Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-16 / 242. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2003. Október 16., Csütörtök _________Hírek ____ Ne tre várva Hiába vár Kaposhomok a három számítógépre, amelyeket az év elején nyertek pályázaton. Máig se híre, se hamva az ígért gépeknek. Már többször is írtak levelet a minisztériumba, ahol azonban csak annyit mondtak, várjanak türelemmel. A helybeliek meg csak várják, hogy használhassák az internetet. Többségüknek ez lenne az egyetlen lehetőségük arra, hogy közelebbről is megismerkedjenek a világhálóval. Azt tervezik, hogy a könyvtár épületében helyezik el a gépeket, így a netezés akár családi programmá válhatna. Az önkormányzat már a helyiséget is régen rendbe tetette' és nem értik, miért kell ennyit várniuk. Talán a minisztériumi ügyintézőknél is hiányzik egy számítógép? SZAKÁLY ANDREA NAGYKÖVETI KÖSZÖNET. Simonyi András amerikai nagykövet Pataki Sándor taszári polgármesterrel folytatott telefonbeszélgetése során köszönetét fejezte ki a község lakosainak. Beszédében kitért arra is, hogy Ta- szár neve több alkalommal elhangzik Amerikában a politikai és diplomáciai tárgyalásokon. Úgy vélte: a bázisnak a boszniai | hadműveletben volt fontos szere- j pe, de a múltból nem lehet megélni. Bár Taszámak jó esélye van a hosszú távú kapcsolatokban, ám ennek érdekében lobbizni kell. A telefonbeszélgetésről készült hangszalagot lejátszották a képviselő-testület tagjainak. (száj A JÓ ALVÁSÉRT. Az alvás alatti légzészavarokról tartottak tegnap kreditpont-szerző továbbképzést a régió szak- és háziorvosainak a Mosdósi Tüdő- és Szívkórházban. A dr. Andrásofszky | Zsolt gyermek-tüdőgyógyász vezette eszmecserén kaposvári és budapesti gyermek- és tüdő- gyógyászok, valamint Bartha Sámuel balatonendrédi háziorvos ismertette a súlyos kimenetelű betegség felismerésének legújabb tapasztalatait. (váj RENDŐRAUTÓ GÁZZAL. Az andocsi képviselő-testület tegnapi ülésén kezdeményezték, hogy a helyi körzeti megbízotti csoport Lada Niva terepjáróját az andocsi térségben levő községek önkormányzatainak összefogásával - takarékosságból - alakíttassák át J gáz- és benzinüzeművé, (kj) ÚJ ELNÖK A MIÉP-NÉL. Csűr ka István, a MIÉP országos elnöke új megyei elnököt és két új elnökhelyettest nevezett ki a párt Somogy megyei irodájának élére. Ezt az alapszervezet újonnan kinevezett elnöke, Tóth Tibor je- j lentette be. Elmondta: az elnök- helyettesi tisztséget a következő választásokig a somogyszobi Tóth Károly és siófoki Zord Lőrinc tölti be. ■ Előre menekülő vállalkozások A számítógépesített üzemekben számottevően javult a hatékonyság FOTÓ: TÖRÖK ANETT A kisebb somogyi vállalkozások nem fukarkodnak a beruházásokkal, a fejlesztések eredménye pedig rendszerint nem marad el. Több cégnél már a csúcstechnológia lehetőségeit élvezik. Indokolatlan lebecsülni a kis- és középvállalkozások szerepét; Somogybán 53 milliárd forintnál nagyobb értéket teremtettek. Megyei körkép- Két-három éve kissé túlpörögtünk, az idén visszafogtuk a fejlesztési tempót - mondta Talián Attila, a segesdi Ferrokov Kft ügyvezető igazgatója. Hozzátette: javarészt külföldre termelnek, stabil gépparkra van szükségük; 2003-ban 40 millió forintra apadt IPARI TERMELÉS SOMOGYBÁN* □ 50-249 főt r | 250 főnél nagyobb foglalkoztató U foglalkoztató * ipari termelésértéke folyó áron millió Ft 3 319135 274108 49148 