Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-13 / 264. szám
12. OLDAL SPORT 2003. November 13., Csütörtök Ingyenmeccs villanyfénnyel Kaposvár Már a gondolattól is felvillanyo- zódhatnak a labdarúgás kaposvári hívei; a hétvégén, vasárnap - ha nem is az eredeti elképzelés szerint - kigyúl majd a fény a Rá- kóczi-stadionban. Egészen eddig úgy volt, hogy 16 órakor villanyfényben kezdődik a NABI Kaposvári Rákóczi FC-Pápai Termál PELC NB I „B” csoportos labdarúgó-mérkőzés, ám a napokban megváltozott a kezdési időpont. Miután az ATV élőben közvetíti a találkozót, az ő kérésükre módosították 13.30 órára a kezdést. A stadion reflektorainak fényereje információnk szerint a játékhoz elegendő ugyan, ám a (színes) közvetítéshez már nem. Miután a rendelkezésre álló rövid idő alatt a fényerő növelésére nincs lehetőség - erre egyébként a továbbiakban sor kerül -, így csak a mérkőzés szünetében gyúlnak majd ki a reflektorok, azaz hivatalosan akkor lesz a stadion villany- világításának ünnepélyes átadása. A második félidőben tehát már villanyfényben játszanak a csapatok. A NABI Kaposvári Rákóczi FC elnöksége úgy döntött, hogy ebből az alkalomból valamennyi szurkoló ingyen tekintheti meg a vasárnapi találkozót. ______jutási Sza badidősport Lengyeltóti Második alkalommal rendezték meg - ezúttal Lengyeltótiban - a Márton-napi BalaSport Szüreti Show szabadidősport-fesztivált, amelyen a nyugat-balatoni térség négy válogatottja mérte össze egymással a tudását. A végig remek hangulatú erőpróbán a szomszédos Zala megyéből érkezett keszthelyi csapat ellenfelei a somogyi színeket képviselő Kisbalaton Sportszervezői Körzet, valamint Marcali és a házigazda Lengyeltóti volt. Az asztalitenisz küzdelmeit, a játékos sportvetélkedőt és a show- bemutatót a házigazda lengyeltótiak nyerték, mig kosárra dobásban és csocsóban marcali siker született, sakkban és lábteniszben a Kisbalaton Sportszervezői Körzet gárdája bizonyult a legjobb; nak, kötélhúzásban pedig a keszthelyiek voltak a legerősebbek. A végeredmény: 1. Lengyeltóti 40 pont, 2. Marcali 31 pont,.3. Kisbalaton Sportszervezői Körzet 25 pont, 4. Keszthely 22 pont. A sportnap alaphangját a Marcato ütőegyüttes fergeteges afrikai dobkoncertje adta meg, a zárszót pedig a lengyeltóti Brass Bánd koncertje jelentette. Folytatás egy év múlva a szomszédos Zala megyében, Keszthelyen. ________________________ FENYŐ To vábbjutást érhet a kiütés Kaposvári KK-KK Hiron Zagreb (horvát) 97-64 (25-16, 19-17, 29-12, 24-12) Simon Balázs (a labdával) többször megoldhatatlan feladat elé állította a zágrábiak védelmét FOTÓ: LÁNG RÓBERT Kaposvár Helyenként iskolajátékot bemutatva fölényesen győzött a férfi kosárlabda Európa Kupa Közép-főcsoportjában a Kaposvári KK csapata, amely gyakorlatilag továbbjutónak tekintheti magát. A harmadik számú zágrábi együttes látogatott a nemzetközi kupasorozat keretében a somogyi megyeszékhelyre. A kizárólag horvát kosárlabdázókból álló fővárosi csapat átlagéletkora mindössze 23 év, így a gárdát elsősorban a Cibona és a KK Dubrava úgymond előkészítőjének tartják. Az Albacomp elleni összecsapáson történtek miatt igen komoly biztosítás övezte a találkozót. A pályát körülvevő szokásos rendezői csapat mellett több rendőr is jelen | volt. A leginkább problémás szur- 5 kólókat pedig a játéktér melletti sorokból a mobillelátó tetején helyez- | ték el. Ezúttal azonban aligha kellett tartani rivalizálástól, hiszen a vendégek számára fenntartott szektorban egy lélek sem volt. Ennek el- j lenére még videokamerás megfi- [ gyelésre is felkészültek az illetékesek. Megtudtuk: ez így is marad, a rendezők ezzel is szeretnék megakadályozni a rendbontást. A kaposváriak csehországi győzelmükkel lépéselőnybe kerültek a két riválissal szemben. A horvátok bemutatkozásképp persze nyerni akartak a magyar városban. A találkozó egyperces néma gyászszünettel indult a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán Balázsra emlékezve. Az egykori kaposvári fiatal temetése szombaton 13.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Meglehetősen kapkodó játékkal indult a meccs, mindkét fél sok helyzetet hagyott kihasználatlanul. Ezt a vendégek - igen vehemensen dirigáló - edzője unta meg előbb, aki már az ötödik percben lekapta a pályáról azokat, akikkel elégedetlen volt. A legnagyobb gondot Simon semlegesítése jelentette a horvátok- nak. A túloldalon Barac játszotta el ugyanezt a szerepet. A folytatásban nem változott sokat a játék képe. A jól védekező hazaiak a szerzett labdákból gyors ellenakciókat vezettek. A főleg letámadást, majd zónát erőltető vendégek ellen Varga R. volt eredményes, Dénes és Trepák pedig a lepattanószerzésben jeleskedett. A zágrábiak elsősorban Barac egy-egyezéseire számíthattak. Ő pedig termelt is becsülettel. A nagyszünetet követően még szigorúbbá vált a somogyiak védekezése, a leindításokat követően pedig 54-34-re nőtt a kaposvári előny. Kapóra jött mindez Ivkovicsnak, aki rendre saját palánkja alatt várhatta vissza társait. Sok köszönet abban sem volt, amikor a horvát gyűrű közelébe ért, mert többnyire kosárral fejezte be akcióit. Ugyanezt tette Varga R. is, ráadásul mindig a triplavonal mögül vette be a zágrábi gyűrűt. A zárószakaszban Jurgilas kipontozódása sem érintette érzékenyen a kaposváriakat, hiszen Beck és Trepák, valamint Hendlein is betalált. Az utolsó pár percre már csak a különbség mértéke volt kérdéses. A pályára kerülők pedig mindent meg is tettek a közönség kiszolgálása érdekében. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Badila (román), Vojnovic (szerb-montenegrói). Kaposvári Kosárlabda Klub: Simon (18), Varga R. (20/18), Szőke (4), Filipovics (12), lvkovics (20). Csere: Dénes (10), Jurgilas (1), Trepák (3), Beck (3/3), Hendlein (6). Vezetőedző: Kmézios Zorán. Edző: Monok Tibor. KK Hiron Zagreb: Tesanovic (10/6), Baranovic (4), Barac (17/3), Grbic (2), Puljak (2). Csere: Brdar (17/6), Smiljanic (-), Vuckovic (4), Susnar (7/3) Gulin (1). Vezetőedző: Dejan Jovivic. Edző: Sedlar Marin. Az eredmény alakulása: 4. perc: 6-2, 7. perc: 14-9, 12. perc: 29-16, 17. perc: 40-26,22. perc: 50-33,25. perc: 56-39, 32. perc: 73—47, 37. perc: 93-57. Kipontozódott: Jurgüas (a 32. p.). Jók: Simon, lvkovics, Varga R., Dénes, Filipovics, ill. Barac, Brdar. Kmézics Zorán: - Örülök az újabb győzelmünknek és annak is, hogy lelkes közönségünket is látványos játékkal tudtuk kiszolgálni. Dejan Jovovic: - Megilletődötten játszott csapatom a kiváló teljesítményt nyújtó Kaposvár ellen. Látszott, hogy még alakulófélben van az együttes. kun zoltán Főszerepben a seniorok Hódmezővásárhely Első alkalommal rendeztek senior úszóversenyt a nemrég átadott impozáns hódmezővásárhelyi uszodában. A kétnapos erőpróbán a somogyi színeket képviselő Kaposvári Aréna Senior Úszó Club örökifjú versenyzői összesen 32 éremmel - 12 arany, 13 ezüst és 7 bronz elosztásban - térhettek haza. A Kaposvári Aréna Senior Úszó Club versenyzőinek dobogós eredményei. NŐK Egyéni versenyszámok. V. korcsoportosok: Király Johanna - három arany (50 m gyors, 50 m mell és 100 m mell), egy ezüst (100 m gyors); Kecskés Andrea - három ezüst (50 m hát, 50 m pillangó és 100 m pillangó), egy bronz (100 m hát). VI. korcsoportosok: Ádám Ágota - két ezüst (50 m mell és 100 m mell); Csaba Zoltánná - egy ezüst (400 m gyors). X. korcsoportosok: Schuster Gyulámé - négy arany (50 m gyors, 50 m pillangó, 50 m mell és 100 m mell); dr. Bende Mária - egy ezüst (50 m hát). Váltószámok. Gyorsváltó: 1. Kaposvári Aréna Senior Úszó Club „A” csapata (Kecskés Andrea, Király Johanna, Honos Tímea, Takács Barbara), 2. Kaposvári Aréna Senior Úszó Club „B” csapata (dr. Bende Mária, Schuster Gyulámé, Ádám Ágota, Csaba Zoltánná). Vegyes váltó:... 2. Kaposvári Aréna Senior Úszó Club „A” csapata [Kecskés Andrea, Király Johanna, Honos Tímea Takács Barbara), 3. Kaposvári Aréna Senior Úszó Club „B” csapata (dr. Bende Mária, Schuster Gyulúné, Ádám Ágota, Csaba Zoltánná). ■ FÉRFIAK Egyéni versenyszámok. V. korcsoportosok: Hegedűs Lajos - négy arany (50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m vegyes és 400 m gyors); Csizmadia Attila - két ezüst (100 m gyors és 100 m hát), egy bronz (400 m gyors). IX. korcsoportosok: dr. Börtön József - egy ezüst (50 m • hát), három bronz (50 m mell, 100 m hát és 200 m vegyes). Váltószámok. Vegyes váltó:... 3. Kaposvári Aréna Senior Úszó Club csapata ( dr. Börtön József, Hegedűs Lajos, Csizmadia Attila Puspán Ferenc). FENYŐ Claupius-kupa nemzetközi uszoverseny Taroltak a kaposváriak Szombathely Szombathely adott otthont a Claudius-kupa elnevezésű nemzetközi úszóversenynek. Az erőpróbán húsz egyesület 280 indulója mérte össze tudását, köztük a Kaposvári Sportiskola ifjú tehetségeivel. A megmérettetésen a neves fővárosi klubok mellett vidéki és külföldi csapatok is színesítették a mezőnyt. A kihíváson a kasisok harmincöt - 9 arany, 13 ezüst és 13 bronz - érmet szereztek. Eredmények: 50 m mell, leányok: ...2. Makai Luca (delfin korosztály); ...2. Bakk Sz. Meggi (utánpótlás). 50 mell, fiúk: 1. Kálmán Kristóf (utánpótlás); ...2. Romvári Róbert (serdülők). 100 m pillangó, leányok: 1. Koncz Helga (ifjúságiak); ...3. Kishonti Rebeka (utánpótlás). 100 m pillangó, fiúk: 1. Kovács Attila (serdülők), 2. Egly Dániel (serdülők); 1. Gál Zsolt (utánpótlás), ...3. Kálmán Kristóf (utánpótlás). 50 m gyors, leányok: 1. Pataki Fanni (delfin korA Kosi különdíjasai Delfin korosztály: Makai Luca, Ledniczky Patrik. Utánpótlás: Kálmán Kristóf. Ifjúságiak: Koncz Helga. Serdülők: Kovács Attila. osztály), ...3. Makai Luca (delfin korosztály). 50 m gyors, fiúk: ...3. Ledniczky Patrik (delfin korosztály); ...3. Egly Dániel (serdülők). 100 m hát, leányok: ...2. Koncz Helga (ifjúságiak). 100 m hát, fiúk: ...2. Kovács Attila (serdülők). 4x50 m vegyes váltó, fiúk: 1. Kaposvári Sportiskola (Kovács Attila, Romvári Róbert, Gaál Zsolt, Kálmán Kristóf). 4x50 m vegyes váltó, leányok: ...2. Kaposvári Sportiskola (Koncz Helga, Bakk Sz. Meggi, Kishonti Rebeka, Balogh Zsófia). 50 pillangó, fiúk: 1. Balogh Soma (delfin korosztály), 2. Ledniczky Patrik (delfin korosztály). 50 m pillangó, leányok: ...2. Koncz Helga (ifjúságiak). 100 m mell, fiúk: 1. Kálmán Kristóf (utánpótlás); ...3. Romvári Róbert (serdülők). 100 m mell leányok: 1. Koncz Helga (ifjúságiak); ...3. Kishonti Rebeka (utánpótlás). 50 m hát, fiúk: ...2. Kovács Attila (serdülők); ...3. Ledniczky Patrik (delfin korosztály); ...3. Kálmán Kristóf (utánpótlás). 50 m hát, leányok: ...2. Koncz Helga (ifjúságiak). 100 m gyors, fiúk: ...3. Ledniczky Patrik (delfin korosztály); ...3. Kálmán Kristóf (utánpótlás). 100 m gyors, leányok: ...2. Makai Luca (delfin korosztály); ...3. Kishonti Rebeka (utánpótlás); ...3. Koncz Helga (ifjúságiak). 4x50 m gyorsváltó, fiúk: ...2. Kaposvári Sportiskola (Kovács Attila, Egly Dániel, Gaál Zsolt, Kálmán Kristóf). molnár Hívogatnak a havas lejtők Somogy megyei sakk csapatbajnokság Hírek KARATE. A fővárosban a Bp. Honvéd SE Tüzér utcai sport- csarnokában rendezték meg a Magyar Kyokushin Karate Szervezet „B” kategóriás országos rangsorversenyét, ahol két érem - és egy különdíj - jutott a somogyi színeket képviselő Kaposvári Budo SE sportolóinak. Lóki Sándor edző tehetséges tanítványai közül a nőknél a középsúlyban versenyző Pápics Eszter a második lett - egyben elnyerte a legharcosabb hölgyversenyzőt megillető különdíjat -, a férfiaknál pedig a szintén középsúlyú Zsámberki Balázs a harmadik helyet szerezte meg. (fg) KOSÁRLABDA. Elmaradt a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola SE-Ka- posvári Egyetem Meló-Diák KK NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzés; a találkozót a tervek szerint jövő héten kedden pótolják majd, (fg) _________________■ La ssan negyedszázados jubileumához érkezik az a cseretáborozási akció, amely a fonyódligeti gyermektábor és szlovák partnere között épült. Északi szomszédaink nyáron a Balatont, a somogyi gyermekek pedig télen a szlovák síterepeket kereshetik fel. Hogy valóban sor kerülhet-e majd a 25 éves jubileumra, egyre bizonytalanabbá válik, s ennek legkevésbé a cseréket lebonyolító két fél az oka. Mindez kiderül Teremi József szavaiból. A csereakciót kezdetektől lebonyolító fonyódi gyermektábor vezetője flem palástolja a csalódottságát, amikor az évről évre csökkenő létszámról beszél.- Immár 23. alkalommal szervezzük a somogyi gyermekek téli táboroztatását, ám az idén is érthetetlenül alacsony az érdeklődés. Eddig mindössze a kaposvári egyetem pedagógiai kara, valamint egy somogyi általános iskola küldte el hozzánk a jelentkezését. Annak tükrében, hogy voltak évek, amikor másfél ezernél is több somogyi diákot utaztattunk a szlovák sípályákra, nagyon elszomorító a mostani helyzet - mondta kesernyésen Teremi József. A szakember elismeréssel szólt a kinti lehetőségek évről évre tapasztalható javulásáról. Mint hallhattuk tőle, kedvezményes áron szinte korlátlan létszámmal utazhat(ná)nak idén is megyénk tanulói. Dőlni Kubinban, a festői Árva várának közelségében ideális lehetőségek várják az érkezőket. Eddig 2004. január 31-e és február 7-e közötti időszakra kötöttek le helyeket, de a tanintézetek ettől eltérő igényét is ki tudnák elégíteni. A szervezetten érkező tanulókat háromszori étkezés és szállás várja a napi kétezer forintot alig meghaladó összegért. A városban fürdő, jégpálya és villanyfényes műhavas sípálya, a szálláshelyen pedig tornaterem áll a sportolni vágyók rendelkezésére. A közeli lejtők lesiklópályái is korszerűek, azaz a lehetőségekre nem lehet panasz.- Általában egyhetesek a turnusaink, de ezek kívánságra tíznaposra is bővíthetők. Talán csak késlekednek a korábbi partnereink, akiknek változatlanul várjuk a jelentkezését, s természetesen azokét is, akik most utaznának először. A fonyódi gyermektáborban minden érdeklődőt szívesen tájékoztatunk, és igény esetén besorolunk - mondta zárásként a fonyódligeti megyei gyermektábor vezetője. ________ jutási A megyei sakk csapatbajnokság harmadik fordulója sem maradt meglepetések nélkül. A nagybajomiak csak öt pontig jutottak Balatonlellén; ezenkívül Mánfay Máté (Marcali VSZSE) és Rázsits Géza (Balatonberény-Balatonszent- györgy) is győzni tudott a rutinosabb NB-s ellenfelével szemben. Két hét múlva, november 23-án rendezik az őszi szezon utolsó fordulóját. A Bárdudvamok-Kapos- mérő vendége a Balatonszemes- Balatonlelle gárdája lesz, míg Somogyaszalóba a Marcali VSZSE látogat, a Fonyódi Petőfi SE a Balatonberény-Balatonszentgyörgy csapatát látja vendégül, az AC Nagybajom alakulata pedig szabadnapos lesz. Eredmények: Marcali VSZSEBárdudvamok-Kaposmérő 7,5-2,5 Az első három táblán: Bellán István-Ferencz Miklós 0-1; Mánfay Máté-Miovecz János 1-0; Nádor Zoltán-Heinrich Ferenc 0-1. Balatonberény-Balatonszent- györgy-Somogyaszaló 5,5-4,5 Az első három táblán: Kóta István-Szoták László 0,5-0,5; Rázsits Géza-Bocska János 1-0; Garai Tamás-Zámodics Ferenc 0,5-0,5. Balatonszemes-Balatonlelle- AC Nagybajom 5-5 Az első három táblán: Horváth János-Béres Kornél 0-1; Misetáné Burján Anita-Belovics Béla 0,5-0,5; Birkás György-Cserti László 0,5-0,5. A Fonyódi Petőfi SE csapata szabadnapos volt, A bajnokság állása: 1. Marcali VSZSE 18,5 pont*; 2. AC Nagybajom 17 pont*; 3. Balatonberény- Balatonszentgyörgy 14,5 pont*; 4. Bárdudvarnok-Kaposmérő 12,5 pont*; 5. Somogyaszaló 10,5 pont; 6. Fonyódi Petőfi 9 pont; 7. Balatonszemes-Balatonlelle 8 pont. A*-gal jelölt csapatok egy mérkőzéssel többet játszottak. MOLNÁR