Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-04 / 79. szám
2003. Április 4., Péntek 15. OLDAL HIRDETÉS A család nevében hálás szívvel köszönöm minden volt munkatársának, jóbarátnak, ismerősnek, akik szeretett férjem, BERKES JÓZSEF búcsúztatásán részvétükkel, virágaikkal gyászunkban osztoztak. Köszönet a Kaposvári Kórház Belosztály és Fertőző osztály orvosainak és nővéreinek. Külön Szinku Zsolt doktor úrnak, aki 8 éven át lelkiismeretesen szakorvosi ellátásban részesítette, valamint dr. Tóth Mária háziorvosnőnek és Sülé Csaba főorvos ümak is, akikhez a bajban mindig bizalommal fordulhattunk. Külön köszönöm Kovács Zoltán doktor úrnak, Éva és Ica nővéreknek, hogy utolsó perceiben mellette voltak és mindent, ami emberileg lehetséges, elkövettek az életben tartásáért. Bánatos felesége Mély fájdalommal tudatjuk, hogy t HARNOS ELEK volt malomipari dolgozó, Kaposvár, Gr. Apponyi A. köz 9. sz. alatti lakos életének 82. évében elhunyt Hamvasztás utáni búcsúztatása április 7-én, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét a Hematológiai Osztály orvosainak és ápolóinak áldozatkész munkájukért és mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Megtört szívvel tudatjuk, hogy DÁVID SÁNDOR B.V. nyugdíjas Kaposvár, Tisza utcai (volt eddei) lakos elhunyt. Temetése április 8-án, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Megtört szívű leánya, veje, unokái t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, TOMPA JÁNOS mosdósi lakos 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése április 5- én, szombaton, a 10.30 órai gyászmisét követően lesz a mosdósi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VIDAISTVANNE volt nagybajomi, majd böhönyei lakos életének 80. évében elhunyt. Temetése április 4-én, 10 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy INHOFF GYÖRGY batéi lakos életének 72. évében elhunyt. Temetése április 4-én, a 13 órai gyászmise után lesz a batéi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Szomorúan tudatjuk, hogy SZŰCSJÓZSEFNÉ Salamon Erzsébet kaposvári lakos eltávozott közülünk. Végakarata szerint teljes csendben örök nyugovóra helyeztük férje mellé, a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei INGATLAN KAPOSVÁR, Honvéd u.-i 1,5 szobás, 36 m2-es, 3. em. lakás eladó. Irányár: 5,75 M Ft. Tel.: 18 órától 82/423-115. *92683* KAPOSVÁR, ÉNy-i részén 4 szobás kertes családi ház 25 M Ft-ért eladó. 20/482-3642. *98079* KAPOSVÁRON lakás megoldást keresek 5,8 - 6 M Ft-ig. Tel.: 19 órától 82/423-115. •98166* KAPOSFŰREDEN 137 m2-es, 7 éves, családi ház, 2 fürdőszobával, garázzsal eladó. Ár 18,9 M Ft. Tel.: 06-30/9945-677. •98228* KAPOSVÁR belvárosában a Somogy Pavilonsoron, 78 m2-es, igényes, amerikai konyhás lakás eladó. Tel.: 20/376-9336. Irányár: 11,2 M Ft. •98273* MAGYAREGRESEN 2,5 szobás családi ház eladó, összközművel rendelkezik. 70/314- 1729. *98646* 8 KAPOSVÁRON 43 m!-es tégla-gázos, fszt1 felújított lakás eladó. 82/412-191, 06- 20/946-9095. •98653* KAPOSVÁRON vagy Kaposfüreden építési telket keresek. 30/9395-726. •98722* KAPOSVÁR, Szent István u-ban 1100 m2 telken 2 szoba, összkomfortos családi ház, garázzsal eladó. 