Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-09 / 158. szám

2002. Július 9., Kedd G A Z D A S Á G I TÜKÖR 7. OLDAL A párnahuzat a legrosszabb befektetés László Csaba: A forint erősödése segített megtörni az inflációs várakozást A nyugdíjrendszer reformjának folytatását az egyik legfontosabb feladat­nak nevezte László Csaba. A pénzügyminiszter az Europressnek adott nyilatkozatában az eurót az Unióban a gazdaság közös nyelvének nevezte, és a lakossági megtakarítások hatékonyságáról is kifejtette véleményét. Budapest- Á nyugdíjrendszer reformja négy éve megtorpant. Folytatják?- A nyugdíjrendszer reformjának foly­tatása az új pénzügyi vezetés egyik leg­fontosabb feladata. Vissza kell állítani a pályakezdők számára kötelező belépést, és ahogy azt eredetileg is kellett volna, hatról nyolc százalékra kell emelni a ma­gán-nyugdíjpénztári számlára utalandó járulék mértékét. Azzal, hogy ezt 6 szá­zalékos szinten befagyasztották, becsap­ták azokat, akik ezt a formát választották. Jól látszik, hogy az emberek ragaszkod­nak az olyan nyugdíj-megtakarítások­hoz, amik a saját számlájukon gyűlnek és örökölhetők, hiszen a befagyasztás ellenére sem lépnek vissza sokan a régi rendszerbe. Ha pedig ez így van, érde­mes lehetővé tenni az ilyen megtakarítá­sok növelését.- Pedig a modellezettnél jóval többen választották a magánnyugdíjpénztá­rakat.- Voltak feltételezések, előzetes számí­tások arra vonatkozóan, kinek éri meg az új rendszert választani. Ezek azonban csak számítások, nem alapoznak az em­berek gondolataira, érzelmeire. A vártnál több átlépő szerintem arról tanúskodik, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagságról való döntéskor a matematikai modelleket meghazudtoló súllyal esett latba az örö­kölhetőség. Az emberek szeretik tudni, hogy ha velük bármi is történik, meg­takarításaik nem vesznek el, hanem azt a kijelölt személy örökölheti. Pénzügyminiszter létemre azt mon­dom, nem helyes mindig a létező legra­cionálisabb döntést elvárni az emberek­től, teljesen normális, ha döntéseik mö­gött érzelmek, a családról való gondos­kodás is megjelenik. Másfelől az embe­rek racionalitását mutatja, hogy egyre többen látják be, a több lábon állás biz­tonságosabb. Nagy előnye az, hogy az il­lető biztosan nem járhat kiemelkedően rosszul, igaz, ennek az az ára, hogy felte­hetőleg kiemelkedően jól sem fog járni.- Sokan azt róják fel, hogy a magán­nyugdíjpénztári hozamúk még az inflá­ció szintjét is alig érték el.- Hazánkban nagyobb a gazdasági nö­vekedés, mint az uniós országokban. így hosszabb távon ezek a befektetések biz­tosan magasabb hozamot produkálnak majd. Ez egyszerűen törvényszerűség, aminek olyan hosszú távú megtakarítá­sokban, mint a nyugdíj, mindenképpen érvényesülnie kell, ha nem az első évek­ben, akkor később.- Mit javasolna az embereknek, mibe fektessék a megtakarított pénzüket?