Somogyi Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-14 / Vasárnap Reggel, 37. szám
HIRDETÉS 2003. SZEPTEMBER 14. Dél-Dunántúl: a mediterrán régió Kulturális és természeti értékei mellett kellemes mediterrán klímája miatt kedvelt a dél-dunántúli régió. Pécs pezsgő, mediterrán hangulatú belvárosa, a régió borútjai, a testi-lelki felüdülést nyújtó kastélyszállók, a világ zajától távoli, minden kényelemmel ellátott üdülőfalvak felejthetetlen élményt nyújtanak. Az őszi hónapokban különösen sok rendezvény várja az ide látogatókat. ■ A Balatontól a Dráváig terjedő, a Duna és a Zalaapáti-hát által közrefogott tájon váltakozva járhatunk be asztallap simaságú síkságot, hullámos felszínű dombságot és a gyalogló embert meg- lihegtető hegységet is. Legnagyobb részében azonban „ezernyi völggyel tagolt dombság” ez a régió. Éghajlata már nem olyan csapadékos, mint a nyugat-magyarországi peremvidéké, de nedvesebb az Alföldénél - annak hő- mérsékleti szélsőségei nélkül. Mediterrán vidék ez: ahogy haladunk a Balatontól a Dráva irányába, egyre enyhébbek a telek, és hamarabb köszönt be a tavasz. Az éghajlat délies jellege még jobban felerősödik a hegységek déli oldalain, különösen a Mecsekben és a Villányi-hegységben. A Dél-Dunántúl azonban nemcsak természeti értékekben, de történelmi, néprajzi, szellemi hagyományokban is gazdag. Pécs püspöke volt Janus Pannonius, aki Mátyás király követeként bejárta Itáliát a XV. század második felében, s aki hazánk első, külföldön is elismert költőjeként elhozta erre a vidékre a reneszánsz kultúrát, a humanizmus eszméit. A város műemlékei, múzeumai tartalmas kikapcsolódást kínálnak. A Me- csek-oldali Bauhaus-műemlék Hotel Kikelet, a szecessziós Hotel Palatínus és a belvárosi Hotel Pátria egységes, az őszi időszakra is érvényes kedvezményes ajánlattal fogadja vendégeit. A. 150 éves török uralom több történelmi emlékhelye található a régióban, legjelentősebb közülük Mohács és a hősi ellenállás szimbóluma, Szigetvár. Magában Pécs városában pedig XVI. századi, eredeti állapotában visszaállított két török imaházat, dzsámit tekinthetünk meg. A török kiűzése után, a XVII. század végétől máig ható változások történtek a régió lakosságának összetételében. A korábban lakatlanná vált területekre a Balkán-félszigetről vándorolt 1690-ben mintegy 40 ezer szerb család. A Duna mentén szerb kolóniák alakultak, görögkeleti templomok épültek (Mohács, Grábóc, Dunaföldvár). Majd a Habsburg- uralom törekvéseinek megfelelően a Dunán hajóztak le több hullámban német eredetű telepes-közösségek, s alakult ki a régió keleti felében az úgynevezett Schwabische Türkei. Színtiszta magyar lakosság néhány kistérségben maradt csupán a Sárköz, az Ormánság és Somogy nehezebben megközelíthető részein. A nemzetiségi sokszínűség ma is jelen van a népi-népmű- vészeti hagyományokban. Festőket és költőket egyaránt magával ragadott a századok során e táj szépsége, hangulata. Érdemes a nyomukban járni, felfedezni „Somogyországot”, bebarangolni Tolnát és Baranyát, sétálni Pécs főterén, megmártózni