Somogyi Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-11 / Vasárnap Reggel, 19. szám

2003. MÁJUS 11. SZTÁROK ES SZTORIK 13 Nem volt félnivalóm Lasz György tragikusan hir­telen hunyt el a múlt héten, ez az interjútöredék két hét­tel halála előtt készült. Lasz már 44 évesen visszavonult egy infarktus után, s meg­alapította az In-Kal Security Kft.-t, amelynek haláláig elnöke volt. Szóvivőként is becsülték, később szakér­tőként, az egyik legnagyobb biztonsági cég főnökeként még inkább.- A nyugdíjba vonulásának csak a betegség volt az oka, vagy eldöntötte, hogy a ma­gánszférában is kipróbálja magát?- Az egyik ok a betegség, a másik, hogy az akkori be­osztásomat - a rendszervál­tás után én lettem a BM saj­tószóvivője - már túl politi­ka közelinek éreztem. Min­dig mindent a szakmai tudá­sommal értem el. Én mindig a betörőt, a rablót, a gyilkost üldöztem. Nem volt félni­valóm az új rendszertől, hi­szen minden kormány üldö­zi a betörőt, a gyilkost, min­denütt a világon. Azt, hogy én a mozgalomban részt vettem, senki sem kérhette rajtam számon, csak a csa­ládom, mert kevesebb időt töltöttem velük.- Ekkor mindössze 44 éves volt. Rögtön tudta, hogy merre tovább?- Nem, de miután a családom megtudta, hogy egészségügyi nyugállo­mányba kerülök, eldöntöt­ték, hogy a hátam mögött alapítanak nekem egy va­gyonbiztonsági céget.- Akkor a cégalapítás nem saját ötlet volt, hanem a családja lepte meg vele.- Miután a kezemben volt a miniszteri papír, hogy én egy nyugállományú főtiszt vagyok, a feleségem és a két fiam beültetett a kocsiba, és elvittek az Erzsébetvárosi Chicagóba, a Wesselényi és a Klauzál utca sarkára. Közöl­ték, hogy apuci, itt az új iro­da, itt működik a bt. Megle­petten néztem, hogy milyen bt., mire közölték, hogy a Privát Police, melyben én va­gyok a kültag, ők a beltagok.- Tudták azt, hogy aki olyan aktív életet élt, mint ön, belehalhat, ha nincs mit csinálnia?- Az orvos figyelmeztette őket. Ezzel átsegítettek azon a szakadékon, amibe az em­ber kerül, ha nyugdíjba megy. Elfordulnak a barátok, a kollégák. Egyszer mentem az autómban a körúton, és mivel nem volt más válasz­tásom, megfordultam a záró­vonalon. Épp arra jött egy járőrautó, és kiszólt nekem egy fiatal gyerek, akinek korábban a főnöke voltam, támogattam, hogy „vigyázz öreg, erre egyszer rámehet a nyugdíjad!”. És mindössze 44 éves voltam. Nem süllyed­tem el, szakember marad­tam, nemzetközi szinten elis­mernek. Amikor ezt megta­pasztalták, visszajöttek hoz­zám a barátok és a kollégák.- Mi volt az első megbí­zásuk?- Egy kiskutya felkutatá­sa, két nap alatt megoldot­tuk, húszezer forintért, de Dr. Lasz György Született: Balatonfűzfő, 1948 - Budapest, 2003. május 3. Gyermekei: György (30) és Zoltán (25) Pályája: 1967-1992. BM közbiztonsági és bűnügyi szak­terület, különböző vezetői beosztásokban, 1988-1992. Mi­nisztériumi osztályvezető és szóvivő, 1992-2003. Az In-Kal Security elnöke és alapító tagja Tisztségei: A Magyar Országgyűlési Hivatal elnökének bizton­ságpolitikai főtanácsadója, a Magyar Ökölvívó szövetség alelnöke, az MLSZ Biztonsági Bizottságának elnöke ennél nekünk sokkal többe volt. Utána rendezvénybiz­tosításokkal foglalkoztunk, és a cég szép lassan kinőtte magát. ■ Mi 1991-ben kezd­tünk a piacon, két évvel a rendszerváltás után, ekkor már több éve működtek más cégek, így mi az egyik utol­sóból piacvezető cég lettünk.- Akkor bebizonyították azt a régi közmondást, hogy az utolsókból lesznek az elsők, és az elsőkből az utolsók.- És minden segítség nél­kül. Engem a volt kollégáim soha sem juttattak egyetlen megbízáshoz sem. Nem is voltak kapcsolataim, hiszen én bűnügyi területen dolgoz­tam, nem nemzetbiztonsági és más operatív területen, amit kihasználhattam volna. Az In-Kal nevet szép lassan vezettük be a piacra. Egyre inkább úgy veszem észre, hogy mára túlnőtt a nevünk. Ha kimegyek száz embert megkérdezni az utcára, hogy mondjon egy biztonsági céget, 90 az In-Kal-t mondja. Tíz év alatt becsülettel erő­södtünk meg, mindig igye­keztem távol maradni a poli­tikától, ugyan nem tagadom azt, hogy balos vagyok, de ez a munkában soha sem je­lent meg. Ugyanúgy biztosí­tottunk MDF-kampányt, SZDSZ-kampánynyitót, MIÉP-kongresszust, MSZP- rendezvényeket, de a Fidesz első kongresszusát is az In- Kal biztosította. Bagi László hírek Hegedűs D. Géza eljegyezte magát : li A héten ülte 50. születésnapját Hegedűs D. Géza, J akinek a házi köszöntőn el kellett ismernie, sze­rencsés ember. Első nekifutásra, 18 esztendősen • felvették a Színművészeti Főiskolára, s már akkor kinézte magának Várkonyi Zoltán. Hegedűs 28 éve hűséges is a Vígszínházhoz, ám 1980-tól még- egyszer járta a főiskolát a rendezői diplomáért. Ma beszédre és színészmesterségre okítja a jövő színművészeit. Pedig jeles bizonyítvánnyal szép­reményű építőipari technikusnak indult. Kovács Bence rommániája ■ Kovács Bence rendező, forgatókönyvíró és stábja a héten befejező helyszínére, Székelyudvarhelyre ért a Ceausescu életéről szóló film felvételeivel. A for­gatócsoport Nagyváradtól Bukarestig hetek óta más és más helyszínen dolgozott. A film a 14 éve halott diktátor és családjának 25 éves „áldásos” te­vékenységét idézi fel tragikomikus formában. „Egy szocreál vígjátéknak nevezném, akár az NDK-s Go Trabi Go-t, vagy a Bacsó-féle Tanút - mondja. - Ré­gi mániám, hogy egy olyan vígjátékot készítsek a , korról, amin az emberek ma már nevetni tudnak.” Rudolf Péter, az alázatba szoruló ■ Rudolf Péter egyik szeme sír a másik nevet. Nevet, mert az Új Színház művészed vezetője lett, és sír, ugyanezért... Mint régi színész-rendező azt tartja, hogy aki átkalan'dozik a „főnöki” oldalra, az na­gyon alázatos színész lesz. Külön fájdalma, hogy imádott csapatát, a Vasast, melynek ifiválogatott tagja is volt egykor, visszaminősítették a BLSZ-be. Ecseteli, a többletmunka feledteti vele a traumát. Jordán: maradnak