Somogyi Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-16 / 242. szám

2003. Október 16., Csütörtök KAPÓ S V A R 5. OLDAL m Sínre kerül a cukorexport Rövidesen vasúti vágányépítők is dolgoznak a cukormanufak- túra-üzemnél. A cég ugyanis - döntően önerőből, összesen mintegy százmillió forintért - ipari vágányt és raktárát építtet. Kaposvár egyik legdinamikusab­ban fejlődő cége az Első Magyar Cukor Manufaktúra Kft. A cég a hazai piacok mellett egyre többet exportál, elsősorban Boszniába, Szerbia-Montenegróba, illetve Szlovéniába. A gyártás mellett a 'egnagyobb és legköltségesebb fel­adat a szállítás, ezért folyamatosan azon dolgoztak az elmúlt években, hogyan tudnák a leghatékonyab­ban megoldani a logisztikai mun­kát. Mivel a szállítási mennyiség folyamatosan nőtt, ma már egysze­rűbb és olcsóbb, ha a közúti fuva­rozásról áttérnek a vasúti szállítás­ra. Ehhez azonban első lépésként ipari vágányra van szükség, ami­nek megépítése nem olcsó mulat­ság. Ennek megfelelően jó ideig érett ez a beruházás, ráadásul a ter­vezés közben folyamatosan változ­tak is az elképzelések. Most állt ösz- sze a kép; Horváth Éva, a cég igaz­gatója tegnap elmondta: végleges­nek tekinthető a mintegy 100 mil­lió forintos beruházás és a hozzá kapcsolódó technológiai fejlesztés. Biztatóan halad az előkészítés is; az utolsó engedélyt heteken belül kézhez kapják, és a kivitelező átve­heti a terepet. Hozzátette: önerőből kezdik el a munkát, később azon­ban támogatást remélnek a terület- fejlesztési tanácstól. A meglévő Délviép és az egyko­ri Balaton Fűszért vasútvonal foly­tatásaként mintegy 50 méter hosz- szú ipari vágány épül a tervek sze­rint. Ehhez csatlakozik a rakodó­rámpa, valamint egy nagy mennyi­ségű cukor tárolásához alkalmas raktár, valamint egy cukorsiló. Horváth Éva elmondta: várható­an két év alatt végeznek az építke­zésekkel, amelyek elősegítik a cég további fejlődését és lehetővé te­szik újabb exportpartnerek fogadá­sát. HARSANYI MIKLÓS OTTHON TARTOTTÁK A KUPÁT. A rendező Rákóczi iskola nyerte tegnap a Rákóczi Ferenc ifjúsági túlélőversenyt, és ezzel megőrizte a vándorkupát. A nyolc csapat részvételével rendezett viadalon második helyezett lett a Berzsenyi iskola, s harmadik a toponári iskola. A 40 versenyző közül Csinszi Dániel, a református iskola tanulója kapta a legjobb mászónak járó különdíjat, Kodzsagogov Zsaklin, a Németh István iskola diákja a legjobb lövőnek járó különdíjat vitte haza. _______________fotó: lakó Róbert Ka pós a szolgálati lakás Jelenleg öten várnak szolgá­lati lakásra Kaposváron. Az önkormányzat 49 ilyen bérla­kást tart fenn a városi intéz­mények dolgozóinak, vala­mint 18-at a Csiky Gergely Színház művészeinek. Szolgálati lakásra azok pályáz­hatnak, akik a polgármesteri hi­vatalban, illetve a város intézmé­nyeiben dolgoznak. Az elbírálás­nál több tényezőt is figyelembe vesznek, többek közt a leendő bérlő lakáskörülményeit, vagyo­ni helyzetét, családi állapotát. Előnyt élveznek azok, akiknek 5 évnél régebbi a munkaviszo­nyuk, gyereket nevelnek, vagy alacsony a jövedelmük. A szolgá­lati lakásokat megvásárolni nem lehet, a bérlőknek szolgálati vi­szonyuk megszűnése után 30 na­pon belül ki kell költözniük. Ka­posvár szolgálati lakásai főként a lakótelepeken, illetve az egyes in­tézmények területén találhatóak és jó állapotban vannak.- Jelenleg öt igénylő vár lakás­ra - mondta Nadrni Norbert, a vá­rosháza titkárságvezetője. - Azért is keresett ez a bérleti for­ma, mert a lakbére alacsonyabb, mint a hagyományos albérleté. Komfortfokozattól és övezettől függően hat-tízezer forintot kell fizetni havonta. PFEIFFER roland Vállalkozókra várnak a konyhák Az iskolákban is igyekeznek egészséges, tápláló ebédet kínálni a kicsiknek FOTÓ: LÁNG RÓBERT Hollywood multiplex BAD BOYS 2.