Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám

2003. Március 25., Kedd KAPÓ S V Á R 5. OLDAL Kaposvári fuvolásgyőzelem Eszéki diákok a tanműhelyben . Eszékről érkeztek tapasztalatcserére a diákok az építőiparis fiatalokhoz fotó: kovács Az öt győztes gálahangverse­nyével fejeződött be a IV. or­szágos Jeney Zoltán ifjúsági fuvolaverseny. A többiek is elégedettek voltak: hetvenegy gyermek lépett föl, és a zsűri sok különdíjat adott a tehet­séges zenészeknek. S eldőlt: 2006 tavaszán újra Kaposvár­ra jönnek a fuvolisták.- Negyedszer rendeztük meg ezt a versenyt; méltó helyen és kö­rülmények között léptek föl a fia­talok - mondta Papp Tibor, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgató- helyettese. - Aki ide jött, látta, hogy sok a tehetséges, zenét ked­velő fiatal. Nagyné Soltra Mónikától, a fú­vóstanszak vezetőjétől megtud­tuk: az első korcsoport győztese Hole Anna, a budapesti Aelia Sabina zene- és művészeti iskola tanulója lett. A felkészítő tanára Herczegh Mária. A második cso­portban Csávás Viktória nyert (érdi városi zeneiskola, a tanára Csávásné Vida Orsolya). Szépen szerepeltek az idősebbek is. Thiessen Dana (budapesti Aelia Sabina zeneiskola) - a har­madik korcsoportban - az első helyen végzett. Ő is Herczeg Má­ria tanítványa. A zsűri ítélete szerint a negyedikesek között Sinkó Dalma (győri Liszt Ferenc zeneiskola, a felkészítője Marosné Kovács Tünde) bizo­nyult a legfelkészültebbnek. Kaposvári győzelem született az ötödik korcsoportban: Papp Viktória nyert. A tehetséges diá­kot Csupor László készítette föl. A versenyen - melynek a fő­védnöke Magyar Bálint oktatási miniszter és Szita Károly, Kapos­vár polgármestere volt - tizenkét különdíjat is átadtak. HARSÁHVI MIKLÓS Több mint egy évtizedes az eszéki •Építőipari és Geodéziai Szakközép- iskola és a kaposvári Építőipari, Fa­ipari Szakképzőiskola kapcsolata, s évente tartanak tapasztalatcserét. Négy diák s két oktató jött ezúttal a horvát iskolából: építő- és asztalos- ipari gyakorlóhelyeket látogattak. A technika tanulmányozása mellett - mint Ponikfor Zoltán igazgató el­mondta - részt vettek gyakorlati tennivalókban is. Munka után föl­keresték a szennai skanzent, a kály­hamúzeumot, s megnézték a kör­nyék építészeti nevezetességeit is.- Nagyon jól éreztük magunkat, még szívesen maradtunk volna. Sok tapasztalatot szereztünk Ka­posváron - mondta Molnár Róbert, az egyik eszéki tanuló. - A tanmű­helyek hasonlítanak a mieinkhez, de a munka más, jobban megszer­vezik. Itt az iskolai gyakorlatokon is értékteremtő munkát végeznek. Jól összebarátkoztunk a diákok­kal, és szeretettel várjuk őket. Horvátországban egyenlő időt szánnak az elmélet oktatására és a gyakorlatra - tudtuk meg. Az eszéki iskolában három szakmát oktatnak évfolyamonként 50-55 tanulónak. A kaposvári diákok májusban vi­szonozzák a látogatást, és részt vesznek egy szakmai versenyen is. ___ __ JUHÁSZ TAMÁS Eg yütt Európában az Együdben Balog József (balról), Király Zoltán és Pálffy István a kiállításmegnyitón fotó: láng Balog József fotóművész Együtt Európában című kiállítása április 21-ig tekinthető meg az Együd Ár­pád művelődési központban. A megnyitón köszöntőt mondott Ki­rály Zoltán, a központ igazgatója. A tárlatot Pálffy István, a Magyar Televízió Rt riportere ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Balog Jó­zsef Kaposváron született. A fotó­zás művészetével a Somogyi Fotó­klubban ismerkedett meg; első ha­zai kiállítását 1991-ben rendezte az Együd Árpád művelődési központ­ban nagy sikerrel. Egy évvel ké­sőbb jelent meg Hőskor címmel a Csiky Gergely Színház múltját, si­kereit bemutató könyve. 