Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-14 / 265. szám

2003. November 14., Péntek 7. OLDAL Három falué a téeszközpont Lakócsa A három szomszéd önkormányzat tulajdonába került az egykori téesz központi épülete Lakócsán. A léte­sítményhez potom áron - 2,25 mil­lió forintért - jutott hozzá a három önkormányzat: Lakócsa, Potony és Tótújfalu. Matyók József lakócsai polgármester elmondta: befekte­tésnek szánják a vásárlást; annak kitűnő, mivel az épület az ár több­szörösét éri. A szövetkezet felszá­molása miatt értékesítették. Az ol­csó árért a helyi gazdálkodószerve­zet is vevő lett volna az épületre, az önkormányzatok azonban éltek az elővásárlási jogukkal. Húsz száza­lékban ugyanis már tulajdonosok voltak korábban is. A polgármester elmondta: az épületnek 54 száza­lékban Lakócsa, 24 százalékban Potony, 22 százalékban pedig Tótújfalu lesz a tulajdonosa. Azon még csak ezután gondol­kodnak el, hogy mit kezdjenek új tulajdonukkal. Szóba jöhet az ér­tékesítése is, de leginkább arra haj­lanak, hogy munkahelyteremtő vállalkozást csábítsanak az épület­be. A horvát ajkú falvakban • ugyanis leginkább munkahelyek­ben van hiány, s mindent elkövet­nek azért, hogy ezen a helyzeten mielőbb változtassanak. A hitelezők kezdeményezték a fel­számolás elindítását a lakócsai Drá- vamenti Szövetkezettel szemben. Az eljárás tavaly kezdődött. A társa­ság 1959 óta egészen az utóbbi éve­kig a négy somogyi horvát falu meg­határozó foglalkoztatója volt. ■ Fiataloké lett a kastély Babócsa A fiataloké lett mára a babócsai kastély, ami sokáig kihasználatla­nul és üresen állt. A melegebb hó­napokban egymást érik itt a tábo­rok, s most is gyakorta fölkeresik az iskolások. Zomboriné Gaál Bor­bála, a Babócsáért Egyesület veze­tője elmondta: a nyáron képzőmű­vészeti, fotós- és filmes-, egyházi és kézművestábor helyszíne volt az épület meg a kastélypark. Jövő­re még hosszabbra szeretnék nyújtani az idényt, és lovas ko­csizással, drávai kirándulással bő­vítik a rendezvények sorát. A cél az, hogy a kastélyt az év legna­gyobb részében hasznosítsák. A turistákat is szívesen fogadták: mosonmagyaróvári, kanizsai fiata­lok is megpihentek itt, s a helybeli iskolások is szívesen jöttek az épü­letbe. Már harmadik éve van ha­gyományőrző-kézműves és termé­szetjáró fakultáció a babócsai isko­lában. Ezeknek a tevékenységé­A kosárkötést is fölfedezték a gyerekek ben is szerephez jutott a kastély. Kemencét alakítottak ki itt, s a kézművesszakkör diákjai kiéget­hetik a kerámiáikat. A régi mester­ségek ismerőinek az irányításával pedig fűzből kosarat, illetve halász- hálót készíthetnek a gyerekek. ■ 5XOOA. KOMOLYAN YLS2IK Az Ön Skoda-márkakereskedője: Autó Schafer 8640 Fonyód, Köztársaság u. 99. Tel.: (85) 562-299 Tel./Fax: (85} 562-047 Autó Scháfer 8560 Keszthely. Tapolcai u. 92. Tel.: (85)510-748 Fax: (85) 511-055 Autó Scháfer 8600 Siófok, Fő u. 254/b (a Shell kút mögött) Tel.: (84) 510-748 Fax: (84) 312-188 Nyílt hétvége: november 15-16. Az ígéretes program résztvevői megcsodál­hatják a legújabb Skoda modelleket, a tesztvezetés alkalmával ki