51 118 53796 II nll ni 2000 2001 2002 a fejlesztési keret. Ezúttal egy présgépet próbálnak beszerezni. Akár 20 milliméter vastag szerkezeti acéllapot is képes átvágni a kaposvári Török Vas- és Fémmegmunkáló Kft lézeres lemezmegmunkálója. A 3000 wattos széndioxid-lézer ezredmilli- méter pontosan alakítja a fémlemezt. Ha kell, járműalkatrészt szab, vagy három milliméteres betűt formáz az alumíniumlapba. A gépésztechnikus számítógépen táplálja be a feladatot, s pillanatok múlva már kézbe vehetjük a végterméket. Csaknem 50 millió forintba került a csúcstechnológiás berendezés, ami az eredményes szeptemberi próbaüzem után már részt vesz a napi termelésben. Török István ügyvezető elmondta: A napokban - többek között - szellőző rácsaidat, sárvédőt és lengéscsillapító konzolt gyártottak. Cégük a NABI beszállítója, és az Európai Unióba is évek óta exportálnak. Mintegy 300 millió forintos bevételük 60 százaléka külföldi munkákból keletkezik. Török Gábor projektmenedzsertől megtudtuk: napokon belül átadják a festőműhelyt is. A fémtárgy nemcsak felületvédelmet kap, hanem esztétikai festést is. 180-220 Celsius-fokon bő negyedórán át van a speciális kemencében, ahol térhálósodik a festékanyag. Ez a fejlesztés 15 millió forintba került.- Nem jajgatunk, hanem igyekszünk megfelelni a követelményeknek - hangsúlyozta Török István. - Megalakulásunk óta a lézeres lemezmegmunkáló volt a legdrágább és mégis legkifizetődőbb vásárlásunk. A gépesítéssel új dolgozókat vehetünk fel, már csaknem 50-en vagyunk. Horváth József, a KSH Somogy megyei igazgatója elmondta: a kis- és középvállalkozások változó súllyal, de jelen vannak a somogyi gazdaságban. Nemcsak üzleti, hanem foglalkoztatási okokból is kiemelt szerepük van. Az 50-249, dolgozót alkalmazó ipari szervezetek az elmúlt évben 53,7 milliárd forintot állítottak elŐ. HARSÁNYI MIKLÓS Fidesz: utazás helyett játszótér Kaposvár A megyei közgyűlés tagjainak nincsen sem erkölcsi, sem etikai alapjuk abban a helyzetben Európát járni, amikor egy múlt heti közgyűlési döntés értelmében a kórház 246 dolgozóját az év végén elbocsátja. Ezért döntött úgy a közgyűlés Fidesz-frakciója, hogy az egész testületnek szóló meghívás ellenére nem utazik el Brüsszelbe. Szabó József Andor frakcióvezető mondta ezt tegnapi sajtótájékoztatóján. A képviselő szerint a negyventagú közgyűlés tizenhárom fide- szes tagja frakciódöntés nyomán mondott le az utazásról. Akik pedig mégis szívesen utaztak volna közülünk - folytatta -, azok is tudomásul vették a döntést. Az utazás egyébként nagyjából tízmillió forintba kerül, amit másra is el lehetett volna költeni - vélte Szabó József Andor. Hozzátette: a Brüsszelben lévő képviselők egyhavi tiszteletűi jukkái járultak hozzá az úthoz. Az itthon maradott Fidesz-frakció is felajánlja egyhavi díját - mutatott rá a frakció- vezető -, de mi az egyik somogyi településen játszóteret szeretnénk építtetni a pénzből. MÁRKUS KATA WRIGLEY Hungária Kft. A Wrigley Hungária Kft., minta Wm. Wrigley Jr. Company magyarországi leányvállalata TERÜLETI VEZETŐT keres Kaposvár, Nagykanizsa területére. A jelentkezés feltételei:- legalább 5 éves kereskedelmi gyakorlat,- a terület alapos ismerete,- legalább^özépfokú végzettség,- referencia az előző munkahelyekről. Az angolnyelv-tudás előnyt jelent. A területi vezető feladata a területén dolgozó területi képviselők, egyéb munkatársak