a vacsorák ■ Jordán Tamástól friss igazgatóként Magács László, az „öreg Nemzeti” rendezője vette át a stafétabotot a Merlin Színház élén. A teátrista hű marad a va- csorás kabarékhoz, annál is inkább, mert Jordán Tamással még együtt találták ki. A vacsorás előadás pedig amúgyis klappol neki: „A főiskolai évek alatt minden évben kimentem Amerikába, ahol pincér­kedéssel igyekeztem pénzt keresni” - idézi. Szeret­ne nemzetközivé tenni minél több előadást, me­lyek az angol mellett újabban orosz, francia, német ■ és cseh nyelven is megszólalnak. Somogyi Apróhirdetések INGATLAN SKODA Favorit 90-es, fehér, 1,5 év műszakival nagyon jó állapotban eladó. 30/254-5380. *99968* KAPOSVÁR, Honvéd u.-i 1,5 szobás, főzőfül­kés 36 m2-es, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,3. M Ft. lel.: 82/423-115. *100360* IDÓaEK otthonába lakószobák eladók So­mogy Megyébe. 85/337-146,85/337-360. *100480’ KAPOSVÁR, Arany J. u-ban 2,5 szobás, 66 m2- es, II. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó. Iá: 12 M Ft. 06-30/969-6480. •101069* S0M0GVJÁD0N kétgenerációs ház 1760 m2-es telken melléképületekkel eladó. 82/489-266. •101219* BALAT0NB0GLÁR0N telek eladó 30/417- 7473. *101386* KAPOSVÁRON a Somssich P. u.-ban 3 szobás tégla-gázos lakás eladó. 30/9941-543. *101405* BOGLÁR központjában 30 m!-es üzlet eladó. Tel.: 06-30/262-1018. •101431* KAP0SFÖN Fő u. mellett 80 m2-es családi ház eladó, lár: 4,2 M Ft. 30/9363-187. *101548* FELSÖM0CS0LÁD Malom u-ban 2 szobás csa­ládi ház eladó, lár: 1,2 M Ft 06-30/9363- 187. •101551* SZENNA 3 szobás, komfortos családi ház sür­gősen eladó. 82/527-460, Forró Józsefné. •101583* LÉVA közben 55 m2-es felújított 2,5 szobás la­kás eladó. Ár: 8,2 M Ft. 30/993-5841. •101624* KAPOSVÁR, Zselic kertvárosban 470 n-öl tera­szos kiépítésű zártkert sürgősen eladó. Víz, villany van. Ár: 1,5 M Ft. 20/531-0074. •101626* B NAGYBERKIBEN családi ház eladó. 82/579-052 •101647* B ITALPULT, ételmelegítő, furnér székek el­adó. 85/351-838,17 óra után. •101667* KAPOSVÁRON kedvező fekvésű, 2. emeleti, 1,5 szobás panellakás műanyag nyílászárók­kal eladó. Tel.: 30/215-4456, 82/429-329, 16 után. Ár: 5,3 M Ft. •101684* S MARCALIBA régi típusú családi ház el­adó. 85/314-539. "101686* FONYÓD, Ifjúság u. 1/a. alatt 2 szobás, 60 m!-es III. em-i erkélyes lakás, garázzsal eladó. Ár: 10,5 M Ft. 70/514-1712. *101699* KAPOSVÁR, Sétáló u-ban 55 m2 egyedi, klímás lakás eladó. Ár:10,8 M Ft. 20/373-0600. •101765* KAPOSVÁR, Tavasz u-ban 1,5 szoba, fürdő, ét­kező, gázfűtéses családi ház garázzsal, kis ud­varral, igényesen felújítva eladó. 30/437- 8366, 30/580-0048. •101860* AUDI A4 1.9TDI ‘98-as extrákkal kifogástalan műszaki állapotban eladó 30/9507-280. •101860* 12 * * * 16 * * BALATONLELLÉN 1424 m2-es építési telek el­adó. Víz, villany van. 06-30/9937-532. *101871* E TISZTVISELŐTELEP legszebb utcájában 110 m2-es polgári családi ház, 626 m2 gyö­nyörű kerttel eladó. 