is próbál­hatják őket, tájékozódhat­nak a legújabb akcióinkról. Nyereményjátékunkban 3 db kétszemélyes utazást sorsolunk ki a Mónié Carlo Ralira, melyen a Skoda Öctavia WRC csapat is Indul. Nagy kaland lesz... www.autoschafer.hu Roncsautóját a hétvégén akár 400.000 Ft-ért is beszámítjuk! Sok községben nagy hagyománya van az önkéntes tűzoltók egyesületi életének, ezt bizonyítja ez a múlt század eleji tűoltókürt is Barcs-Csokonyavisonta A rendszerváltás előtt minden nagyobb faluban volt önkéntes tűzoltó-egyesület a Dráva men­tén; ma egyedül Csokonyavi- sontán van olyan csoport, ame­lyik tűz esetén hadra fogató. Pedig az uniós csatlakozás kö­zeledtével egyre nagyobb szük­ség lenne az önkéntesekre. Bárhol üssön ki tűz, húsz percen belül oda kell érniük a tűzoltóknak és meg kell kezdem az oltást - ez európai uniós követelmény, s telje­sítése a csatlakozást követően kö­telező lesz a hazai tűzoltóságnak is. A Dráva mentén ez jóformán megoldhatatlan feladat elé állítja a tűzoltókat: esetenként 30 kilomé­tert kellene megtenniük - ennyi idő alatt - rossz, kanyargós uta­kon. Ezért főként a térség peremte­lepülésein önkéntes tűzoltószerve­zetekre van szükség. Bázing György barcsi tűzoltóparancsnok elmondta: évek óta próbálkoznak e szervezetek életre segítésével, mindhiába. - Csupán két települé­sen van önkéntes szervezet: közü­lük is csak a csokonyavisontaira számíthatunk. A vízváriak is eljár­nak a versenyekre, de tűz esetén nem riaszthatók, és a szervezetük sem felel meg az egyesületi tör­vénynek. Ugyanakkor az összes körzetközpontban szükség van önkéntes tűzoltókra, főképp olyan falvakban - mint Lakócsa, Homok- szentgyörgy -, melyek messze vannak a városi tűzoltóságtól. Könnyen adódhat, mire kiérünk, már nem lesz mit megmenteni. Az önkéntesek legalább a tűz terjedé­sét meg tudnák állítani. Amíg a nyugati országokban ez a feladat, a tűzoltás megtiszteltetés, nálunk el­hárítják maguktól. Ez érthető is, hiszen legtöbbüknek bizonytalan a megélhetése, elég gondja van e nélkül is. A közhasznú munka sem megoldás, erre a feladatra vál­tozó állomány nem használható. A térség egyetlen szabályosan működő önkéntes tűzoltószerve­zete a csokonyavisontai. Legutóbb csaknem hétszázezer forintot nyert, s ezen eszközöket vásárol­tak. Az egyesület elnöke Csik Lász­ló, a falu polgármestere, a parancs­noka pedig Pintér József. - Húsz tagja van az egyesületnek, és a szervezet nemcsak a falu biztonsá­ga, hanem a hagyományaink ápo­lása miatt is fontos nekünk - mondta Csik László. - Az önkéntes tűzoltóegyletnek itt ugyanis száz­éves a hagyománya. Az önkor­mányzat támogatja, büszkék va­gyunk rá, hogy ma is tevékenyke­dik, s arra is, hogy több civil szer­vezete van a falunknak, mint egyik-másik városnak. Lakócsán évek óta hiába próbál­koznak hasonló szervezet létreho­zásával. Azt mondják: a megélhe­tési gondok miatt szinte lehetetlen ilyesiriire embert találni. - Nincs senki, aki ingyen védelmezze a mások tulajdonát. Nagy a munka- nélküliség errefelé, s csak kevesek­nek biztos az egzisztenciájuk - mondta Matyók József polgármes­ter. - Ha olyan körülmények kö­zött élhetnének, mint egy német település polgárai, itt is sokkal könnyebb volna önkénteseket to­borozni erre a feladatra. ■ Válaszúton az önkéntesek A rendszerváltás után sorra szűntek meg az önkéntes tűzoltószervezetek. Egyik oka 9 pénztelenség volt, a másik az, hogy e szervezetek zöme nem felelt meg az egyesületi törvényben foglaltaknak. Az ügyészi vizsgá­latok után választhattak: vagy megteremtik a feltételeket, vagy megszűn­nek. A többség az utóbbi mellett döntött, hiszen ez volt az olcsóbb. Szenvedélye az elektronika Bélavár Akár hifi, akár nem, a 16 éves Erdelecz Tamás nagyon ért a szere­léséhez. Mégsem ment műsze­résznek, szülei ugyanis a barcsi gimnázium közgazdasági szakára íratták be. - Szeretem a természe­tet, a hobbim azonban az elektro­nikai készülékek bütykölése: javít­gatom a hifi, a magnó, a rádió meg­hibásodott alkatrészeit. Ez a szobához köt. Szívesen hallgatok zenét is, főként pop- és diszkó­slágereket - árulta el. - Megváltoz­tam az évek során: az általánosban alig vártam, hogy télen sűrű pely- hekben hulljon a hó és mehessünk szánkózni a domboldalra. Ma in-> kább a lakásban maradok. Tamás két éve barcsi diák, s csak hétvégeken jár haza. Azt mondta: nem bánta meg a választását. - Egyre jobban kedvelem a fizikát, ezt és az angol nyelvet is itt alapo­sabban tanulhatom. Itt, a gimnázi­umban fejleszthetem a nyelvtudá­somat. Kiskoromban tévészerelő akartam lenni, de most nincs hatá­rozott elképzelésem. Annyi biztos, leginkább az elektronika érdekel, s mindenki akkor boldog, ha azt csi- nálhatja, amit nagyon szeret. ■ __________Hírek__________ KÖ LTÖZIK A HIVATAL. Meg kezdte a hazaköltözést a lakócsai körjegyzőség. Átépítés miatt ta­vasszal költözött ki épületéből a szövetkezeti irodába. Hétmillió forintos beruházásban kívül-be- lül helyreállították és átalakítot­ták a körjegyzőség épületét. így nagyobb alapterületen dolgozhat­nak majd, mivel egy szolgálati la­kást is irodává alakítottak, (ni) GYALOGÚT AZ ISKOLÁHOZ. Új járdát építenek az iskola előtt Szulokban; a több mint kétmilli­ós önkormányzati beruházás te­rületfejlesztési támogatással való­sul meg. A falu központi részén épülő járda mellett azért jut pénz a régiek javítására is; a legrosz- szabb állapotú gyalogutakat is ki­javíttatja az önkormányzat, (ni) MEGSZÉPÜLT KULTÚRHÁZ. Két éve a belső felújítását végez­ték el, most a külseje szépült meg a komiósdi művelődési háznak. Az épület új, víztaszító vakolatot kapott. A másfél millió forintos költség nagy részét az önkor­mányzat fizette, mert csak 130 ezer forint támogatást nyertek rá. Még az idén be fejezik a szolgála­ti lakás ablakainak a cseréjét is, valamint az orvosi rendelő par­kettázását, helyreállítását, (ni) SZULOKI KIRÁNDULÓK. Észak somogyi kirándulásra hívta a falu időseit a szuloki önkormányzat; a polgármester vezetésével fél- százan mentek kirándulni Szen­nába és Somogyvár környékére. Szennában a skanzen, Somogy- vámoson a Krisna-völgy, So- mogyváron a templom és az apát- ság romjai volt az úti cél, (ni) m ÍRTA: NAGY LÁSZLÓ ÉS GAMOS ADRIENN FOTÓK: NAGY