Somogyi Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-02 / Vasárnap Reggel, 22. szám
4 RIPORT 2002. JUNIUS 2. Sztárok melósruhában Szinte minden ember életében van legalább egy olyan időszak, amit akkor kicsit nehéznek érez, ám utólag visszagondolva rá már derűs emléknek tart. A magyar hírességek sem jelentenek ez alól kivételt, nekik Is voltak „szerényebb” periódusaik, amikor messzire voltak még a sztárságtól. ■ Kevesen tudják, hogy Boros Lajos életének egy igen korai szakaszában bádogos volt Budapesten a XIII. kerületi Hűtőgép KTSZ-ben. Mindig a legdurvább feladatokat kapta: télen például neki kellett a hóval lepett fémlemezeket kézzel szétválogatni. Utólag persze kiderült, hogy nem véletlenül osztották rá a munka nehezét.- Évekkel később édesanyám elárulta, ő kérte titokban a cég főnökét, hogy a legbrutálisabb helyekre rakjanak. Azt szerette volna ugyanis, hogy megutáljam a munkát és továbbtanuljak. Boros következő megpróbáltatásait már technikusként élte át, amikor a Láng Gépgyárba vezényelték nyári termelési gyakorlatra. A melósok nem engedték hozzányúlni a bonyolult esztergapadhoz, így Lajos jobb híján betelepedett a gép alá és ott olvasgatott. Mégis csaknem itt érte utol a végzet.- Volt a gyárnak egy csapágyakon gördülő hatalmas vaskapuja - emlékezett visz- sza a rádiós. - Egyszer, amikor be akartuk csukni, ez valahogy kiugrott a helyéről, s dőlni kezdett. Voltunk hatan, a kapu meg hat tonna. Hárman azonnal odébb vetődtek, mert látták, hogy úgysem bírjuk megtartani. Én még maradtam egy kicsit... Az utolsó pillanatban rántottak el, a lábam kis híján ott maradt. Ha akkor a többiek nincsenek észnél, palacsintaként végzem. Hitték volna, hogy a finom modorú, a vizet is utánozhatatlan előkelőséggel ivó Rózsa György egyetemistaként vagonokat rakott éjszakánként? Akkoriban ugyanis 150 forint volt a tanulmányi ösztöndíja, amiből lehetetlenség volt kijönni. Emiatt aztán orosz és lenErős Antónia három nyáron át boldogította a szigetvári konzervgyárat Hajdan a Margitszigeten metszett órabérben gyei szakcikkeket is fordított, s feltűnt a televízió körül is. No persze nem a képernyőn, hanem a büfék környékén.- Afféle mindenesként foglalkoztattak - emlékszik Rózsa. - Hol szendvicset kellett hoznom a rendezőnek, hol egy doboz cigarettát. De én voltam az is, aki a közönséget beterelte a stúdióba... Schobert Norbi, a magyar fitneszguru kertészinasként ismerkedett meg a fizikai munkával. Tizenhat éves korában havi 2400 forintért reggel 6-tól délután 2-ig a Margitszigeten locsolt, trágyázott, metszett, gereblyézett. Gimnazista voltam és nagyon szerettem volna egy kerékpárt - idézte fel Norbi. - A vezetőim sajnos elég egyszerű emberek voltak, igyekeztek ott betartani nekem, ahol csak tudtak. Ám ennek is megvolt a haszna, hihetetlenül inspirált arra, hogy továbbtanuljak. A következő évben Norbi már egy motorkerékpárra vágyott, ezért fagylaltot árult a Ráday utcában. Ott szerezte az első visszeret.- Napi tizenkét órát kellett álldogálnom. 3 forint 50 fillér volt egy gombóc, és nagyon sok borravalót tudtam összeszedni. Többet kerestem, mint akkor az egész családom. Háromhavi béremből össze is jött a motor ára. Norbit az érettségi után nem vették fel az egyetemre, ezért egy Mester utcai videotékában helyezkedett el. Akkoriban arrafelé olyan vólt a közbiztonság, hogy csak futva mert hazamenni. - Még 1990-ben fél évig járőrként dolgoztam. Úgynevezett álló őr voltam, vagyis egy adott területen kellett posztolnom. Nos, nekem a Rákóczi tér jutott... Jöttek is mindig a lányok, s kérdezték, hogy „na mi az, jelmezbál van?”. Akkoriban ugyanis még úgy néztem ki, mint egy nagyra nőtt gyerek, aki egyenruhába bújt. Még ajánlatokat is kaptam... Vitray Tamást is egy sikertelen felvételi vizsga terelte a fizikai munkások táborába. Mivel nem vették fel a Színművészeti Főiskola színházrendezői szakára, Major Tamás tanácsára egy évre díszletmunkás lett.- Sohasem voltam hatalmas termetű, s ez a fizikai munka során jelentős problémákat okozott - emlékezett vissza Vitray. - Végül a zsinórmester, a zsinórpadlás vezetője leszólt a főnökömnek, hogy ha rám kötnek két csatos üveg bort, felmehetek hozzá dolgozni, s ő ad cserébe egy „emberszabásút”. Vitray fizetése 522 forint volt havonta, ami még 1951- ben is kevés volt, segédmunkási bérnek számított. Négy évvel később azonban már nyelvet tanított.