Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-28 / Vasárnap Reggel, 30. szám
2 KORKÉP 2002. JULIUS 28. HÍREK Szuperminisztérium az USA-ban ■ WASHINGTON: Az amerikai képviselőház megszavazta a terrorizmus elleni védelem céljából felállítandó belbiztonsági minisztérium létrehozását. Egyes nézetek szerint az új tárca felügyelete alá kell vonni nemcsak a-bevándorlási és honosítási szolgálatot, a parti őrséget, a határőrséget, valamint további másfél tucat, eddig egymástól elkülönülten dolgozó kormányzati intézményt, hanem az FBI és a CIA egyes részlegeit is. A beolvasztásokkal a belbiztonsági minisztériumhoz 170 ezer kormányzati alkalmazott kerülne. Mások inkább összehangoló, az információáramlást biztosító irodaként képzelik el a minisztériumot. Hetven halott a légibemutatón ■ LVOV: Hetven halottja és 111 kórházban ápolt, részben igen súlyos sebesültje van annak a repülőgép-katasztrófának, amely tegnap egy bemutatón történt az ukrajnai Lvov mellett. A légiparádéra 10 ezer ember, köztük rengeteg gyerek volt rá kíváncsi - közéjük vágódott be egy műrepülést végző Szu-27-es vadászgép. A szerencsétlenséget a repülőgép hajtóműveinek leállása okozta. A gépet két tapasztalt vadászpilóta vezette, és sikerült katapultálniuk. A repülő két perce lehetett a levegőben, amikor zuhanni kezdett. Munkáspárti győzelem Új-Zélandon ■ WELLINGTON: A Munkáspárt győzelmével zárultak tegnap az új-zélandi parlamenti választások. Helen Clark kormányfő újabb három évre bizalmat kapott, de valószínű, hogy csak kisebbségi kabinetet tud alakítani, külső támogatással. A Munkáspárt és szövetségese, a Haladó Koalíciós Párt együtt 54 mandátumot szerzett a 120 fős törvényhozásban. A Zöld Párt társelnöke, Jeanette Fitzsimons máris közölte, a környezetvédők, akik az előrejelzések szerint 8 mandátumot szereztek, támogatják az új kabinetet. , | Kilencszáz rab szabadulhat ■ LONDON: Csaknem 900 rab szabadulhat a brit és walesi börtönökből a strasbourgi emberi jogi bíróság egyik döntése nyomán, amely törvénytelennek ítélte a börtönigazgatók jogát „plusznapok” kiszabására. Az Emberi Jogok Európai Bírósága július 15-i ítéletére tekintettel a brit hatóságok eltörölték a büntetésvégrehajtási intézmények igazgatóinak azt a jogát, hogy a „renitens” rabokra maximum 42 napnyi további szabadságvesztést szabjanak ki. Kizárták Kostunica pártját ■ ÚJVIDÉK: A szerbiai kormánykoalíció (DOS) kizárta soraiból a Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök vezette Szerbiai Demokrata Pártot (DSS). A lépés válasz volt a jugoszláv alkotmánybíróság döntésére, hogy a szerbiai parlament állítsa helyre a jugoszláv államfő pártjához tartozó 21 képviselő mandátumát, amelyet júniusban vont meg sorozatos igazolatlan hiányzásuk miatt. A DSS alelnöke, Drágán Marsicanin úgy vélekedett, a kizárásról szóló döntés törvénytelen. Robbanás egy osztrák diszkóban ■ LINZ: Húszán megsérültek, négyen súlyosan, egy diszkóban történt robbanásban tegnap hajnalban az ausztriai nagyvárosban. A detonációt követően a nyomozók az X-Large nevű mulatóhelyen egy kézigránát maradványaira bukkantak. A robbanószer- kezet darabjait a lemezlovas pultjától nem messze találták meg. A sebesülteket a közeli kórházba szállították repesz okozta sérülésekkel. Politikusok szabadságon Hosszú volt ez a politikai szezon, s rövid a szabadság, hiszen augusztus közepétől már készülni kell az önkormányzati választásra. Pihenésre tehát alig van idejük a politikusoknak. A legtöbben csak pár nap lustálkodást engedhetnek meg maguknak, s szinte mindegyikük a Balaton partján köt ki. ■ Kóródi Mária már túlvan a nyaraláson. A környezetvédelmi miniszter a tárcájához illő kikapcsolódást választott magának, az elmúlt egy hetet csónakban töltötte: Budapestről, a Római-partról eveztek le egészen Bajára. Ezután már csupán egy-két napot lazítást engedhet meg magának augusztus elején a családja körében. Mátrai Márta, a Fidesz országgyűlési képviselője Balatonfenyvesen, a családi nyaralóban pihen. Sokat olvas, műveli a kertet, s persze vezeti a háztartást. Ezenkívül terveznek rövid utazásokat is, a rokonaikat látogatják meg Veszprém megyében. Csurka István szintén a Balatonra költözik nyaranta. A MIÉP elnöke edericsi nyaralójában olvasással és írással tölti napjait. Az újságokon kívül filozófiai, szépirodalmi köteteket vesz a kezébe. De egyben sportos életmódot folytat: gyalog jár le a mintegy másfél kilométerre lévő strandra, és naponta egy-két kilométert úszik, ezenkívül fát is szokott vágni. Ez a nyár azonban nem lesz felhőtlen számára, hiszen főpolgármester-jelölt, ezért a politika gyakran fölszólítja a fővárosba, augusztus közepétől pedig már megkezdődik a kopogtatócédula-gyűjtés. Az MDF-es Balsay István is kiköt a Balaton partján. Szántódon van egy nyaralójuk, ahol a feleségével eltölt két hetet. - Semmi különös programom nem lesz, ugyanazt csinálom, mint a többiek, horgászom, sétálok, strandolok, találkozom a barátaimmal - mondta lapunknak. Ezenkívül szeretnének egy pár napos római kirándulást is tenni. Már jártak az olasz fővárosban, s mivel nagyon tetszett nekik, ezért visszavágynak. Doszpot Péternek - mint fogalmazott - nem lesz igazi szabadsága az idén. A rendőrnyomozóból szocialista politikussá avanzsált országgyűlési képviselő legfeljebb hosszú hétvégeket tölt el a Balatonon a nyaralójában. Különleges hobbijai nincsenek, a programokat pedig a gyerekei szervezik. Pihen, olvas, megpróbál minél jobban föltöltődni. Bárándy Péter kéthetes szabadságot engedélyezett magának, a világ túlsó felére, Kínába látogat el fiával és két barátjával. Amint az igazságügyi miniszter a VR-nek elmesélte, sok helyen járt már, de arra még nem sikerült eljutnia. Több nagyvárossal, többek között Pekinggel, Sanghajjal szeretne megismerkedni, de természetesen nem hagyhatja ki a kínai nagy falat sem. Úgy fogalmazott, nagyon érdekli az ottani kultúra, építészet, s híve a konyhájuknak is, ezért nagyon várja már az utazást. ■ Negyvenegy személy életét vesztette szombat hajnalban az indiai Kerala államban, amikor elsüllyedt egy hajó. Az eset a dél-indiai Kochi kikötőjétől 80 kilométerre történt egy tavon. A hajó Muhama és Kumarakom között szállította az utasokat. A balesetet feltehetően a jármű túlterheltsége okozta. Az áldozatok száma növekedhet, mert csak keveseknek sikerült a balesetet követően kiúszni a partra. Több embert a helybeliek mentettek ki a vízből Függetlenül a kormányoktól ■ A „kormányoktól független magyar vüág” kiépítésének szükségességéről beszélt tegnap Orbán Viktor a bálványos nyári szabadegyetem zárónapján a romániai Tusnádfürdőn. A közel háromezer fős hallgatóság nagy éljenzéssel fogadta a politikust, akit a vitavezető tisztét ellátó Toró T. Tibor, az RMDSZ vezetésével szemben álló Reform Tömörülés elnöke a magyar nemzet miniszter- elnökeként mutatott be. Orbán azt mondta, kormánya az elmúlt négy évben határozott nemzeti integrációs politikát folytatott, amelynek egyik legfontosabb eleme a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés stratégiája volt. A nemzetstratégia irányvétele szempontjából meghatározónak nevezte, hogy az új kormány újrakezdi-e az előző kormány által lezárt privatizációt, vállalja-e az állam, hogy előnyt biztosít a magyar vállalkozóknak, biztosítja-e, hogy a termőföld magyar kézben maradjon. Orbán közölte, a polgári oldalnak változtatnia kell gondolkodásán, mivel a közéletet eddig a kormány felől nézte. A polgári világnak kell olyan erőssé válnia, hogy intézményeit soha, semmilyen kormány ne hagyhassa figyelmen kívül. Tengerbe dobták ■ A tengerben kötött ki tegnap reggel Tarja Halonen finn elnök Naadendal kisvárosban vakációzó férje, miután egy helyi hagyomány szerint a lakók vízbe dobták aznapi lustálkodása miatt. A kis kikötővárosban egy régi keresztény legendára épülő hagyományt ápolnak, amely szerint július 27-én azokat, akik reggel 7 előtt nem kelnek fel imádkozni, a tenger vizébe mártják. A helyiek az egyik szállóban ráleltek a békésen durmoló Pentti Arajárvire - akit nem ismertek fel -, s bedobták a vízbe. Melegek négyes ikrei ■ Négyes ikrei születtek egy homoszexuális párnak pénteken az USA-beli Lexington- ban. A négy gyermeknek - három fiúnak és egy leánynak - a Michael, Jacob, Tristan és Taylor keresztnevet adta biológiai apjuk, a 36 éves Michael Meehan és élettársa, a 31 éves Thomas Dysarz. A gyermekek a tervezettnél kilenc héttel korábban születtek, és jó egészségben vannak. A 23 éves anya, akit mesterségesen termékenyítettek meg, januárban lett terhes. Már van három gyermeke, köztük egy ikerpár. Mol-kutak partneri rendszere ■ Összes saját töltőállomását partneri rendszerben akarja üzemeltetni az év végére a Mól Rt. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, a Mólnak és a kiválasztott partnereknek is jövedelmezőbb ez a fajta üzemeltetés. Tavaly áprilisban adták át első kútjukat partneri rendszerben történő üzemeltetésre, és jelenleg már 191 töltőállomásnál kiválasztott partnerek végzik az értékesítést. A partner csak a Mól által meghatározott áruválasztékból, meghatározott áron értékesítheti a termékeket és szolgáltatásokat. A töltőállomást üzemeltető a forgalmazás után jutalékot és fix átalánydíjat kap. A jutalék és az átalánydíj fedezetet biztosít a partner - szerződésben meghatározott - költségeire, vállalkozói eredményére. Karddal nem harcolhatunk Miközben Bush elnök azt ígéri, hogy az amerikai hadsereg a nem túl távoli jövőben bevonul Irakba, hogy felszámolja a terrorizmust, az iraki ellenzék szkeptikus. Khelii al-Dulaími, a Magyarországon és Németországban élő egyik ellenzéki vezető szerint belső támogatás nélkül minden katonai akció kudarcra van ítélve. Egyébként neki is megüzente Húszéin, hogy nyugodtan hazamehet, a diktátor ugyanis békében akar élni a törzsekkel. ■ - Ön is a hatalom gyereke volt, ahogy 74 ezer fős törzsének több tagja ma is.- Nem tagadom, én is szolgáltam Huszeint a titkosszolgálat tisztjeként, épp ezért ismerem olyan jól a rendszert. A hatalma egyáltalán nem gyengült, nagyon is kézben tartja a dolgokat. S nemrégiben is üzent a családomon keresztül, hogy menjek haza, kegyelmet kapok, de ezt persze nem szabad elhinni.- Az amerikaiak nemrég tárgyaltak Londonban emigráns katonatisztekkel. Önt miért nem keresték meg, pedig Németországban él a legtöbb, 24 ezer iraki menekült?- A londoni emigrációt évek óta támogatják az amerikaiak, újságot adnak ki, rádió- és tévéállomást üzemeltetnek. Az ottani emigráció vezetője juttatott volna nekünk is, de mi nem fogadunk el pénzt. Bennünket nem lehet megvenni. Mi legfeljebb logisztikai segítséget kérnénk s gyógyszereket. Eddig vártunk, tárgyaltunk többször a német kormány képvise-lőivel, de nem sokra jutottunk. Úgy látszik, magunknak kell boldogulni, előbb- utóbb haza kell mennünk.- Az amerikaiak is menni akarnak.- Lehet, csak nem tudom, hogyan. Az információik közel sem elégségesek. Felelős pozícióban lévő ember ugyanis nem tud Irakból megszökni. Ha mégis szereznek információt, azt sem tudják ellenőrizni. És az amerikaiak nem beszéltek a vallási vezetőkkel sem, pedig nélkülük ugyancsak nem lehet sikerrel számolni. Bemenni könnyű, de ki kerül kormányra, s hogy marad hatalmon, ha csak amerikai fegyverek támogatják?- Khidir Hamza, az évekkel ezelőtt megszökött atomfizikus naivnak tartja önt, szerinte egy világhatalom segítsége nélkül nem lehet megdönteni Huszeint.- Hamza azt mond, amit akar, ő amerikai állampolgár. Én egyébként nem hibáztatom.- Hajdan ő Budapesten át szökött meg, nem ön segítette tovább?- Nem tudom, hogy mentette ki a CIA, a könyvéből sé derül ki.- Bush szerint Irakban az Al-Kaidának kiképzőtáborai vannak, akár Bin Laden is bujkálhat Húszéin oltalma alatt.- Tudom, hogy néhány iraki is belekeveredett az Al- Kaidába. Irakban az én időmben mindenkinek volt kiképzőtábora, tehát semmi sem lehetetlen.- Ha egyszer úgy dönteti Szaddám Húszéin egy ellene irányuló összeesküvés leleplezése után 180 tisztet és 21 pártfunkcionáriust kínoztatott meg, majd végeztetett ki. Hatalmas mecseteket épít, melyeket a „A nagy Szaddám” névre keresztel. Könyvtárában található legbecsesebb kincse a saját vérével írt 336 000 szóból álló Korán. Az idén április 14-től több százezer ember 14 napon át ünnepelte Szaddám Húszéin 65 éves születésnapját. Csak az elnök nem volt jelen, merénylettől tartva elbújt egyik palotájában. Több száz festményt és szobrot készíttetett magáról. Két éve íróként is elvárja a tiszteletet. A legyőzhetetlen erőd című 713 oldalas kötetét musicalként adják elő. Állítólag hetente 10 ezer üveg alkoholt szállítanak a diktátor és a hadsereg számára. Ugyanakkor az ország 23 millió lakosának fele a szegénységi küszöb alatt él. nek, hogy hazaindulnak, kire vagy mire számíthatnak, hiszen fegyverek nélkül semmi esélyük fellázítani a törzseket?- Lehet, hogy már most sem itt kéne ülnöm, bár önnek igaza van, karddal nem lehet harcolni. A kurdoknak van repülőjük, helikoptereik és fegyvereik is. Nehéz forradalmat csinálni, de lehet, hogy épp arra van szükség, hogy végre elkezdjük, Ugyanakkor mi nagyon jól tudjuk, hogy például a kur- dokat nagyon nehéz lesz még egyszer felrázni, hiszen egyszer már megjárták. Az amerikaiak cserbenhagyták őket. Lejöttek a hegyekből, s az amerikaiak meg félúton visszafordultak. Őket pedig lebombázták, lemészárolták. Egyébként azóta se lehet tudni, hogy akkor az amerikaiak miért fordultak vissza... D. L.