- Semmiképpen ne a párnahuzatba! A nagyobb összegeket mindig osztani kell, és többfelé befektetni. A megfelelő befektetés kiválasztásának feltétele az, hogy meg lehessen ítélni a kockázatot. Akinek nincsen elég információja, vagy nem tud, nem akar a szakmai napilapok olvasásával bajlódni, válasszon valami­lyen egyszerű befektetési formát. A tőzs­dei információk között elveszik az egy­szerű ember, de sokszor az olyan nem egyszerű is, mint én vagyok. Az ilyenek számára jó megoldást jelenthetnek a be­fektetési jegyek. Fontos, hogy mindenki gondolja végig, mennyi pénze van, és azt mekkora futamidőre lehet lekötni. Min­denki kerülhet hirtelen bajba, legyen olyan vésztartalék, amit ilyenkor úgy is elő lehet venni, hogy nem veszik el a töb­bi pénzen levő hozam.- Ahogy a tőzsde teljesít nálunk mosta­nában, lehet, hogy mégis a pámaciha jö­vedelmezne jobban. Van kormányzati megoldása a tőkepiaci problémáknak?- Piacgazdaságban, demokráciában nem szabad közvetlen politikai hatásnak lennie. A tárca feladata azonban az, hogy jobb környezetet teremtsen a börzének, így el fogjuk törölni az árfolyamnyere­ség-adót, tőzsdén fejezzük be a privatizá­ciót, csökkentjük majd az adminisztratív korlátokat. A magán-nyugdíjpénztári be­fizetések emelkedése is jótékony hatás­sal lesz a piacra. Serkenteni kell a hazai cégek tőzsdei megjelenését is. Bár konk­rét javaslatok még nincsenek, elképzel­hető lenne, hogy az egyszeri költségek egy részének átvállalásával, adott eset­ben valamiféle adókedvezménnyel tud­nánk motiválni a magyar cégek tőzsdei bevezetését.- Miért olyan fontos ez?- Az átláthatóság nem csak az államtól várható el, a piacnak is jót tesz. A tőzsde segíti a gazdaság tisztulását. Itt csak min­den negyedévben árgus vizsgálatnak ki­tett társaságok tevékenykedhetnek. Biz­tos, hogy nagyon óvatosan mennek bele azokba az ügyekbe, amelyek akár egy ki­csit is gyanúsak. Ráadásul egy tőzsdei cégnél minden hiba hamarabb kiderül. Első pillantásra nem látszik, de közvetve ez hihetetlenül sok embert érint, hiszen a magán-nyugdíjbiztosítók vagy a befek- tetésialap-kezelők is, vesznek a pénzünk­ből tőzsdei részvényeket.- És ezek az emberek mikor számíthat? nak arra, hogy mondjuk az uniós szín­vonalon élhetnek?- Véleményem szerint 10-15 éven belül érjük el az uniós átlagot, de már jóval ez előtt sok kedvező hatása lesz a tagságnak.- Addigra már nálunk is régen euróval fizetnek majd az emberek. Mekkora meg­rázkódtatás lesz ez?- Az uniós csatlakozással kapcsolat­ban feltehetőleg ez lesz a legnagyobb vál­tozás. Az sokkal kevésbé rázza majd meg az embereket, hogy nem lesz határállo­LÁSZLÓ CSABA 1962-ben született Debrecenben. 1986-ban diplomázott a Közgazdaság- tudományi Egyetemen. 1986-tól a Pénzügyminisztériumban dolgozik, 1989-től osztályvezető, 1993-tól a külgazdasági főosztály helyettes veze­tője. 1995-ben az Államháztartási Re­form Titkárság főosztályvezetője. A Hom- kormányban a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, az Orbán-kormány idején, 1999 júniusáig a tárca közigaz­gatási államtitkára. Nős, két leánya van. más. Éppen ezért biztosan lesz némi berzenkedés az új pénzzel szemben. Úgy gondolom azonban, hogy a forint közelmúltja nem teszi szentimentálissá az embereket. Gondoljunk csak azokra az időkre, amikor még időről időre le kel­lett értékelni a forintot. Nem is olyan rég még évente 20 százalékot veszített a vá­sárlóértékéből. Egy pénz erejét mindig a mögött álló gazdaság adja. Könnyű be­látni, mekkora gazdaságok - a német, a francia - állnak az euró mögött, és hogy az ebből származó stabilitást ezután mi is élvezhetjük. Soros György 1992-ben egy éjszaka alatt megborította az angol fontot, ugyanezt az euróval nem lehet megtenni. Európában a pénz a közös nyelv a gaz­daságban, hihetetlen erőfeszítéseket tet­tek ennek megalkotásáért. Nem lehet kétséges, hogy nekünk különösen meg­éri majd a csatlakozás.- Az uniós polgárok jelentős része arra panaszkodik, hogy a közös pénz beveze­tése növelte az inflációt. Nem tart ettől? Nálunk az emberek inflációérzete már most is magas.- Pontos számokra nem emlékszem, de mintha az EU-ban az euró megjele­nése 2 százalékról 2,2-re növelte volna a pénzromlást. Magyar példán bemutatva ez annyit tesz, hogy egy kiló kenyér 100 forintról nem 102-re, hanem 102 forint 20 fillérre emelkedik. Forintban ez nem is kifejezhető, hiszen fillért már nem hasz­nálunk. Az inflációs félelmek sokkal nagyobbak voltak, mint ami ténylegesen bekövetkezett.- Mi lesz nálunk a pénzromlással?- Stabilan csökken a mértéke, most már 6 százalék alatt van. Idő kell azon­ban ahhoz, hogy ezt mindenki érezze és elhiggye. A statisztika nem szemfény­vesztés, arról van szó csupán, hogy ná­lunk három éven át tíz százalék körüli volt az infláció. Még a cégek is nehezen hiszik el a csökkenést. Igazán nem érde­kük, hogy a teljesítménynél jobban emel­jék a béreket, mégis ez történik, való­színűleg azért, mert az idei béremelések­kor még a 10 százalék körüli inflációval számoltak. A következő év fordulatot hoz ebben, a stabil inflációcsökkenés az élet minden területén megteremti a folya­mat hitelességét, és ebben segít a forint erőssége is. KONCZ ANDREA Koncentráció a Tüzép-piacon Három önálló, tüzelő- és építőanyag-kereskedéssel foglalko­zó cég olvad be a Tüzépker Rt.-be. A Konzum-csoport ellen­őrzése alá tartozó társaság a lépéstől versenyképességének javulását várja. Pécs Ringbe szállnak az ekék RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2002. július 8.) Borsodchem 5 200 Ft ű Egis 13 900 Ft a Matáv 842 Ft a Mól 4745 Ft •íi OTP 2153 Ft a Richter 14700 Ft o TVK 3795FÍ a Zalakerámía 1385 Ft a BUX: 7600,38-1,87% eltérés az előző záróértékhez képest BUX INDEX VII. 3-8-IG 770Q_ 7340,30* ! í ! 7600 .. í ! jf N i 7500 '7745,5 j 7600.38 7400 Jjr'lbtosi 7300 #^'7452.87< ! *■1***1 pont Kedd Szerda Csütörtök Péntek Héttő AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 389,42 Cseh korona 8,53 Euró 250,43 Japán jen (100) 214,08 Lengyel zloty 61,42 Svájci frank 170,67 Szlovák korona 5,63 USA-dollár 254,14 BENZINÁREMELÉS. A benzin árát 4 forinttal, a gázolajét 2 fo­rinttal emeli a Mól Rt. szerdán. Az árváltozást a piaci jegyzés­árak emelkedése és a forinttal szemben jelentősen dráguló dollár okozta. Szerdától a 95-ös oktánszámú motorbenzin lista­ára 230,50 forint, a 98-asé 239,50 forint lesz. A gázolaj literje szerdától 201 forintba kerül, mti ■ A Nyugat-Dunántúli Tüzép Rt., a Konzum Tüzép Kft. és a Szanitex Kft. beolvadt az elmúlt hónap vé­gén a Tüzépker Rt.-be. Az 545,2 millió forint tőkével rendelkező befogadó cég tavaly 2,3 milliárd forint bevételt ért el, a mérleg sze­rinti eredménye 180 millió forint lett. Részvényeinek 97 százaléka van a Konzum tulajdonában. A beolvadó cégek legnagyobbi­ka a 426 millió forint jegyzett tő­kéjű Nyugat-Dunántúli Tüzép Rt., amelyben ugyancsak 97 százalé­kos tulajdoni aránnyal rendelke­zik a Konzum. Az üzleti egyesülés másik két résztvevője, az 50 millió forint jegyzett tőkével rendelkező A kereskedelmi szálláshelyeket május végéig 1,9 millió vendég 5,2 millió vendégéjszakára vette igénybe, így a szálláshelyeken 28 milliárd forint bevétel keletkezett. E számok nem térnek el jelentő­sen a tavalyi év első öt havi ada­taitól - közölte a KSH. A külföldi állampolgárok közel 3 millió vendégéjszakát töl­töttek el január-május folyamán a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ország kereske­delmi szálláshelyein, ami meg­egyezik 2001 első öt hónapjának adataival. Az év első öt hónapjában 28 milliárd forint szállásdíjbevétel keletkezett a kereskedelmi szál­láshelyeken, az egyéb bevételek Konzum Tüzép Kft., illetve a 63 millió forint jegyzett tőkéjű Szanitex Kft. már korábban is Konzum-érdekeltség volt.- A szóban forgó cégek eddig is a Konzum irányításával, a csoport leányvállalataiként, konzorcium- szérűén működtek. A beolvadás mellett az egyszerűbb irányítási forma, illetőleg a működés terü­letén elérhető hatékonyság- javulás miatt döntöttünk. Ugyan­csak nem elhanyagolható az együttes beszerzéseknél realizál­ható előny - tájékoztatott a be­olvadás okairól Fischer János, a Tüzépker Rt. vezérigazgatója. A három cég beolvadásával az egyesített társaságok jegyzett tőkéje meghaladja a 971 millió 11,2 milliárd forintot tettek ki, a kereskedelmi szálláshelyek által üzemeltetett vendéglátó-ipari egységek 14,6 milliárd forint be­vételt könyveltek el. A vendég­látás, szálláshely-szolgáltatás ágazatban az árak január-május­ban 11 százalékkal emelkedtek. A határőrség az év első öt hó­napjában 10,5 millió külföldi láto­gatót regisztrált a határátkelő- helyeken, öt százalékkal keve­sebbet, mint tavaly ilyenkor. A magyar állámpolgárok 4,3 millió alkalommal lépték át az ország határait, 6 százalékkal többször, mint az előző év azonos idő­szakában. Szervezett formában 75 ezer honfitársunk utazott kül­földre, ami 12 százalékos növeke­dést jelent. EUROPRESS forintot, az idei évre tervezett együttes forgalmuk pedig az 5 milliárd forintot. Az ugyancsak a Konzum-érdekeltségbe tartozó DUTKER Rt. 2,5 milliárdos évi forgalmával a csoport összesen mintegy 7,5 milliárd forinttal részesül a 300 milliárd forintra tehető magyar Tüzép-piacból. Mint Fischerf elmondta, az együttesen mintegy 250 embert foglalkoztató Konzum-érdekelt- ségek piaci ereje főként Bács-Kis- kun megyében, illetőleg az or­szág nyugati régiójában mutatko­zik meg, előbbiben 25-26, utóbbi térségben 10 százalék körül ala­kul a cég piaci részesedése. A Konzum-csoport néhány év­vel ezelőtt kezdte meg profiltisztí­tását, és koncentrált a Tüzép- piacra. Fischer szerint a mostani beolvadással lezárták a csoporton belüli cégegyesítéseket. KASZÁS ENDRE Sokkal több pénz Budapest A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint június végén 1191,4 milliárd forint készpénz volt forgalomban, 194,5 milliárd- dal több mint tavaly ugyanilyen­kor. A forgalomban lévő kész­pénz és a más pénzügyi intézmé­nyek MNB-nél lévő bankszámla- betéteinek együttes összege (az úgynevezett monetáris bázis) 1618,9 milliárd forintot tett ki, ami 16,8 százalékos növekedést jelent tavaly júniushoz képest. A jegybank központi kormány­zattal szembeni követelése 42,7 milliárd forinttal, tartozása 138,8 milliárd forinttal csökkent. Az MNB külfölddel szembeni köve­telései 85,1 milliárd forinttal, kül­földi tartozásai 69,6 milliárd fo­rinttal mérséklődtek, europress Budapest A korábbi hagyományokhoz híven az idén is megrendezik az Országos Szántóversenyt. A július 13. és szeptember 28. közötti eseménysorozatnak tíz helyszíne lesz, a döntőre szep­tember 28-án Vépen kerül sor. Soós Sándor, a Magyar Szántó­verseny Szövetség titkára be­jelentette: a regionális és orszá­gos szántóverseny megrendezé­sét a földművelésügyi tárca - pá­lyázat útján - az idén 9 millió 450 ezer forinttal támogatja. Az idei szántó-világbajnok­ságot szeptember 7-8-án Svájc­ban rendezik meg. Magyarorszá­got a 2001. évi bólyi országos baj­nokság első két helyezettje kép­viseli majd. Az Enron és a WorldCom után újabb cégnél derült fény „kreatív könyvelésre”. A Merck gyógyszergyár 12,4 milliárd dollár soha be nem folyt bevételt tüntetett fel eredménykimutatásában. Az utóbbi három évben összesen 12,4 milliárd dollárnyi olyan be­vételt is feltüntetett mérlegeiben az amerikai Merck gyógyszer- gyár, amely valójában soha nem folyt be a céghez - állítja a Wall Street Journal gazdasági napilap. A lap szerint az összeget a Medco nevű Merck-érdekeltség eredmé­nyeibe vették bele. A könyvviteli eltérés tényét a Merck már áprilisban jelezte az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC), amikor bejelentette, hogy a Medco 20 százalékát értékesíteni akarja, de az eltérés pontos össze­jön István, a szövetség elnöke elmondta: hazánkban összesen mintegy 4,5 millió hektár szántó- terület van, amelyből 2-3 millió hektárt szántanak fel évente. A mezőgazdaságban a privatizá­ciót követőn elaprózódtak a bir­tokok, sok olyan tulajdonos kez­dett el gazdálkodni, akinek sem pénze, sem eszköze nem volt, de szaktudással sem rendelkezett a korszerű talajművelést illetően. A szakember szerint a szántó­versenyek azért is fontosak, mert a résztvevők sok tapasztalatot szerezhetnek, s elsajátíthatják a jó szántáshoz szükséges forté­lyokat. Mindennek a hozadéka pedig az, hogy a versenyben résztvevőket utána többen kere­sik meg, kérik fel szántásra, bér­szántásra, és többet is fizetnek a munkájukért. ___________-uo­gét csak a SEC-hez pénteken be­nyújtott újabb jelentés tárta fel. A Medco az egyes gyógyszer- gyárak kedvezményes program­jait intéző cégek közül a második legnagyobb. Tavalyi kimutatott bevétele 29,69 milliárd dollár volt; ez a Merck teljes, 50,69 mil­liárd dolláros tavalyi forgalmá­nak csaknem a 60 százalékát tette ki. A Medco kiskereskedel­mi hálózatába tartozó patikák tavaly 460 millió vényt dolgoztak fel. A cég által bevételként el­könyvelt, jóllehet be nem folyt résztérítések összege 2001-ben 5,5 milliárd dollár, tavalyelőtt 4,4 milliárd dollár, 1999-ben 2,84 milliárd dollár volt. A Merck ugyanakkor jelezte, hogy a most feltárt könyvviteli eltérés a cég nettó eredményét nem befolyásolja, mert a szóban forgó összeget költségként le­vonja. EUROPRESS Változatlan vendégsereg Budapest Újabb könyvelési botrány Budapest

Next

/
Oldalképek
Tartalom