1994-ben meghívást kapott a somogyi me­gyeszékhely német, olasz és fran­cia testvérvárosába. Önálló kiállí­tással vett részt mindhárom telepü­lés nemzetközi fesztiváljain. Nyolc évvel ezelőtt járt az angol és az orosz testvérvárosban is. 1996-ban eljutott Szarajevóba és Okucsá- nyiba, s ott megfigyelte a magyar és az amerikai katonák életét, munkáját. Ezeket a fotókat Harcok arca címmel mutatta be Budapes­ten: A Magyar Honvédség civil kapcsolatainak ápolásáért, a kato­nák életének bemutatásáért em­lékplakettel tüntették ki. A Barát­ság Hídja nemzetközi fotókiállítá- son Kodak-díjat kapott. ■ Szárazon, vízen versengtek A környezetvédelem jegyében zajlott a múlt hét a Bartók Bé­la Általános Iskolában. Ez az intézmény nevelési program­jában is szerepel. A tanulók vízben és szárazföldön egy­aránt bizonyították a felké­szültségüket. Vetélkedőt rendezett a víz világ­napjára a Bartók iskola és a Ka­posvári Vízművek Kft, s erre meghívták a megyeszékhely vala­mennyi oktatási intézményét. Dobrovodsky Tibomé főszervező elmondta: délelőtt az uszodában versenyeztek a csapatok.- Nagy hagyománya van az is­kolában a környezetvédelmi hét­nek, s a szellemi vetélkedőt há­rom éve kiterjesztettük az egész városra - mondta a főszervező. - A vízzel kapcsolatos feladatlapo­kat azok a csapatok töltötték ki könnyen, amelynek a tagjai át­nézték a szakirodalmat is. Igye­keztünk a tananyagnál érdeke­sebb, változatosabb feladatokat adni. A héten takarítottak is a diá­kok: az iskola környékét, a Jókai ligetet és a Kapos-partot. Hagyo­mánya van az újra hasznosítható anyagok gyűjtésének is az iskolá­ban. Rendszeresen szerveznek papírgyűjtést, folyamatos a vissza nem váltható műanyag flakonok és a használt elemek összeszedé- se. Tavasszal akkumulátorgyűj­tést is terveznek. A Bartókban már évtizedes hagyománya van a környezetvédő munkának. Éven­te kétszer szerveznek nagyobb taka­rítást: a takarí­tási világna­pon szeptem­berben és március 21-én a víz világnap­ján. A munka egy részébe a szülőket és a környék lakóit is be­vonják. A szellemi vetélkedőt a Mun­kácsy gimnázium csapata nyerte. Második lett a Kodály, harmadik pedig a Honvéd iskola. Az uszo­dában a Gárdonyi iskolások nyúj­tották a legjobb teljesítményt, őket követték a gyakorlós és a berzsenyis diákok. _______ ■ CA NDY GROUP KFT. Pécs, Izgalmasok u. 5., Konzum Irodaház I. em. 113.; S 72/479-661,72/212-277/122,70/212-5683 Ügyfélfogadás: telefonon történő egyeztetéssel! KÍNÁLATUNKBÓL: LAKÁSOK:- Pécs-belvárosi, 163 nm-es, nagy nappali + 5 szobás modern belsőjű, 2/1. em.-i lakás eladó. I. ár: 28 M Fi- Pécs, Bartók B. u.-i, vállalkozásra is alkalmas, földszinti, felújítandó téglalakás eladó. I. ár: 13 M Ft- Pécs, Szabadság úti, 111/3. em.-i, 3,5 szoba, étkezős téglalakás eladó. I. ár: 15 M Ft- Pécs, kertvárosi, (Maiéter P. u.) IV/fszt.-i, 2,5 szobás, jó állapotú, erkély nélküli panellakás eladó. I. ár 7,4 M Ft- Pécs-Kertváros (Éva u.) X/9. em.-i, 63 nm-es, 3 külön nyíló szobás, felújítandó panellakás eladó. I. ár: 7,5 M Ft- Pécs-belvárosi, 75 nm-es, + 33 nm galériás, II. em-i téglalakás eladó. I. ár: 18 M Ft- Pécs-belvóros közeli, 150 nm-es, 4 szoba + hallos, vállalkozásra is alkalmas polgári lakás eladó. I. ár: 150 E Ft/nm-Siklóson 82,5 nm-es, 3,5 szobás, felújított, 4/mfszt-i panellakás eladó. I. ár: 7 M Ft- Harkányban, fürdőtől 200 m-re, I. em.-i (tetőtéri), 36 nm-es, erkélyes 4 éves garzonlakás teljes berendezéssel eladó. I.ár: 8,5 M Ft- Pécs-uránvárosi, 77 nnves (3 szoba, konyha + étkezős, erkélyes, ll/mogasföldszinti, társasházi lakás garázzsal eladó. I.ár: 13,9 M Ft Családi házak:- Nagykozórban 200 nm-es, 3 szintes, 5 szobás, dupla garázsos családi ház 748 nm területen eladó. I.ár: 23 M Ft- Pécs, Mecsek-oldalon 2 bejáratos, 3 szintes, 290 nm-es, 8 szoba, 3 fürdőszoba, 2 konyhás, garázsos családi ház, 570 nm parkosított területlel eladó. I. ár: 62 M Ft- Pécs-Szabolcson, jó környezetű, 80 nm-es, új kertes családi ház kétállásos garázzsal eladó. Tetőtér, szuterén kiépítésével több generáció együttélésére alkalmassá tehető. Hitel, 50%-os szoc. pol. igénybe vehető. I. ár: 15 M Ft- Pécs, régi kertvárosi, (forgalmas út melletti) vállalkozás­ra is alkalmas, 3 szintes, 3 generációs családi ház garázzsal eladó. I. ár: 35 M Ft- Pécs, Budai kertvárosi, 3 generációs, 3x100 nm-es, vállalkozásra is alkalmas családi ház eladó. I. ár: 56 M Ft- Pécs papkerti részén 300 nm-es, modern belsőjű, 3 szintes családi ház panorámás teraszokkal, 950 nm területen eladó. I. ár: 33 M Ft- Pécs ürögi városrészén 250 nm-es, 2 szintes, 5 szobás, étkezős családi ház 896 nm területen eladó. I. ár: 23 M Ft- Pécs, Málomi szőlőhegyen 197 nm-es, modern belsőjű, 6 éves, 90%-os készültségű családi ház 479 nm területen eladó. I. ár: 28,5 M Ft- Pécs ürögi városrészen vállalkozásra is alkalmas, 2 generációs családi ház, földszintjén 130 nm lakássá alakítható, közműves helyiségekkel, 4 állásos garázzsal, 2200 nm parkosított területen eladó. I. ár: 40 M Ft- Pécs-belvárosi 160 nm-es, 2 szintes, 6 éves, nagy nappali + amerikai konyha + 4 szobás családi ház zárt kapu alatti gépkocsibeóllósi lehetőséggel eladó. I. ár: 26,5 M Ft- Pécs, Szigeti út fölötti városrészen, 280 nm-es, 2,5 éves, 2 generációs családi ház 1326 nm területen külső fürdőmedencével, dupla állású garázzsal eladó. 130 nm tetőtér beépítésre előkészítve. I. ár: 50 M Ft- Pécs nyugati városrészén 935 nm, összközműves építési telek érvényes építési engedéllyel, megkezdett alapozás­sal eladó. I. ár: 15,5 M Ft- Pécs Diósi városrészén 350 nm-es, 2 szintes, korszerű belsőjű, 2 generációs, dupla garázsos, 10 éves családi ház, panorámás, 1159 nm-es területen kertkapcsolatos terasszal, külső fürdőmedencével eladó. I. ár: 40 M Ft- Pécs, rózsadombi, 225 nm-es, 3 generációs, vállalkozásra is alkalmassá tehető szerkezetkész családi ház eladó. I. ár 22 M Ft- Pécs, Hársfa u.-i, 92,6 nm-es, egy nappali + amerikai konyha, + 2,5 szobás, garázsos, 2,5 szintes házrész, panorámás, 750 nm osztatlan közös területen eladó. I. ár: 16 M Ft- Pécs, Tettyén, irodának + lakásnak alkalmas, 5 éves, 600 nm-es, több generáció együttélésére is alkalmas családi ház garázzspl, zárt, mediterrán jellegű, parkosított udvarral eladó. I. ár: 65 M Ft- Pécs, Bálics alsó szakaszán, 250 nm-es, modern belsőjű és külsőjű, 3 szintes családi ház, kétállásos garázzsal, 900 nm területen eladó. I. ár: 70 M Ft fizetési könnyítéssel is!