Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-01 / 27. szám
: 2003. Február 1., Szombat H I R D E T É S 15. OLDAL .Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Elpihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami neked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy FARKAS FERENC Zamárdi, Siófoki u. 36. sz. alatti lakos életének 62. évében elhunyt. Szeretett halottunktól február 4-én 15 órakor veszünk végső búcsút a siófok-kiliti temetőben. Gyászoló család „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, minta csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Fájó szjwel tudatjuk, hogy édesapánk és nagyapám, LEDNECZKI JÓZSEF 68 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 5-én, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Kegyeletüket 1 szál virág elhelyezésével róják le. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Lányai és unokája „Anyám is elment messze, messze tőlem, Nem maradt más, csak egy sirhalom." ■ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGYMIKLÓSNÉ (Erzsi néni) volt Balatonboglár, Tulipán u. 28. szám alatti lakos 93. évében, január 30-án csendesen elhunyt. Végakarata szerint hamvasztás utáni földi maradványait szobájában helyezzük el. Gyászoló család „Elfeledni Téged soha nem lehet, » Hisz Te voltál a jóság és szeretet. Csak meg kell tanulni élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÁNOSNÉ Irénke néni, aranydiplomás tanítónő 77 éves korában elhunyt. Temetése február 3-án, a 13 órai gyászmisét követően 14 órakor lesz a gyékényes! temetőben. Gyászoló családja t Halálának első évfordulóján helyezzük végső nyughelyére felejthetetlen férjem, HUFJÓZSEF hamvait. Búcsúztatása február 4-én, 15.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Soha el nem múló fájdalommal Hufné Gelencsér Mária és családja Megrendültén tudatjuk, hogy szeretett kolléganőnk, MATKOVICSNÉ SZABÓ GABRIELLA tanítónő elhunyt. Emlékét örökké megőrizzük. A siófoki Beszédes József Általános Iskola felnőtt- és gyermekkőzössége Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat, NAGY FERENC Nagyatád, Gyár utca 11. sz. alatti lakost utolsó útjára elkísérték. Koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló Nagy család T Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. KACSAR GÉZÁNÉ Katus néni volt rinyabesenyői, majd lábodi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése február 3-án, hétfőn 14 órakor lesz a rinyabesenyői temetőben. Gyászoló család No Smint No Kiss Chups Chups termékeket forgalmazó sikeres cég sikerre vágyó területi képviselőt keres Somogy megye területéről. Ha részt akar venni egy világmárka értékesítésében, valamint jogosítvánnyal, érettségivel, kellő kitartással rendelkezik és magas életszínvonalai akar bizlosítani családjának és önmagának, akkor küldje el fényképes szakmai önéletrajzát a Top-Toy Kft. 8000 Székesfehérvár, Széchenyi út 94. címre. I943U| BJMLTHA irí fii?síi fi sniií mii in 2003. évi Keszthely és környéki magasépítési munkákhoz várjuk 4-10 fős kőműves és ács alvállalkozók jelentkezését. Érdeklődni Rigó István ügyvezetőnél lehet a 30/3398-213 telefonszámon. ___________________________________________(94441) #1 Videoton-Kaposvár felvételre keres: • Szerszámkészítő szakmunkást • Gépészmérnököt 3D ismerettel szerszámtervező munkakörbe (távmunka is megoldható) • Villamosmérnököt energetikus munkakörbe Jelentkezni önéletrajz és oklevél beadásával lehet VIDEOTON Holding Rt. Elektro-PLAST Vállalat Kaposvár, Izzó u. 3. Tel.: 82/502-124, 502-118, 502-132. Érettségizettek figyelmébe! AZ EÖTVÖS LORÁND MŰSZAKI KÖZÉPISKOLA ismét felvételt hirdet szeptemberben induló akkreditált iskolarendszerű felsőfokú GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS (OKJ 55544201) szakára, amelyet a Kecskeméti Műszaki Főiskolai Karral történő együttműködéssel valósít meg. A képzés hallgatói jogviszonyban történik. Felvehető létszám: maximum 35 fő Képzési idő: 4 félév - 2 tanév Jelentkezés: A jelentkezés „A" és „B“ típusú felsőoktatási jelentkezési lappal történik, a Kecskeméti Főiskola Műszaki Főiskolai Kar, Gépipari mérnökasszisztens szak megjelöléssel. Középfokú szakképzést indítunk az alábbi szakokon: GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS (OKJ 52 5442 04) képzési idő 2 év. SZERSZÁMKÉSZÍTŐ (OKJ 52 5423 07) képzési idő 2 év. KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉS MEGOLDHATÓ! További felvilágosítás az ELMK-ben kérhető: Tel.: 82/528-191 7400 Kaposvár, Pázmány Péter u. 17. Válassza Ön is a előfizetésének legegyszerűbb módját: díjtalanul hívható telefonszámunk 06-80-200-434 Ha január 1. és január 31. között keretes hirdetését háromszor megjelenteti a ^ Somogyi Hírlapban, akkor csak ) J kettőt fizet, a 3 harmadikat ingyen adjuk!* ,S Telefon: 82/528-106, ' 528-164,528-165 te Fax: 82/528-111 * * * A számlákon mindhárom megrendelt hirdetésre egyaránt 33% kedvezményt szerepeltetünk. " * Jelentkezési lap hölgyek M Jelentkezzen játékunkra! Küldjön be magáról minimum 4, maximum 12 db fényképet, melyeket szívesen viszontlátna lapunkban és a világhálón. A fotókat a kitöltött jelentkezési lappal együtt küldje címünkre: Somogyi Hírlap, Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Borítékra írja rá „NETt hölgyek”. (a képek megjelenés után szerkesztőségünkben átvehetők) Név: ________________________________ Életkor: ______________________________ Te lepülés: .__ Ér tesítési cím: Telefon: (valamennyi kategória kitöltendői) Nyilatkozat „Alulírott, jelen adatlap kitöltésével és jelen nyilatkozat aláírásával hozzájárulok, hogy a „NETt hölgyek" játékban az általam beküldött képek az Axel Springer- Magyarország Kft. (AS M Kft.) által kiadott lapokban, illetve a lapok internetes oldalán megjelenjenek. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. A fényképeimmel, illetve személyes adataimmal kapcsolatban semmilyen anyagi ellenszolgáltatásra nem tartok igényt. Kelt: _ Aláírás 18 éven aluli személyek esetében a felügyeletei gyakorló szülők (szülő) aláírása is szükséges. Törvényes képviselőkén!: hozzájárulunk gyermekünk fenti nyilatkozatához: Aláírás Aláírás www.somogyihirlap.hu Nyilvános árverési felhívás A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) Somogy Megyei Kirendeltsége (7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16.) kiíró, árvereztető az 1048/1997. (V.13.) Korm. határozat vonatkozó fejezetei alapján egyfordulós árverési eljárást hirdet, amelyben nyilvános árverés keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonában és az árvereztető kezelésében lévő alábbi ingatlanokat: 1. Lad, Zrínyi M. u. 21. beit. beépítetlen tér. (2180 m2) Hrsz. 315 1/2 th. forgalmi érték: 185 000 Ft Megjegyzés: az ingatlan elővásárlási joggal terhelt. 2. Taszár, Széchenyi u. 101. beépítetlen tér. (1401 m2) Hrsz.: 118 1/1 th. forgalmi érték: 490 350 Ft 3. Lengyeltóti, belterület beépítetlen tér. (1818 m2) Hrsz.: 416 1/1 th. forgalmi érték: 99 990 Ft 4. Karád, Zrínyi M. u. 5/1. családi ház, udvar (200 és 53 m2) Hrsz.: 977, 978 2/4, 1/1 th. forgalmi érték: 50 000 Ft 4 Megjegyzés: a 977 hrsz-ú ingatlan elővásárlási joggal terhelt, a 978 hrsz-ú lakott. 5. Kálmáncsa beépítetlen terület 1/1 th. 601 hrsz. 3828 m2 153 120 Ft 603 hrsz 4187 m2 167 480 Ft 614 hrsz 4297 m2 171 880 Ft 615/1 hrsz 2859 m2 114 360 Ft 615/2 hrsz 2892 m2 115 680 Ft 615/3 hrsz 1884 m2 75 360 Ft 620 hrsz 3978 m2 159 120 Ft 623 hrsz 4078 m2 163 120 Ft 630 hrsz 3997 m2 159 880 Ft 632 hrsz 1260 m2 50 400 Ft 633 hrsz 1360 m2 54 400 Ft 635/1 hrsz 2910 m2 116 400 Ft 635/2 hrsz 2805 m2 112 200 Ft 635/3 hrsz 3659 m2 146 360 Ft 637/1 hrsz 3071 m2 122 840 Ft 637/2 hrsz 2856 m2 114 240 Ft 637/3 hrsz 2818 m2 104 720 Ft 637/4 hrsz 7961 m2 318 440 Ft 637/5 hrsz 2795 m2 111 800 Ft 6621/1 hrsz 2867 m2 114 680 Ft 662/2 hrsz 2892 m2 204 720 Ft Kálmáncsa gazdasági épület és udvar 669 hrsz 19 768 m2 1 285 720 Ft (ebből áfa 99 000 Ft) Az ingatlanok a tételenként megjelölt terheken kívül per-, teher-, és igénymentesek. Az ajánlattevőknek 2003. március 5-én, 16 óráig kell benyújtani az árverésen való részvételeiket. A benyújtás személyesen vagy postai úton, az irányár 10%-ának, mint versenytárgyalási biztosítéknak (bánatpénz) egyidejű befizetésével lehet megtenni a (MÁK 10032000-01637528- 00000000 számlára, vagy a KVI pénztárában). Az árverés és a jelentkezés helye: Kincstári Vagyoni Igazgatóság Somogy megyei Kirendeltsége 7400 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. Tel.: 82/312-056. A nyilvános árverés helye és időpontja: Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16.1. emelet 2003. március 6-án, csütörtökön 9 órakor • a KVI hivatalos helyiségében. Az eljárás egyéb részleteiről a jelzett címen és telefonon adunk tájékoztatást. (Tar Imre tel.: 82/320-575) (Magyar Ágota tel.: 82/320-575) A kiíró elégtelen árajánlat esetén fenntartja a jogot a nyilvános árverés eredménytelenné nyilvánítására. KVI (94412) Rörzsö^tcm^^ezés Kaposvár, Dombóvári u. 1. | Teljeskörű szolgáltatás______