Somogyi Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-22 / Vasárnap Reggel, 25. szám
2003.JUNIUS 22. RIPORT Mit ér a kém, ha magyar? Kicsi is, savanyú is, de a miénk! - mondotta a magyar narancs emlékezetes kóstolójakor a filmbéli Bástya elvtárs. Ugyanez a megállapítás azonban ráillik a honi 007-esekre, a mi kis magyarosch hírszerzésünkre is. Az álnéven publikáló ügynök, Szirtes I. János sem titkolja: nem nagy ügy kémkedni, bár minden érdekeltnek az a (lét)érdeke, hogy „túlmisztifikálja a dolgot”. Nevezett egy könyvet is megjelentetett a napokban H-008 - A játszma címmel, amely a hétpecsétesként kezelt műhelytitkokról rántja le a leplet. ■ A sápatag magyar hírszerzés csak az emlékezetes és máig fel nem tárt Nyírfaügy óta tűnik ismét sejtelmes, a pórnép elől elzárt világnak. A rendszerváltás után jó ideig nem volt téma, mi zajlik a színfalak mögött. Akkortájt érdekesebbnek tűnt, mi történt negyven éven át a KGB és a Stasi (szél) árnyékában. Szirtes is szívesen sztorizik eme korszakról. Regényszerű irományában sűrűn emleget például egy Pál fedőnevű úriembert, a whisky felkent híveként elhíresült Harmat ezredest és megannyi hajdanán nálunk vendégeskedő „fővadászt”, elvtársat és urat. Állítólag a magyar hírszerzésnek egy ízben sikerült beetetnie a nagy hatalmú KGB-t is. Az utóbbi csoda létrejöttét cáfolja az egyko rí német hírszerzőtiszt, George Spöttl. Mint mondja, kizártnak tartja, hogy a nem túl képzett magyarországi állomány képes lett volna efféle bravúrra. - A magyar hírszerzők többsé ge nem volt vérprofi, sose hallottam arról, hogy bármelyikük érdemlegeset al kötött volna. A nyolcvanas • évek közepéig nem is volt mozgásterük, mivel a KGB előzetes jóváhagyása nélkül semmit sem tehettek. Persze hasonló helyzetben voltak a csehek, a lengyelek és bolgárok is. A szatellit-államokra nagyon odafigyeltek a szovjetek, mivel 1956 és 1968 történései még élénken éltek az emlé kezetükben. A tömbből a szovjetekén kívül csak az NDK-s Stasi bizonyult ütőképes alakulatnak - rögzíti Spöttl. Abban viszont egyetért Szirtessel, hogy a kémkedés nem olyan látványos munka, mint azt sokan hiszik. Elárulja, hogy ő maga is szívesen nézi a James Bond- filmeket, ámde az amerikai mozimeskete egyetlen részlete sem mutat rokon vonásokat a valósággal. A H-008- as szerzője kijelenti: két ősi mesterséget ismerünk, az egyik a prostitúció, a másik a kémtevékenység. Utóbbi területen azonban nem nagymenő macsók ügyködnek, hanem töb- bé-kevésbé átlagos hivatalnokok. Spöttl is azt állítja: a hírszerzés nem sokban különbözik az átlagos nyomozati munkától. - A látványos akciók átlagban A Nyírfa-ügy kapcsán elhíresült Földi László állítja: az ügynökök nem gazemberek! öt másodpercig tartanak. A többi papír- és agymunka - említi. Azt a tévhitet is igyekszik eloszlatni, ami szerint a kém sokat keres, jól él és szebbnél szebb nők zsongják körül. - Hivatali fizetést kapunk - summázza. A lét- biztonság csak határainkon túl garantált. Németországban élete végéig is lehet valaki hivatalnok. Magyarországon viszont négy évig, választástól választásig. Felvetődik a kérdés: ha semmi vonzó nincs a dologban, akkor miért szegődnek mégis oly sokan ügynöknek? Spöttl szerint azért, mert ily módon az ember szolgálni tudja a hazáját. Szirtes úgy véli, főképp azért, mert ez egy csapatmunkára épülő izgalmas tevékenység. De vajon széria- tartozék-e az erkölcs és a becsület? A H-008-as írója azt mondja, mindennél fontosabb a lojalitás a munkaadóhoz, azaz a mindenkori hatalomhoz. A Nyírfa-ügy és a Defend áldásos tevékenysége révén elhíresült Földi László ekképpen vélekedik: „sokan vádolnak azzal, hogy a titkosszolgálatok kötelékében elsajátítható gazemberséget lépten- nyomon alkalmazom. Az én olvasatomban gazemberségnek minősül, ha egy kiképzett tiszt a magánéletében is alkalmazza a titkosszolgálati munkában bevethető fortélyokat. Én ilyet sohasem tettem." Spöttl ugyancsak védi a mundért, állítása alapján Nyugat-Európában belátják az emberek, hogy szükség van titokfejtőkre és a tisztességet sem kérik rajtuk számon. Katonai hírszerzőink dicsérete ■ Az amerikai Clay őrmester esete jól példázza, hogy a magyar titkosszolgálat nem működött rosszul az átkos időkben. Sőt, kimondottan elismert egyletnek számított, annak ellenére is, hogy létszáma nem volt éppen jelentős. Informátorunk sokat sejte- tően megemlítette: nem volt véletlen, hogy a nyolcvanas években egymás kezébe ad- ták Magyarország „kilincsét” a jeles európai vezetők, így Thatcher, Mitterand, Kohl j vagy Craxi. Ehhez is kellett némi aknamunka a kulisszák mögött. Visszatérve Clay őr- ji mester esetére: említett Németországban állomásozott, de pénzért hazánknak dolgozott. - Ha egy kis ország titkosszolgálata képes az ellenoldalról, a nagyhatalmak egyikétől „igazolni” egy befolyásos katonát, aki ezek után jó ideig szállítja is a híreket, akkor bizony aligha vádolható eredménytelenséggel - figyelmeztetett informátorunk. Amúgy a világháló nagyban befolyásolja a kémek jelenkori munkáját. Az internet megkönnyíti a terroristák dolgát, bár a hírszerzők is számos esetben hasznot húznak az információs társadalom vívmányaiból. Szirtes I. azért belátjá: a kommunikációs robbanás némileg kikezdte a szakmát. Az Európai Unió azonban helyre teheti a némileg megbillent egyensúlyt, hiszen egyre jobb felkészültségű és egyre fiatalabb hírszerzőkkel találkozhatunk Euró- pa^szerte. - Úgy fest, az öreg kontinens titkosszolgálatainál mindinkább az iskolázott, pallérozott, több nyelven beszélő fiatalok vállalnak munkát. A hidegháborús múlttal rendelkező öregek jobbára könyveket írnak, de ma már nem tudnak semmit hozzátenni a jövőhöz, amelynek alapja egy közös globális biztonsági koncepció lesz. 2001. szeptember 11-e óta az EU-ban, de az Amerikai Egyesült Államokban sem díjazzák a suskust, a konspirációt, sokkal inkább a hatékony együttműködés a cél. Sz. Z. A. A szegénység nem kizárólagosan a cigányság problémája. Mégis ez idő tájt gyakorta hallani arról, hogy hazánkban főként e kisebbség tagjait lehet a nincstelenek közé (be)sorolni. A frissen kinevezett tárca nélküli miniszter asszony, Lévai Katalin beiktatásakor kijelentette: „a roma munkanélküliek aránya nálunk már- már botrányosnak mondható”. * A cigányság honi szószólója, Horváth Aladár ugyancsak aktivizálta magát nemrégiben, s fura ötlettel állt elő: számításai szerint tízmilliárd dolláros, illetőleg eurós segély tudna érdemben segíteni a 8-900 ezer Magyarországon élő szegény emberen. - Én várnám, hogy Horváth kifejtse: hogyan jött ki neki pont ez az összeg - reagál „csípőből” Palotás János. Az ismert vállalkozó úgy érzi, segélyezéssel csak átmeneti időre lehet javítani a helyzeten, ámde az igényelt 10 milliárd elköltésének okosabb módját is választhatnánk. - A teljes összeg feléből olyan autópálya-hálózatot lehetne (ki)építeni, amely lefedné az egész országot'. Ha ez sikerülne, felértékelődnének a földterületek, joggal remélhetnénk, hogy a kiváló infrastruktúra miatt új munkahelyeket teremtő külföldi vállalkozók települnek ide. Persze mindez egyelőre csak fikció. A Horváth által igényelt összeg ugyanis igencsak megterhelné a büdzsét, azaz nem valószínű, hogy belátható időn belül megvalósulhat a nagy ábránd. Hankiss Elemér szociológus leszögezi: a szegénység nem roma kérdés, ámbátor kétségtelen, hogy a cigányok nagyobb csoportját érinti a probléma. Ahhoz azonban, hogy érzékelhetően javuljon a helyzet, jó adag bölcsességre, politikai akaratra, intézményi reformra, egymás iránti toleranciára volna szüksége az országnak. - Ezek egyike sem pénzkérdés! - figyelmeztet a Gallup Intézet tudományos tanácsadója. A társadalomkutató Zsigó Jenő osztja kollégája véleményét, és rezignáltan jegyzi meg: a tartós mélyszegénység állapotának felszámolásához semmüyen módon nem járulnak hozzá politikusaink.- A romáknak 16 éve nincsenek hiteles képviseleteik. Sőt, több tízezer cigányt lehetetlenítet- tek el a közéletben. Alapítványokat, civil szervezeteket áldoztak fel a nagypolitika „oltárán”. Ráadásul rendszerváltás utáni vezetőink a fülük botját sem mozdították azokra az észrevételekre, melyeket a cigány szakmai szervezetek tettek - említi Zsigó. Hasonlóképpen vélekedik Palotás. Mint mondja, a magyar politikai palettáról hosszú évek óta hiányzik egy átfogó romaprogram, holott ha lenne ilyen, talán előreléphetnénk a munkanélküliség elleni offenzívában is. A szintén sikeres vállalkozóként ismert Wossala György nem titkolja: dunsztja sincs arról, hogy a Horváth-féle tízmüliárd mire elegendő.- Azt gondolom, hogy amit a gazdaságunk kibír, azt szociális juttatások terén rendre át is utalják a rászorulóknak. De nem lehet csak úgy szétosztani a pénzt. Gondjainkat akkor orvosolhatjuk a legjobban, ha a gazdaság élénkítését tűzzük ki célul - kombinál a szállodatulajdonos-vállalkozó. „A jólét lecsorgásának (trickle down) neoliberális hazugságát negyvenhétmillió kis ember sorsa cáfolja” - olvasható a cáfolat az Eszmélet Alapítvány internetes honlapján. Ugyanitt a következő szemre vételezhető: „tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország a világ egészéhez képest már gazdag országnak számít. Ha az OECD-tagság elnyerése mögött voltak politikai okok is, gazdasági fejlődését tekintve Magyarország kétségkívül közelebb áll a szervezet képzeletbeli második vonalához, mint a klasszikus Kelet-Euró- pához és a Harmadik Vüághoz...” Hankiss Elemér szerint előbb-utóbb eljön az ideje annak, hogy szükség lesz „megszülni” egy nyugat-európai típusú társadalmi szerződést. Addig is olyan regionális politikát kell bevezetni, amely valahogy megállítja a szétaprózódást.- Az államnak a helyi polgár- mesteri hivataloknak - szavak helyett - sokkal több pénzt kellene juttatnia. Ez a gesztus csökkentené a gettósodás veszélyét is - fűzi hozzá. „Tapasztalataim szerint a gettósodó falvak és kisvárosok szakmai és szellemi segítség nélkül nem fognak egyről a kettőre jutni. így fennáll a veszélye annak, hogy kialakulnak kvázi autonóm cigány területek, olyanok, mint amüyet a kádárizmus idején a Cserehátra terveztek. El kell érnünk, hogy a súlyos összegekért kitaníttatott értelmiségiek menjenek vissza a falvakba, és dolgozzanak azok megélhetéséért” - fogalmaz Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. Zsigó hozzáfűzi: Éurópában az a trend, hogy az állam nem hagyja egy bizonyos életminőség alá süllyedni polgárait! Egyelőre az állami mellett a magántőke sem segíti számottevően a hazai szegényeket. Vásárhelyi Máriát (is) nyugtalanítja, hogy az adakozás gyakorlata még mindig gyerekcipőben jár, s a közgondolkodásban sem kap kellő hangsúlyt a „jó tett helyében jót várj!” szlogenje. A médiakutató Soros Györgyöt hozza fel szomorú példaként, aki nemhogy dicsérő szavakat nem kapott, de a más érdekkörbe tartozók váltig szapulják, gyalázzák őt.- A magántőke mifelénk csak virtuálisan létezik, így segíteni sem tud. Ennek pedig az oka az, hogy vállalkozóink egy része likviditási gondokkal küzd, így nem tud a közjóra áldozni. A másik oldalon állók ugyan megtehetnék, hogy a zsebükbe nyúlnak, viszont számukra kifizetődőbb a rejtőzködés, magánvagyonuk eltitkolása. Hidy Péter szociológus úgy véli, a gondokat az is tetézi, hogy még a társadalomtudósok körében is állandó vitatéma, milyen ismérvek alapján lehet valakit cigánynak nevezni. És persze tegyük gyorsan hozzá, az szintén kulcskérdés, kit és milyen ismérvek alapján lehet szegénynek titulálni. Szabó Zoltán Attila Tízmilliárd sem segít a szegényeknek