- Pécs, Szigeti városrészén, 104 nm-es, 3,5 szoba + étkezős, felújított családi ház, kertkapcsolatos 1,5 szobás, összkomfortos, külön bej. lakással, udvarában több célú, hasznosításra alkalmas 80 nm-es, 2 helyiséges épülettel, garázzsal, 834 nm parkosított területen eladó. I. ár: 30 M Ft- Pécs bánomi részén, 160 nm-es, 2 szintes, 4 szoba + étkezős, garázsos családi ház, 468 nm területen eladó. I. ár: 18 M Ft- Pécs, belváros szélén, 2 szintes, 2 + 1 szobás, dupla komfortos, felújított iker családi házrész, garázzsal, kerített, parkosított udvarrésszel eladó. I. ár: 14,5 M Ft- Pécs, bánomi részén, 274 nm-es, kétszintes, korszerű belsőjű, 19 éves családi ház, dupla garázzsal, panorámás teraszokkal, 700 nm parkosított területen eladó. I. ár: 29M Ft- Pécs, régi kertvárosi részén 112 + 81 nm-es, különálló családi ház, 450 nm-es területen eladó. I. ár: 27 M Ft- Pécs, Marx út felső szakaszán 300 nm-es, két külön bejáratú lakrészes, 3 szintes, dupla állású garázsos családi ház, 850 nm-es, panorámás területen eladó. I. ár: 26,5 M Ft- Pécs, régi kertvárosi részén, forgalmas út melletti, vállalkozásra is alkalmas, 100 nm-es, 3 szoba hallos családi ház, udvarában lakássá vagy más célra átalakítható garázzsal. I. ár: 17,5 M Ft- Pécs, belvárosi, 285 nm-es, 3 generáció együttélésére, de irodaháznak, vállalkozásra is alkalmas családi ház, külön bejáratokkal, 650 nm-es területen, garázzsal eladó. I. ár: 49 M Ft- Pécs Ny-i városrészén, 3 szintes, 340 nm-es, 7 éves korszerű belsőjű, szaunás, belső úszómedencés, panorámás családi ház eladó extrákkal, dupla állású garázzsal. I. ár: 69 M Ft- Pécs, József A. u.-i, vállalkozásra is alkalmas, egyszintes, 4 szoba + étkezős, 140 nm-es családi ház, 80 nm-es szuterénnal eladó. (Tetőtér beépíthető!) I. ár: 28 M Ft- Pécs-Patacson, vállalkozásra alkalmas udvari épületekkel, kétaenerációs, egyszintes családi ház, 1917 nm területen eladó. I. ár: 35 M Ft- Pécs-Tettyén 1211 nm-es, közműves nyeles telek eladó. I. ár: 10 M Ft- Nagykozórban, 5 szoba, étkezős, 3 szintes, 5 éves családi ház, 1300 nm területen eladó. I. ár: 18,5 M Ft- Pécsújhegyen, 360 nm-es, 3 szintes, egyedi belsőjű, több eneráció együttélésére alkalmas, 11 éves családi ház, étállásos garázzsal, 1440 nm területen eladó. I. ár: 28,5 M Ft- Kozármislenyben, 130 nm-es, modern, új 1 nappali + am. konyha + két szobás családi ház, lakásként használ ható 130 nm-es, kertkapcsolatos alsó szinttel, kétállásos garázzsal 1000 nm kerített, parkosított területen eladó. I. ár: 37 M Ft- Keszü újtelepén 120 nm-es, 1 nappali + am. konyha + 3 szobás, modern, egyszintes családi ház, kétállásos garázzsal, parkosított, kerített 1049 nm-es területen eladó. I. ár: 29 M Ft- Kozármislenyben, 200 nm-es, 3 szintes, 1 nappali + 4 szobás, dupla komfortos, 10 éves családi ház, kétállásos garázzsal, parkosított, kerített 700 nm-es területen eladó. I. ár: 31 M Ft- Pécs, Nagypostavölgyben, új, 174 nm-es, egyszintes, 1 nappali + am. konyha + 3 szobás, igényes családi ház, kétállásos garázzsal, kerített, parkosított 835 nm-es területen eladó. I. ár: 27,5 M Ft- Harkányban, fürdőközeli, 84 nm-es, 4 szobás családi ház, udvarában vállalkozásra alkalmas 76 nm-es épület- együttessel eladó. I. ár: 19,7 M Ft- Harkányban, Béke u.-i, kétszintes, 4,5 szobás, nappali + konyhás, téliesített, nagy teraszos, zárt udvaros tégla nyaraló épület, 275 nm területen eladó. I. ár: 12 M Ft- Harkányban 16 szobás + két apartmanos, kétszintes, bővíthető, téliesített hotel, 12 szoba + 130 nm-es lakásos panzió, önálló területen, 430 nm-es, 10 szobás, (valamennyi fürdőszobás) panzióként üzemelő családi ház eladó. I. ár. 85 M Ft (céggel) 68 M Ft, 39 M Ft- Harkányban, 3 apartmanos, 3 szintes új családi ház garázzsal eladó. I. ár: 50 M Ft- Harkóny-Terehegyen, kétgenerációs, vendégfogadása is alkalmas családi ház, 3556 nm területen eladó. I. ár: 25 M Ft- Harkányban, vendégfogadásra is alkalmas, 10 szobás, 220 nm-es, 7 fürdőszobás, újjáépített családi ház, 720 nm területen, mellette 950 nm közműves építési telekkel együtt vagy külön is eladó. I. ár: 38,5 M Ft- Harkányban, 130 nm-es, 2 szoba, összkomfortos családi ház, 735 nm területen eladó. I. ár. 10,9 M Ft- Pellérden, 168 nm-es, új családi ház (tetőtere beépítésre előkészítve) 1026 nm területen eladó. I. ár: 16,5 M Ft- Bogádon, 168 nm-es, 7 éves, korszerű, 2 szintes, 2 szoba + étkező + 3 szobás családi ház eladó. I. ár: 17 M Ft- Balatonlellén, móló közeli, 300 nm-es, szezonális étterem, 300 nm-es kerthelyiséggel, teljes berendezéssel, konyhagépekkel, stb. eladó. I. ár: 50 M Ft- Orfün 267 nm-es, 3 szintes, 4 éves, 1 nappali + 3 szobás, 3 fürdőszobás, padlófűtéses, korszerű családi ház, 556 nm parkosított területen eladó. I. ár. 40 M Ft- Orfűn, 5 szobás, 4 fürdőszobás, vendégfogadásra is alkalmas, családi ház eladó. I. ár: 19 M Ft- Siklós belvárosi, vállalkozásra is alkalmas, egyszintes, felújított 3 szoba, konyhás, egyedi fűtésű, (szilárd tüzelésű) családi ház eladó. I. ár: 13 M Ft- Hosszúhetényben, 96 nm + szuterénos, 3 szoba + étkezős, egyszintes, garázsos családi ház, 515 nm területen eladó. I. ár: 13,2 M Ft- Hosszúhetényben, 200 nm-es, korszerű belsőjű, 3 szintes, 1 nappali + am. konyha, + 3 szobás családi ház, parkosított 1000 nm-es területen, garázzsal eladó. I. ár: 17 M Ft- Orfűn, 150 nm-es, két külön bej. szintes, 3 éves, 1 nappali + 2,5 szobás, 2 nagy teraszos, panorámás téliesített nyaraló, 767 nm területen eladó. I. ár: 15 M Ft- Balatonlellén, 29 nm-es társasnyaraló lakrészek eladók. I. ár. 4,6 M Ft-tól- Fonyódon vízparti területen, 18 nm-es, (köz., tusoló, wc, szoba) tégla társasnyaraló lakrészek, ugyanitt 37, ill. 57 nm-es egyszintes tégla bungalók, önálló területtel eladók. Ár: 3,4 M Ft/db, egymás mellett több is vehető Bungalók: 8,9 M Ft- Fonyódon, vízparti területen, ez év áprilisi befejezéssel, téliesített társasnyaraló lakrészek (1-2 szobásak) eladók. Ár: 300 000 Ft/nm. Építési terv telefonon történő időpont egyeztetés után irodánkban megtekinthető!- Horvátországi (Trogir és környéke) üdülőingatlanok, befektetésre alkalmas projektek már 12 M Ft-tól. Információ: telefonon történő időpontegyeztetés után személyesen irodánkban.- Pécs, Megyeri téren IV/magasföldszinti, 70 nm-es, felújított, 2,5 szobás téglalakás eladó. I. ár: 13,5 M Ft- Eladó pécsi lakásokat, családi házakat keresünk készpénzes és hitelképes ügyfeleink részére. Regisztráció díjmentes! Közreműködés személyesen a hét minden napján! Hírek SZAKISKOLÁK VERSENYE. A pedagógus-továbbképző és szolgáltató intézet megrendezte a szakiskolások közismereti tan­tárgyi versenyének megyei dön­tőjét. Eredménye alapján a ren­dezők a következőket hívták meg az országos fordulóba. Ma­gyar irodalomból az építőiparis Kazsoki Zoltán végzett az élen, őt követte az iparművészetis Starcsek Zsanett. Magyar nyelv­tanból és helyesírásból a csurgói Szabó Roland (Nagyváthy) lett az első. Történelemből a csurgói Németh Sándor (Nagyváthy) léphetett a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, második helyen az élelmiszer-iparis Zrínyi Ba­lázs végzett. Az országos dön­tők április elején lesznek, (szk) ÁTÉPÜL A TÉR. A Kossuth-tér átépítésének tervei megtekint­hetők és véleményezhetők ügy- félfogadási időben a városhá­zán, a főépítészi irodában. A terv lényege, hogy a terület gya­logosdísztérré alakul, a gépko­csiparkolás megszűnik, a jelen­legi autóforgalmat „csillapítják”. Sugaras elrendezésű térkő­burkolat készül a szürke külön­böző árnyalataiban. A téren he­lyet kap egy szökőkút is. A Kos- suth-szobor előtti virágágyás megszűnik. ________________■ VÁ ROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Nádor Szabolcs, tel.: 416-679: - A Lonkahegy utca 1. szám alat­ti lakosok kutyái szabadon jár­kálnak a Görgei utcában. Az arra közlekedők félnek az álla­toktól. Többen is szóltak már a tulajdonosnak, hogy tartsa a kutyákat a területen belül. Nem hajlandó együttműködni. Az állatok még más lakók tel­keire is bemennek. Mit tehet a közterület-felügyelet? Németh István, a közterület- felügyelet vezetője: - A Lonkahegy 1. számú ház kör­nyékét munkatársaimmal több­ször ellenőriztettem. Szabálysér­tést nem tapasztaltunk. Az álla­tokat két méter magas téglakerí­téssel körülvett ingatlanon, meg­kötve tartják. Felhívtuk azonban az ebtulajdonos figyelmét az ál­lattartásról szóló önkormányzat rendelet előírásainak betartásá­ra. Tájékoztattuk, hogy ameny- nyiben a jövőben szabálysértést tapasztalunk ellenőrzéseink so­rán, úgy a szabálysértési eljárást lefolytatjuk.________________■ Vén italoz fotózó' yéx Kaposvár, Honvéd u„ Damjanich u, sarok“vSf (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006,30/504-2044'^ Hollywood multiplex PREMIER FÉLHOLT** 91091 íf) 14:30. 16:45, 19:00, 21:15; CHICAGO* 91095 (f) 14:00, 16:15, 18:30, 20:45; MÉG EGY KIS PÁNIK* 91090 (f) 17:30, 19:30, 21:30; TAXI 3.* (sz) 15:15, 17:15, 19:15, 21:15; A DZSUNGEL KÖNYVE 2. 91087 (sz) 15:30; • *94397* Kérdezzen! Már nemcsak vonalas telefon­számon, hanem sms-számon, il­letve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kapos­vár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas te­lefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig la­punkban közöljük. A vonalas te­lefonon érkezett kérdéseket to­vábbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, cí­műket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: kovacsg@axels.hu 4 1 t Premier Ablakrendszerek • műanyag és alumínium nyílászárók széles termékskálája (Kömmerling, aluplast és Schiico profilokból) /'Y • egyedi megoldások, variációgazdagság 'fi ' ' ■ szépség, sokszínűség, esztétika ...—■ /-■---­• ny ugati technológia elérhető áron (ISO, EMI minősítés) ■ hosszú élettartam i------.! ----­■ h ang- és hőszigetelés, betörésvédelem ■ kiegészítők és hőszigetelt üvegek teljes skálája ;------,j !------. A Premier Ablakrendszerek gyártói: „ ­mí mSi ablakrendszer sínrendszer TWpii—líra Szigma Hungária Kft. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 102. Telefon: (42) 501-300 NK Ablakrendszer Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 94. Telefon: (22) 538-220 rfTTmwwm—jurmmn---------/fJUSM--------------­{---­---/«b ),l.e«/.Mri I---------/ ablmkcmalAtl L_L-/ab/akc»a/*rf Sz igma Standard Szigma Komfort és Szigma Royal és NK Royal Szigma Standard Plus NK Komfort NK Standard ■ Csúcstechnológia ■ Nagyobb biztonság ■ Forradalmian új forma ■ Standard felszerelés • Nagyobb zajvédelem és felszereltség ■ Megbízhatóság ■ Modern formatervezés ■ Környezetvédelem Bank Csaba 7400 Kaposvár, Ady Endre u. 12-14. Telefon: (30) 3433-941 | JífSífdfS

Next

/
Oldalképek
Tartalom