30/993-6954. *101884* KAPOSVÁRON a Németh István fasorban 72 m2-es lakás sürgősen eladó. 30/974-1668. *101888* KAPOSVÁRON a Rómahegyi utcában családi ház eladó. Tel.: 06-30/384-4313. *101914* B HETES 3 szoba összkomfortos, nappalis, garázsos, pincés ház eladó. 82/485-798. *101936* LENGYELTÓTIHOZ közel Pusztaszentgyörgyön jelenleg élelmiszerboltként működő más célra is alkalmas ingatlan eladó. Sürgős! 20/354- 8108. *101966* S BALATONFÖLDVÁRON a Köröhegyi úton családi ház. 300 n-öl telek, 150 m2 épület. Tel.: 70/242-0330. *101970* KAPOSVÁR, Bocskai u-ban 2 szobás családi ház eladó. 06-20/9939-660. *101975* KAP0SFÜREDEN telek eladó. 30/562-1112. •101992* KAP0SFÜREDEN telket vásárolnék 70/264- 1886 *102010* KAPOSVÁRON a Pécsi u.-ban 2 szoba, össz­komfortos családi ház, gáz-központi fűtéssel, gazdasági épülettel és 200 n-öl kerttel eladó. 30/652-9318. *102013* KAP0SÚJLAK0N családi ház eladó. 82/713- 739 *102016* BUDAI 1,5 szobás tégla, felújított, egyedi gá­zos fszt-i lakás eladó. 30/391-6602. *102060* KAPOSVÁRON a teraszházban, 2+1 félszobás, étkezős, teraszos, 62 m2-es, tégla, cirkógázos lakás eladó. 30/237-6613. •102090* KAPOSVÁRON a Bajcsy-Zs. u. 48.sz. alatti, 2. emeleti, 64 m2-es lakás eladó. Tel.: 30/481- 9110. Irányár: 12 M Ft. •102165* JÁRMŰ RENAULT Clio Elle 1,2 benzines 5 ajtós, 93-as extrákkal eladó. 30/9941-543. •101406* SUZUKI SWIFT 1.3 GLX, '94 novemberi, tulajdonostól, jó álla­potban hitelre is eladó Kaposváron. Ár: 840 E Ft. 70/249-4334. •101700* FIAT Punto 55S ‘96-os, 5 ajtós, friss műszaki­val eladó. 30/300-3659. •101744* YAMAHA NE0S 50 cm3 99’-es, metálkék, kitű­nő állapotban eladó. 30/981-6288. •101757* OPEL Corsa Sport és Lancia Kappa eladó. 30/240-2381. *101764* 9 ALEK0 eladó. Ár: 260 E Ft. 82/310-424. *101831* VW SHARAN 1.9 PD TDI Trendline 2001-es 1.2 M Ft értékű extrával, kifogástalan esztétikai és műszaki állapotban Kaposváron eladó. 30/9507-280. *101860* PEUGEOT 307 1.6-os, 2001. júl. sok extrával eladó. 20/3474-349. Irányár: 3,2 M Ft. *101865* PEUGEOT 307 1.6-os, 2001. júl. sok extrával eladó. 20/3474-349. Irányár: 3,2 M Ft. *101865* ÁLLÁST KÍNÁL BALAT0NPARTI pékség felvételre keres éves foglalkoztatásra önállóan dolgozni tudó pék szakmunkást kiemelt bérezéssel. Lakás meg­oldható. Tel.: 85/376-713. •101421* UNGARISCHE Firma sucht sekreterin mit guten deutschkenntnissen für büro ab juni. in. Balatonlelle. Tel.: 85/354-573. •101426* PIZZA futárt felveszek. 30/307-2399. *101445* BUDAPESTI központú Rt. munkatársakat keres Marcali és Nagyatád térségébe. Feltétel mini­mum érettségi, humán beállítotság. Önéletraj­zokat a kiadóba “101538”-as számra kérjük. *101538* MÁSODÁLLÁS lehetőség, szellemi munka érettségizetteknek. Feltétel jogosítvány, gép­kocsi. 06-20/570-0517. •101585* ÜZLETKÖTŐKET keresünk. 20/579-6763. •101586* HIRDETÉSSZERVEZŐT keresek Balatonmáriáról és környékéről jutalékért. 30/2737-699. *101596* SEGÉDMUNKÁST keresek minimum “B” jogo­sítvánnyal. 