Somogyi Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-21 / 194. szám

Életmód Somogyi Hírlap —­Régionális fejlesztés Kiemelkedő térségi tettrekész- ség. Ketten az Európai Régiók Bizottságában. 10. oldal Nyugdíjasok Horvátok a bogiári szüreten. Vendégül láttak egy alföldi csa­ládot. Nagy remények. 11. oldal Krónika Elismerés a könyvtárosoknak. Hetes a legerősebb magyar falu. Tarka sorok. 16. óldal 2003. Augusztus 21., Csütörtök DIGITÁLIS VILÁG A jövő a kamerás mobiltelefonoké Ezen a nyáron még jól megszokott fényképezőgépünket kattogtattuk, ám elemzők szerint a digitális kame­rával felszerelt mobiltelefonok rövi­desen kiszorítják a hagyományos fényképezőgépeket. Míg a hazai for­galomban csupán 15-20 féle modell kapható, Japánban szinte már nincs is olyan telefon, amivel ne lehetne fényképet készíteni. Két éven belül a kamerás mobilok forgal­ma meghaladja majd a filmes és digitális fényképezőgépek együttes forgalmát, ál­lítják a szakértők. Tony Henning, a „Kamera-mobil jelen­ség” című tanulmány szerzője szerint az előrejelzések azt mutatják, hogy 2003- ban 32-35 millió darab digitális és - az el­dobható készülékeket nem számolva - mintegy 60 millió hagyományos fényké­pezőgép talál gazdára. Ezzel szemben csupán a beépített kamerával ellátott mo­biltelefonokból 50 millió darab, míg a csatlakoztatható kamerával csomagolt mobilokból 40 millió darab eladására szá­mítanak. Ez azt jelenti, hogy az idén még szoros lesz ugyan a verseny, de jövőre már egyértelmű lesz a kamerás mobilok előnye. Mobil kamera nélkül? Japánban három éve vásárolhatóak di­gitális kamerával ellátott mobilkészülé­kek, ma pedig a szigetországban gyakor­latilag nem találni olyan modellt, amely­be nincsen beleszerelve kamera. Míg Ja pánban megközelítőleg 30 millió kame­rás mobil van forgalomban, addig az Egyesült Államokban és Kanadában összesen 2 millió. Magyarországon egyelőre csekély az aránya a kamerás mobiloknak, tekintve, hogy ezek jó része drágább készülék, úgynevezett „okostelefon”. De az év során szinte minden gyártó hazánkban is forga­lomba hozta kamerával kiegészíthető, vagy beépített kamerával ellátott mobilját. Sejthető, hogy lassacskán egyre kevesebb olyan új készüléket dobnak majd piacra, amelybe ne építenék be ezt a kiegészítőt. Nem profi, de majdnem A digitális kamerával szerelt mobilok nemcsak a telefonpiacot hódíthatják meg, legalább ekkora kihívást jelentenek a hagyo­mányos és digitális fényképezőgépeknek. Hazai forgalomban jelenleg 15-20 féle különböző típusú és tudású digitális kamerával szerelt vagy kiegé­szíthető telefon kap­ható. Érdemes azonban szögezni hogy az itthon kapható, fényképezésre al­kalmas mobilok tudásban még nem veszik fel a versenyt egy hasonló árú digitális fény­képezőgéppel. Az elkészített képek ugyan1 is korántsem olyanok, amelyeket albumba ragasztanánk. A fejlődés azonban töretlen, némelyik telefonban már digitális zoom is van. Az újdonságokat látva nem meglepő, hogy az elemzők „megjósolták” a hagyo- mányos fényképezők és mobilok végét. Egyre nehezebb választani Bosszú és forradalom A Szovjetunió bukása után több önálló kis állam kerül ki a masszá­ból. Az egyik ilyen kis köztársaság, Novistrana a brutalitás és a korrup­ció melegágyává válik. Ez az alap­helyzet, amelyre a Republic: The Revolution című stratégiai játék épül. Az ország élén egy könyörte­len diktátor áll Vaszilij Karasov, aki a hadsereg segítségével tartja kezé­ben a hatalmat és elnyomásban az ország lakosságát. Karasov koráb­ban a titkosrendőrség feje volt - mint kiderül -, ő a felelős a főhős szüleinek elrablásáért és meggyil­kolásáért, amiért természetesen az bosszút esküdött ellene. így a Karasov hatalmának megszünteté­sére, a tömegek felszabadítására tö­rő forradalom élére áll. A stratégiai játék az EIDOS bejelentése szerint szeptember 5-én fog napvilágot fog látni. ■ Csak a szabadságvágy és a bosszú élteti Van új a Nap alatt A Vodafone és a Pannon GSM után a Westel is beszállt az egységesített pre-paid (előre fizetett) tarifák versenyébe. A legnagyobb magyar mobilszol­gáltató szeptember 1-jétől Domi­nó Nap néven olyan új „kártyás” díjcsomagot kínál, ahol a weste- les és belföldi vezetékes számok egész nap mindössze 33 forin­tos, más hazai mobilhálózatok ügyfelei pedig 39 forintos perc­díjjal hívhatók. Az új díjcsomagot választó Domirio kártyásoknak hálóza­ton belül egy SMS-üzenet küldése 30 forintba kerül. A szeptember elejétől elérhető ki­egészítő SMS-csomaggal pedig 15 rövid szöveges üzenet bár­mely belföldi hálózatra bruttó 25 forintért küldhető majd. A hangpostán hagyott üzenetek meghallgatása 7 és 19 óra között percenként 33 forintba kerül, azonkívül, azaz a hét közel két­harmadában díjmentes. A telefo­nos ügyfélszolgálat - mint min­den westel-ügyfélnek - egész nap díjmentesen érhető el. A Domino Nap könnyen hoz­záférhető: a Domino kártyát használók számára a díjcsoma­gok közötti váltás természetesen nem jár költséggel és a 1777-es számon ingyenesen hívható Do­mino központban végrehajtott díjcsomag-módosítás azonnal életbe lép. A Domino SÍM alapcsomag 4800 forint, amiből 4000 forint lebeszélhető. A Domino Napban a számlázás percalapú, és min­den megkezdett egység díjköte­les. Microsoft on-line zenebolt A Microsoft a rivális Apple-éhez hasonló on-line zeneszolgáltatást indított útjára Nyugat-Európá- ban. A különböző országokban eltérő, de a Microsoft MSN szol­gáltatásának márkanevéhez kap­csolódó néven lesz elérhető a társaság letölthető zenéket kínáló boltja, melynek üzemeltetését az On Demand Distribution (OD2) nevű cég végzi majd. A szolgálta­tás a Windows operációs rend­szerekben megtalálható Win­dows Media Player szoftver 9-es verziójával lesz elérhető, s a fel­használóknak a letöltés után kell majd 0,75-0,99 eurós díjat fizet­niük zeneszámonként. A Microsoft internetes zene­boltja múlt csütörtökön elsőként az Egyesült Királyságban kezdte meg működését egy 200 ezer ze­neszámot tartalmazó katalógus­sal, amelyet öt nagy lemezkiadó kínálatából válogattak össze. Szeptembertől a letölthető zene­fájlokat kínáló on-line üzlet Fran­ciaországból, Németországból, Olaszországból, Spanyolország­ból és Belgiumból is elérhető lesz - áll a vállalat közleményében. A rivális Apple tavasszal Észak-Amerikában indította be, iTunes Music Store nevet viselő internetes zeneboltját, amely rö­vid idő alatt nagyon népszerű lett. A társaság internetes boltja Macintosh számítógépekről ér­hető el, és 99 centes darabáron kínál letölthető zenéket AAC for­mátumban, viszonylag laza má­solásvédelmi feltételek mellett. Az indulást követő első két hó­napban több mint 5 millió zene­számot töltöttek le. A zeneszám­ok 46 százalékát teljes albumok keretében értékesítették, s az el­érhető zeneszámok 80 százalé­kát legalább egyszer megvásárol­ták. ■ Pénzügyek az interneten Az idén március végén 264 ezer lakossági és 44 ezer vállalati ügyfél intézte interneten keresztül pénzügyeit - az előbbiek száma 60 százalékkal, az utóbbiaké pedig 110 százalékkal nőtt egy év alatt. 12 hónap során. Ennél kisebb, de még számottevő növekedési po­tenciállal a balesetbiztosítás ren­delkezik, a casco és egészségbiz­A GK1 Gazdaságkutató Rt., a Wes­tel Mobil Távközlési Rt. és a Sun Microsystems Magyarország ku­tatásának előzetes adatai szerint a lakossági internet-banki ügyfelek száma június végére 275 ezerre emelkedett. A kutatás szerint március vé­gén a felnőtt lakosság 3,1 százalé­ka rendelkezett internet-banking szerződéssel, azaz az internethez hozzáférők 15 százaléka szerző­dött erre a szolgáltatásra. A bankok várakozásai alapján az internetes szolgáltatások közül továbbra is az átutalások indítása, valamint a tranzakciók lekérde­zése bővül majd a legnagyobb mértékben a lakossági és a válla­lati ügyfelek körében. A lakosság részéről erősödő keresletre számí­tanak az értékpapírok kereskedé­sének igénybevételét illetően is. A válaszadó biztosítók várako­zása szerint az internetes értéke­sítésből származó bevételi há­nyad 2003 egészében is elha­nyagolható marad. Ennek rész­ben az az oka, hogy a biztosí­tóknak csak a kis része kínál online biztosításokat, részben pedig az, hogy úgy vélik: az ügynökökön keresztül nagyobb értékű, bonyolultabb konstrukci­ójú biztosítások is értékesíthetők. A biztosítók a kötelező felelősség- biztosítás, a lakásbiztosítás és az utasbiztosítás interneten keresz­tüli értékesítésében várják a leg­nagyobb növekedést a következő tosítás esetében pedig csak mérsékelt on-line si- kerrel számolnak a cégek. ■ Hírek Playstation-törés Az XBox után a Sony Play­station 2-t is feltörték. Egy megfelelő biztonsági rés ki- ' aknázásával tártúlcsordulás idézhető elő a játékkonzol Playstation 1 csatolójában. Ezt követően pedig a bizton­sági rendszert megkerülve tetszőleges kód csempészhe­tő be a memóriába. így a hardver módosítása nélkül megnyílik az út például a Sony saját Linux Kit változa­ta mellett egyéb Linux-válto­zatok futtatása előtt. A feltö­rés feltétele egy Playstation 1 játék megléte, amelyet me­móriakártyán visznek be a konzolba. Mindent irányító A Samsung Electronics a ko­reai piacon egy távirányító egységet mutatott be, amely akár 17 termék irányítására is használható. A PR-2000 legfontosabb szolgáltatása a különböző gyártóktól szár­mazó fogyasztói elektronikai termékek, különösen az au­diovizuális eszközök, széles skálájának kezelése. A támo­gatott termékek körébe tv- készülékek, videomagnók, kábeltelevíziós vevőegysé­gek, DVD lejátszók, DVD/videomagnó kombinált eszközök, DVD merevleme­zes felvevők, házimozi-rend- szerek, DVD vevők, műhold­vevők, HDTV vevőegységek, videokamerák és légkondi­cionálók tartoznak. Tenyérkamera A HP hamarosan piacra dob egy olyan új digitális kamerát, amelynek a felbontása 1,3 megapixel, és 4x digitális zoommal is rendelkezik. A kamera az iPaq hl940, h5450, h5550 és h3900 soro­zatú tenyérgépekkel kompatibilis. A Photosmart Mobile Cam- era segítsé­gével legfel­jebb j 1280x960 / pixel fel- bontá- sú ké­peket lehet készí­teni. A kamerához a HP két Pocket PC operációs rendszeren futó alkalmazást mellékel, amelyek segítségé­vel a felhasználók megtekint­hetik és rendezhetik a képe­ket, vagy diavetítést állíthat­nak össze. Mobil-kormányzás A skót kormány - kísérleti jelleggel - mobiltelefonokra küldött videoüzenetek for­májában kívánja értesíteni a lakosságot a legfrissebb hírekről. Idén szeptember­től kezdve Skócia állampol­gárai igényelhetik, hogy ■országuk kormánya multi­médiás hírüzeneteket küld­jön mobiltelefonjukra. A kabinet a tervek szerint a szeptemberben kezdődő tesztüzem során 2-3 hóna­pon keresztül - a jelentke­zők készülékeinek típusá­tól függően - képet, letölt­hető videót küldene, vagy streamet sugározna a szol­gáltatást igénybe vevői szá­mára. t i 9 \ »- -I Motorola T720i Westel-előfizetés 64 900 Domino ­Pannon-előfizetés 39 900 Praktikum 59 900 Vodafone-előfizetés 31990 * VitaMAX 59990 Nokia 3650 (■■I Westel-előfizetés 74 900 j Lj Domino 94 900 Pannon-előfizetés 69 900 Praktikum 99900 J, Vodafone-előfizetés ­VitaMAX ­— Panasonic GD-87 Westel-előfizetés 99 900 Cg Domino ­Pannon-előfizetés 99 900 Praktikum ­Vodafone-előfizetés 69990 VitaMAX 99 990 §§ Samsung SGH-V200 Westel-előfizetés 89 900 Domino ­Pannon-előfizetés 89 900 Praktikum - Vodafone-előfizetés - VitaMAX ­0 Sharp GX lOi Westel-előfizetés - Domino - Pannon-előfizetés - Praktikum ­Vodafone előfizetés 60000 VitaMAX 99 990 8BBÉ Sony Ericsson T610 L Westel-előfizetés 74 900 Domino 94 900 Pannon-előfizetés 79 900 Praktikum ­Vodafone-előfizetés 49 990 VitaMAX 79 990

Next

/
Oldalképek
Tartalom