Harkány gyógyvizében, kortyolni egyet a finom villányi borból... A régió termál-kastélyszállói- ban eltöltött idő testnek-léleknek Pécsett, az egykori Sopianae városában Kr. u. a 4. században létesült ókeresztény temetői emlékegyüttes 2000- ben felkerült az UNESCO Világörökség-listájára. A bibliai és más vallási tárgyú jelenetekkel, ókeresztény szimbólumokkal ékes falfestmények a késő római ókeresztény művészet kiemelkedő alkotásai. A sírkamrák közül négy látogatható: a Korsós sírkamra, az Ókeresztény mauzóleum, az Ókeresztény sírkápolna, valamint a Pé- sírkamra. Dunaföldvár aí*AV''VíV,,-,L Hőgyész Kaposvár Magyarhertelend Kán §\ £ Szigetvár Orfű Hosszúhetény Dunaszekcső Boly SfMohács Villány Harkány £ £.§» HÉtetSiklós egyaránt félti d ii 1 é s t hoz. A Mecsekben, csendes környezetben elhelyezkedő bikali Puchner Kast élyszálló**** közkedvelt termál-fürdőpavilonja mellett a vendégeket új szolgáltatások is várják: squash- és bowl- ingpályák épültek a közelmúltban. A Gróf Apponyi Kastélyszálló* * * * a Tolna megyei Hőgyészen komplex gyógyászati és wellneszprogra- mokat kínál vendégeinek. A kastélyszálló őszi programjai közül ilyenkor szeptemberben természetesen a „Szüreti mulatságok” áll a középpontban szüreti felvonulással, nemzetiségek színpompás folklórműsorával. Távol a világ zajától, mégis minden kényelemmel kényeztetik vendégeiket a régió üdülőfal- vai. Somogy kertje, a Kaposvártól északra fekvő Bonnyán olyan paradicsomi hely, amely megőrizte múlt- * beli falusi romantikáját, miközben a legmodernebb kényelmet nyújtja vendégeinek. Kán Pécstől 30 kilométerre, a Mecsek és a Zselic lankáinak találkozásánál, erdőkkel ölelt völgyben fekszik. A vendégházak mindegyike a huszadik század elejének népi építészeti stílusjegyeit hordozza, a mai igényeknek messzemenően megfelelő, stílusában pedig régmúltat idéző felszereltséggel. A sportolási lehetőségek és wellneszszolgálta- tások mellett már szakmai találkozóknak is otthont ad az újonnan elkészült konferenciaterem, a kultúrpajta. A golf szerelmesei Hencsén hódolhatnak szenvedélyüknek. A European Lakes Golf&Country Club dimbes-dombos, erdőkkel borított és természetes tavakkal tarkított területen található. A nemzetközi szintű 18 lyukú golfpályán széles, hosszú fairway-k számos akadállyal nehezítve teszik érdekessé a játékot. A klubház - egyben szálloda - egy XIX. századi felújított kúriában talált otthonra. A környéken a sportolás mellett a kikapcsolódásra is lehetőség nyílik. Ahol a jó bor terem MECSEKAUAI BORVIDÉK Mohács-Boly Térségi Fehérborét ■ A Mohács-Bóly Térségi Fehérborút Egyesület 2000. április 14-én alakult tizenegy település és a térség hegyközségei, valamint őstermelők, borászati és turisztikai vállalkozások részvételével. A borút hazánk egyik legkisebb történelmi borvidékének, a Mecsekaljai Borvidéknek részeként Hásságytól Dunaszekcsőig húzódik. Az itt termelt borok illatban, zamatban gazdag, testes fehérborok. Jellemző szőlőfajták a chardonnay, a sauvignon blanc, a rajnai riz- ling, olasz rizling, királyleányka és a zöld veltelini, de megjelenik a cserszegi fűszeres és az ottonel muskotály is. Finom savösszetételű pecsenyebor készül a hungarikum juhfark terméséből. A térség gasztronómiájára a svábos, magyaros és horvát konyha jellegzetes ízei és a dunai halételek, az apróvadak a jellemzők. SZEKSZÁRDI BORVIDÉK Szekszárdi Borút A Gemenci tájvédelmi körzet, a Sárköz síksága és a Mecsek nyúlványai által övezve terül el a történelmi borvidék. Zombától Bátáig 12 település határában csaknem 2000 hektár tartozik a szőlőtermő helyhez. Kiegyenlített klímája, domborzata és talajadottsága harmonikus környezetet biztosít a rangos minőségű szőlők termesztéséhez. A fehérborok zamatgazdagok, tüzesek, kissé lágy karakterűek. Fő fajták: olaszrizling, chardonnay, tramini. Európa-szerte kedveltek mélyvörös, telt, bársonyos, kellemesen fanyar vörösboraik. Jellemző fajták: kadarka, kékfrankos, kékoportó, cabernet franc, cabernet sauvignon. Garay János Szegszárdi bordal című versében találkozunk először a bikavér kifejezéssel. A több szőlőfajta házasításával készülő bikavér ma is a borvidék zászlósbora. Már 26 minősített borútállomás várja a vendégeket pincelátogatással, helyben borkóstolással, vásárlási lehetőséggel. A 2000 szeptemberében megnyílt borúton a barangoló természeti, műemléki látnivalókban gazdag településekkel ismerkedhet. TOLNAI BORVIDÉK Tolnai Borút A szelíd tolnai táj szépsége, a gondozott szőlőültetvények, a hagyományos pincesorok sok látogatót vonzanak a térségbe. A vidék borszerető vendégeit szívesen látják a páratlan látványosságnak számító, 310 présházból álló györkönyi pincefaluban, a kölesdi pincesoron, a 400 apró pincét magában foglaló bölcskei pincehegyen. A borvidék központja Kölesd. A községben álló „Kismegyeházában” az egykori Apponyi- kastély pincéjében kapott helyet a Tolnai Borok Háza, amelynek gyűjteménye folyamatosan kóstolható. A borvidéken 3000 hektár szőlőterületen nagyobb részben fehér szőlőfajtákat termesztenek. A kék szőlőt főként a déli részeken szüretelik. VILLÁNYI BORVIDÉK Villány-Siklósi Borút Évezredes hagyományai vannak a szőlő és bortermelésnek Dél-Baranyában. A korai ■ A Magyar Borakadémia által odaítélt „Év Bortermelője” országos címet elnyert borászok 1991: Tiffán Ede 1993: Vesztergombi Ferenc 1994: Gere Attila 1996: Polgár Zoltán 1997: Bock József * 11 tavasz, a hosszú, forró nyár és a meleg ősz mellett ideális talajviszonyok tették lehetővé, hogy a soknemzetiségű lakosság borkultúrája apáról fiúra szállt. Az „Év borásza” országos címet, és megannyi nemzetközi díjat elnyert gazdák kezei alatt új nemzedékek ismerték meg a borászati titkokat, összefogásukkal alakult meg Magyarországon elsőként (1994) a Villány-Siklósi Borút 11 településen, 30 kilométer hosszan. .A falusi szálláshelyek mellé szállodák, panziók épültek, a kulturális és művészeti értékeken, rendezvényeken túl csak itt kóstolható házi jellegű speciális étkek is várják az érkezőt. A borút megalakulása óta igen sokat fejlődött, egyre több vendéget csábítva a vidékre, akik egy-egy pohár kellemes bor megkóstolása mellett gasztronómiai élvezetekben is részesülhetnek. SZEPTEMBERI PROGRAMOK Szeptember 18-28. Pécs PÉCSI NAPOK FESZTIVÁL A város napjához és az ősi diákváros hagyományaihoz igazodó programok, hazai és külföldi együttesek fellépésével. Bemutatkoznak a régióban élő nemzetiségek, fúvószenekarok gálaműsorai, kiállítások a galériákban, népművészeti kirakodóvásár, gasztronómiai különlegességek, a környék legjobb borainak kóstolója és vására. ízelítő: 18. : Fúvósgála a Széchenyi téren 19. : a Boban Markovié Orkestar koncertje 19- 21.: Kolozsvári Kulturális Napok 20- 21.: Zsolnay „Házdísznéző” séták a belvárosban idegenvezetéssel 20. : Horvát Nap 20.: IX. Nemzetközi Veterángépjármű- taláikozó 22. : A Rajkó Zenekar koncertje a Pécsi Nemzeti Színházban 23. : Benkó-Molnár Dixieland-párbaj 25. : Ránki Dezső zongoraestje Információ: www.pkkinfo.hu , 72/336-622. Szeptember 26-28. Villánykövesd, a Villány-Siklósi Borút települései, Pécsi Nemzeti Színház, Széchenyi tér - IX. EURÓPAI BORDALFESZT1VÁL A fesztiválra kizárólag férfikórusok és együttesek kapnak meghívást. A résztvevők bemutatják borral kapcsolatos hagyományaikat dalban elbeszélve, a magyar folklór és zene- történet legszebb bordalait a kórusok közösen éneklik. Ízelítő: 26. : Megnyitó a villánykövesdi Bat- thyány-pincében. Pincekoncertek - látogatás a villányi és a villánykövesdi bortermelők pincéiben. (Zártkörű rendezvények) 27. : Gálaest - a Pécsi Nemzeti Színházban. A szünetben: Borpalack- szépségverseny 28. : Hangversenyek - a Villány-Siklósi Borút településein, A Szőlő és Bor Ünnepe - a Széchenyi téren, Népek bordalai és táncai. A fesztivál együttesei, népzenei és tánccsoportok szabadtéri műsora, szüreti felvonulás, népművészeti és kirakódóvásár, borvásár. Résztvevők: Vantaan Laulu Male Voice Choir - Finnország, Coro Albino Bonavita - Olaszország, Oszetian-Alanian Philarmonic Male Choir - Oszétia, Voskresenyie Choir - Oroszország, Cornwall Male Voice Choir - Anglia, Nonet Brda Choir - Szlovénia, Simply English együttes - Magyarország, Anglia, Pánnon Volán Rt. Bartók Béla Férfikar - Pécs, Sólyom Nagy Sándor operaénekes, Berecz András előadóművész, Zengő együttes, Pécsi Ércbányász Koncert Fúvószenekar Információ: www.winesongfestival.hu , 72/336-622. TOVÁBBI RENDEZVÉNYEK: 14-e: Harkány, Zsigmondy sétány - IX. HARKÁNYI SZÜRETI FESZTIVÁL 09.14.: Magyarhertelend - BÚCSÚ 14.: Óbánya - FALUNAP, ELSZÁRMAZOTTAK NAPJA 14.: Pécs, Bóbita Bábszínház - MESÉK A BRACA UTCÁBÓL 20.: Gerjen, Béke tér - SZÜRETI FELVONULÁS 20.: Kaposdada, Kassai-völgy NEMZETKÖZI LOVASÍJÁSZ VERSENY 26. : Gerjen, Általános iskola - KENESSEY NAP 26-28.: Szekszárd - SZEKSZÁRDI SZÜRETI FESZTIVÁL 26-28.: Villány, rk. templom - EURÓPAI BORDALFESZTIVÁL 26-28.: Kaposvár, Pannon Lovasakadémia - PANNON ÁLLAT- TENYÉSZTÉSI NAPOK 27. : Gemenc, Bárányfok, Pörböly - A GEMENCI ERDEI VASÚT NAPJA 27.: Hosszúhetény - HETÉNYI SZÜRET 27.: Magyarhertelend - SZÜRETI FELVONULÁS, BÁL 27.: Orfű - SZÜRETI FELVONULÁS 28-30.: Csurgó - CSURGÓI ŐSZI FESZTIVÁL B k PP . Ka Lt , ,<