- Óránként huszonöt forintot kértem, s így már összejött havonta kétezer. Nagy szerencsém volt, hogy korábban gimnazistaként a miénk volt az utolsó évfolyam, amelyik még angolból érettségizhetett. Néha így is előfordult, hogy majdhogynem azt az anyagot adtam le délután a tanítványomnak, amit nem sokkal előtte az egyetemen megtanultam. Az angol nyelvnek.főleg 1956- ban nőtt meg a presztízse: akkoriban még házakhoz is jártam tanítani, mivel a nagy kivándorlási lázban mindenki két hét alatt akarta elsajátítani a nyelvet. Tizenhárom éves korától négy-öt éven át csaknem minden hétvégén esküvőkön orgonáit illetve szavalt Erős Antónia, aki jelenleg az RTL Klub műsorvezetője. És három nyáron a szigetvári konzervgyárban dolgozott.- Anyukám óvónő, apukám teherautó-sofőr, így számomra a fizikai munka sohasem jelentett különleges élményt. Saját elhatározásom volt az is, hogy nyaranta egy-egy hónapot a konzervgyárban töltök, mivel így egy időre meg tudtam keresni a zsebpénzemet. Sokat álltam a szalag mellett, de válogattam zöldbabot és pakoltam a raklapokra a dobozokat is. Élveztem, mivel jó volt a társaság, de közben át- éreztem azt is, hogy a legtöbb ott dolgozó nőnek ez nem nyári kaland, hanem maga a megélhetés. Ezért hát sohasem becsülök le semmilyen munkát ma sem. Az Orbán-kormány első ülései ■ Az Orbán-kormány első hivatalos ülésére a miniszterelnök eskütételét követő napon kerül sor. Ez még inkább formális jellegű, részt vesz rajta a köztársasági elnök is. Mindenki elfogó- dottnak és zavartnak tűnik, Göncz Árpád nem különben, aki egy rövid és szívélyes üdvözlő beszéd elmondása után - meglepetésre - marad. Ül a helyén és rendületlenül mosolyog. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az elnök - az egykori SZDSZ-es ügyvivő - milyen keményen konfrontálódott az első ciklus idején az akkori jobboldali kormánnyal. Horn alatt viszont számos alkalommal adta tanújelét például, hogy a hivatalban lévő kormánynak nincs alternatívája. A tévé képernyőjén láthattuk, hogy az elnök a választások második fordulóját követően zavart arccal, kényszeredetten veszi tudomásul a Fidesz győzelmét. Ennek fényében nem kell magyarázni, miért kínos kissé, hogy Göncz az üdvözlő szavak elmondása után nem hagyja magukra az Orbán- kormány tagjait. A kormány első munkaülését egy héttel később, július 16-án tartja. Ez az ülés is ünnepélyes, a résztvevők itt is elfogódottak, de másképp, mint az első alkalommal. Szemtanúk elmondása szerint van valami feszes, komor és színpadias az egészben. Orbán később jön be a terembe, amikor a többiek már valameny- nyien a helyükön ülnek. Mikor belép, mindenki föláll. Ez az azóta rögzült szokás éles bírálatok tárgya. Orbán Viktor ellenfelei - és zömmel az elfogulatlan kívülállók is - úgy értelmezik, mint a kormányfő személyes hatalmának megnyilvánulását. Mint az alá- és fölérendeltség kifejezésének gesztusát, mint az uralkodó és az alattvalók kapcsolatának feudális megjelenítését. Amely - lévén, hogy egy harmincas éveiben járó fiatalember előtt kell felállniuk többek közt nálánál jóval idősebb és érdemdúsabb profesz- szoroknak - igen durván és ízléstelenül juttatja kifejezésre Orbán hatalomittas személyiségének torz vonásait. Ez az interpretáció szerintem hamis, az ülés előtti fölállást máshogyan élik meg az érintettek. Több jelenlévőt megkérdeztem, de egyikük se emlékezett pontosan, hogy is történt az első eset. Van, aki spontánnak véli a dolgot: nyilván a hangulat, az esemény ünnepélyessége, a belépő miniszterelnök komolysága késztetett pár embert arra, hogy fölálljon, a többiek természetes módon követték példájukat. Mint ahogy egy gyűlésen vagy a színházban is sokszor egy ember kezd el tapsolni, s aztán mindenki csatlakozik hoázá. Fontos körülmény, hogy a jelenlévők túlnyomó többsége életében először vesz részt kormányülésen. Bogár Lászlón és Martonyi Jánoson kívül, akik államtitkárként sokszor voltak jelen az Antall-kabinet tanácskozásain, gyakorlatilag