-MÁRMEG1NT A ROSSZFIÚK*** 91168 (sz) 15:45, 18:30, 21:15; AZ OLASZ MELÓ* 91159 (f) 17:00, 19:15, 21:30; A SZÖVETSÉG* 91165 (f) 21:30; AMERIKAI PITE-AZ ESKÜVŐ** 91150 (sz) 14:30, 16:45, 21:00; A KARIB-TENGER KALÓZAI* 91154 (f) 16:15; ART TEREM VAGABOND 11350 19:00; TRÜKKÖS FIÚK* 91166 (f) 19:00; M10726* Vén tíaCóz fölöző \ Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok ; (üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 30/504-2044 r j Felfrissítettük zenegépünk! Legújabb számokat kértünk! jj _________Hírek_________ VAKO LATVERŐ TŰZOLTÓK. Szerdai cikkünk nyomán tegnap reggel a tűzoltók segítségével Vállalkozásba szeretné adni iskolai, óvodai konyháit a város. Az elképzelést - bár az ön- kormányzatnak kétségtelenül gazdaságo­sabb megoldás volna - nem mindenütt fogad­ták lelkesen az intézmények. Félő ugyanis, hogy mi lesz a konyhai dolgozókkal, és mi­lyen ételt tesznek a gyerekek elé. Kaposváron a különböző szintű gyermek- és ok­tatási intézményekben hatvankét konyha mű­ködik, többségében főzőkonyha. A város - lehe­tőleg ellátási formánként - ezeknek a működte­tésére szeretne vállalkozót találni. Stickel Péter oktatási igazgató elmond­ta: a pályázati anyag elkészült, a leg­szélesebb körű egyeztetés előzte meg az intézményvezetőkkel, a szakszerve­zetekkel, érdekképviseletekkel. Az anyagban nemcsak az ő véleményük szerepel, hanem tájékozódtak azok­ban a városokban is, ahol már vállalko­zásban működnek az iskolai konyhák. A város - ismerve az intézmények fé­lelmeit is - lehetőséget adott arra, hogy maguk az óvodák, iskolák vegyék Id vállalkozásba a konyhát. S próbálnak ezzel ele­get tenni a különleges elbírálást igénylő igé­nyeknek is. A közétkeztetést egyébként a felmérések sze­rint 1541 óvodás, 4025 általános iskolás, 1024 középfokú oktatási intézményben tanuló diák, valamint a szociális intézmények 908 ellátottja veszi igénybe. Az intézményvezetők meglehe­ti Noszlopy a jó példa Kaposváron is van már példa arra, hogy vállalko­zásban működik az iskolai konyha. így van ez pél­dául a Noszlopy közgazdasági szakközépiskolá­ban - mint elmondták - már harmadik éve. Azóta az étel nem lett rosszabb, a drágulás is csak any- nyi, mint bárhol másutt. Szemmel láthatóan kultu­ráltabbak lettek viszont a körülmények: a vállalko­zó igyekezett számos beruházással, felújítással ja­vítani a kiszolgálás színvonalát. Nemcsak az iskola tanulói és dolgozói étkeznek ott, hanem sok más intézményből is szívesen átjárnak ide. tősen vegyesen vélekednek a város elképzelésé­ről. Félnek attól, hogy némiképp kiszolgáltatot­tá válnak, sem az étel minőségébe, az étrend összeállításába, sem az árakba nem lesz bele­szólásuk. Félő az is, hogy mi lesz a 259 konyhai dolgozó sorsa, ha mindössze néhány konyha látja el majd a hatvankét intézményt. A Toldi iskola konyháján - mint Lontai Éva gazdasági vezető elmondta - csaknem félezer adag étel készül naponta, és a minőségre soha­sem volt panasz. Olyannyira népszerű a kony­hájuk, hogy rendezvényeket is tartanak itt. A legjobban azt szeretnék, ha minden így maradna. Ha mégis vállalkozásba kerülne a konyha, nem tudni, hogyan változna a helyzet. Egyelőre várnak, és remélik, ha lesz is új üzemeltetője a konyhának, sikerül vele is együttmű­ködni. A Berzsenyi iskolában is szeretnék, ha a móstani, jól bevált érkezési rend maradna. Kovács Zoltán igazgatótól tudjuk: az intézményben csak melegítőkonyha működik, az egész­ségügyi főiskola konyháján készítik az ebédet a náluk étkező diákoknak is. Hogy sike­rül-e tartani a színvonalat s jól járnak-e azzal, hogy vállalkozó üzemelteti majd a konyhát, azt vallják: ez vállalkozótól függ. A megyeszékhely valamennyi óvodájában bevezették már a HACCP-rendszert. Milovecz. Józsefné, a Petőfi utcai óvoda vezetője elmond­ta: az étel mennyiségénél és minőségénél is fi­gyelembe veszik a gyerekek életkori sajátossá­gait, a szociálisan hátrányos gyerekek egyéni szükségleteit, a speciális betegségben, élelmi­szer-érzékenységben szenvedők igényeit. Iga­zodnak a rugalmas napirendhez, az egyéni bio­lógiai ritmushoz. Az óvodavezetők korrektnek ítélték a pályázati anyagot, megértették az ön- kormányzat céljait, s egyetértettek abban, hogy gazdaságosabb volna vállalkozásban működtet­ni a konyhákat. Ám hogy a színvonalat tartani tudják, s a gyerekek érdeke ne sérüljön, célsze­rűbbnek tartanák kisebb egységekben, 4-5 óvo­da összevonásával megvalósítani a tervet. A 21 óvodát ugyanis nagyon nehéz volna egy vál­lalkozónak ellátni. jakab megszüntették a vakolatomlást a Dózsa György utcában. Ked­den egy fiatal lány fejét kellett összevarrni, mert a leomló va­kolat ráesett. A tűzoltók egy lét- rás autóról leverték a házról a ; veszélyes faldarabokat, a járdá­ra pedig fából ácsoltak egy tetőt, hogy több baleset ne fordulhas­son elő. A munkák idejére lezár- ! ták az utcát, ami komoly dugó­kat okozott a reggeli csúcsforga­lomban. ■ Kaposvár nyugati kapujában, a 61 -es főközlekedési út mellett kb. 10 ha nagyságú, - elvi telekmegosztási engedéllyel rendelkező - családi házas és kereskedelmi jellegű beépítésre alkalmas terület eladó. A terület a zárt csapadékvízes- elvezetés kivételével közművesített. Ha idén vásárol, a telek ÁFA-t elkerülheti! Bővebb felvilágosítás kérhető a siófoki székhelyű Zöldfok Rt-től munkanapokon 8-15 óra között. Telefon: 84/313-452 E-mail: zoldfok@zoldf ok.ha Müller István Pályázati felhívás _______________________ KA POSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázatot ír ki a Kaposvár, Kossuth tér, Jókai liget, Városliget, Berzsenyi park területén létesítendő nyilvános illemhelyek kialakítására és üzemeltetésére. Pályázni kizárólag az illemhelyek kialakítására és üzemeltetésére együtt lehet. A pályázatokat az egyes helyszínekre külön-külön kell beadni. Részletes pályázati kiírás átvehető: 2003. október 16-tól október 30-ig a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. új épület IV. em., 414. szoba. Telefon: 501-590) Az önkormányzat a pályázat indoklás nélküli eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. „,m Pályázati felhívás______________________ KA POSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL pályázatot hirdet számítástechnikai eszközeinek korszerűsítésére A részletes pályázati kiírás átvehető: 2003. október 20-án, 8 és 12 óra között a Polgármesteri Hivatal régi épület I. emelet 112. sz. irodában Terestyényi Szabolcsnál (telefon: 82/510-980), vagy letölthető a www.kaposvar.hu internetes oldalról. A pályázat elbírálására 2003. november 7-én kerül sor. Országos irodatechnikai magáncég digitális dokumentumkezelő rendszerek értékesítésére és terméktámogatására TERÜLETI KÉPVISELŐT keres SOMOGY MEGYE TERÜLETÉRE Informatikai végzettség előnyt jelent. Szakmai önéletrajzát 2003. október 30-ig az alábbi címre várjuk: EUR0-PR0FIL SZERVIZ KFT. Csóti István 1656 Budapest, Pf.: 105. (113909) Történelem Fő utca búza °esrz^e,ók Kulturális és közéleti rendezvény figyelem! Kaposvár; Sportcsarnok Agtiprodukfíft Arany J. u. 97. - ■ hr 2003. október 17., 16 Óra termeltetéshez még Fellépnek többek között: korlátozott Beregszászi Olga, Maczkó Mária, Gergely Éva, mértékben tlld Ókovács Szilveszter, Varga Miklós fémzárolt Beszédet mond: Schmitt Pál a Fidesz MPSZ alelnöke „ . Szita Károly Kaposvár polgármestere Vetőmagokat Mikola István biztosítani. Sajtóklub Bencsik András vezetésével A szerződés keretében Műsorvezető: Rákay Philip műtrágyát és növényvédőszert is Kirakodóvásár és forgatag, a nemzeti oldal értékesítünk, lap -és könyvkiadói, szellemi műhelyei, Bővebb információk az alábbi művészei közreműködésével telefonokon: 30/9499-605, A belépés díjtalan 30/2278-326

Next

/
Oldalképek
Tartalom