82/458-020, 06-20/366-7896. *101601* KŐMŰVEST, segédmunkást felveszek, (gépi vakolás) Tel.: 06-30/543-5656. •101608* BALATONLELLEI luxus apartmanházba kere­sünk recepcióst angol és német nyelvtudás­sal. 82/410-715. H-P: 9-17 óráig. •101707* BUDAPESTI nagyvállalat új értékesítési rend­szerébe munkatársakat, csoportvezetőket ke­res ingyenes átképzéssel. 30/9560-693. •101729* MAGYARORSZÁGON élő külföldi házaspár (3 gyerekkel) keres olyan 40-50 év körüli házas­párt, akik a budapesti ház vezetését ellátnák. Nyelvismeret nem szükséges. Jelentkezni le­het fényképpel és önéletrajzzal levélben. Jonkovich Ilonka, 1143 Budapest, Ilka u. 47. 30/922-0814. FOGTECHNIKUST felveszünk kaposvári munka­helyre. 30/237-0412. •101823* ASZTALOST kaposvári munkahelyre felveszek. 20/917-8169. *101863* VIDÉKI kisvendéglő fiatal szakáscsot keres. Szállás megoldható, azonnali kezdéssel. 20/471-2180. *101867* KFT felvételre keres azonnali kezdéssel buszgyártásban tapasztalattal rendel­kező szakmunkásokat. 06-30/217- 3498. *101916* BALATONLELLEI étterembe keresünk konyha­főnököt, szakácsot. 06-30/9947-900. •101934* BALATONLELLÉN aViktória panzió és étterem kézilányokat keres szezonális munkára. 70/314-2204. •101948* 9 JUHÁSZT keresek. 82/719-695. •101972* ZAMÁRDI pizzériába felszolgálókat keresek. 30/3400-034. *102001* KAPOSVÁRI Kft CNC maróst keres. Lehet kezdő is. Tel.: 06-20/458-6094. •102031* TÁRGYALÓKÉPES fiatalembert keresünk vevő­látogató, üzletkötő, kapcsolattartó munka­körbe. Sütőipari vagy cukrászipari ismeret előnyös. Saját autó és telefon szükséges. 0BERT Kft Kaposvár, Iparos u. 15. 30/901- 7120. *102065* VÁLLALKOZNA, de még nem döntött? Vállalko­zó és a tevékenysége bővítésének gondolata foglalkoztatja? A megoldást a Generali- Providencia Biztosító Rt. kínálja oktatással, garantált jövedelemmel. Érdeklődjön a 82/529-640 és a 82/529-644 telefonszá­mon. *102102* PÉNZÜGYI szociális területre keres országos működésű rt. munkatársakat. Előny, de nem feltétel számviteli, munkaügyi ismeret, mobili­tás. Tel.: 06-20-9367-886; 82/376-072. •102195* OKTATÁS INTENZÍV gépíró tanfolyamok. 20/370-2087. *100346* KIADÓ KAPOSVÁR Füredi úton (Csőri üvegesnél) 85 m! üzlet parkolókkal kiadó. 30/9362-358. *100606* BALAT0NB0GLÁR0N üzlet eladó v.'kiadó, la­kással. 06-70/208-3705. •101382* H0RVÁTH0RSZÁGBAN, Trogirban, igényesen felszerelt lakókocsik, közvetlenül a tengerpar­ton kiadók. 30/946-3787. *101726* KAPOSVÁRON a Pécsi u.9. sz. alatt 2 db 60 nm-es helyiség 750 Ft/m2,220 nm-es alagso­ri pince 500 Ft/m2 kiadó. 30/378-0321. •101980* BALATONSZEMESEN igényesen berendezett apartman 2 személy részére kiadó. 82/310- 429, 30/9475-575. *102070* SZOLGÁLTATÁS EMELŐKOSARAS AUTÓK bérelhetők 13-tól 20 m-ig. 30/9297-287. *99609* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-65 % engedmény. Hevederzár. 82/320- 880. *100982* CSERÉPKÁLYHÁK átrakását, új cserépkályhák építését rövid (határidővel vállalom. Domoszlai. Tel.: 82/715-305. *101212* BANKI HITELEK szabad felhasználású, terhelt ingatlanra is, bár­mire fordítható, akció 9,95%. Lakásvásárlásra- építésre, korszerűsítésre, stb. Eladó ingatlanok. Hiteltanácsadó Bt. 06-20/445-3345. •101576* PARKETT szerviz és VHS-t CD-re. 82/420-028 •101594* MÁSODSZOR KAPOSVÁRON a szegedi jósnő, május 7-14-ig. Kaposvár, Körtönyebükk 51., 20/315-1023. •101801* REDŐNY, rexi, szúnyogháló, h.zár, 30-60% eng., kamatmentes hitel. 82/429-537. *102018* MEGLÉVŐ jelzáloghitelek kiváltása 3%-os álla­milag támogatott hitelre. 70/2932-889. *102041* HITELÜGYINTÉZÉS minimálbérrel, akár terhelt ingatlanra is. 06-70/524-9641. •102043* VEGYES HAJGYÓGYÁSZAT Mikrókamerás analízis zsíros, korpás, kopa­szodó, roncsolt haj és fejbőr kezelése. Budai Kincső. 82/411-940. *93316* HUSQVARNA AKCIÓ! Fűkaszák, bozótvágók, sövényvágók tavaszi vására - hitellehetőség - agrártámogatás. Husqvarna Szaküzlet Kaposvár, Fő u. 70. Tel ./fax: 82/310-613. Ny: H-P: 8-16.30. •100554* LAMBÉRIA PARKETTA! tölgy, bükk, hagyományos parketta 1998/m2, osztrák lambéria 1198/m2, osztrák hajópadló 1598/m2, akác mintás kerítéselem 1 méteres 179/db. 20/9475-970. •101358* SÓDER 3800 Ft/m3 kiszállítva. 82/412-942. *101461* ÜLŐPÁRNA SZETT 6 db-os 900 Ft-ért. PRAKTIKUM UDVAR. Ka­posvár, Kanizsai u. 25. *101517* ESKÜVŐRE, BALLAGÁSRA teasüteményre rendelést felveszünk. 30/913- 1386. •101618* E KORREKT ingatlan ügynököt keresek. 06- 20/996-2322. *101619* a HORGÁSZBOLT árukészlete eladó. 85/345-186. *101620* B 3 kocsmába zenegépet keresek. 30/513-6243. •101697* ELADÓ 30 billenős Ifa féltégla 7000 Ft/lfa áron. Ugyanitt 500 db 350 éves gránátalma motivumos agyagcserép eladó. Tel.: 20/331- 7879, este. •102025* TAPÉTAVÁSÁR Import tapéták: 680-780-980 ft/tek. Tapéta és Háztartási Bolt Kaposvár, Honvéd u. 19. *102067* FENYŐ ÁGYAK emeletes, hosszabbítható, akciós áron. Flexa Fe­nyőbútor Kaposvár, Rákóczi tér 1.82/314-420. •102071* EGO SPORT, G.GECCO SAGUAR0 pólók, sortok nagy választékban. Kaposvár, Honvéd u. Patkó Üzletház. *102096* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁR Somssich u-ban, 1 szobás nagy­méretű, elegánsan berendezett lakás igényes­nek kiadó. Tel.: 30/227-1780. *101530* KAPOSVÁRON üres minigarzon albérletbe ki­adó. Havi 20 E Ft+rezsi. 20/517-3690. *101540* KAPOSVÁR belvárosában kompletten felsze­relt, többszobás lakás kiadó 82/410-715. •101708* KAPOSVÁRON a Léva közben I. emeleten 1 szobás lakás hosszú távra kiadó. 20/973- 8706. •101890* KAPOSVÁRON Búzavirág u-ban 2 szobás lakás kiadó. 30/368-8093. •101892* KAPOSVÁRON a Füredi csomópontnál 2 szo­bás, telefonos, üres lakás kiadó. 30/243- 7216, délután. •101960* KAPOSVÁRON Arany J. u-ban 2 szoba, étkezős, tégla, távfűtéses, szépen berendezett lakás igényesnek, hosszú távra kiadó. 20/9390- 961. *102108* MEZŐGAZDASÁG ERDŐT veszek készpénzért. 20/474-8112. *100256*

Next

/
Oldalképek
Tartalom