Somogyi Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-09 / Vasárnap Reggel, 6. szám

8 UTAZAS 2003. FEBRUÁR 9. HÍREK n .. Üdülőpark mozgássérülteknek | H SZOMBATHELY: Elsősorban mozgássérültek és | családtagjaik számára építenének rekreációs I pa|kot Vas megyében a Szajki-tavak mellett osztrák és német befektetők. A beruházás költsége 60-90 millió euró között lehet. Egy trópusi jellegű fürdő, egy a mozgáskorlátozottak és más fogyatékkal élő emberek számára is alkalmas szállodakomplexum, sportlétesítmények, színház- és konferenciaterem, valamint egy lovasiskola épül. Az EU-ban jelentős | az igény fogyatékos emberek számára üdülési, Í rekreációs lehetőségeket nyújtó, magas színvonalú szolgáltatások iránt. Amennyiben sikerül a már 1 meglévő befektetők mellé újakat találni, az elő­! készítési munkák az idén megindulhatnak, az építkezés 20-24 hónapot vehet igénybe. Felújítják a gyulai várat I ■ GYULA: A gyulai vár felújítására 300 millió forintot | nyert el a Miniszterelnöki Hivataltól a városi ön- kormányzat. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, | a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és az önkor- 4 mányzat vállalta, hogy a vár teljes rekonstruk- | dójához szükséges további 300 millió forintot | együttesen teremtik elő. Közép-Európa legnagyobb téglavárának felújítási munkálatai három hónap | múlva vehetik kezdetüket. Ismét kialakítanak a vár­ban egy múzeumot, valamint megfelelővé teszik az udvanla várszínházi követelményeknek is. Olyan mobil nézőteret kívánnak kiépíteni, amely csak a színházi időszak alatt foglalná el a vár udvarát. Zalakaros fejleszti fürdőjét ■ ZALAKAROS: A Gránit Gyógyfürdő Rt. 286 millió forintos beruházással igyekszik tovább növelni a | fürdőváros vonzerejét és a közel háromnegyed­milliós fürdővendég-forgalmat. A beruházás keretében az V-ös medencét háromblokkos rend­szerűvé, elsősorban gyermek- és sportcélúvá 1 építik újjá. A IV-es medencét pedig korszerűsítik, és így együtt több mint 900 négyzetméteres | megújult vízfelületet vehetnek birtokba április | végére a vendégek. Zalakaros még mindig vi­| szonylagos férőhelyhiánnyal küzd, február közepére további 108 szobával, új konyhával, | étteremmel bővül a Freya Hotel. A beruházás 250 | millió forintba került. | Denevérmúzeum Abaligeten ■ PÉCS: Baranya megyében, Pécsett, kiemelten keze­lik a világörökség részét képező emlékek és a bel­város fejlesztését. Folytatódik a régészeti feltáró | munka, valamint újjáépül a szabadtéri színpad. | Szükség van továbbá több nyelvű turisztikai tájé­koztatórendszer kialakítására, az Örökség mene­dzseriroda létrehozására, interaktív múzeumok lé- I tesítésére. Jelentős összeget kívánnak fordítani a Duna-Dráva Nemzeti Parkban az ökoturizmus fej­lesztésére. Látogatóközpontokat hoznak létre a Du- | na és a Dráva mentén, valamint kisebb múzeumo­kat, például Abaligeten egy denevérmúzeumot. Síverseny családoknak I ■ SEMMERING:. Országos családi síbajnokságot rendeznek a jövő hét végén Ausztriában, a íj Semmeringen. Ez minden évben igen népszerű, i| amelyre még Magyarország keleti feléből is so- \l kan látogatnak, hiszen ezen csak amatőrök in- | dúlhatnak. A családi csapatversenyeknek az al- | pesi országokban már nagy hagyományai van­nak, Magyarországon most kezd egyre népsze- I rűbbé válni. Az amatőr versenyzők a Volvo Ku- | páért küzdenek meg Ausztriában. Internetes turisztika ■ PÉCS: Március végéig az ország mind a hét ré- j giója - 2100, idegenforgalomban érintett tele- 1 pülése - felkerül Magyarország legnagyobb tu- 1 risztikai internetes honlapjára, a www.vendeg- 1 f varo.hu portálra; az online szállásfoglalási J rendszer októbertől indul. A turisztikai portál | nonprofit jelleggel működik, bárki felkerülhet 1 rá, bemutatkozhat rajta, ismertetheti szolgálta- | tásait, akciós ajánlatait. Jelenleg öt magyaror- I szági régió 7500 színes képpel illusztrált turisz- 1 | tikai kínálata olvasható a portálon, amelyet ha- 1 vonta 30-35 ezen keresnek fel, és 130-150 ezer | adatot töltenek le róla. Az ajánlatok jelenleg | magyar nyelven olvashatók, azonban hamaro- I san elkészül az angol nyelvű változat is. Zánka a fiataloké f ■ ZÁNKA: A gyermekváros továbbra is a hazai ifjúsá- j gi turizmus egyik központjának számít. A több mint 200 hektáron fekvő komplexum 2800 nyári és | 600 téli szálláshelyét 2002-ben 28 országból 43 | ezer fiatal vette igénybe. A vendégéjszakák száma " tavaly az egy évvel korábbi 188 ezernél valamivel f ' kevesebb, 175 ezer volt. Zánkán február 21. és 23. 1 | között tartják a táboroztatók országos konferenciá­ját, amelynek résztvevői fel kívánják hívni az ide­genforgalmi szakemberek és a kormányzat figyel- | I mét a hazai ifjúsági szállásokra. Keleti kalandok A jordániai Petra, a homokkőbe vésett'sziklaváros és a varázslatos hangulatú sivatag mindenkit megigéz Az Ezeregyéjszaka cso­dákkal teli mesél közé mostanában betört a va­lóság. A kultúra bölcsőjé­nek tartott Irakban hábo­rú fenyeget, aminek az egész közel-keleti térség turizmusa látja kárát. A magyarok azonban mégis útra kelnek felfedezni az arab világ kincseit. H Még nem tudni, Irakot megtámadjam az Egyesült Államok, de azt igen, hogy Irakba vagy a környékére ke­vesebben utaznak. Ám a Kö­zel-Keleten ennek ellenére nem állt le a turizmus, a leg­népszerűbb hely a magyarok számára Jordánia és Egyip­tom. Jóval kevesebben, de mennek Libanon biztonsá­gosabb, északi részébe, van, aki nem hagyja ki a féldik- tarórikus Szíriát és Iránt sem. A bizonytalanság, a há­borús pszichózis miatt jóval kihasználatlanabbak a szál­lodák, éttermek, ezért most viszonylag olcsón lehet a tér­ségbe kirándulni. Az elmúlt - békebeli - évekhez képest 20-30, esetleg 50 százalékkal kevesebbet kell fizetni. Jordánia nemcsak gyö­nyörű, hanem a nyugalom szigete is. Az esetleges iraki háborúnak biztosan nem lesznek szenvedő alanyai, s a világon a közbiztonság terén a második helyen szerepel­nek. Zaid Naffa, a Jordán Tours igazgatója különösen büszke rá, hogy egyszerre ezer magyar búcsúztatta ott az óévet, öt chartergépen utaztak ki, ami rekordnak számít, nemcsak magyar- országi, hanem európai vi­szonylatban is. Egyszerre, egy helyről ennyien ritkán látogatnak meg egy országot. Most is változatlanul nagy az érdeklődés, naponta húsz- harmincan keresik fel az iro­dát, ami a tavalyihoz képest is jó eredmény.