irányítása, koordinálása. A területén található kis- és nagykereskedelmi egységekben a Wrigley-termékek folyamatos megjelenítése, az egységes struktúra betartása és betartatása. Ajánlatunk: versenyképes jövedelem, szolgálati gépkocsi, kézi számítógép. Cím: Wrigley Hungária Kft., 1025 Budapest, Cseppkő köz 3. (Fényképes önéletrajzot kérünk.) mt Jfj ÁLLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT Hungárián Privatjzation and State holding Company KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az ÁPV Rt. által 2003. szeptember 8-án közzétett Árverési hirdetménynek megfelelően 2003. október 8-án megtartott, ingatlanok értékesítésére irányuló nyilvános árverés az alábbi eredménnyel zárult: 1. A Balatonboglár, bekerüld, 272/72 hrsz-ú ingatlan (beépítetlen terület) értékesítése érdeklődés hiányában eredménytelenül zárult. 2. A Cegléd, belterület, 8541 hrsz-ú ingatlan (anyagban ya, lény legesen beépítetlen terület) értékesítése érdeklődés hiányában eredménytelenül zárult. 3. Az Ózd, belterület. Bánszállás telep, 10035/2 hrsz-ú ingatlan (épület, ténylegesen beépítetlen terület) értékesítése érdeklődés hiányában eredménytelenül zárult. 4. Az Elfes, belterület, Rákóczi u. 49- sz. alatti 137/6 hrsz-ú ingatlan (felvásárló telep) árveréséi az ÁPV Rt. az árverés megkezdését megelőzően visszavonta. www.apvrt.hu Közösen az úi esélyekért Marcali Csaknem 700 ezer ember él valamilyen fogyatékkal az országban. Közülük a munkaügyi központok ügyfeleiként mintegy 40 ezren fordulnak meg. Állást vagy képzést ajánlani azonban csak egyharma- duknak tudnak. Marcaliban a rehabilitáció kérdéseiről tarot- tak konferenciát. Lechnemé Vadász Judit, a Foglalkoztatási Hivatal szakmai tanácsadója elmondta: a munkaügyi központok foglalkoztatási, rehabilitációs szolgáltatása 1998 óta fejlődik. Folyamatosan épül a rehabilitációs centrumok hálózata, ahol komplex információt kaphatnak a megváltozott munkaképességű emberek. Somogybán a 18 ezer fogyatékkal élő közül átlagosan 800- an regisztráltatják magukat. Weisz Zoltán, a Somogy Megyei Munkaügyi Központ igazgatóhelyettese jelentős eredménynek tartja, hogy szeptember 30-ig már 375 fogyatékkal élőt el tudtak helyezni. 62-t pedig valamilyen képzésre irányítani. A kirendeltségeken rehabüitációs koordinátorok nyújtanak segítséget az egyéni élethelyzetek alapján. Balogh Miklósáé, a marcali ki- rendeltség vezetője szerint: a térségben kevés olyan munkáltató van, aki foglalkoztatni tudná a csökkent munkaképességűeket. Az elhelyezkedést különböző támogatásokkal, valamint munkahelyteremtő, illetve -megtartó pályázatokkal segítik, viomonp erika Iskolával sújtott aprófalvak (Folytatás az 1. oldalról) Amíg ugyanis a másik két faluban csökkent a gyerekek száma, addig Heresznyén nőtt, s ennek arányában osztoznak a terheken, így fordulhatott elő, hogy az apró falunak az idén tízmillió forinttal kellett hozzájárulnia az intézményfenntartáshoz. Vida Imre polgármester szerint a tartalékait éli föl emiatt a település. __ . Horváth Miklós, az OKÉV régióvezetője elmondta: a cél az lenne, hogy a legtöbb helyen, ahol képes az önkormányzat az oktatáshoz jó színvonalú körülményeket biztosítani, legalább alsó tagozat maradjon. Felső tagozatot azonban csak ott működtessenek, ahol megfelelő eszköz és szakos tanár is van a tanításhoz. Ez egyelőre nem minden településen megoldott, de a közigazgatás reformjával együtt ez a helyzet is javulhat. Akkor ugyanis olyan iskolatársulásokat kell létesítenie a teGyerekek és forintok Egy óvodás után idén 182 ezer forint az állami normatíva. Általános iskola alsó tagozatában ez az összeg 187 ezer forint, felsőben 194 ezer. A jövő évi tervezet ugyanezeket a számokat tartalmazza. Az utóbbi évek normatíváit és azok tartalmát összehasonlítva kiderül, hogy összességében csökkent az egy gyermekre jutó állami támogatás. lepüléseknek, ahol legalább megfelelő szakmai munkaközösségek segítenek a kisebb iskoláknak. A városi iskolákban legalább háromszáz és legfeljebb hatszáz diák tanul Somogybán, míg a falvak közül több is van olyan, ahol kevesebb mint húsz, vagyis alig egy tanulócsoportnyi gyerek alkotja az iskolát. Tapsonyban szintén az idén szeptemberben szüntették meg a felső tagozatot. Fábos István, a falu polgármestere elmondta: olyan kevés volt a diák felső tagozaton, hogy közel egymillió forintba kerül egy diák éves oktatása. Az iskola költségvetéséhez 33 millió forintot kellett saját erőből hozzátenni az állami normatívához, miközben alig negyven diák tanult az intézményben. A szülők megértették, hogy az önkormányzat nincs abban a helyzetben, hogy ezt vállalhassa. Hiába jelentenek hatalmas terhet fenntartóiknak az iskolák, az önkormányzatok mégsem tehetnek mást, mint tovább működtetik, amíg bírják. Ma már jószerével ezek az intézmények maradtak az egyedüli nagyfoglalkoztatók a kistelepüléseken. Érzelmi okok is szólnak mellettük: általános vélemény, hogy az iskolával a falu jövőjét veszítené el a község. Iskola- igazgatók mondják: inkább előre kell menekülni, s fejlesztéssel jutni el egy gazdaságosabb iskolához. A jövőt sokan az összefogás- ban látják, nagy lászlótábos erika PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatot hirdet, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatói állásának betöltésére A pályázatnak tartalmaznia kell kb. 10-15 A4-es gépelt oldal terjedelemben:- a Dél-dunántúli Régió lehetséges stratégiai fejlődési irányainak megfogalmazását a jelenlegi gazdasági-társadalmi viszonyok tükrében- a területfejlesztés hazai intézményeinek és jogszabályi hátterének bemutatását- a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség jelenlegi és jövőbeni fontosabb feladatairól, az egyes tevékenységek összefüggéseiről megfogalmazott elképzelést- a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és az Ügynökség javasolt finanszírozási rendszerét és szervezeti felépítését Pályázat mellékletét képezi egy részletes szakmai önéletrajz, az alábbi feltételeknek megfelelően:- felsőfokú végzettség (gazdasági vagy mérnöki diploma előnyt jelent)- a területfejlesztés területén szerzett legalább 5 éves szakmai tapasztalat- a legalább 3 éves vezetői tapasztalat előnyt jelent- a Strukturális Alapok illetve projektmenedzsment területén szerzett képesítés előnyt jelent- egy középfokú nyelvvizsga egy európai idegen nyelvből előnyt jelent- tárgyalóképes angol nyelvtudás. A pályázathoz csatolni kell a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát, és két hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.' A pályázat leadási vagy postai beérkezési határideje: 2003. október 27. (hétfő) 12 óra. A pályázatokat postán vagy személyesen, lefűzve 6 példányban a következő címen kell leadni: Dr. Kékes Ferenc, DDRFT elnök, 7621 Pécs, Tímár u. 23.