Somogyi Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-14 / 62. szám
2003. Március 14.. Péntek 17. OLDAL Megőriznék a helyi értéket Közgyűlésre készül a Helyiérték Egyesület, a város legsikeresebb civil szervezete. Szeretnék itt tartani a régióban a fiatalokat. Országos hírű rendezvényeik az idén is nagy érdeklődés közepette folytatódnak. A Helyiérték Egyesület az egyetlen regionális civil ifjúsági szervezet Somogybán. Bár 17 tagja van, a hatása és tevékenysége igen jelentős. Keserű Zoltán, az egyesület elnöke elmondta, hogy az idén is készülnek azoknak a rendezvényeknek a megszervezésére, amelyek az országban több száz látogatót hoznak Boglárra. A Méta fesztívál- ra máris 1300 gyermek részvételét jelezték. Ismeretes: ez az egyetlen koreográfiaverseny a néptánc világában. A hamarosan megrendezendő Légrádi Antal rockfesztiválra 20 zenekar jelentkezett az ország minden tájáról. Számukra ez a bogiári találkozó fontos megmérettetés a rangos szakmai zsűri előtt. Az ifiklub, amely a művelődési házban működik, hosszú évek óta szintén a kisrégió zenekarainak nyújt fellépési lehetőséget. A dzsessz- és borfesztivált az idén szintén a Helyiérték rendezi meg. A közli a s z n ú egyesület a múlt évben 9,6 millió forinttal gazdálkodott, s ehhez 3,8 milliót nyert pályázatokon. A támogatói között van az önkormányzat, az ifjúsági tárca, a Mobilitás iroda és nemzeti kulturális alap. Szeretnék elindítani drogmegelőző programjukat, s természetesen folytatják a természetjáró túrákat is. _______■ Ke serű Zoltán Hatvanban született 1969-ben, a család 1979-ben költözött Boglárra. Az általános Iskolát itt telezte be, s a lonyódl gimnáziumban érettségizett. A Kodolányi tőiskolán szerzett némettanári diplomát, majd elvégezte a pécsi egyetem bölcsészkarát A fonyódí gimnáziumban tanít Tárlat a Fischl-házban Kamarakiállításokat szerveznek idén is a Fischl-házban. Ma délután négy órakor Máté László ba- latonboglári születésű festőművész emlékkiállítását nyitják meg. Az alkotó Balatonbogláron született 1928-ban, s gyermekkora óta rajzolt és festett. A művészi továbbképzés útját kereste, 19 évesen Klie Zoltán festőművész tanítványa lett. Szülőfaluját akvarell- képen örökítette meg. Kalandos életútja során a világ számos pontján megfordult. Halála után első alkalommal 1998-ban rendeztek egyéni kiállítást a képeiből. A most nyíló tárlatot egy hó- napig láthatják az érdeklődők. ■ Jó kezekben a cég mérlege Tíz éve fogadja ügyfeleit Boglár központjában a Privátadó Kft. Az Alkotás utcai irodában igényesen kialakított irodákban kiváló szaktudást és technikai felkészültséget talál az üzleti partner. Itt a precizitás, a friss tudás és a bizalom a jelszó. Skibáné Ládonyi Zsuzsa, a Privátadó Kft ügyvezetője két tulajdonostársával 1990-ben alapította az adótanácsadó céget. Három évvel később költöztek az Alkotás utcai irodába, s néhány éve Siófok szívében is megnyitották tanácsadó- és könyvelőirodájukat. A társaság tehát több riiint egy évtizede megbízható partnere az egyéni vállalkozóknak és a cégeknek. Ügyfelei között jelen vannak a több százmilliós gazdasági társaságok is, mert itt minden szolgálPRIVATADO KFT Balatonboglár. Alkotás u. 1. Tel.: 85/351-912, 550-055 Siófok, Fő u. Tel.: 174-176. 84/510-094 'tatást megtalálnak, ami egy cég pénzügyeinek viteléhez nélkülözhetetlen. A Privátadó Kft erőssége a szakmai felkészültsége. Hat alkalmazottjának a többsége diplomás szakember, aki a cégvezetéssel együtt naprakész tudással rendelkezik, mert megragad minden alkalmat, hogy tovább képezze tudását, felfrissítse ismereteit. Az adó- tanácsadói piacon éles a verseny; sajnos, a szabályozatlanság miatt sok a kontár, de egyre többen választják a biztonságot. A Privátadó Kft ugyanis képviseli ügyfeleit az adóhatóság és a társadalombiztosítás előtt, elkészíti a vállalkozás mérlegét, könyvvizsgálói tevékenységet is folytat. Felelősséget vállal az elvégzett munkáért, és alapvető értéknek tekinti üzleti partnereinek bizalmát, a Tavaszi megújulás SZERVIZAKCIÓ!- Ingyenes átvizsgálás minden típusra- Munkadíj kedvezmény 10-20%- Nálunk szerelt vonóhorog esetén ingyenes vizsgáztatás- Gyári tartozékok (pl. riasztó, centrálzár) árából 10% kedvezmény Autó Scháfer 8640 Fonyód, Köztársaság u. 99. Tel.: 85/362-299 www.3ütos< ha fer.hu TeL/fox: 85/363-753 MAZSORETTCSOPORT AZ ISKOLÁBAN. Október óta van a balatonboglári általános iskolában is szakkör jelleggel mazsorettcsoport. Szekérné Csepregi Éva tanár, a vezetőjük és koreográfusuk elmondta: öröm a gyerekekkel együtt dolgozni, mert nagyon lelkesek. Eddig két fellépésük volt a városban, s már kaptak meghívást Ordacsehibe is. Örömmel vállalnak szereplést, és folyamatosan tanulnak új koreográfiákat. A csoport működését egyaránt segíti az iskola és az önkormányzat, nekik és Mészáros Ida var- rónőnek köszönhető, hogy már az első fellépésükön egységes ruhában tudtak megjelenni.________ ■ Cs attognak már a metszőollók Nagyszerű hangulatban mulattak a hét végén a már második alkalommal megrendezett borászbál résztvevői. A szőlészek és a borosgazdák azonban már előretekintenek. A fagykárok felmérése még tart, de a metszéssel sem várhatnak. Pálfi László, a bogiári hegyközség hegybírója elmondta: az előzetes becslések szerint a fagykár hasonló mértékű, mint a tavalyi volt. A 400 hektáros területük legnagyobb részén minden tizedik szőlőt érinti. A hegybíró szerint a bejárások bizonyítják: legalább 20-25 hektáron az 50 százalékot is meghaladta a fagykár. Ezt támasztja alá a bogiári borgazdaság hivatalos felmérése is. Pálfi László szerint azonban mindez még nem tragédia, hiszen körültekintő növényvédelemmel a veszteség pótolható. A gazdákat most legjobban a szőlő metszése foglalkoztatja, s a változékony időjárás ellenére is március végéig szeretnék bejezni a munkákat. Ezt követően megkezdik az egyes tőkék pótlását, a telepítést és a szőlő kötözését is. A hegybíró szerint a kellemes és kedvező tavaszi időjárás megalapozhatja a jó termést, hogy jövőre is legyen okuk vigalomra a legközelebbi szőlész-borász bálon. ■ Kiállít az Ákom-bákom Ma este újra összejönnek a szőlőskislaki Ákom-bákom kézművesklub ifjú tehetségei, hogy az üvegfestészet, a gipszöntés és az agyagozás titkait kutassák. Jó úton járnak, erre bizonyíték a harmadik bogiári kiállításuk. Több mint tíz éve került a szőlőskislaki művelődési házba Csere Andrea könyvtáros. Vezetésével az 1991-ben felújított kultúrotthon falai között nemsokára olyan kézművesjátszóház alakult, amely egyre több diákot vonzott egy-egy nehéz tanítási nap után.- Itt sem óvoda, sem iskola nincs, így a gyermekek naponta utaznak Balatonboglárra. A közlekedés nehézsége miatt a kislaki gyerekek az iskolai szakköri életbe nem nagyon tudnak bekapcsolódni. Hogy ezt az űrt betöltsíik, megalakítottuk az Ákom-bákom klubot. A népi hagyományok, a tárgyalkotó népművészet, valamint a kézművesség megismertetésével kezdtük. Rajzszakkörrel is bővült a kínálatuk 1995-ben, majd ezt két év múltán fölváltotta a bővebb képzőművészeti arculat. így most hetente két-három alkalommal találkoznak az ügyes kezű ákom- bákomos diákok, akik karácsonykor, húsvétkor és a szünidőben is nagy lelkesedésekkel vesznek részt a játszóházakban.- Az üvegfestéstől a papírmasé- készítésig, a tojásfestéstől a gipszöntésig rengeteg érdekes kézművestechnikát elsajátíthatnak a tanulók. Az agyagozásban különösen szép műveket készítettek, köszönhetően Dóri Éva képzőművésznek és Bakonyi Róbertné Kapitány Máriának, aki megkapta a fazekas népi iparművész címet is. Büszkék vagyunk rá, hogy az évközi munkában 35-40 gyermek vesz részt, s közülük már többen is középiskolások, de mindig szívesen visszajárnak. A legügyesebbek által készített alkotásokból összeállított kiállítások üde színfoltjai Balatonboglár kulturális életének. Megtudtuk azt is: legközelebb a hónap utolsó szombatján, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján rendezik meg a már hagyományos tárlatot. Csere Andrea mindenkit biztosított arról, hogy természetesen azon a napon sem marad el az ünnepi terménybá- bos játszóház. ________________■ _______Hírek_______ NE MZETKÖZI SAKKSIKER. A tavalyi országos negyedik helyezés után újabb szép sikert ért el Haszon Dávid, a bogiári általános iskola harmadik osztályos tanulója. A szombathelyi nemzetközi versenyen a 12 év alattiak osztrák és magyar indulói között a negyedik helyet szerezte meg, a megyei diákolimpián pedig győzelmet aratott. Felkészítésében többek között Horváth Tamás, Máthé Gáspár és Misetáné Burján Anita segítettek. ÉPÍTIK AZ USZODÁT. Meg kezdte az uszodaberuházás előkészítését a kecskeméti Hírös-Ép Kft. Boglár nagy beruházása az uszoda és a sportcsarnok, csaknem évtizedes vágya a város lakóinak. Az önkormányzat az uszoda és a mindkét létesítményt kiszolgáló egységek 280 millió forintos költségéhez 70 milliót nyert a Széchenyi tervtől, s 30 milliót kap hozzá a megyei közgyűléstől. ROCKFESZTIVÁL. Lezárult a III. Légrádi Antal .rockfesztivál jelentkezési határideje. Eldőlt, hogy húsz zenekar csap a húrok közé március 22-én a bogiári Lengyel-Magyar Művelődési Házban. Az országban egyre nagyobb hírű rendezvényre Budapestről, Miskolcról, Hatvanból is érkeznek együttesek. A zsűriben ezúttal Póka Egon gitáros és ze- netanoda-vezető, Végit Zsuzsanna, a Sziget Kulturális Egyesület tagja és Molnár Attila koncertszervező foglalnak helyet. A díjak között szerepel húsz óra ingyen stúdióhasználat, Sziget 2003 fellépés és a Somogyi Hírlap külön- díja is. Az egész napos zenebonát a European Mantra jazz-rock- punk akciója zárja._______m OLDALSZERKESZTÓ: GÁLDONYI MAGDOLNA FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ ZÁLOGHÁZAK SIÓ-ZÁLOG KFT. 8600 Siófok, Fő u. 146, Tel,: 84/313-433 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 13. Tel.: 85/450-121 ZÁLOGHITEL ÉRTÉKESÍTÉS _____________________ ‘ nyitva: ii-p 9-17-ig, szó 9-12-ig Tavaszi pénzügyi ajánlatok a Balatonszárszó és Vidéke Takarékszövetkezettől! MEGTAKAR ITAS * Fix kamatozású, 3 hónapos futamidejű Takarékszelvény EBKM 6,44% HITEL * 500 OOO Ft-ig (megfelelő jövedelem esetén ingatlan fedezet nélkül) - lejárata maximum 36 hó, 14% kamat, THM 15,98% Az ajánlatot 2003. április 12-ig tartjuk. Keresse egységeinket: Balatonboglár, Balatonlelle, Látrány, Balatonszemes, Balatonszárszó, Kötcse, Siófok A 2002-es év autóját a 2003-as évben ingyen tankolhatja! Rendkívüli autóház Rendkívüli ajánlat! PEUGEOT/máté BALATONBOGLÁR Klapka u. n, Tel.:85/550-930 SIÓFOK főu. 24. Tel.:84/519-550 * PEUGEOT V á / BOGLÁR I TÜKÖR_________ Balatonbogláron a vízparttól 50 m-re társasházi lakások 31-93 nP4g eladók. — ^ Információ: BÉRCES PALÁSTI KFT. nr7 8630 BALATONBOGLÁR, SZABADSÁG U.4. TEL/FAX:85/550-266, MOBIL.30/247-4988