semmilyen egészségformáló hatása. ti, és nem a környezetet. Ezzel is elősegítve a zsírsejtek elbontását. KLEOPÁTRA-FÜRDŐ: olyan tej és olaj-összetételű fürdő, amely a bőr számára gondoskodik a megfe­lelő ásványi anyagokról, a nedves­ségről. Fürdő helyett az olaj és a tej pakolásai is használhatók, a pá­cienst fóliákba csomagolják. MAYR-KÚRA: a kúra megszaba­dítja a testet a salak- és méreganya­goktól. Tej-zsemle diétát jelent, amit bélmasszázs és hasi légzés egészít ki azért, hogy a helytelen bélműködést szabályozza. Az im­munrendszer is erősödik. SPA: a szó a latin sanus per aquam kifejezés ( víz általi egész­ség) rövidített formája. A víz gyó­gyító és jótékony erejét használják ki a gyógyfürdőkben, a wellness- centrumokban, s az egészségorien­tált fürdőhelyeken. THAI MASSZÁZS: az élettani pontok kezelésekor a masszőr a térdét, lábát, könyökét is hasz­nálja a testrészek ropogtatására, izommerevség megszüntetésére. Főleg nyújtógyakorlatokból áll,- Bármilyen wellnesst is választunk, köte­lező az orvosi felmérés és tanácsadás - ja­vasolja a test- és lélekszépítő Bíró Ica. - Mindig egyénre szabott, fizikumhoz, lelkiál- lípothoz igazított wellnessprogramot kell választani, amely egyszerre szolgálja a tes­ti és lelki harmóniát. Nálam a keleti sportok és egészségmegőr­ző technikák jelentik a trendet, a csakralégzés, a meditációs re- laxáció, a taj-csi és a többi. Alapvető a helyes táplálkozás, a fo­lyadékfelvétel, ez is mind a wellness része. Egyáltalán nem mind­egy, mit iszunk, s jó, ha én teszem a vízbe az ásványi anyagokat. : A brit fírst lady csodafogyása j Négy gyermek édesanyja, sztárügyvéd és Nagy-Britannia first ladyje, Cheri Blair egy új karcsúsító program segítsé­gével adott túl makacs súlyfe- ; leslegén. A RejuvaSlim nevű fíataIító-karcsúsító kúra kü- j lönleges diétából és speciális | masszázspadon elvégzett elektrosokk terápiából áll. A j páciensre helyezett elektró- j dákkal kimossák a szervezet- j bői a méreganyagokat, és el­indítják az egészséges emész- j tést. Négy hét alatt öt kilót le | lehet adni vele, akár sportolás : nélkül is. Cheri Blair egy j hónapo át hetente háromszor j járt kezelésre, ez alatt szüne- | teltette a kávét, az alkoholt, a ; i kenyeret, a csokoládét. Igaz, naponta 4000 kalóriát vett magához főleg zöldség és gyü­mölcs formájában, mert a módszer gyorsítja az anyag­cserét. Az egyenként negyven perces kezelés 750 euróba : (200 ezer forint) kerül. ízületi funkciós zavarokat is ke­zelnek segítségével. THALASSZO-TERÁPIA: beteg ségmegelőző, stresszoldó, immun- rendszert erősítő kezelési módszer. Együttes alkalmazását jelenti a ten­gervizes hidroterápiának, masz- százsnak, tengeri algás pakolások­nak, aromaterápiának, vízágyak­nak, relaxációnak. VAPOZON: az arcgőzfürdő for­mája, használatakor fellazul a sza­ruréteg, és megnyílnak a pórusok. Az arcbőr szennyeződései köny- nyen eltávolíthatók. A gőzt ózon helyett dúsíthatják kamillával vagy hársvirággal is. WELLNESS: életstílus és életfel­fogás. Tudatos törekvés egészsé­günk megőrzésére, s életminősé­günk javítására. Életművészet, stresszkézelő módszer, önbecsülé­sünk megteremtéséhez vezető út, összetett és kellemes bánásmód önmagunkkal szemben. RECEPTAJANLAT MUHELYSAROK Pataki töltött káposztája Testfiatalító kúrák répa- és céklalével- Édesanyámtól és gyerekkori barátomtól tanultam meg főzni- mondja Pataki Attila, az Edda együttes vezetője. - Nagyon le- veses vagyok, de mindenféle magyaros ételt szeretek, így a töltött káposztát is, amelyet szí­vesen fogyasztok az ünnepek idején. A körülbelül másfél kg hordóskáposztát, ha túl savanyú, fél órát áztatom, közben a nyolcvan deka ser- ; téslapockát véknyá- val ledarálom, egy­két fej vörös hagymával egy fej fokhagymával. Kanálnyi pirospaprikával, borssal, majo­ránnával, sóval, bogyiszlói pap­rikával ízesítem. A kevés gerslit és tojást a darált hússal össze­dolgozzon! masszává. A gombó­cokat ráteszem a káposztára (nem levélbe töltöm), majd az egészet két órán keresztül fő­zöm füstölt kolbásszal és ol­dalassal, ami különleges ízt ad neki. Közben kap­ros vékony rántást ké­szítek, és ezzel együtt rotyogtatom, míg össze nem főnek / f az ízek. A céklát ősidők óta ismeri és használja az emberiség, a görögök kedvelt itala volt, azt tartották róla, hogy a vért hűsíti, hasonló célból használták a rómaiak lázas megbete­gedés esetén. A céklából és sárgarépából préselt lé fiatalító hatású is. A céklarépát főleg gyökeréért termelik, mert jó táplálkozásra és gyógyításra. Felhasználása az étkezésben szerteágazó, de a legjobb, ha nyer­sen, saláták keverékének használják. Tartal­maz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, ká­liumot, ként, A-, B-, és C-vitamint. A cékla érté­ke a sötét színű levélben van, amelyben betanin is található. A cékla késlelteti az örege­dés romboló folyamatait. Gazdag antioxidáns vitaminokban, folsavban és ásványi anyagok­ban. A céklában lévő cukor könnyen haszno­sítható, így gyors energiaforrás a szervezetnek. Leve folsavat tartalmaz, amely a terhes anyák elengedhetetlen tápláléka. Vitaminjai és ásvá­nyi anyagai jó hatással vannak a vérnyomásra, a szívműködésre, az idegrendszerre és a reu­Gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban mára. A belőle készült ital segít leküzdeni a megfázást és az influenzát. Céklalével hosz- szabb tisztítókúrát tarthatunk, közérzetünket javítja, segítségével savtúltermelésből szárma­zó gyomorpanaszaink megszűnnek. Serkenti a máj, a belek és a vese működését, fokozza a mérgek és a salakanyagok eltávolítását. Bőrbe­tegségeket, fejfájást és letargiát is gyógyítha­tunk vele. A cékla a köztudatban mint vérsza­porító ismert, az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat. A sárga­répa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító a zöldségek közül, hatása nyersen nagyobb, ezért inkább így fogyasszuk. Erősítő hatású is, cholintartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. Ezért ajánlatos azoknak is, akik fogyni szeretnének, hosszan­tartó betegségből lábadoznak. A céklalé sár­garépalével kombinálva kitűnő májtisztító. Na­ponta két-három alkalommal egy pohár céklalé azoknak igen jó hatású, akik különféle gyógy­szerek miatt menstruációs zavarokkal küzde­nek. Egy magyar orvos hosszú kutatás után, amelyet állatokon végzett, megállapította, hogy a cékla hatékonyan lép fel a rosszindulatú da­ganatokkal szemben. Naponta háromszor egy- egy deciliter céklalé a daganatos betegségben szenvedőknek is ajánlható. Ajánlatos vízzel vagy sárgarépa-, illetve uborkalével hígítani. A cékla- és sárgarépalé fiatalító hatású is. A céklát gőzben érdemes pá­rolni, vagy sütőben sütni, hogy megőrizze vita­mintartalmát. T. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom