Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-01 / 27. szám
16. OLDAL K R Ó N I K A 2003. Február 1., Szombat Várható időjárás: A Balaton vízhömérséklete: 2 Eleinte még gyakran lesz erősen felhős, illetve borult az ég, helyenként havazás, hózápor várható, jelentősebb mennyiségű csapadék azonban már nem valószínű. Később északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap. Gyakorta erős lesz a szél. Kiaitette Hözlekedésmeteorológia az Alllanz Hungária Biztosító támogatásával Hidegfronti hatás terheli az erre érzékenyek alkalmazkodó képessé- ' gét. Az olykor viharos szél fokozott óvatosságra inti a közlekedőket. Velünk nyertek! A lapunkban megjelenő kereszt- rejtvények és gyerekrejtvények helyes megfejtői között kéthetente sorsolunk. Most a következőknek kedvezett a Fortuna: Kelemen Attila (Kaposvár) és dr. Rádai Ferencné (Kaposvár), a gyerekek 0------------VASÁRNAPI ---------------------------So mogyi Hírlap A TARTALOMBÓL: KÖZELRŐL - Szerencsésen földet ért csütörtökön Sydney Bankstown repülőterén Kántás Andor pilóta és kísérője, Latky Csongor, akik saját építésű, ultrakönnyű sportrepülőgépen közel három hónap alatt tették meg a Sármellék és Sydney közötti több mint 21 ezer kilométeres távolságot. - A filmszemlék történetében idén először rendeztek külön ünnepet a dokumentumfilmesek számára. A mi gólyánk című alkotásának példátlan sikere mögött azt sejtette Gyarmathy Lívia rendező, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a magyar társadalomban igenis él az az igény, hogy a saját életét lássa viszont a vásznon és a képernyőn. Elkészült tehát a legújabb Gyarmathy-film, aminek ismét somogyi vonatkozásai vannak. Az újabb sikervárományos mozit somogyi operatőr, Bognár Endre fényképezte. CÍMLAPSZTORI - Aggódás és felháborodás töltötte el öt éve a közvéleményt, az eltűnt, meggyilkolt Szathmáry Nikolett bűnügye. A brutális bűncselekmény tettese azóta sem került elő, öt év után a nyomozást lezárták. Az okok után érdeklődött munkatársunk. Szavalóverseny Dráva-fotókkal Gyékényes között pedig Soós Gergely (Balatonboglár) és Hízó Fanni (Marcali). Gratulálunk, a nyereményüket postán küldjük el. Kérjük, a megfejtéseket továbbra is kéthetente, összegyűjtve juttassák el szerkesztőségünk címére. ■ Győri Vilmos a Dráva szerelmese. Dráva: Murától a Rinyáig című fotókiállítása - amelynek a gyékényesi általános iskola ad helyet - hűen vall erről. A képeken megörökíti a maga vadságában és szeszélyességében kanyargó folyót, az apróra tört kavicsot, a benne aranyat kereső ismeretlen férfit és a víz partján bolyongó vándort.- Győri Vilmos időt és energiát nem kímélt, hogy közelünkbe hozza a természetet, amely oly kevés szerepet kap mindennapjainkban - mondta Mezei Ervin, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóságának munkatársa a megnyitón. Kevesen ismerik a Drávát, amit az elmúlt évtizedekben gátak közé szorítottak és vízlépcsőkkel szabályoztak. Összefogás nélkül nehéz lesz megőriznünk utódainknak, ezért külön köszönet illeti azokat, akik ebben fotókkal segítenek. A kiállítást az iskola hagyományosan - már hatodszor megrendezett - a kultúra napjához kapcsolódó területi szavalóversenye alkalmából nyitották meg. A rendezvényen Gergelicsné Tari Katalin köszöntötte a megjelenteket, majd az irodalmi csoport adott műsort. A versenyre 36 somogyi és zalai kisdiák nevezett be. Az első korcsoportban a helybeliek aratták le a babért. Első lett Bognár Zsófia, második Krizsanics Alexandra, harmadik Cseri Dominika; valamennyiket Telkes Zsoltné készítette föl. A második korcsoportban a csurgói Rákóczi iskola tanulója, Varga Judit Boglárka győzött, a máHelybe vitték a természetet Gyékényesen sodik helyen a zákányi Ritecz Réka végzett, s harmadik lett Hervai Henriett Beleznáról. Felkészítőjük Dani Margit, Kósáné Kisgéczi Gabriella, Kis Lilla, valamint Kovácsáé Pintér Renáta volt. Mindkét korcsoportban 3-3 különdíjat is kiosztottak. , VARGA ANDREA Piaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Szigetvár Dombóvár Nagykanizsa Burgonya 80-90 80-85 80 100 80-100 60-80 Káposzta 120 90-100 120 100-120 140 150 Kelkáposzta 300 350 400 400 410 350 Paprika 40-140/db 650-750 60-120/db 80-100/db 600 700 Paradicsom 380-500 450-500 600 500-600 660 480-530 Uborka 500 480-500 600 600 500 560-600 Petrezselyem 350 350 350 450-500 300-450 350-400 Sárgarépa 150 150-160 180 150-200 150 150 Tojás 18-20 17-21 20 17-23 17-21 18-20 Sampinyon 380 450-500 450 450-500 420 300-450 Hagyma 110 90-100 120 120 140 120-150 Fokhagyma 440-450 450-500 500 500 450 450 Karalábé 100-150 150 130 120-150 200 150-180 Karfiol 300-350 350 400 400 380 , 550-650 Narancs 180 160-190 200 200 220-240 180-220 Banán 280-300 240-300 300 300-350 290 220-300 Alma 130-150 100-150 130-150 100-150 110-160 65-140 Bab 560-650 500 - 600 480 450-500 Dió 1400 1200 800 1200 1500 700-1000 Mák 600-800 500 500 400 420 500 Tarka sorok Állatkert- Hogy híják az egyenes állatkertet?- Vonalzoo. Érthetetlen Két részeg beszélget a kocsmában.- Te! Mit fog szólni a feleséged, ha ilyen részegen mész haza? - kérdi az egyik.- Semmit.- Hogyhogy?- Úgy, hogy nekem nincs feleségem.- Akkor miért mész haza ilyen későn? Fürdőszoba- Hogy hívják a kínai fürdőszobát?- Vájd ling. Kifogás- Ne haragudj, drágám, hogy elkéstem! - mentegetőzik a randevúra késve érkező férfi. - Horgászni voltam, kifogtam két pontyot és legalább két kiló keszeget.- Ismerlek, neked mindig van valami kifogásod. Különös tanú- Tett ön már máskor is vallomást bíróság előtt? - kérdi a bíró a vallomástétel előtt a tanútól.- Igen, tisztelt bíró úr, de azt már leültem. Anyai örömök- Hölgyem, ön hamarosan anyai örömök elé néz.- Tényleg, doktor úr?- Igen, méghozzá kettős anyai örömök elé!- Ikrek lesznek, doktor úr?- Azok bizony!- Istenem! Szegény anyám mindig mondta, hogy egyszerre csak egy fiúval járjak!, Csizma- Miért van csizma a tehén lábán?- Mert belelépett. Fontos dolog A medve találkozik a nyuszikával, és megszólítja:- Szia, nyuszika, miért sietsz annyira?- Tudod, medve komám, mennem kell a mezőre, nagyon fontos dolgom van.- Jaj, nyuszika, mindig csak a fű, csak a fű. _______■ A R ing' a Ford Tamás Autósiskola következő tanfolyama február 11-én kezdődik. Részletfizetés. Most diákoknak rendkívüli kedvezmény! Kaposvár, Fő u. 45.82/422-130. *94134* <C lfe'Vw67!<£! A PTE Természettudományi Kara felvételt hirdet a 2003/2004-es tanévre nappali tagozatos alapképzésben államilag finanszírozott és költségtérítéses formában: egyetemi szintű környezettudományi valamint főiskolai szintű programozó matematikus szakokra. Jelentkezési határidő': 2003. március 1. További felvilágosítás: s www.ttk.pte.hu/tibj , vagy telefonon a.-tanulrnányi osztály közvetlen számán: 72/501-567 Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: LENGYEL JÁNOS Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E-mail cím: somogyiliirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2„ I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/5104)96 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700 telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprinrjer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: SZALAI CSABA Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1345 Ft, negyed évre 4035 Ft, tél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hirlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenqj csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. «. t 1 é i a Somogyi Hírlapban Megjelenés: február 14. HIRDETÉSI SZELVÉNY 600 Ft I I I MM Ml I í Ti I 1 I i II I I I FI I : : ..)...|...[...|...í--------------------------!■■ '[ .... ...j..I | )'"' j...j...|...j...|...j------H ...........................k...................1-------------— r—j------1—I—J—----j—j—J-----------1----I—[ A február 12-ig beérkezett Valentin-napi jókívánságok beküldői között 5 db kétszemélyes belépőt sorsolunk ki a „horvát estre” Beküldő neve' Kérjük válasszon grafikát az üzenet mellé! telefonszáma:.............................................. I A hirdetési szelvényt és a postai befizetési bizonylatot (600 Ft) küldje el címünkre: AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája, 7401 Kaposvár. Pf. 31. vagy adja le személyesen: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a vagy Kaposvár, Tesco Áruház