- Áprilisban indítunk újra charterjáratokat, de sokan kérdezik, miért nem már­ciusban. Jordániával régeb­ben az volt a baj, hogy sokan összekeverték Ciszjordániá- val, és emiatt kevesebben lá­togatták. De mára már sokan tudják, mi jó viszonyban va­gyunk Izraellel, a környező arab országokkal és nyugat­európai országokkal is. Az idén még több magyar fog ki­utazni hozzánk, mint tavaly - mondta Zaid Naffa. A Medina Tours főleg Egyiptomba szervez utakat. Az irodában elmondták: az arab ország iránt ezekben a napokban sem csappant az érdeklődés. Kairó, a pirami­sok, a Vörös-tenger túl mesz- sze van a háborús övezettől, és túl szépek ahhoz, hogy az emberek ne utazzanak oda. Ráadásul tényleg olcsón el lehet ott tölteni egy-két hetet, programtól függően akár százezer forintnál is keve­sebbe kerül. Magyarországon csupán egyetlen utazási iroda van, amely Irakba és Iránba szer­vez évek óta utakat. Az Ágra vezetői a térség jó ismerői, már többször jártak ott, de mindannyiszor dicsérték az az ottani emberek vendég­szeretetét. Nagy Elek, az uta­zási iroda tulajdonosa a rizikósabb területek közé so­rolja Irakot és Jement, de en­nek ellenére a meghirdetett csoportjuk szinte mindany- nyiszor útra kelt. Irakba pél­dául az utóbbi években há­romszor utaztak ki magya­rok szervezetten, s mind­egyik útjuk jól sikerült.- Február végén jön ki a prospektusunk, és abban az iraki utunk benne szerepel, tehát a háborús készülődés miatt se vettük ki a progra­munkból. Azt írtuk ajánla­tunk alá, hogy az aktuális nemzetközi, politikai hely­zettől függ a csoport indulá­sa. A bagdadi magyar nagy- követséggel is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és az évek alatt mindössze egy­szer fordult elő éppen az afgán történések miatt, hogy a nagykövet nem java­solta az utazást, holott a csoport összeállt, az össze­geket befizették, mégse in­dultunk el. Ebbe a térségbe, ideszámítjuk Iránt is, általá­ban évente egy csoport jön össze, de elképzelhető, ha béke és nyugalom lenne, ak­kor akár többen is útra kel­nének. Nagy Elek arról is tá­jékoztatta lapunkat, hogy az idén Iránba két utat szervez­nek, egyik buszos, a másik repülős lesz. Ezenkívül Szí­riába is indítanak utakat még a tavasszal, amit Liba­nonnal kapcsolnak össze. Sztevanovity Zorán ze­nész a közel-keleti orszá­gok közül egyedül Izrael­ben járt másfél évtizeddel ezelőtt, azóta nem, de nem is nagy utazó, s most sem vágyik arra. Körtvélyessy Zsolt színész szereti az arab mentalitást, lenyűgözi a kultúrájuk. - Most is szívesen mennék, engem nem riaszt el a közel- keleti helyzet, nem vagyok félős típus. Jelenleg sok munkám van, ezért nem uta­zom - mondta. Temesi László ■ A Külügyminisztérium három csoportba osztotta azokat az országokat, ahol veszélyek fenyegethetik a turistákat. Egyáltalán nem célszerű utazni a közel- keleti térség államai közül Irán keleti részébe, Izrael | ciszjordániai területére, valamint Gázába és Jeruzsá­lembe. Csak halaszthatatlan esetben javasolja a tár­ca a kirándulást Izrael egyéb területeire, Irakba (ha kitör a háború, akkor az első csoportba tartozik majd ez az ország is), Libanon déli vidékére és a Bekaa- völgy egyes területeire. Irán egyéb területei a harma­dik státusba tartoznak, ide tehát csoportosan, szer­vezett turizmus keretében biztonságban el lehet utazni, az egyéni út azonban ellenjavallt. Több helyen váltják be a csekkeket ■ Az idei turizmussal kapcsolatos pályázatokat február vé­gén, illetve március elején írják ki. Ebben az évben 32,3 mil­liárd forint erejéig hozhatnak döntéseket. Ennél többet fordí­tanak az idén turizmusra, mert a különböző tárcákkal közös pályázatokat is megjelentetnek majd. Az üdülési csekk adó- mentességének határát 50 ezer forintra emelték, és ez ösz­tönző hatású lehet. A Magyar Turizmus Rt. kampányt hirdet majd, hogy a munkaadók figyelmét az üdülési csekk lehető­ségére felhívja, illetve a szolgáltatók tegyenek olyan ajánlato­kat, ahol az üdülési csekk beváltási lehetősége bővülne. Ked­vezően hathat, hogy a szállodai szolgáltatás áfa-visszaigény­lését visszaállították, illetve javíthatja a vendéglátók helyze­tét, hogy az étkezési utalványok értékhatárát megemelték. Az Rt. költségvetésében 7 milliárd forint áll rendelkezésre markeüngre, illetve további 2 milliárd működésre. Szociális üdültetésre az idén 400 millió, a gyógyfürdő-szolgáltatásra 5,4 milliárd forint áll a költségvetésben rendelkezésre. Mátraderecske befektetőre vár ■ Két betegségtől nagyon rettegnek az em­berek: ez az érszűkület és a cukorbaj. A Mátraderecskén a földből feltörő gáznak évek óta tapasztalható jótékony hatása ezek­nél a kóroknál. Az elmúlt évben végre meg­született a fejlesztési terv, és megteremtődött a beruházási összeg is. „A természeti adottsá­gunk kuriózum világszerte, és egyedülálló Magyarországon. Gázfürdő vagy ahogy a szakirodalom emlegeti, mofetta. A feltörő szén-dioxidot 1999-ben nyilvánították gyógy­hatásúvá. Már épül az új gyógycentrum - mondta Zám Ferenc, Mátraderecske polgár- mestere. A Gazdasági és Közlekedési, vala­mint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával a termál- és él­ményfürdő mellett elektro- és hidroterápiás részleg is épül. Egyelőre hiányzik a színvona­las gyógyszájloda. Az önkormányzat kijelölt egy héthektáros területet, és magánbefekte­tőt keresnek. A legnépszerűbb autókölcsönzők 'S$ <' * f 7 ■, 5 * 1. Hertz 27,0% 2. Avis 13,7% 3. National jj 9,5% 4. Budget 8,7% 5. Alamo 7,1% Grafika: TÓM - €U-SVN€BGON . fontAS. UavuHchuiu ■ A Travel and Leisure rangsorolta a világ nagy autó- kölcsönző cégeit. A tekintélyes tengerentúli szaklap teljesen elfogulatlan, hiszen olvasóinak véleménye alapján állította össze a listát. Tehát a magyar turisták is nyugodtan támaszkodhatnak útitársaik véleményére. E cégekkel szinte az összes jelentősebb turisztikai állomásokon találkoz­hatunk. A távoli területeken, s főleg a szigeteken pedig gya­korlatilag nélkülözhetetlen, hogy bérelt autót vegyünk igénybe. S egy jó tanács: érdemes az összes ott található aján­latot összevetni, hiszen jelentős eltérések lehetnek az árak­ban és a kölcsönzési feltételekben. Dél-Afrika: golf az állatok között ■ Dél-Afrikába elsősorban azért utaznak turisták - egy­re több magyar is -, hogy megcsodálják az ország érin­tetlen természetvédelmi te­rületeit, élvezzék a vadálla­tok látványát. A tizenhat nemzeti parkban, a nyolc­száz vadrezervátumban, s a több száz magánkézben lévő vadterületen a növények és állatok elképesztő sokféle­sége látható. Mostanában azonban sokan golfozni jár­nak az afrikai országba, mi­után sok látványos és külön­leges helyen építettek pályá­kat. A Durban Country Clubé az Indiai-óceánra néz, Fokvá­ros több pályájának a Tábla­hegy szolgál háttérül. Sun Cityben, az Elveszett város­ban a 13. lyukban krokodilok tanyáznak, a Kruger Nemzeti Parkban nincs kerítés, így a játékosok találkozhatnak ép­pen arra sétáló állatokkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom