Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-14 / Vasárnap Reggel, 37. szám

2003. SZEPTEMBER 14. INTERJÚ Nem vagyok senki kegyeltje Eddigi pályafutása egyetlen nagy szemfényvesztés, mivel Verebes István bűvészmutat­ványának az a poénja, hogy nincsen nyuszi a kalapban- írták a színész-rendező­műsorvezetőről, a Heti Hetes poéndús vezérürüjéről, aki erre elismerően csettintett. Azt mondja, hiszen épp ez a fantasztikus produkció: har­mincöt évig úgy lenyűgözni a közönséget, hogy nincs nyu­szi a kalapban. Verebes be­jelentette, hogy kiszáll a szá­mára örömtelen színházi élet­ből, de azért színdarabírással nyugtatgatja a színi közálla­potok miatt háborgó lelkét, könyvet ír Hernádi Juditról, akivel kapcsolatban azt mond­ja: Hernádi Judit én vagyok.- Nem vagyok a bazitai szom­szédja, csupán sejtem, hogy jó ideje álmatlanul tölti az éj­szakáit, idegesen sétál fel és alá házának kertjében.- Miért kellene ezt tennem?- Csáki Judit elemzése mi­att, aki a Népszabadságban leírta, hogy Verebes István fel­színes, közhelyes, riporterként fogalma sincs az újságírásról, anti-showman, esetében nincs író, nincs rendező, csak szí­nész van, aki olyan, mint egy elszabadult hajóágyú. Mind­egy, mit mond, mert attól ma­rad fönn, mint maci a labdán.- Kérem tisztelettel, demok­rácia van, Csáki Juditnak ez a véleménye, ami több örömfor­rást is jelentett számomra. Örül­tem, hogy fontos ember vagyok, hiszen egy napilap hét végi szá­mában komoly terjedelemben olyan újságírónő elemzett, aki nem szokott publikálni ebben a lapban. Exkluzív helyzet. Örül­tem, mert hasonló hangnemben írt rólam, mint amilyenben a Magyar Nemzetben tették. Di­cséretes számomra, mert ez azt jelenti, hogy egyik oldalnak sem vagyok a kedvence. Csáki Judit­nak pedig szíve jóga, hogy ilyen­nek lásson. Egyetlen kifogásom volt: az elmúlt harmincöt év után megérdemeltem volna egyetlen mondatot arról, hogy talán mégsem vagyok ennyire kártékony és alávaló.- Nincsen nyuszi a kalap­ban, vagyis az ön eddigi pálya­futása - ezek szerint - egyetlen nagy szemfényvesztés?- Tegyük fel, hogy tényleg nincs nyuszi a cilinderben, de gondoljon bele, hogy harmincöt évig nyúl nélkül is megéltem! Azért csak tudhatok valamit... Máig piacom van. Nem mond­hatom, hogy Medgyessy Péter az apukám, Orbán Viktortól Kossuth-díjat kaptam, vagy bár­melyik hivatalos áramlat mame- lukja lennék. Általában kelle­metlenségeket okozok. Mert miért hívott Gyárfás Tamás a Nap-keltébe műsorvezetőnek? Nem vagyunk szerelmi viszony­ban, valamiért csak érdekesnek tartott. Semmi baj nincs Csáki Judit cikkével. Pontosan tudom, milyen sugallatra írta. Megsér­tettem valakit a Heti Hetesben, aki a szerzőnek fontos.- Elhatároztam, nem fag­gatom a Heti Hetesről, de hát e félmondata is arról tanúsko­dik, hogy ez a szórakoztató műsor régen túlnőtt önmagán, mintha mindennek az alfája és ómegája lenne, talán a vi­lág teremtésének első hely­színe is ez a műsor lehetett. El­árulná, miért van ez?- Ezt én kérdezhetném öntől, és ön válaszoljon rá.- Feltartom a kezem: meg­oldhatatlan feladat elé állít.- Az ott ülők általában azt mondják, amit gondolnak. A műsornak ez a sikere. Mondják, manipulált, de ez nem igaz. So­kakat zavar, hogy baromian jól érezzük magunkat, és ez látszik is. Meg is fizetnek érte rende­sen. Hát ne legyen ez utálatos dolog a mai Magyarországon?- Megígérte, hogy ha a fia befejezi londoni filmtanul­mányait, nem beszél többet pénzről.- Azt mondtam, hogy akkor már nem vállalok el mindent. Minden forintot munkával kere­sek meg. Ma már nincs rá olyan nagy szükségem, de azt gondo­lom, a Heti Hetest politikai és er­kölcsi okok miatt sem hagyha­tom abba. Azt mondanák, hogy az Orbán-kormány alatt jártat- tam a pofámat, a Medgyessy alatt pedig megszöktem. A Nap­keltét azért nem hagyom el, mert nagyon jó dolgom van ott, Gyárfás nekem kiváló gazdám. Ha azt mondaná, hogy kell a he­lyem Friderikusz Sándornak vagy Szilágyi Jánosnak, sértő­dés nélkül felállnék. Lagzi Lajcsi Szuperbulijából pedig azért vál­laltam néhányat, hogy bosz- szantsam az arra fogékonyakat.- Sikerült.- Bűbájos felkérést kaptam Lajcsitől, akit nagyon kedvelek és tisztelek, és aki profi. Dühíte­ni akartam vele a műfajrasszis­tákat. Azt hiszem, aki a Szuper­bulit nézi, nem alávalóbb, mint aki Csehov-darabot néz. Az én szívemhez sem áll közelebb az Éjjeli menedékhely, mint a Mág­nás Miska.- A minap teátrálisan kö­zölte, kiszáll a színházi szak­mából, mondván, hogy a tár­sulatokban eluralkodott a de­presszió, a görcsösség, nagy­szerű színészek kiválóan ját­szanak, de az egész személy­telenné, hideggé, lelketlenné vált. Az igazgatók pedig több­nyire hatalmi mámorban für- dőző, a szakmát elégségesen művelő féltehetségek, csupán Bálint Andrást és Schwajda Györgyöt említette kivétel­ként. Lehet, hogy így menekül a színházi kudarcai elől?- Tessék sorolni a kudar­caimat!- Az Éjjeli menedékhely­rendezését kedvezőtlenül fo­gadta a kritika, A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című da­rabot, amelyben címszerepet játszott, levették a színről. A Vidám Színpadon rendezett kabaréja megbukott.- A Gorkij-darab zsúfolt há­zak előtt ment, azt gondolom, tisztességes és jó előadás volt. A Bozzi is telt házakkal ment, én kértem, hogy vegyék le a mű­sorról. Kicsit megerőltető volt fizikailag, és a körülmények sem voltak már megfelelőek. A kabaré becsületes kudarc volt, az új igazgatónak nem volt hoz­zá türelme. Egy Shaw-rendezé- semet a mai napig zsúfolt néző­terek előtt játsszák. A Három nővérnek szintén közönségsike­re volt, az átalakult társulat miatt vették le műsorról.- Évek óta hangoztatja, hogy örömtelen a magyar szín­ház, mégis benne élt színész­ként, rendezőként direktor­ként. Miért éppen most lett elege? Talán egziszteciálisan most tart ott, hogy léphetett?- Valóban ez az egyik oldala. Másrészt ha a színházi munka már nem olyan, hogy közöm le­gyen a színpadon álló színé­szekhez, és nem érzem, hogy nekik közük van hozzám, ha nem a lényegről esik szó, ha­nem sok minden másról, nincs időm és erőm a színházhoz. Nekem nem voltak színházi ku­darcaim, annál sokkal jobban tudom a szakmát. Ez persze ön- hittnek tűnik, de sajnos vagy hál’ istennek, ez így van.- Lehet, hogy mások is így gondolkodnak színházi köz­életünk állapotáról?- Az lehet. Magukra vesse­nek, ha nem szólnak, ez az egyik legnagyobb baj. Odáig züllöttek, hogy nem engedik meg maguknak az igazság ki­mondását.- Ők nem ülnek a Heti He­tesben, nem vezetnek Szu­perbulit, miért kockáztatnák színházi munkaviszonyukat?- Nekem sem volt mindig Heti Hetes, mégis mindig jártat- tam a pofámat. Igyekeztem megőrizni a méltóságomat, és CSÁKI JUDIT színikritikus- írok majd Verebes Istvánról, a színészről, a nyíregyházi színház volt igazgatójáról, s jó néhány színielőadás rendezőjéről, végtére is a szakmámba vág. Amúgy egyetértek Verebes­sel: demokrácia van. Nagyvonalúan reagál a cikkemre, amivel nem ért egyet - így kell ezt csinálni. Majd valami sugallatról beszél, ami agyoncsapja a korábbiakat, és a nagyvonalú­ság tovaszáll. Nem is értem, mire céloz. HERNÁDI JUDIT színművésznő- Életem lényeges pontjain ott volt, ezért odafigyelek, mikor, hogyan jelenik meg. A Sohase mondd szövegét is ő írta, s ez a dal is fordulópontot hozott számomra. Adódtak pillanatok, amikor úgy éreztem, közel van hozzám, értem a viselkedését, a lázadásait. Azt gondolom, pontosan érzem és értem őt. Ami persze nem olyan egyszerű, de csak sze­retettel tudok beszélni róla. DR. VEÉR ANDRÁS pszichiáter- Minden szerepében ideális alany egy pszi­choanalitikus számára.. Magamutogató, amilyen én is vagyok. Pazarlóan bánik a te­hetségével, többre képes, mint amennyit ki­hoz magából. Nehezen tűri, hogy ne az övé legyen az utolsó szó a Heti Hetesben, ne ő határozza meg a helyzetet. Szombat reggeli műsoraiban saját magának a riportalanya, így magának is fölébe tud keveredni. nem kegyeltje lenni egyik para­noiásnak sem, akik színház­vezetőnek nevezték magukat. Tessék körülnézni, kik a szín­házi igazgatók! Nemhogy szín­házi portásként nem foglalkoz­tatnám őket, de abban az utcá­ban, ahol a színház van, még trafikot sem nyithatnának! Egyébként nem volt teátrális a bejelentésem. A terveimről kér­deztek, elmondtam, nincsenek, mert semmi kedvem színház­ban dolgozni. Nem szakítottam a színházzal, ahogyan soha nem szakítottam a nőkkel sem. Elmaradtam. Ha valahol nem kaptam örömet, oda már nem mentem többé. Elhatározásom nem végleges, holnapután egy színház megfelelő kondíciókat kínálhat.- Nyilván nem a paranoiás színházigazgatók fognak ön­nek megfelelő kondíciókat kínálni.- Nem is Jordán Tamásról be­széltem, aki felkért egy rende­zésre. Nem vele van baj, ő tisz­tességes, rendes ember. Nem Marton Lászlóról van szó, aki a maga módján vezeti a Víg­színházát, és ez a színház érté­kelhető is. Az értékzavarral van a gond: kiknek csinálnak szín­házat a színigazgatók?- Hernádi Juditról ír köny­vet. Azt nyilatkozta, hogy sze­retné megfejteni a színésznő titkát. Nem kellett volna eh­hez összeköltözniük?- Egy fenét! Hernádinak is megmondtam, hogy azt a könyvet nem róla, hanem ma­gamról írom. Flaubert azt mondta, Bovaryné én vagyok, én pedig azt, hogy Hernádi Judit én vagyok. Kicsit „ki­raboltam” őt ahhoz, hogy ön­magámról vallják. A kevés magyar színészek egyike, aki nem hazudik, nem is tud, nincs is rá szüksége. Mind­abból, amit a családtagok, a ba­rátok elárultak róla, kiderül, hogy van egy nő, aki mindenki­től különleges bánásmódot ér­demelne. Olyan személyiség, varázslat és hiteles jelenlét az életben és a pályán, amelyet úgy hívunk: színésznő. Nem­csak interjúkat készítettem, ha­nem eljátszottam a gondolat­tal: mi lett volna, ha Hernádi a múlt század harmincas évei­nek a színésznője, és róla szó­ló anekdotákat találtam ki. Ez­zel is jeleztem, mennyire nem az elmúlt évtizedekbe való jelenség. Ellentmondásaival együtt valódi művész. Ugyan­annyi férfi van Hernádiban, amennyi nő bennem. Nem csámcsogós könyvet írok róla, de leplezetlenül kiderül róla minden. A minap említette, hogy megtetszett egy fiatalem­bernek. Mondtam neki, nekem már nincs szükségem arra, hogy megkapjalak, te már az enyém vagy.- Az elmúlt napok másik nagy kérdése az ön számára, mi­lyen lesz Misó fia iskolakezdése. Elmondta neki, mi vár rá az ál­talános iskola első osztályában, esetleg a tanító nénivel is leült beszélgetni, mi vár rá ?- Nem, mert mindig is gyű­löltem az iskolát, és már most tartok attól, hogyan tölt majd el gúzsba kötve a fiam tizenkét évet az idejéből. Sajnos a gyerek pontosan tudja, kinek a fia, és néha elkapatja magát. A fiam­nak tudomásul kell vennie: sem­mit nem jelenthet számára, hogy ez a neve. Mérhetetlen szeretetet kap, ezzel tisztában is van, nem csoda, hogy mindig le­vesz a lábamról. Csontos Tibor jVerebes István j | Született: 1948. július 4. Családi állapot: nős I Foglalkozás: színész, rendező, konferanszié, színműíró, dal- j | szövegíró, műsorvezető | Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1966-70) | Pályafutás: 25. Színház, kaposvári Csiky Gergely Színház, mis-} | kolci Nemzeti Színház, szegedi Nemzeti Színház, Mikroszkóp | Színpad, Radnóti Miklós Színház, Magyar Televízió, Magyar Rá- I dió, Komédium Színház, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház j Díjak, elismerések: Jászai Mari-díj, Karinthy-gyűrű, tévéfesztivál I rendezői nagydíj, Móricz Zsigmond-gyűrű, Déri János-díj. __________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom