Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-17 / 114. szám
10. OLDAL KÉK TŰK Ö R 2003. Május 17., Szombat ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Kegyeleti hely Salgó László rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány intézkedésére Budapesten, az ORFK Teve utcai székházának előcsarnokában nyilvános kegyeleti helyet állítottak, a feladata teljesítése közben elhunyt Borsos József emlékére. A posztumusz alezredessé kinevezett rendőrtisztre részvétnyilvánító demonstráción emlékeztek a Kossuth téren. Borsos Józsefet szerdán temetik Cegléden, búcsúztatásán díszegység áll majd sorfalat, mti Kínaira támadtak Életveszélyes sérülést szenvedett egy kínai állampolgár, amikor a fővárosban ismeretlenek megtámadták. Az áldozat nincs kihallgatható állapotban, mti Autóba szorultak Rácsukódott egy teherautó platója két férfire Isztinéren. A balesetet az okozta, hogy a platót szerelés közben felemelték, de nem biztosították a lecsukódás ellen. Az egyik férfi életveszélyes mellkasi és fejsérüléseket szenvedett, társának pedig eltört a karja. . EUROPRESS Megütötte anyját \ Súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást egy 40 éves férfi ellen, áld egy családi veszekedés során bántalmazta édesanyját Nyíregyházán. A nő 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Szintén súlyos testi sértéssel gyanúsítanak egy 47 éves bökönyi férfit, aki előzetes szóváltás nélkül sörösüveggel fejbe vágott egy 41 éves férfit, europress Gyereket vert Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt indult nyomozás a Kisvárdai Rendőrkapitányságon egy 22 éves dombrádi férfi ellen. A gyanúsított minden előzmény nélkül, puszta kézzel bántalmazott egy 11 éves dombrádi fiút. EUROPRESS Eltűnt asszony Körözést adott ki a rendőrség egy 74 éves idős asszony ellen, aki a napokban ismeretlen helyre távozott fővárosi lakásából. A nő feltehetően Heiszler Györgyné néven mutatkozik be, valójában Kendra Józsefnének hívják. Jobb kezének néhány körme fagyás miatt elszínező- dött, illetve leesett, jobb szemöldöke felett pedig sebhely látható. EUROPRESS Holtan találták Holtan találták Fonó és Kisgyalán határában azt a balatonszentgyörgyi férfit, aki hétfőn pizsamában és papucsban tűnt el a mosdósi tüdőszanatóriumból. A zavart tudatú, 52 éves férfi előrehaladott tüdőgyulladásban szenvedett, emiatt erősen legyengült a szervezete. Feltehetően ez okozta a halálát, a rendőrség ugyanis idegenkezűségre utaló nyomokat nem talált, (fe) Strandon loptak Egy zamárdi nyaraló udvaráról fűnyírót, a siófok-szabadifürdői strandról őrizetlenül hagyott ruhákat és iratokat loptak a tolvajok. Egy fonyódi garázsból robogót vittek el, egy balatonlellei családi házból 290 ezer forint kész- pénznek veszett nyoma, (ca) m Félmilliárd golyóálló forint Testre szabott golyóálló mellény fotó: europress/kallus györgy Budapest Idén csaknem 500 millió forintot fordít a rendőrség a lejárt szavatosságú golyóálló mellények cseréjére. A belügyminiszter utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy intézkedjen a kiemelt bűnügyi területeken szolgálatot teljesítők számára mellényekről. A Belügyminisztérium közleménye szerint Lamperth Mónika, a tárca vezetője elengedhetetlennek tartja, hogy azoknak a rendőröknek, akik különleges feladataik ellátásakor életüket veszélynek teszik ki, rendelkezésre álljon a megfelelő lövedékálló mellény. Ezért a belügyminiszter utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy gondoskodjék a kiemelt bűnügyi területeken szolgálatot teljesítők számára mellényekről. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatóhelyettese cáfolta azt a lapértesülést, miszerint kevés golyóálló mellényük van a rendőröknek, és azoknak is lejárt a szavatosságuk. Németh Lajos szerint 4666 ilyen védőfelszerelése van a rendőrségnek, ez elég a szolgálati feladatok ellátására. A golyóálló mellények szavatossága eltérő: van, amelyik 10 évig is használható. A rendőrség többféle mellényt használ, ezek 150-250 ezer forintba kerülnek egyenként. Az a védőöltözet, amelyet ing alatt lehet hordani, 3 kilogrammot nyom, míg a zakó alatt viselhető már 5-6 kilogramm. A legnehezebb golyóálló mellényt a ruhára veszik fel, ennek akár 10-15 kilogramm is lehet a súlya. A mellények cseréjét évente ellenőrzik, tavaly 68 millió forintot fordítottak erre. Idén mintegy félmilliárd forintot költenek új mellényekre. Németh szerint erre a költségvetésben már elkülönítettek forrásokat, vagyis nem a néhány nappal ezelőtt történt tragikus rendőr- gyilkosság adott okot a vásárlásra. Mint ismeretes, kedd reggel egy rendőr tűzpárbajban életét vesztette, a posztumusz alezredessé előléptetett nyomozón nem volt golyóálló mellény. A rendőrség később azzal indokolta ezt, hogy nem volt idejük felvenni a rendőröknek a védőöltözetet, gyorsan kellett cselekedniük. Lapértesülések szerint a nyomozó életét megmenthette volna a golyóálló mellény. NAGY ESZTER DÓRA Kendermagos fegyelmik Fegyelmit kapott és elmarasztalásban részesült az a négy rendőrfőtiszt, akik a május 4-én, a Vörösmarty téren lezajlott Kendermag-tüntetés és az ellene szervezett demonstráció során kialakult rendbontások során szakmai hibát követett el. Budapest A vizsgálat megállapította, hogy a rendezvények rendőri biztosításának előkészítése nem megfelelő helyzetértékelésen alapult, és emiatt a helyszínre vezényelt állomány létszáma elégtelen volt a szükséges intézkedések végrehajtásához. Az ORFK köziemé- nye szerint a bejelentések elbírálása során a rendőrség nem követett el szakmai hibát. Mulasztás a végrehajtási terv készítése során történt, amelyben a készítők nem fordítottak megfelelő figyelmet arra, hogy a bejelentett létszámokhoz viszonyítva egy szűk területen több, egymással ellentétes célú rendezvényt tartanak majd meg. A vizsgálat megállapította, hogy a térre kivezényelt rendőri erő parancsnoka helyesen járt el akkor, amikor nem élt a tömegoszlatás eszközével, hanem felkérte a demonstráció résztvevőit a rendezvény befejezésére és a tér elhagyására. A vizsgálat eredményeképpen a BRFK állományából a tervezésben és az engedélyezésben meghatározó szerepet játszó négy főtisztet fegyelmiben részesítették és elmarasztalták. Mint ismeretes, a május 4-én lezajlott, a marihuána legalizá- cióját célzó tüntetés botrányba fulladt, miután a Vörösmarty téren, az eredeti rendezvény és az ellendemonstráció résztvevői között dulakodás alakult ki. A kábítószer-fogyasztást ellenzők füttykoncerttel, kiabálással, tojás- és paradicsomdobálással fejezték ki nemtetszésüket. Fazekas Tamás, a Kendermag egyesület jogásza panaszt nyújtott be Budapest főkapitányának, hogy vizsgálja ki a tüntetésen történteket és a rendőri intézkedéseket. Az ellentüntetésen részt vevő Lelkiismeret 88 csoport ugyancsak panaszt nyújtott be a rendőr-főkapitányságon a szerintük kifogásolható rendőri intézkedés miatt. Lamperth Mónika belügyminiszter ezért az ügy kapcsán a helyzet hivatalos tisztázását kérte Salgó László országos rendőrfőkapitánytól. BARANYA RÓBERT Magukra célzó tisztek Szolgálati fegyverével fejbe lőtte magát a Katonai Felderítő Hivatal egyik tisztje. A 29 éves katona a helyszínen életét vesztette. Két nappal ezelőtt a Szárazföldi Parancsnokság egyik tagja fordította maga ellen a fegyverét: az alezredes hasba lőtte magát. Őt jelenleg is kórházban ápolják. Budapest- Nem több az öngyilkosságok száma a honvédségnél, mint a társadalom más rétegében - mondta az Europressnek Nyíri Tibor. A Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkarának humánszolgálati osztályvezetője szerint a sorállományban az elmúlt fél évben senki sem próbálta megölni magát, a tisztek, illetve a parancsnokok közül évente egy-egy vet véget önkezével életének. Péntek hajnalban a Katonai Felderítő Hivatal egyik tisztje fejbe lőtte magát. Az Europress úgy tudja: a 29 éves fiatalember szolgálatban volt, holttestére váltótársa talált rá. A tiszt nem vette fel az éjszakai telefonokat; a kollégáknak be kellett rúgniuk a szoba ajtaját, mert a katona magára zárta azt. A fiatalember búcsúlevelet hagyott hátra öngyilkosságát feltehetően magánéleti problémák miatt követte el. Két nappal ezelőtt a Szárazföldi Parancsnokságán egy alezredes hasba lőtte magát. Életveszélyes állapotban szállították a székesfehérvári kórházba. A tiszten életmentő műtétet hajtottak végre, állapotáról a család kérésére nem adott tájékoztatást a honvédelmi tárca sajtóügyeletese. Az öngyilkossági kísérletek megelőzésére tanácsadó szolgálat áll a katonák rendelkezésére. Az ingyenesen hívható telefonszámon szociális és mentális problémákra is megpróbálnak vigaszt, megoldást adni a szakemberek. A magánéleti, munkahelyi problémák mellett drogprevenciós célú tájékoztatást is adnak. A hívónak nem kell bemutatkoznia, személye ismeretlen maradhat. A honvédelmi tárca januártól szakértői csoportot állított fel az öngyilkossági ügyek kivizsgálására. A szakemberek feladata az, hogy rövid időn belül a helyszínen vizsgálják meg, mi vezethetett a tragédiáig. Az állomány többi tagjáért a parancsnok felel, így szükség esetén neki kell gondoskodnia a jogi, pszichológusi vagy lelkészi segítségről. ________nagy Le bukott a besurranó Kaposvár Több mint húszrendbeli bűncselekmény miatt indított eljárást a Kaposvári Rendőrkapitányság egy 17 éves kaposvári fiatalember ellen. A fiatalember közintézményekbe ment be. Végigjárta az épületet, a nyitva hagyott irodákban levő táskákból elemelte a pénztárcákat. Végül a Kinizsi lakótelepi iskolában bukott le. Eddig tizenegy lopással gyanúsítja a rendőrség, s a bűnlajstromát a közokirattal, bankkártyával visszaélés is gyarapítja. A fiú a lopásokból mintegy 100 ezer forintra tett szert, amit az- tán eljátékgépezett. jakab edit MIOK József Nándor Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel.: 72/410-596 Nappali TANDÍJMENTES képzéseink: ÉRETTSÉGIZETTEK részére - 2 év alatt két képesítés!- Idegenforgalmi technikus (technikus+idegenvezető végzettség) KÖZÉPISKOLAI végzettséggel:- virágkötő-berendező (virágkötészet, kereskedelem, térberendezés) Gyakorló helyet biztosítunk! NYÁRI VITÁL NAPOK ZALAKAR0S0N A HOTEL NAPFÉNYBEN Zalakaroson a gyógyfürdőtől 200 m-re található Hotel Napfény Ízlésesen berendezett, jól felszerelt teakonyhával rendelkező erkélyes apartmanjaiba várja a gyógyulni és pihenni vágyó kedves vendégelt. Az apartmanokhoz fürdőszoba, hűtőszekrény, kábel TV, szobaszéf is tartozik. A hotelben étterem, mini ABC,, ajándékbolt, saját gyógyászati centrum, fogorvosi rendelő, asztalitenisz, zárt parkoló is található. 2 éjj/3nap csak 14.990 Ft/fő amely tartalmazza a szállást, félpanziós ellátást, üdvözlő italt, idegenforgalmi adót, egyszeri masszázst a gyógycentrumunkban, a sóbarlang egyszeri igénybevételét és egy vitái ajándékcsomagot. Félpanzió nélkül az akció: 11030 Ft/fő. Egyágyas felár: 4500 Ft. Gyermekeknek 6-12 éves korig: 6.970 Ft. 5éj/6nap csak 36.990 Ft/fő, Félpanzió nélkül: 27.090 Ft/fő. Egyágyas felár: 12.000 Ft. Üdülési csekket elfogadunk. Az árak a parkolási díjat nem tartalmazzák. Gyermekeknek 6-12 éves korig: 17.425 Ft. Az akció 2003.09.30-ig érvényes. Tel: 93/340 170; Fax: 93/340 436: 8749 Zalakaros, Termál u.10. E-mail: hotelnapfenv@axelero.hu • Internet: www.hotelnaofenv.hu STRABAG A Strabag Rt. azonnali belépéssel MŰVEZETŐ munkatársat keres. Elvárás:- középiskolai érettségi vagy főiskolai végzettség (út- és mélyépítés területen). Feladatok: Somogy megye területén- kivitelezési feladat helyszíni irányítása,- elsősorban út- és járdaépítés,- csapadékcsatorna építése, illetve- szennyvízcsatorna építés. Fényképes önéletrajzát „S-művezető” jeligére a 1406 Budapest 76., Pf. 55 címre várjuk. A bűzamezők győztese Mustang a kukoricában! A Mustang. a már jól bevált gabona gyomirtó szer engedélyt kapott a kukorica kelés utáni (posztemergens) gyomirtására is. Ez a gyomirtószer az eddigieknél költségtakarékosabb megoldást nyújt a magrólkelő, kétszikű gyomok kipusztítására a kukorica területeken. A kukorica gyomirtására, a kétszikű gyomok ellen, a kukorica fejlettségétől függően a készítmények két nagy csoportja áll rendelkezésre. A hormon hatóanyagú szerek (DMA 6, Esteron stb.) a kukorica 20 cm-es állapotáig hasznáIhatóak, de költségtakarékos megoldások és kiváló hatékonyságnak az mezei acat ellen is. Más készítmények a fejlettebb kukoricában is kijuttathatok, de költségük 4000-6000 Ft/ha. A Mustang a fejlettebb kukoricában is használható (6 leveles) és költsége 2700-2900 Ft/ha! A Mustang hatásspektrumába beletartoznak a kukoricában veszélyes, magrólkelő kétszikű gyomok: a disznóparéj fajok, a libaparéj fajok, a parlagfű, az árvakelésű napraforgó, a selyemmályya, a vadrepce, a csattanó maszlag, a szerbtövis, stb. A Mustang a szórványosan kelő mezei acatot és a szulák féléket is hatékonyan irtja. A Mustang dózisa kukoricában 0,6 1/lia, melyet a gyomok 4-6 leveles állapotában kell kijuttatni. A Mustang a már kikelt gyomokat pusztítja el. A Mustang nagyon jól kombinálható akár hormon készítményekkel (DMA 6, Esteron), akár speciális fenyércirok irtó készítményekkel ( pl. Titus 25 DF, stb.). A Mustanggal gyomirtott kukorica után bármilyen növény vethető, vetésváltási korlátozások nincsenek.