06-30/557-2360. •98743* S KAPOSVÁRON garzonlakás eladó. 30/305-8375. •98821* BALATONLELLÉN 250 m2-es, 3 apartamm és 9 manzárdszobás panizónak is alkalmas nyaraló áron alul, sürgősen eladó. Irányár: 23 M FL 30/431-1548. *9884 BALATONSZENTGYÖRGYÖN 1134 m2 beépítetlen lakótelek, újonnan parcellázott területen eladó. Érdeklődni: 06- 1/219-4423. *98843* BALATONBERÉNYBEN 1591 m2, parti nádassal határos üdülőtelek eladó. Érdeklődni. 06-1/219-4423. *98844* 8 ZALAKAR0S, Park u. 26-ban, a fürdő közelében nyaraló eladó. Irányár: 16 M Ft. 06- 20/329-2049. •98884* FONYÓDON vízparti területen, 18 m2-es (közi., tusoló, WC, szoba) tégla társasnyaraló lakrészek, ugyanitt 37, ill. 57 m!-es egyszintes tégla bungalók, önálló területtel eladók. Ár 3,4 M Ft/db, egymás mellett több is vehető. Bungalók 8,9 M Ft. Ing.lroda 72/479-661, 70/212- 5683. •98932* KAPOSFŰREDEN 2 (iker) építési telek eladó. Tel.: 20/9384-206. FONYÓDON, vízparti területen, ez év áprilisi befejezéssel, téliesített társasnyaraló lakrészek (1-2 szobásak) eladók. Ár 300000 Ft/m2. Építési terv telefonon történő időpontegyeztetéssel, irodánkban megtekinthető! Ing.lroda 72/479-661, 70/212-5683. •98938* KAPOSVÁR belvárosában 1,5 szobás összkomfortos, egyedi fűtéses, jó állapotú lakást vennék 10 M Ft-ig. Ajánlatokat a 06-20/9127- 100 számra kérek. *98949* ÖSSZEKÖLTÖZŐK figyelem! Kaposvár, Tüskevári városrészében 2 generációs családi ház (2 db) egy telken eladó, mely alkalmas a közös együttélésre, de nem kell egymást lakáson belül kerülgetni. 06-30/555-6234, 82/412- 782,06-30/421-8708. *99009* SIM0NT0RNYÁN szép nagy lakás eladó. 3,8 MFt. 06-30/425-9001. •99020* 8 BALATONLELLÉN Tettye társasüdülőben, 100 m-re a Balaton parttól, I. em-i 32 m2-es, összkomfortos lakrész eladó. Érdeklődni naponta 18-21 óra között Buzsáki Jánosnál Balatonlelle, Rákóczi u. 54., 85/354-210. •99027* KAP0SMÉRÖBEN 4 szobás családi ház eladó, lár.: 13 M Ft. 30/540-1381,30/9135-570. *99061* BALATONBOGLÁRON melegkonyhás söröző eladó, esetleg kiadó. Tel.: 06-30/852-0762. •99069* ELADÓ, BÉRBEADÓ Siófokon, 8000 m2-es telken 3000 m2 csarnok, Balatonföldvár-Kőröshegyen 6 ha-os telken 6500 m!-es csarnok (volt téglagyár) Bala- tonszentgyörgyön 10 ha-os kivett völgy (volt téglagyár). Tel.: 52/413-307. •99070* BALATONLELLE üdülőközpontjában 9 lakásos társasházban 35-40 m2-es klímatizált lakások eladók. Tel.: 06-30/204-6989. *99074* 8 KAPOSVÁRON a Szondi utcában igényesen felújított (járólap, laminált parketta, beépített konyha, csempézett, beépített fürdőszoba, WC stb.) 70 m2-es, 3 szobás, erkélyes, déli fekvésű, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 8,8 M Ft. 06-30/924-2133. •99091* 8 ZÁKÁNYBAN 3 szobás, nappalis, fürdőszobás, központifűtéses családi ház garázs- zsal, pincével, melléképülettel, csendes, nyugodt, gyönyörű környezetben eladó. 30/365- 3083,30/292-3439. *99094* ZSEUC-KERTVÁROS telek eladó. 