senki. A többiek nem tudnak mihez viszonyítani, az első benyomásaik rögzülnek, ők az Orbán-kormány ülésein „szocializálódnak”. Amit a körülményekről - továbbá Orbán személyiségéről - tudok, annak alapján valószínűsítem, hogy az első fölállás tudatos és előre eltervezett lehetett a miniszterelnök (és feltehetően Kövér) részéről. Hogy milyen megfontolás okán, arra nézve Katona Kálmán visszaemlékezése’ nyújt támpontot. „A Viktor engem, s úgy tudom, másokat is, hivatalosan felkért,. Ez akkor volt, miután formálisan is megkapta a kormányalakítási megbízást. Ott ültünk a szobájában, s bár már két éve én vezettem az infrastruktúra-ügyeket azzal a tudattal, hogy én leszek a miniszter, most mégis elmondta, mire kér. Elmondta, hogy most már eldőlt: mi fogjuk bevinni az országot a NATO-ba, meg talán még az Európai Unióba is. Hogy ő mint miniszterelnök. S hogy ez egyedül nem megy, társak kellenek, és te lennél az egyik, mondta. Ekkor fel is állt. Felállt, és szabályosan felkért a közlekedési miniszteri poszt ellátására. Különös érzés volt. Felemelő és megható. Érezni lehetett, hogy most már nem Orbán Viktor kér föl erre, hanem a miniszterelnök. Ez később a kormányülésen is így volt. Magázódtunk. Miniszter úr, miniszterelnök úr. A büfében tegeződés, de a hivatalos ülésen mindig magázás. Hogy érezzük, innentől nem játék. Ez már komoly: mi vagyunk a kormány. Éreztette, hogy srácokból miniszterek lettünk.” Bizonyos, hogy a kormányülés előtti fölállás is hasonló célt szolgál. Egyfajta komolyságot és ünnepélyesség jelez: a felelősségre emlékeztet. Téved, aki a király jelenlétében állni kényszerülő alattvalókat látja Orbán minisztereiben. Mert a király - miközben a jélenlétében mindenkinek végig állnia kell - olyankor ül. A trónon. Itt viszont egész pontosan az történik, hogy Orbán bejön, mindenki föláll. Ő is megáll a helyén pár másodpercig, s aztán mindany- nyian leülnek. A dolog emlékeztet a bejövő tanár és az osztály óra előtti magatartására, de emlékeztet még valamire: a hívek istentisztelet előtt történő közös, néma fölállására. Az egyik kormánytag szerint Orbánon az első hónapokban erős mentális feszültség érzékelhető. Mindig komoly, szinte ünnepélyesen komor, s így vezeti az üléseket is. Kicsit szertartásosan, rendkívül koncentráltan, feszesen és feszülten. Mindenki jobbnak látja az ehhez való alkalmazkodást, még Torgyán is. Antall Józsefen annak idején semmiféle elfogódottság nem volt látható. Pedig azok sokkal nehezebb idők voltak. Mégis, egyfajta magabiztosság, nyugalom és természetes emberség jellemezte a kormányfő viselkedését, az első perctől kezdve. Orbán majd csak valamikor a következő év eleje táján kezd oldódni, láthatóan akkor enged föl benne Í0t kozatosan a kezdeti roppant feszültség. Az a felelősség okozta súlyos lelki teher, amelynek ő a teljes mértékben igyekszik megfelelni, s ugyanezt várja el a környezetétől. A szertartásos ünnepélyesség természetesen hozzájárul az ő vezető szerepének’ érvényesítéséhez, respek- tusa növeléséhez is. A két dolog feltételezi és erősíti egymást. Az Antall-időszakhoz képest Bogár László szerint alaposan megváltozik a kormányülések jellege. „A délelőtt 10 órai kezdés az ugyanaz, de most délben vagy kivételképpen legkésőbb egykor biztosan befejeződik az ülés. Antalinál minimum este hétig vagy nyolcig, olykor tízig is eltartott. Egy-egy rázósabb költségvetési vita esetén éjfélig. Az ülés ott teljesen laza volt, minden ceremónia nélkül, kvaterkázó stílusban, szétfolyó vitával. Antall közben dolgozott. Papírokat hoztak neki, aláírt, az emberei ki-be járkáltak. Egy-egy napirendi pont olykor két óráig is eltartott. Itt, az Orbánnál: niksz dojcs. Nincs nagy okfejtés, meg egyéni retorikus emlékművek építgeté- se a történelemnek. (Már csak ezért sem, mert jegyzőkönyv sincs - D. J.) Nincs ki-be járká- lás. Senki. Az Antalinál sokszor több volt a teremben a kívülálló, mint a kormánytag. Itt nem. Idegen maximum a miniszterelnök titkárnője léphet be, de ő is csak vészhelyzetben. Némi túlzással: tűz esetén. De ki se megy senki.” *Részlet Debreczeni József: Orbán Viktor című könyvéből, amely az Osiris Kiadó gondozásában jelenik meg a könyvhéten
