Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
6. OLDAL TÜKÖR 2003. Február 15., Szombat BIBI B 0 G L A R I Hírek TANULNAK AZ ASSZONYOK. A Mathiász János Szakközépiskola tanfolyamán tanulnak azok az asszonyok, akik a város parkjait és közterületeit gondozzák, virágosítják. A három vállalkozó szellemű diák jártas a kertészkedés gyakorlati tudnivalóiban, s most az elméleti alapokat is megszerzik. Továbbképzésük nemcsak a város haszna, mert a szakmunkás-bizonyítvány a fizetésben is előrelépést jelent. FARAGJÁK A JÁTÉKOKAT. A művelődési ház fafaragó körének a tagjai Kiss József vezetésével segítenek a város játszótéri játékainak a szakszerű felújításában. A tervek szerint Szőlőskislakra is telepítenek a felújított játszóeszközökből. PADOKAT KÉSZÍTENEK. A városgazdálkodási szervezet műhelyeiben utcai hulladék- gyűjtőket és padokat készítenek a vas- és faanyagból. Mintegy 20-25 hálós kuka és 15 pad elkészítéséhez van elég vasanyag. A szűkös fejlesztési forintokat leleménnyel és mesterségbeli tudással egészítik ki az itt dolgozók. AZ OLDAL CIKKEIT GÁLOONYI MAGDOLNA ÍRTA FOTÓK; MÁRTON LÁSZLÓ Jut ezekből a virágokból nemcsak a parkokba, hanem az óvodába is. Képünkön Hujber Lászlóné, Szilágyi Angéla és Csizmadia Ferencné Harmincezer tő virágot ültetnek ki tavasszal a város közterületeire, parkjaiba. A városgazdálkodási szervezet a saját üvegházaiban neveli az egynyáriakat. S megkezdik a védett platánfák megújítását is. Új szárazságtűrő sziklakerti növényekkel próbálkozik Hujber Lászlóné, a városgazdálkodási szervezet vezetője. Ezek a fajták jól tűrik a környezet hatásait, és szépítik majd a városi parkokat. Elmondta: abból a több tízezer tő virágból, amit nevelnek, természetesen az idén is jut az óvodásoknak és a város egyes részeit gondozó nyugdíjasoknak, erről sosem feledkeznek meg. A szervezet megrendelésére egy budapesti cég kidolgozta a védett platánsorok állománykezelési javaslatait. Ez a technológialeírás költségbecslést is tartalmaz, és sok pénzt igényel, amire a városnak most nincs forrása. Az igazgató asszony elmondta, lehetőséget kapott arra, hogy az idei költségvetéséből kigazdálkodja azt az egymillió forintot, amiből megkezdheti a több évre ütemezett munkát. Örül neki, hogy a néhány éve nyitott Jókai sétány lakói platánsort ültettek az utcájukba, szívesen segíti a törekvésüket. Egyhektárnyi virágot gondoz évről évre a városgazdálkodási szervezet. További növelésére egyelőre nincsenek források, de számottevőek a fatelepítések a város több pontján is. Már megkezdték az idei metszést az Úttörő és az Árpád, illetve a Berzsenyi utcában. Elkészült a Szegfű utca fásítási terve, a déli oldalon a beteg meggyfák helyére török mogyorót ültettek 170 ezer forint pályázati támogatással. A következő években a császtai utcákban szeretnék folytatni a munkát. Pályáztak az idei fásítási programra is, de az októberben beadott pályázat elbírálása a korábbi gyakorlat szerint csak áprilisra várható. Ez nehezíti a kertészek munkáját, hiszen a tavaszi hóna- pokban vár rájuk a legtöbb feladat. _____________■ pu At* j<ít. KÖNYVVIZSGÁLÓ, KÖNYVELŐI ÉS ADÓTANÁCSADÓI KFT Megfelelő szakmai háttérrel, több, mint 10 éves tapasztalattal továbbra is állunk rendelkezésükre 8630 Balatonboglár, Alkotás u. 1/a. Tel./fax: 85/550-053 85/351-912 ^BAIATQN-ÚTKFT TÉRKŐ AKCIÓ! 2003. március 10-ig a tavaszi áremelés előtt a gyári ár alatt akár 20% kedvezménnyel is megvásárolhatók egyes kiváló minőségű térburkoló köveink, (raktárkészleten lévők) Vállaljuk tovább térburkolatok, parkosítások kivitelezését is. Kérje árajánlatunkat! BALATON-ÜT KFT. Salat ontragtár, Körte u. 272/10 Tál.: 85/050-262 Fai: 85/550-263 30/9279-065 nyitva: HP 7.30-16.00 HOTEL LELLE Balatonlelle, Honvéd u. 24. pályázatot hirdet férőhely- értékesítéssel foglalkozó szálloda manager munkakörben. Pályázati feltételek: felsó'fokú szakirányú végzettség, német+egy nyelv tárgyalásszintű ismerete, szakmai gyakorlat, referenciák. A pályázathoz csatolni kell: kézzel írt szakmai önéletrajzot, bizonyítványok másolatát, erkölcsi bizonyítványt. Bérezés megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2003. február 24. M|»j..... ZÁ LOGHÁZAK SIÓ-ZÁLOG KFT. 8600 Siófok, Fő u. 146. Tel.: 84/313-433 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 13. Tel.: 85/450-121 ZÁLOGHITEL ÉRTÉKESÍTÉS V . /'■ * . / Nyitva: h-p 9-17-ig, szó 9-12-ig A 2002-es év autóját a 2003-as évben ingyen tankolhatja! Rendkívüli autóhoz Rendkívüli ajánlati PEUGEOIVmAté BALATONBOGLÁR Klapka u. 17 Tel.:85/550-930 SIÓFOK főu, 24. Tel.:84/519-550 * PEUGEOT jí jy jr ® m Hr A Vj! » A világon az első Akár 0% befizetéssel! Üzleteink: Kedvező---------- HITELV ASARLASI Ka rúd, lehetőség S71NL MOTORFŰRÉSZEK Tel.: 84/370-038 STH4L MOTOROS KASZAK síófok’ EGYÉB STÍHL GÉPEK ÍT'üfn 1 n <cn FŰNYÍRÓK ÉS KERTI KAPÁLÓGÉPEK Balatonboglár, még tavalyi áron Attila u. 1-. Minden üzletünkben Tel.: 85/352-269 helyszíni ügyintézés! Emlékünnepség, koszorúzás A feltaláló bogiári vasutas Horváth Aladár helytörténész gyűjti azoknak a személyeknek az adatait, akik valamilyen módon kötődnek Boglárhoz. Évek óta szeretné megvalósítani a város nagyjainak emlékparkját a vasútállomás melletti zöldfelületen. Már hatvan nevet tartalmaz az a lista, amin tudósok, közéleti személyiségek, művészek, írók, költők találhatók, akik Bogláron születtek, éltek vagy alkottak. Horváth Aladár sok olyan személyiségre bukkant, akinek az idők folyamán emléket állítottak Bogláron, illetve Lellén. A hatvanadik név igen érdekes személyiséget takar: Salamon János vasúti főpályamester, aki 1985 óta Bogláron nyugszik, a magyar feltalálók tipikusnak mondható útját járta be. A főpályamester a bogiári vasútállomáson 1953-ban szénsalak és bányameddő égetésére alkalmas kísérleti berendezést szerkesztett, ezt egy évvel később találmányként be is jegyezték az Országos Találmányi Hivatalban. Mégsem termett babér a vasutasnak. Dr. Varga József egyetemi tanár javaslatára egy kis tósérleti hőerőművet építettek a MÁV budapesti üzemi területén, s ezt egyébként értéktelennek minősített bányameddővel, salakkal fűtötték. Az első sikeres tüzelés után azonban megsemmisítették, a tudós szakemberek így nem is láthatták. 1961-ben a nehézipari tárca újra foglalkozott vele, de akkor úgy tetszett, hogy van bőven energiahordozó. A vasutasnak annyi haszna volt az egészből, hogy hosszú évekig szinte ingyen fűtötte a saját lakását. A találmány dokumentumai ma is föllelhetők. Horváth Aladár elmondta, hogy a feltaláló festőművészként is alkotott. ■ Balatonbogláron a vízparttól 50 m-re társasházi lakások 3193 m24g eladók. ^ Információ: MWk BÉRCES PALÁSTI KFT. ■ I 7 8630 BALATONBOGLÁR, SZABADSÁG U.4. "LTEL/FAX:85/550-266, MOB!L:30/247-4988 Horváth és Társa Kft. w NAP BÚTORBOLT sMi AKCI0 "vXÍr Rendel)e meg Bemutatóterem bútorát még tavalyi áron a M í! \\ készlet erejeig {rei.: 73/310-952 ) BalatiÉijlÉr, Klapka u. II. Tel.: 85/353-950 Stélok, fi 11.181. Tel: 84/316-168 Klárit sít© tg $1(8(1 ok* Tó-Be Kft. Bútorbolt Nagyatád. Kiszety u. 15. Tel.: 82/452-395 Edit Kereskedés Bútorbolt, Barcs Bébe u. 2t. Tel.: 82/461-932 Ésszerű választás SkodaOctavia Ratio ““ között - az Octaviák nyújtotta kényelem, formavilág és biztonság, illetve az alapfelszereltséghez tartozó klíma, valamint az elképesztően alacsony ár mellett döntöttek. És Ön? Kombinált átlagfogyasztás: 6,81/100 km * COj-kibocsétás: 163 g/km. A képen látható modell extra felszereltségú. 8640 Fonyód, Köztársaság u. 99. Tel.: (85) 362-299 Tel./Fax: (85) 363-753 Autó Scháfer www.autoschafer.hu Megújítják a védett platánfákat hadtörténész, Rócz Róbert, Börcs polgármestere, dr. Varga László, a KDNP elnöke, dr. Horváth János országgyűlési képviselő. Közreműködik a Balaton Vox kórus. A templomban 12 órakor dr. Szénái József érsek celebrál szentmisét, majd Varga Béla kriptájánál koszorúznak. A képviselő-testület a Fischl-házban várja az emlékünnepség résztvevőit 13.15-re beszélgetésre. __________■ Va rga Béla születésének 100. évfordulója alkalmából emlékünnepséget rendez ma délelőtt 10-től a Lengyel-Magyar Barátság Házában az önkormányzat, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség, a Recski Szövetség és a Lengyel-Magyar Barátsági Egyesület. Dr. Kovács Miklós polgármester megnyitója után beszédet mond dr. Zimányi Tibor, a Manesz elnöke, dr. Gyürkéi Jenő