Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-14 / 62. szám

16. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Vonat gázolt Életét vesztette az a 43 éves fér­fi, akit elütött a vonat Tokajnál. Az áldozat a vasúti átjáró köze­lében feküdt a sínekre, a rend­őrség szerint önszántából vetett véget az életének, europress Megkéselte fiát Könnyű sérülést szenvedett az a 28 éves fiatalember, akit 51 éves apja szúrt meg egy bicskával Nyírgelsén. A férfi ittas állapot­ban összeveszett a fiával, a vita tettlegességig fajult, europress Őrre támadt Kéregető támadt egy áruház biztonsági őrére Nyíregyházán, de a férfi nem sérült meg. A 38 éves tettes két társával az üzletben próbált meg pénz­hez jutni, a vásárlókat zavaró három személyt az őr meg­próbálta elküldeni, s akkor egyikük rátámadt, europress Eltűnt gyerekek Nem vitte vissza a nevelőszü­lőkhöz három gyermekét édes­anyjuk. A kiskorúakat a ceglédi gyámhivatal néhány hónappal ezelőtt átmenetileg nevelő­szülőknél helyezte el, a szülők kéthetente láthatták a gyerme­keiket. Egyik alkalommal azon­ban nem vitték vissza a meg­beszélt időpontra a kicsiket, tartózkodási helyük azóta ismeretlen, europress Tömegbaleset Tizenhármán megsérültek ab­ban a balesetben, amely az Ml­es autópálya győri szakaszánál történt, amikor egy kisbusz fékezés nélkül hátulról nekiüt­között egy tehergépkocsinak. A rendőrség szerint feltehetően figyelmetlenség vagy elalvás miatt történt az ütközés. A kár nyolcmillió forintra tehető, mti Elfogott fojtogató Őrizetbe vették azt a 47 éves férfit, aki nyakon szúrt és fojto­gatott egy 31 éves nőt Budapes­ten. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, de el tudott mene­külni támadója elől. europress Visszatérő rablók Őrizetbe vették azt a 37 éves férfit és azt a 24 éves nőt, akik kétszer kiraboltak egy 82 éves asszonyt, de a harmadszorra a nő, egy ismerőse és gondozója segítségével ellenállt a táma­dásnak. A tetteseket rövid időn belül elkapták a nyomozók, europress Rádőlt az oszlop Könnyebb sérülésekkel szállí­tották kórházba azt a szerelőt, akire rádőlt egy villanyoszlop Tállyán. A férfi munkatársaival éppen a vezetékeket vágta el, amikor az oszlop eldőlt. A szerelőre rázuhant az oszlop, ami alól a tűzoltók szabadítot­ták ki. A balesetet az okozta, hogy az oszlop a föld alatt eltört, europress Lebukott gázoló Eddig tisztázatlan körülmények között életét vesztette egy 57 éves miskolci férfi, akit elgázolt egy személyautó Nyékládházánál. Az 57 éves férfi az úton feküdt, amikor át­hajtott rajta a jármű. Az áldozat olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű vezetője tovább haj­tott, azonban egyik rendszám- táblája a helyszínen leesett, így rövid időn belül elfogták, mti Sírrongáló kisfiúk Összesen 18 sírt rongált meg az a három kiskorú fiú, akiket a lábnyomaik alapján azono­sítottak a rendőrök. A tettesek ledöntötték a sírköveket, több nyughelyen összetörték a fedő­lapokat, és az útra dobálták a gyertya- és virágtartókat, mti 2003. Március 14., péntek ||| Sugárkapu és sztetoszkóp Az EU-csatlakozáshoz való felkészülés során vannak olyan feladatok, amelyeket már most úgy, vagy legalább megközelí­tően úgy kell kezelni, mintha már tagjai volnánk az Uniónak. Ennek szelemében a Vám- és Pénzügyőrségnél már most min­den eddiginél nagyobb körültekintéssel és szigorral folytatják az ellenőrzéseket. Budapest- Jelentős szakaszon leszünk Eu­rópa keleti kapuja, tehát már most fel kell készülnünk feladataink el­látására, hiszen akiket mi beenge­dünk Európába, az az egész kon­tinensen szabadon közlekedhet - mondta Sípos Jenő alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője.- Milyen új eszközök állnak ren­delkezésükre, amelyekkel a meg­növekedett forgalomban gyorsab­ban és pontosabban tudják az át- vonulókat ellenőrizni?- Több helyen üzembe állítot­tuk már a röntgenkamionjainkat. Ezek a határon és az országutakon egyaránt ellenőrizhetik a kamio­nokat. A szerkezetek olyanok, mint a repülőtereken használt cso­magátvilágító berendezések, csak sokkal nagyobbak. Másodpercek alatt átvilágítják a kamiont, s így csak a gyanús szállítmányokat kell tételes vizsgálatra félreállítani.- Ez a kábítószer-szállítmányo­kat is jelzi?- Erre egy másik korszerű műszer szolgál, az úgynevezett sugárkapu, amelynek két oldalán elhelyezett monitor olyan érzé­kenyre van állítva, hogy ha mázas csempét szállítanak, akkor még a minimális sugárzó anyagot is ki­mutatja. A déli határainkon szol­gálatot teljesítő kollégáink „újítá­sa”: orvosi sztetoszkóppal hallgat­ják meg a járművek gumiabron­csait, mert más hangot ad a „csak" levegővel teli és mást, ha kábító­szer is van a tömlőben. Ezeken a praktikákon kívül nagy segítsé­günkre van tökéletes információs rendszerünk. A közelmúltban egy gyanús szállítmány érkezett Kíná­ból. Kérdésünkre kínai kollégáink egy órán belül válaszoltak, hogy a határon bemutatott vámiraton fiktív feladó vállalat neve szerepel, s üyen nevű vállalkozás nincs Kínában. SipOS Jenő FOTÓ: EUROPRESS-Mi a helyzet a repülőtereken?- Ott más fontos ellenőrző esz­közük van. Aki gyanúsan viselke­dik, arról bizonyos jelekből nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy a csomagjában - esetleg a gyomrában - drogot szállít. Egy adott vegyületből egy csepp az il­lető kezére vagy testének bármely pontjára azonnal jelzi, hogy érint­kezett-e kábítószerrel vagy sem. KOÓS TAMÁS Elájult az utolsó szónál Rosszul lett az ítélethirdetés előtt Petróczi András, a meg­gyilkolt Soproni Ágnes fia. A színésznő megölésében felbuj- tással vádolt fiatalember feltehetően epilepsziás rohamot kapott, így már az utolsó szó jogán sem tudott felszólalni. Budapest Elhangzottak a perbeszédek, már csak a vádlottak nyilatkozhattak volna az utolsó szó jogán, amikor Petróczi András öt perc szünetet kért - mondta el lapunknak Bárándy György védőügyvéd. Hozzátette: a vádlottat az őrök ki­kísérték a mosdóba, ahol össze­esett és remegni, rángatózni kez­dett, majd körülbelül három­negyed órára elvesztette az esz­méletét. A tárgyalást el kellett ha­lasztani, Petróczit pedig kórház­ba szállították. Bárándy György szerint a vádlott apja nem tudott arról, hogy korábban lettek volna hasonló rohamai fiának. A nagy­mama azonban emlékszik arra, hogy volt már epilepsziás rohama az unokájának. A tárgyalást a tör­téntek miatt március végére ha­lasztották, de ez függ Petróczi ál­lapotától is. Ha nem lesz jól, az ítélethirdetés későbbre tolódik. Mint ismeretes, Petróczi And­rást és Lázár Zsoltot a Fővárosi Bí­róság életfogytiglani szabadság- vesztésre ítélte első fokon Soproni Ágnes meggyilkolásáért. A nem jogerős ítélet indoklása szerint a színésznő fia nyolcmillió forintot ígért barátjának a bűncselekmé­nyért, amelyet Lázár végre is haj­tott. Petróczi segített a nyomok el­tüntetésében, az asszony tetemét feldarabolták, majd zsákokba rejt­ve a solymári erdőben elásták. Az elsőfokú ítélet a törvényben meg­határozottaknál szigorúbb feltéte­leket szabott a feltételes szabad­lábra helyezésnek, Petróczi 40, Lázár pedig 30 év múlva szabadul­hat, ha a Legfelsőbb Bíróság hely­benhagyja a döntést. Az ügyész akkor elfogadta az ítéletet, a vád­lottak azonban enyhítésért felleb­beztek. Azt kérték a Legfelsőbb Bí­róságtól, hogy csak az emberölés alapesetét állapítsák meg és hatá­rozott idejű börtönbüntetést szab­janak ki Tájuk. NAGY ESZTER DÓRA Kettős kivégzés sörétes puskával Még ma is homály fed egyes részleteket abban a kettős gyil­kosságban, amelynek áldozata egy szép fodrásznő és egy szu­permarket vezetője. Mindkettőjükkel sörétes puska végzett. Hamburg Bevásárlásból tartott hazafelé a 38 éves Natascha K. Gyilkosa a magányos zsákutcában álló ház kapujáig követte, ahol az­tán hidegvérűen kivégezte. A hölgyre élettársa lelt rá: „Ott feküdt vérbefagyva, pulzusa nem volt. A fél arca hiányzott. A mentőorvos mondta, hogy meg­halt” - emlékezik vissza a férfi. Két hónapra rá találták meg a 37 esztendős Karsten P.-t, annak a szupermarketnek a vezetőjét, ahol Natascha bevásárolni szo­kott, és halála napján is járt. A kereskedő kevéssel 9 óra előtt hagyta el boltját, s csak másnap bukkantak rá egy parkban. Fejlövés, kezei összekötözve; kocsija 500 méter távolságban, kiégve. A rendőrség hetekig nyomo­zott a brutális gyilkos után, aki­ről sokáig annyit tudtak csupán, hogy az áldozatok fejéhez szo­rítva tartotta sörétes puskáját, mielőtt meghúzta volna a ra­vaszt, így aztán Natascha és Karsten is hosszú másodperce­kig retteghetett a biztos halál tu­datában. Most sikerült letartóz­tatni a 37 éves Max H.-t, akinek lakásán megtalálták a gyilkos fegyvert a hozzá tartozó tölté­nyekkel, de a tettes hallgatásba burkolódzik. A nyomozók egy­előre csak találgatnak a borzal- mas tragédia okairól, europress Zsarolással vádolják a vállalkozót Kaposvár Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott tegnap a Kaposvári Városi Bíróságon annak a kapos­vári vállalkozónak a pere, akit sú­lyos fenyegetéssel elkövetett zsa­rolással vádol az ügyészség. A 37 éves férfi ellen az a vád, hogy egy ismerősének több alka­lommal adott kölcsön pénzt, ösz- szesen mintegy egymillió forin­tot, s bár a férfi ezt az összeget vissza is küldte neki egy ismerő­sével, a vádlott később jóval töb­bet, 3,6 milliót követelt vissza. A vádlott többször megfenyegette adósát, hogy fizessen. Egyebek mellett volt olyan eset, hogy fegy­vert tartott a fejéhez - igaz, a pisz­toly nem volt megtöltve - és azzal is riogatta a sértettet, hogy lányát AIDS-vírust tartalmazó ampullá­val fertőzi meg. Telefonon is ér­keztek félelmet keltő hívások. A férfiméin tudott fizetni, hitelezője végül felajánlotta: szerez vevőt az autójára. Az üzlet nem jött létre, a vevőjelölt nem vette meg az au­tót, de felajánlotta: ad kölcsönt a szorult helyzetben levő férfinak. A kétmillió forintot a vádlott elő­legezte meg a hitelező nevében, s még egymillió forinttal saját ne­vében megtoldotta. A bankból ki is vették a pénzt, ám azt a vádlott rögtön vissza is vette. S még eltet­te azt a kétmillió forintot is, ame­lyet a kölcsönt adó nevében meg­előlegezett, s az neki később megadott. A tegnapi tárgyaláson több órán át hallgatta meg a bíróság az ügy sértettjét, akit szembesítettek a vádlottal is. A vádlottak padján ülő kaposvári vállalkozó mindvé­gig tagadta az ellene felhozott vá­dakat. Elmondta: az autó-adásvé­tel kapcsán egyszer adott kölcsön egy­millió forintot, azt sem kapta vissza. Mint mondta: mun­kája kapcsán találkozott a férfivel. Ta­gadta a fenye­getéseket is. Ugyanúgy nem is­merte el bűnösségét a vádiratban szereplő másik bűncselekmény­ben sem. Eszerint egy Balaton- parti nőnek adott kölcsönt vállal­kozásához, fedezetül az asszony ingatlana szolgált. A vád szerint a hitelező egyre többet és többet követelt, s végül az ingatlan is „tulajdonost váltott” az adós tud­ta nélkül. A tárgyalás újabb tanúk meghallgatásával ma folytatódik. JAKAB EDIT TOYOTA Kaposvár. Zöldfa u. 58. Tel.: 82/529-530. Fax: 82/529-539 Nyitvatartási H-P: 8-18: Sz: 8-1Z. • www.koto.hu - E-mall: oaies@koto.hu A LEGENDA FOLYTATÓDIK Több, mint 50 éve a Toyota Land Cruiscr neve világszerte egyet jelent azzal a vezető terepjáró technológiával, amely, megelőzve korát, mára valódi legendává vált. Az uj Land Cruiser folytatja a hagyományokat, és kompromisszumok nélkül vezetési élményt kínál terepen és varosban egyaránt. Legyőzhetetlen menetteljesítményét többek kö­zött letravázas felépítésének, zárható központi differcnciálmüvének vagy éppen az op­cionális hegy- es lejtmenetvezérlö rendszerének köszönheti. Lenyűgöző komfortja pe­dig a luxus minden elérhető eleméig fokozható, kivételes audiorendszerrel, bőr és fa bontásokkal, többzónás automata légkondicionálóval, változtatható legrugós felfüg­gesztéssel és lengéscsillapitással, sebessegtarto automatikával, valamint aktív kipör- gesgátióval. Természetesen mindezt a 8 légzsák, az ABS/EBD, illetve egyes változatok­nál a VSC által biztosított maximális biztonság közepette, akár 8 utas részére is. Vessen egy pillantást a jövőbe, és vezesse Ön is az új Toyota Cruisert! Kombinált átlagfogyasztás (l/km): 9,4-10.5 C02 kibocsátás (g/km) 250-277 3 év vagy 100 000 kilométer garancia Somogy megye első akkreditált gépjárművezető-képzője a NÉMETH Autóközlekedési és Oktatásszervező Kft. (OKÉVszám: 03-0042-02, akkreditációs száma: 0090) ajánlata: ■* személygépjármű vezetőképzés (B), m tehergépjármű vezetőképzés (C), ■* nehéz-pótkocsi vezetőképzés (C+E), m autóbusz-vezetői vezetőképzés (D), m nemzetközi gépjármű-vezetői szaktanfolyam, m veszélyes áru közúti szállítói szaktanfolyam (ADR), EU konformos áru és busz vállalkozói szaktanfolyam, m nehéz-, és könnyű-gépkezelői szaktanfolyam. 30% "OS személyi jövedelemadó kedvezmény vehető igénybe a tanfolyamdíj után az iskola akkreditált minősítése miatt. További részletfizetési és diák kedvezmény. Munkanélküliek részére támogatás elnyeréséhez pályázatot készítünk! JELENTKEZNI LEHET: Kaposvár, Anna u. 12., vagy telefonon 82/316-841 v*™ 4 i KÉK TÜKÖR* ___________

Next

/
Oldalképek
Tartalom