82/422-999. •99121* IGALON 800 négyzetméteres telek 15 négyzetméteres faházzal eladó. Víz, villany van Ár: 2,2 M Ft Tel: 16 óra után 20/3416-255. •99128* KAPOSVÁRON Ivánfahegyen 500 n-öl szőlő téglaépülettel eladó. Tel.: 82/415-383. *99156* 8 KAPOSVÁRON a Léva közben, 2. emeleti, 55 m2-es, szépen felújított lakás eladó. Ár: 8,25 M Ft. 06-30/9935-841. *99206' MARCALIBAN 2 szobás családi ház eladó. Telefon: 85/310-488. *99216* MARCALIBAN 2 szobás lakás eladó. Telefon: 30/268-6908,85/314-138. •99217* KISBÁRAPÁTIBAN 2 szoba konyhás fürdőszobás ház melléképületekkel eladó. Tel.: 06- 30/28-28-969. Irányár: 2,5 M Ft •99233* KAPOSÚJLAK, Petőfi u-ban 5 szobás családi ház, különálló komfortos lakással eladó. 70/211-1421. *99243* KAPOSVÁR belvárosában bejáratott 43 m2-es üzlet tevékenységi körrel, vagy anélkül eladó. Tel:: 06-30/247-7580. •99286* KAPOSVÁR, Honvéd u-ban 3 szobás, 80 m2-es, 4. em-i lakás felújított házban eladó. 06- 30/230-6437. •99301* IPARTERÖLET10000 m2 eladó. 70/215-0316. *99313* __________JÁRMŰ__________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. SZÉLVÉDŐ-AUTÓÜVEG autóbuszüveg javítás, forgalmazás, beszerelés. Raktárról, azonnal. Geiger és Társai Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 2. Tel.: 82/423-171. *95941* S DACIÁT vennék 06-30/319-6963. Használtautó-vásár Látogassa meg a régió legnagyobb autóvásárát! április 6-án, (vasárnap) 8-12.30-ig! Autó-Kanizsa Kft Nagykanizsa, Balatoni út 33. Telefon: 93/537-000 OPELAscona 1.6 B, 86-os eladó. 82/314-023 *99068* SEAT Toledo 1992-es, 126000 km-rel 820000 Ft-ért eladó. 20/537-0764. *99178* KIA Besta dízel, körablakos, 6 éves, 2004. XII- ig műszakival, pótüléssel kitűnő állapotban eladó. 82/417-154. *99268* 8 UAZ platós eladó. 82/712-326, este. *99284* .ÁLLÁST KÍNÁL 8 CSIRKEBOLTBA eladót felveszek. Kaposvár, Tallián Gy. u. 15. (Kórházzal szemben, sárga ház alatt). •98560* BOGLÁRRA németül beszélő gondnoknőt keresek hosszú távra. 20/9927-127. •98712* HUBERTUS Bt. éves állásra keres munkatársakat május 1-jei belépéssel balatonfenyvesi vengdélátó egységébe (panzió-étterem) recepcióst - német nyelvtudás, középfokú képesítés; szakács-felszolgáló. Érdeklődni: Balatonfenyves, Hubertus Park, Bedő Bernadett. Tel.: 06-30-2377-325. Ingatlan üzemeltetéssel és karbantartással foglalkozó kaposvári telephelyű vállalat az alábbi szakmunkásokat keresi változó munkahelyre, azonnali belépéssel 2 fő villanyszerelő, 2 fő vízvezetékszerelő, 2 fő festő, 1 fő lakatos, 1 fő bádogos Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: 06-30-3110-729 MTZ 52-es traktor eladó 1 db SPG 4 soros kukorica vetőgép és 3 db nehéz fogas. Érdeklődni: 85/331-209, 20/221-6720 telefonon egész nap. KAROSSZÉRIAELEMEK hűtők, lámpák, tükrök 10% kedvezménnyel! Kapos-Jet Bt. Kaposvár, Honvéd u. 35. 82/510-326. *98982* FIAT Punto 55 S 5 ajtós, ‘97. decemberi eladó. Tel.: 06-70/334-6941. •98989* HAT Tipo '93 magyarországi értékesítésű 1.4 benzines eladó. Tel.: 06-30-267-0424. *98993* KŐMŰVESEKET felveszek. 06-30/806-8933. •98848* BALATONMÁRIAI étterembe szakácsot, kézilányt és felszolgálót felveszek. Tel.: 06- 30/2814-474,85/410-027. *98948* ÉPÍTŐIPAR szobafestőket keres. 82/510-653. *99029* ÁCS, állványozót felveszünk Kaposvár és környékéről. 60/493-202,17 óra után. *99096* Balatonberényi panziónkba gondnok házaspárt keresünk bentlakással. Tel.; 06-30/9697-645 HÉVÍZI étterem szakácsot, főzni tudó kézilányt felvesz. 06-30/271-0200. •99132* KŐMŰVEST és segédmunkást felveszek Balatonlellére. Tel.: 30/552-6660.- *99185* HOTEL Lelle keres német nyelvtudással gyermek animátort. Tel.: 85/351-422. *99186* KŐMŰVESEKET, segédmunkásokat felveszek. Tel.: 06-30/560-0991. •99187* HYUNDAI Márkakereskedés gyakorlattal rendelkező autószerelőt azonnal felvesz. Kaposvár, Raktár u. 21. •99192* ÉPÍTŐIPARI Bt. kaposvári munkahelyre felvesz építésvezetőnek 1 fő építésztechnikust és 1 fő kűmövest brigádvezetőnek kiemelt fizetéssel. 06-30/4747-730. *99200* DÉL-SOMOGYBAN működő Westerheide Kft Patosfa és Lad területére keres gyakorlattal rendelkező 30-40 év körüli, lehetőleg családos, megbízható dolgozót vadőri teendők ellátására. Reális kereseti lehetőség, szolgáld lakás, szolgálati gépjármű megoldott. 06- 30/9220-814. •99211* A WESTERHEIDE Kft, amely mezőgazdasággal foglalkozó gazdasági társaság keres gyakorlattal rendelkező, megbízható, családos fiatalembert traktoros munkák elvégzésére. Versenyképes kereseti lehetőség, a szolgálati lakás igénybevétele a munkábalépés feltétele. 06-30/9220-814. *99211* PULTOS HÖLGYET keresünk a New York kávézóba. Intelligens mutatós hölgy jelentkezzen 10 órától 06-20/ 99-53-532 telefonon. *99224* UDVARI munkára keresünk munkavállalót. Ferencvárosi Táborok Balatonlelle, Erdősor u. 3, 06-20/416-3771. •99265* HETI 1-2 napos kerti munkára keresünk kaposvári személyt Kaposfüredi u. 243., vagy a 82/413-018-as telefonon 18 óra után. •99274* ÁLLÁSLEHETŐSÉG érettségivel rendelkezőknek. 20/9192-126. *99275* VAGYONBIZTOSÍTÁSBAN jártas üzletkötőt keresek Somogy megyéből. 82/526-037. •99278* A MÉRY-PÉKSÉG Kft balatonlellei látványpékségébe önállóan dolgozni tudó, gyakorlattal rendelkező péket keres egész éves állásra. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Gelencsér Lászlóné 06-20/494-3821. *99292* A SOMOGY Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet felvételre keres (speciális szolgálati feladatra) hivatásos állományba 1 fö férfi biztonsági felügyelőt (min. szakmunkás bizonyítvány, 35 éves felső korhatár, letöltött katonaidő), illetve közalkalmazotti állományba határozott időre 1 fő ápolót (érettségi és a szakmai képesítést igazoló bizonyítvány). Bérezés a Hszt. illetve a Kjt. szerint. Jelentkezni: 06-82/529- 740-es telefonon a személyzetisnél lehet. *99294* KÜLKERESKEDELMI cég keres angol nyelvtudással kreatív munkára, kaposvári munkahelyre fiatal hölgyet. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet: 7401 Kaposvár, Pf: 104. KÜLFÖLDI munkalehetőség mindenkinek. 06- 70/244-3948,11-16 h-ig. *99310* BELVÁROSI panzióba szobaasszonyt 40 éves korig, fagylaltozóba fiatal pultost felveszek. Érdeklődni: Kaposvár, Széchenyi tér 6., de. 9- 11 óráig. *99321* ________OKTATÁS________ AN GOL- német tanfolyamok vizsgafelkészítők minden szinten Balatonboglár. 85/350-233. •98570* A ZALA Megyei Művelődési, Képzési Központ és Szakiskola (8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 7-11.) másoddiplomát adó képzései: Közoktatási vezető, EU szakértő. Tel: 92/314- 580, 550-137. ANGOL KEZDŐ A LITE-BAN! Kezdő angol indul a LITE Nyelviskolában április 8-án. Már most foglald le a helyedet. Kaposvár, Zárda u. 21.82/415-920. OKÉVnysz: 03-0022-02. Könnyen, gyorsan, eredményesen: LITE. •98869* SZÁMÍTÁSTECHNIKAI tanfolyamok: ECDL vizsgára felkészítő; ECDL Start vizsgára felkészítő; Számítástechnikai alapismeretek; valamint Gépírás. Érdeklődni: SZÜV Székház, Kaposvár, Rákóczi tér 9-11. Tel.: 82/500-380. Okt-At Bt. www.okt-at.hu (Nysz.: 03-0068-02). •98994* A FONYÓDI Híradásipari és Kereskedelmi Szakközépiskola 521. sz. Szakmunkáképző Intézet felvételt hirdet a 2003/2004. tanévre 11. évfolyamon villanyszerelő, ács és karosz- széria lakatos szakmákra. A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük: 8640 Fonyód, Béke u. 1. *99060* ___________KIADÓ___________ KA POSVÁRON 300 m2 üzlethelyiség megosztási lehetőséggel, v. egyben kiadó. 82/526- 149,30/9618-308. *97896* 71-ES főúton büfé kiadó vagy örök bérleti joga átadó. Tel.: 06-20/573-5315. *98191* SIÓFOKON 1695 m2 beépített területű ingatlan igény szerint egyben, vagy megosztva hosszú távra kiadó. 990 Ft/m2/hó. Tel.: 06- 30/9827-180. •98259* BALATONLELLÉN, forgalmas helyen üzlethelyiség kiadó. 30/9296-912. •98602* BALATONMÁRIÁN 25 m2-es fodrász üzlet lakrésszel bármilyen célra kiadó. Tel.: 85/313- 651. •98746* GARZON kiadó Kaposvár, Zárda közben május 1-től. Tel.: 06-20-9249-915. *99063* Siófoki Interfruct Áruház mellett újonnan épülő földszinti üzletházban 2002. 12. 01-től 200-400 m2 üzlethelyiségek bérbeadók. Már bérlők: Diego, Bútorüzletház, Fürdőszoba-csempe. Tel.: 06- 52/413-307. *99067* KAPOSVÁR, Fő u. 20. szám alatt 3 helyiségből álló, 50 m2-es iroda kiadó. Alkalmas orvosi rendelőnek, cégvezetés vagy ügyvédi munkahely számára is. 82/512-241,30/573-043. *99179* GUMI AKCIÓ! Új autógumi értékesítés, szerelés és szakszerű javítás. Kaposfüred, Kaposfüredi út 35/a. 82/425-306. KIMERT PfiRFÜM! A Tesco Áruházból a Teleki u. 7. sz. alá (Árkád alatt) költöztünk. Április 1-jén megnyitottunk. Továbbra is várjuk vásárlóinkat! TETŐKLINIKA Kft I Tavalyi áron vállaljuk palatetős házak bontás nélküli felújítását, mintás bitumlemezes szigeteléssel. 20% tavaszi kedvezmény, 15 év garancia! www.tetoklinika.hu 06-20/9959-700,20/3345-425. SAVÁLLÓ ÉS ROZSDAMENTES kéménybélések, hőszigetelt kémények. LINAREX Kft. Kaposvár, Pécsi u. 9. T/F:82/424-993. •98701* H.A.C.C.P. rozsdamentes, saválló asztalok, csepegtetők, koriátok, konyhai eszközök gyártása egyedi méretben is 06-20/9255-352. Minőségi épületfa, osztrák lambéria, hajópadló, asztalosipari alapanyagok! Somogyi Erdőmester Kft. Kaposvár, Avanti kút mellett Tel.: 82/526-260 (60778). PALAMOSÁS-FESTÉS. 30/419-5890. *98858* VÍZKUTAK fúrása garanciával, teljeskörű kivitelezéssel, környezetbarát technológiával. 06- 30/9793-608, Gábor Sándor. *99071* KÚTFÚRÁST vállalok. 06-30/341-9386. •99073* REDŐNYJAVÍTÁS, gurtnicsere. 82/713-214. •99097* HIHETETLEN! csavar, flexkorong és bútorvasalat árak! (bruttó). Pl: hatlapfejü M 10x50 15 Ft, anya M 10 3,5 Ft, forgácslapcsavar 4x501,7 Ft, gipszkartoncsavar 3,5x351,3 Ft, kivetőpánt 76 Ft. Csavarbolt, Kaposvár Vásártéri u.17.82/412-890. 99102 SÖRSÁTOR-Rendezvénysátor bérelhető Tel.; 06-20-9711-215 400 M! IRODASZINT Kaposváron, a Cseri út 4.sz. alatt saját parkolóval és 130 m2-es különálló kereskedelmi egység rámpával + 300 m2 raktározásra alkalmas terület, saját parkolóval kiadó. A bérleti lehetőséget 5 év határozott időre, összeségében a legkedvezőbb ajánlatot tevő pályázó nyeri el. Érd.: KAP-SZER Bt. 06- 30/958-3180. *99191* S BALATONTÓL 200 m-re melegkonyhás egység eladó v. bérbeadó. 85/363-354, 20/2156-824 SZOLGALTATAS KÚTFÚRÁS-JAVÍTÁS garanciával. 30/9477-953. *92629* BENZIN -8 FT árkedvezménnyel a Kaposvár-toponárl benzinkúton! Gázolajra is érvényes! *96530* RUGÓ SZAKÜZLET Többszáz féle rugó, csavarok, zárak, vasala- tok, kovácsoltvas díszítőelemek, perforált lemezek. Kaposvár, Baross G. u. 25-27, a “KIEG"-gel szemben. *96875* CSERÉPKÁLYHA építés, átrakás, tisztítás. 30/266-3570, 82/520-008. *97559* FOGYÓKÚRA Hypoxitraininggel! Minden idők leghatásosabb, leglátványosabb terápiája. Infraszauna: méregtelenítés magas fokon. 06-30/468- 5143, Kaposvár, Fő u. 12. *97859* REDŐNY, RELUXA! napellenző, szalagfüggöny reális áron 30/859-8779,20/200-1153. •98282* ÁCS bádogos munkát vállalok. 82/705-142. •98304* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30- 65% engedmény. Hevederzár. 82/320-880. ZUHANYFÜLKE, kádfülke, térelválasztó egyedi méretben is. Ingyenes felmérés, beszerelés. 06-20/4544-552. •99166* TETŐCENTER Bt. palatetős házak felújítása, bitumenes szigeteléstől a zsindelytetőig. 06- •30/606-6733. *99167* KAPOSVÁRON ELŐSZÖR!! Országos hírű szegedi jósnő április 8-15-ig. Bejelentkezés: 06-20/315-1023. Ügyfélfogadás: 04. 08-tól. Zárda u, 21.1 em. 1. •99219* TÉGLA B-30-as, építkezésből megmaradt eladó 75 Ft/db. Balatonfűzfő. 30/9441-566. *99247* _________VEGYES_________ KESZTHELYI laposkö eladó. 30/384-2871. *97327* VÉGKIÁRUSÍTÁS Női, férfi cipők 50-70% kedvezménnyel. Olasz Cipők Boltja, Kaposvár, Noszlopy G. u. 2. •98184* MINDEN függöny és sötétítő 20% árengedménnyel kapható húsvétig a Méteráru és Függönyházban. Kaposvár, Kisfaludy U. 17. *98699* EURÓPA fái, bokraiból gyűjtött dísznövényeimről fajta és árjegyzékem elkészült. Kérje, díjmentesen elküldöm. 30/9692-467, 92/371- 345. •98808* KELEVÍZEN a 68-as út mellett dupla telken levő büfé, parkolóval eladó. Tel.: 06-30/320- 4108. *98845* FENYŐCSEMETÉK és földlabdás örökzöldek eladók. Surd, Kanizsai u. 61. Tel.: 20/385- 0740, 20/533-9602. *98907* BÁLÁSRUHA készlet válogatott, extra minőségű, kedvező áron eladó. 06-20/9975-568. *98934* EZÜST, luc 2 éves csemete eladó Böhönye, Petőfi u. 9. Tel.: 85/322-113. FESTMENYVASAR Siófok, Dél-balatoni Kulturális Központ Fő tér 2. 2003. április 7., hétfő 10-19, 8., kedd 8-17 óráig 50 kortárs művész (Szász, Szanthoffer, Puskás, Csikós, Mág, Bimbó, Herpai, Csömör, Kabul, Fürst, Várkonyi, Markó, Mizser, Szekeres, Bán, Jakubik, Méhész, Gregorik, Fehérvári, Buday, Budai, Szegvári, Orbán, Adilov, Lázár, Blinczinger, Garabuczy, Ludvig, Tiszavölgyi, Siska és mások) 250 db alkotása vásárolható meg, nagy kedvezménnyel, részletre is. RETUR-ART GALÉRIA - PÉCS 06-20/3264-100