LÁSZLÓ «&•«> Fókusz Diszkont Élelmiszer, vegyeskereskedés 8840 Csurgó, Kossuth L. u. 35. Tel./fax: 82/473-016; Tel.: 82/571-076 E.mail: fokuszd@freemail.hu Nyitva tartás: h-p 6-18 óráig; szó. 6-12 óráig; vas. 7-11 óráig. Szaloncukor vásár többféle ízben 690 Ft/kg A Dráva menti településeken élőket kérdeztük: milyen a közbiztonság a falujukban? Párna alól lopják a pénzt a besurranok Peti Csaba, Rinyaújlak: - Három éve épp az áldatlan nítottuk: a házaló vásározóknak kö­zük van ehhez, ezért rende­letet alkotott a képviselő- testület az árusítás korláto­zására, a polgárőrök jelen­léte pedig elijesztette a rossz szándékúakat. Szinte teljesen megszűnt nálunk ez a fajta bűnözés. Ma az a gond, hogy rendszám nél­küli autósok száguldoznak be a faluba. Szerencsére mégnem történt baleset. Kuncz Eszter, Babócsa: — Lehetne jobb is a közbiz­tonság, bár a rendőre­ink becsü­lettel teszik a dolgukat. Itt annyival jobb, mint másutt, hogy a határőrök is rendszeresen járőröznek. Ennek ellenére sötétedés után az ember nem szíve­sen megy végig a kevésbé kivilágított utcákon.. Lehet­ne itt is polgárőrszervezet, az biztosan tovább javítana a helyzeten. A besurranó tolvajok mindenesetre elke­rülik Babócsát, ilyen ese­tekről inkább a környék ki­sebb falvaiban hallani. Ott ez valóban komoly gond. Kovács István. Drávagár- dony: - Több idős ember­nél is jártak a korábbi időkben be- surranók. Volt olyan, akitől 80-90 ezer forin­tot, mástól __ kétmilliót emeltek el. Éppen akkor kapták meg eladott állatai­kért a pénzt, s a tolvajok va­lahonnan hírét vették. Hoz­zánk is bejött egyszer csu­kott ajtón át három asz- szony; azt mondták, hogy vizet akartak kérni. Most, szerencsére, nyugalom van a faluban. Lehet, hogy a rendőrök valahol elcsípték ezeket a bandákat és rács mögé dugták a tagjaikat. Kiss Pál, Komlósd: - Utol­jára tavaly jártak a falunk­ban besur­ranó tolva­jok, azóta nem hallot­tunk üyen esetről. Bár meglehető­sen nagy az átmenő for­galom, a rendőrök és a ha­tárőrök útvonalából nem maradunk ki. Rendszeresen járőröznek, így sokkal jobb a helyzetünk, mint azoknak a falvaknak, ahol csak a rendőr ügyel a közbizton­ságra. Rendszeresen ellen­őriznek a buszmegállónál, a péterhidai elágazásnál. Ennek is köszönhető, hogy ma már jónak mondható Komlósd közbiztonsága. Tóth László, Somogyud- varhely: - A mi falunkat el­kerülik a tol­vajok, sőt a termény sincs ve­szélyben. Ez a viszonylag szerencsés helyzet is oka, hogy eddig többszöri nekifutásra sem alakult meg a polgárőr­ség. Itt sötétedés után is bát­ran végig lehet menni a fa­lun; senkit sem bántanak, s nyugalomban élhetnek a la­kosok. Szerencsénk, hogy a. lakosság jó szándékú, itt nem élnek bűnözésre hajla­mos emberek. Szerencsére eddig a falvakat járó besur- ranó-házaló csapatok útvo­nalából is kiestünk. ■ __________SOMOGY I TÁJAK £T TW! ® NAGYATÁD a m Mm Mmrn Szabadság lér 4. Tel.: 82/453-521, 553-000 SZERSZÁM ÉS BARCS KERTIGÉP SZAKÜZLET Köztársaság u. 47., Tel.: 82/565-337,565-338 STIHL MOTORFŰRÉSZ AKCIÓ! Árengedmény mértéke 56. Mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom