Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-13 / 264. szám
2003. November 13., Csütörtök N Y U G D í J A S 0 K 13. OLDAL Tavaszköszöntő lesz Igáiban Megyei körkép Az idősek hónapjának eseményeit értékelte múlt heti ülésén a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének elnöksége. Riez Ferenc, a megyei önkormányzati hivatal humánszolgáltatási főosztályának vezetője összefoglalójában elmondta, szeptembertől az év végéig tartó rendezvénysorozat ez immár, hiszen az Őszi Napfény-táborokkal kezdődik és a települések karácsonyi ünnepségeivel fejeződik be. Az idei októberi rendezvények szám szerint és a színvonal tekintetében meghaladták a korábbi évekét. A megyei ön- kormányzat tizenhárom bentlakásos idősek otthonában Színes, igényes eseményeket rendeztek, a falubeli nyugdíjasokkal találkozókat tartottak. A megyei közgyűlés jelentős anyagi segítséggel járult hozzá a programok sikeréhez. Az idősekről való gondoskodás elsősorban erkölcsi kérdés, mert életük munkájával, tisztességükkel, a jövőért viselt felelősségükkel rászolgáltak a méltóságteljes öregkorra - hangsúlyozta a főosztály- vezető. Az októberi rendezvények sikerét nehéz lesz jövőre felülmúlni, erősítette meg Varga Zsolt, az Idősügyi. Tanács ütkára. Mint a programfüzet szerkesztője elmondta, kétszáznyolcvan somogyi eseményt tartalmaz a kiadvány annak ellenére, hogy a községek egy része nem adott hírt ünnepségeiről. Az Idősügyi Tanács harminc vérnyomásmérőt vásárolt a nyugdíjasszervezeteknek, a társadalmi kapcsolatok bizottsága pedig klubrendezvényekhez nyújtott támogatást. Az Őszi Napfény-táborokról szólva elmondta, olyan nagy már az érdeklődés, hogy lehetőséget kell találni a résztvevők számának emelésére. Horváth Gábomé a kulturális bemutatók tapasztalatait összegezve dicsérettel említette a gála magas művészi színvonalát, kiemelte, ezúttal a résztvevők nagy önfegyelemmel betartották a könyörtelen időkorlátozást. Jó elképzelésnek bizonyult a kistérségi versenyek rendszere, néhány sértődés ellenére is ott kell dönteni a gálára kerülő műsorszámokról. A kulturális bizottság vezetője megfontolásra ajánlotta az elnökségnek, hogy jövőre Igáiban rendezzék meg a három dél-dunántúli megye korábban Gunarason tartott tavaszköszöntő majálisát. Klujber László elnök a szövetség sikeres pályázatairól tájékoztatta az elnökséget és beszámolt a Nemzeti Civil Alapprogram nyújtotta új lehetőségekről. Somogybán főként a nyugdíjas kulturális élet számíthat támogatásra. Kuratóriumába egy elektort megyénk is jelölhet. Héjjas Károly, az MSZOSZ Nyugdíjas Választmányának elnöke a szakszervezeti nyugdíjasszervezetek életéről számolt be, elmondta, idén is átadják a Nyugdíjasokért Emlékplakettet, az MSZOSZ és a választmány kitüntetését. A vita során többen fűztek kiegészítést a beszámolókhoz, végül arról döntöttek, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram kuratóriumában Klujber László képviselje So- mogyot. ________________■ Ob sitos katonák fóruma Marcali A honvédség átalakításának kérdései kerültek szóba a múlt héten a Marcali Bajtársi Egyesületben rendezett katonapolitikai fórumon. Nagy Gábor ezredes, a Honvéd Vezérkar integrációs csoportjának főnökhelyettese a védelmi feladatok felülvizsgálatáról és az ezzel kapcsolatos reformintézkedésekről tartott tájékoztatót. Vámos Nóra, a HM kommunikációs főigazgatóságának osztályvezetőhelyettese a nyugállományú szervezetek helyzetéről, szerepéről, várható támogatásuk esélyeiről, a pályázati lehetőségek bővüléséről tájékoztatta az obsitos katonákat, tanácsokat, javaslatokat adott a bajtársi egyesületnek a segítség új formáinak kihasználásához. ■ Az emberség szép példája A jeles kaposvári festőművész, Ruisz György felesége kereste meg a napokban szerkesztőségünket és elmondta: barátait, ismerőseit rendszeresen látogatja a kaposvári szociális otthonokban, és a meglehetősen egyhangú életet látva támadt az ötlete, hogy régi képes újságokat gyűjt az ott lakók számára, az érdekes történetek olvasása néhány hónap után is hasznos időtöltés lehet. Harminc-egynéhány színes lap kiadójához továbbította kérését. Néhány helyről udvariasan kitérő vagy hidegen elutasító választ kapott, többen szóra sem méltatták. Egyedül az Axel Springer Kiadói Kft Somogy Megyei Irodája értesítette, hogy kevés megmaradó színes lapjaiból kis csomagot készít, amelyet havonta Deákiné Forró Mártától átvehet. A kaposvári Liget, a Csertán Márton és Pannon Mentők idősek otthonában lakók nevében ezúton köszöni meg a kiadó vezetőinek emberséges intézkedését. _______■ AZ OL DALT ÍRTA ÉS SZERKESZTETTE: KATONA CSONGOR Egy somogyi klub országos sikere Első helyezéssel és három különdíjjal jutalmazták országos versenyeken a csokonyavisontai farsangolót CSOKONYAVISONTA „Nagyon meggyőző, csodálatos hitelességgel előadott színpadi játékot láttunk. A zsűri minden tagja egyetért ezzel a megállapítással, amit az egyhangúlag odaítélt különdíj is ékesen bizonyít.” Szeptemberben a nyugdíjas színjátszók országos fesztiválján Egerben a hivatásos szakemberekből álló zsűri elnöke így értékelte a csokonyavisontai klub előadását. Ez csak egy az országos sikerek közül, amelyet Jekl József és felesége irányításával a csokonyavisontai színjátszók kiérdemeltek. A harminctagú együttes 2001 februárjában kezdett komoly munkába. Az első igazi erőpróbára tavaly ősszel Egerben, a nyugdíjas színjátszók országos fesztiválján nyílt lehetőség. Újságban olvastak róla, jelentkeztek, aztán első helyezettek és két különdíj büszke tulajdonosai lettek nyomban. Hírük gyorsan terjedt, meghívást kaptak a marton- vásári országos nyugdíjas-találkozóra, a három dél-dunántúli megye gunarasi tavaszköszöntő majálisára, hatalmas elismerésben részesültek a harkányi szüreti napokon, a Duna-Dráva Nemzeti Park nárciszünnepén. Nemrég Pécsen szerepeltek és szinte hihetetlen: a baranyai vendéglátók nevezték be fellépő vendégeiket a hagyományőrző együttesek Budapesten rendezett első országos találkozójára, ahol tizenhét megye csapatainak versenyében ők érdemelték ki a kiváló minősítést. Hat megyében terjesztették Somogy és Csokonyavi- sonta jó hírét, hogy a kulturális gálákon, a környező községek és falujuk ünnepségein való sok-sok szereplésről már ne is beszéljünk. Gyönyörű sikerlista szűk három év alatt. Török Irén, vagyis Jekl Józsefné a község szülötte, bár akkor még Erdőcsokonyának hívták a ma már gyógyfürdőjéről és hagyományőrző nyugdíjasairól híres települést. Az „Aranycsapat” pártfogója Csík László polgármester, Sára Sándorné klubvezető és a Jekl-házaspár- A millenniumi ünnepségek előtt a jövőről, az új évszázadban ránk váró feladatokról beszélgettünk a képviselő-testület tagjaival - emlékezik Csík László polgármester. - A község békéjét, összefogását, egyet akarását tartottuk mindannyian a legfontosabbnak, abban is egyetértettünk, hogy ez a civil közösségek bevonásával érhető el. E téren nincs okunk panaszra, sok eredményesen dolgozó civil szervezet van a faluban. A nyugdíjasklub szorult némi megerősítésre, így jutott eszünkbe a Jekl-házaspár, óriási tapasztalatuk az idősek hasznára válna. Igazi siker- történet tanúi, csodáiéi vagyunk azóta. Én mindenhova követem az „Aranycsapatot”, mert sikerélményre egy polgármesternek is szüksége van. Annyi dicséretet, elismerést sehol sem kapok, mint a nyugdíjasaink szereplésekor. Büszkeségtől dagad ilyenkor a keblem... Férje görgetegi, és mindketten Csokonyavisontán kezdték, majd ott is fejezték be pedagógusi pályájukat. Most eképp elevenítik fel a jelen sikereihez vezető utat:- A férjem színdarabokat, jeleneteket, irodalmi műsorokat állított színpadra az iskolás gyerekekkel, én pedig néptáncra, népi játékokra tanítottam őket, nem új keletű tehát a vonzalmunk a kultúra, a helyi hagyományok iránt. Kezdettől gyűjtöttük és feljegyeztük az egyházi ünnepek és más jeles napok szokásait, mondókáit. Miután nyugdíjba mentünk, megkeresett a klub vezetője, aztán egykori tanítványaink szülei kérleltek, és persze Csík László polgármester is arra biztatott bennünket, hogy folytassuk munkánkat a nyugdíjasokkal. Ilyen felkérést nem lehetett visszautasítani. Eleinte minket is meglepett, milyen természetes egyszerűséggel játsszák el ősz fejjel a rájuk osztott szerepeket, de hamar meg- vüágosodott a titok: róluk szólnak ezek a jelenetek, rigmusok, mon- dókák, gyerekkoruktól életük legszebb részét, ünnepeik fénypontját jelentették a helyi hagyományok. Eleinte a szövegtanuk okozott némi gondot, de ma már áz is köny- nyedén megy. A rendszeres agytorna többet ér a cavintonnál - állítja a tanárnő. Értékteremtő munkájukhoz ideális feltételeket biztosít a község. Minden kedden az iskolában próbálhatnak, a ruhákat, technikai felszereléseket pályázatokon nyert pénzből vásárolták, néhány önkormányzati képviselő a tiszteletdíját a klubnak ajánlotta fel. Segítséget kaptak a megyei közgyűlés elnökétől, és ami a legfontosabb, Csík László polgármester és a képviselő-testület minden elképzelésüket teljes szívvel támogatja. A napokban az egriek telefonon keresték Jekl Józsefnét, ragaszkodnak hozzá, hogy a 2004- es fesztiválon is ott legyenek a csokonyavisontaiak.- Azt még meg kell érnünk - sóhajt nagyot -, de azért készülünk rá. Farsang Döme temetése Torockón címmel egy erdélyi far- sangolót tanulunk. __________■ Re szketeg kezekkel készített csodavilág Októberban sok érdekes esemény színesítette a Pannon Mentők Kht kaposvári idősek otthonának életét. A százötven ember gondozására alkalmas otthon lakói közül több mint hatvan az ágyhoz kötött fekvő beteg, ám a többiek keszthelyi kirándulásra mentek, bográcspartit rendeztek, irodalmi előadást hallgattak, városi nyugdíjasklubok tagjai látogattak hozzájuk, majd viszonozták a vizitet, a katolikus óvoda gyerekei kedves kis műsorral tisztelték rpeg a ház lakóit, szüreti mulatságot is tartottak - tudtuk meg Hidegh Zoltánnétól, az intézmény vezetőjétől.- Év közben is igyekszünk változatossá tenni lakóink életét. Most például készülünk a Mikulás-ünnepségre, évek óta ellátogatunk a katolikus óvodába, magunk gyártotta kis ajándékokkal, alkalmi versekkel, énekekkel. Sokan szívesen kézimunkáznak, faragnak, festenek, csodás tárgyak jönnek létre kezük munkája nyomán. Kreatív vágyaik teljesítéséhez minden segítséget megadunk. Szemmel látható, kézzel fogható bizonyíték erre az a kiállítás, amely az otthon lakóinak munkáiból nyílt kedden Kaposszentja- kabon, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Hímzett, kötött, horgolt, szőtt kézimunkák, térítők, párnák, térítők, téli zoknik, tarisznyák, festmények, szárazvirág-csokrok, festett üvegtárgyak, gipszképek, öntött gyertyák, szárazág- és terménykompozíciók dicsérik az otthon lakóinak alkotókedvét. A bizonytalan, reszkető kezekkel, romló látással dacolva A Móricz Zsigmond Művelődési Ház nagytermének falait betöltötték az otthon lakóinak kézimunkái születtek ezek a használati és A kiállítást Horváth Károlyné, a mányzati hivatal referense aján- dísztárgyak, a szép iránti örök em- megyei szövetség elnökhelyettese lotta a szépszámú megjelent ér- beri vágyakozás bizonyságaként, és Stikel János, a megyei önkor- deklődő figyelmébe. __________■ HÍ REK NÉVNAPOK. Az év második felében névnapjukat tartók köszöntése adott alkalmat a Segesdi Derűs Alkony Nyugdíjas Egyesület szombati vidám összejövetelére. Mohr Tamás polgármester köszöntötte az ünnepeiteket és a megjelent kilencven vendéget. Hangulatos műsor után az ifjúsági klub tagjai szolgálták fel a szaftos vadpörköltet és a ropogós rétest. A segesdi Derűs Alkony mulatságán részt vett Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, Stikel János főtanácsos és Klujber László, a szövetség elnöke, aki egy tenoráriával is megörvendeztette a résztvevőket. IDŐSEK NAPJA. Kaposho- mokon a hét végén köszöntötték a település idős polgárait. Az ünnepségnek a megszépült, felújított művelődési ház adott otthont. A község 62 nyugdíjasát a helyi színjátszó csoport műsora szórakoztatta, az ízletes vacsorát a képviselő-testület tagjai szolgálták fel, és az ünnepségen adták át a karácsonyi ajándékot, a kétezer forintos vásárlási utalványt is. A település legidősebb, kilencvenéves lakóját, Puhinger Ferencnét és Bata Pált külön is ajándékkal köszöntötték. Az összegyűltek jó hangulatáról végül a táncba hívó zene gondoskodott. (hzs) S KÖNYVAJÁNDÉK. A Balaton bogiári Megértés Nyugdíjas Egyesület egy kisebb könyvtárat, mintegy hetven kötet könyvet kapott ajándékba a helybeli Lions-klubtól. A regények, verseskötetek, útleírások az egyesület könyvtárának megalapozását jelenti, a tagok közül többen jelezték, nélkülözhető köteteikkel gyarapítani kívánják a könyvállományt. ■ Őszikék A Berzencei Szeretet Szociális Otthon kiadásában Őszikék címmel kis kötet jelent meg az idősek hónapjában, a megye szociális intézményeiben élők lelkét tárják fel, teszik közkinccsé ezek a versek. Alig pár hónappal munkába állásom után a parkban megállított az egyik lakó. Hozzám hajolt és azt súgta: Én verseket írok, elolvasná őket? - írja a füzet előszavában a kötet szerkesztője, a berzencei otthon igazgatója, Szőke József. - Átvettem a gyűrött irkákat, papírlapokat, beszélgetéseink ezután rendszeressé váltak, biztatásomra újabb versek születtek. Néhány megjelent a község újságjában, így „kettőnk titka” nyilvánosságra került. Aztán egyre többen avattak bizalmukba, és biztosan tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, mert minden otthonban van valaki, aki meghallja a lélek szemérmes szavát. Ez a kötet azt szolgálja, hogy egymásra találjanak a megyei önkormányzat fenntartásában működő otthonok versfaragói. Arany János bizonyára megbocsátó mosollyal tekint le az égből, mert az Őszikék címet adták a versíró pályázatnak. Nyolc otthonból tizenhét verselő összesen negyven verset küldött a felhívásra. A szerzőket a vers szeretete mellett összeköti az is, hogy sorstársak ők, szeretteiktől, családjuktól, otthonuktól távol élik napjaikat. A pályázat lebonyolításában és elbírálásában a kiadó berzencei Szeretet-otthont a Nagyatádi Tálentum Irodalmi Stúdió vezetője, Fejér Zoltán segítette. Értékelésében Stádel János Vannak világok legbelül című írásából idéz: Halljuk az éneket. Találkozhattunk, e „legbelül levő világgal” - többek lettünk. Köszönjük __________________■