Somogyi Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-12 / Vasárnap Reggel, 19. szám

2002. MÁJUS 12. SZTÁROK ÉS SZTORIK 13 Merlini Amerikában A szabadulóművészek világa veszé­lyes, de Dávid Merlini szerint van­nak sokkal veszélyesebb, de kevés­bé extrém foglalkozások is. Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy jú­niusban ő képviselheti Európát az első szabadulóművész-világbajnok­ságon. Noha má rszámos fellépés van mögötte, mégis minden fellépé­se előtt egy kicsit lámpalázas. ■ - A „jegesember” után mi lesz a következő hátborzongató att­rakció?- Már készülök egy produkció­ra, de ha bármit elárulnék, azzal csak csökkenteném a meglepetés erejét. Titkos vágyam, hogy au­gusztus 20-án mutathassam be Magyarországon, közvetlenül a tű­zijáték előtt, de addig még renge­teg engedélyt kell beszereznem, hiszen olyan látványeffekteket ter­vezek, amilyeneket még soha sen­ki nem tervezett idehaza.- Állítólag Amerikába készül...- A júniusra tervezett amerikai megmérettetésnek most folynak az előkészületei. Ez az első nemzetközi szabadulóművész-világbajnokság, a Word Champion Ship. A rendezvény világszínvonalát tülnözi, hogy na­gyon sok nemzetközi televíziós tár­saság már jelezte a részvételét az élő közvetítés miatt.- Dávid Copperfield is ott lesz?- Copperfiled a zsűriben lesz, és mindössze öt meghívott vesz részt az eseményen, tehát minden konti­nenst egy ember képvisel. Nagy megtiszteltetés, hogy Európát én képviselhetem. Mindenki a saját kis álmának a megvalósítására törek­szik, és minden álom más és más. Konkurenciáról beszélhetnénk ak­kor, ha mindannyian egy országban Dávid Merlini Foglalkozása: szabadulóművész Született: Budapest, 1978. október Iskola: nyelvi gimnázium, jelenleg kriminálpszichológia Filmszerepek: Barátok közt - szektás fiú, Chaco Rom - mágus Díjai: A világ legfiatalabb szabadulóművésze (1996)- Kiábrándítóan hangzik, de na­gyon lusta ember vagyok. Szeretem a nyugalmat, a meghitt családi környe­zetet. Szeretek napozni, jókat enni, és rengeteget pihenni két produkció lebonyolítása között. A legkelleme­sebb kikapcsolódás számomra az, amikor otthon a szeretteim­mel tölthetek néhány órát, és semmi másra nem kell gondolnom, csak ar­ra, hogy a kedvükben járjak. És ha marad időm, imádok hajózni.- A párja hogyan viseli, hogy ezt a veszélyes foglalkozást választotta?- A barátnőm elfogadta, hogy lépnénk fel. Copperfieldet azért sem érzem konkurenciának - és re­mélem, én sem jelentem neki azt mert a műfaj is egy kicsit más, hi­szen ő egy illuzionista, én pedig szabadulóművész vagyok.- Voltak, vannak példaképei?- Houdini életem egyik legna­gyobb példaképe, példakép a művé­szi pályájával kapcsolatosan. Min­den példaképemtől megpróbáltam azokat a pozitívumokat levonni, amelyek számomra hasznosak lehet­nek a pályám alakulásában. Harry Houdini volt az első szabaduló­művész a világon, aki ezt a műfajt először összefogta. Érdekes adalék, hogy ötvenkét évesen vesztette életét 1926. októberében, és én pontosan azon a napon, 52 évvel később szü­lettem 1978-ban. Racionális ember­nek tartom magam, így nem hiszek a megfoghatatlan dolgokban. Lehet, hogy az egész csak egy véletlen, de még jobban arra ösztönöz, hogy ezt a pályát kell folytatnom.- A kollégák két világrengető mu­tatvány között is veszélyesen élnek. így élek. Ez valóban egy vakmerő és egy kicsit veszélyes munka, de lehetne sokkal veszélyesebb fog­lalkozásom is. Másrészről pedig megpróbálom úgy tökéletesíteni, hogy ne érhessen baleset senkit, és senkinek ne legyen mitől félnie. Persze nemcsak a párom izgul, ha­nem én is lámpalázas vagyok egy- egy fellépés, egy újabb produkció bemutatása előtt. Bagi László hírek Jucus bajuszt növeszt... 3 Hernádi Judit a Pasikban felbukkanó régi szerető fi- 1 gurájának kedvéért - amúgy is mindenhol férfiak | veszik körül a Heti hetestől a tévésorozatig-bajuszt J „növeszt”. Palika, vagyis Gálvölgyi János dicsérte is rendre: „jól áll, finom, szőke, pihés, és nem olyan fekete, tömött”. A helyzetkomikumon túl Jucusnak | korántsem olyan vicces a helyzet. Erre akkor jött rá mindig, amikor a sminkes radikális módon szabadí­totta meg „ékétől”. János vitéz, a világvándor 3 János vitéz a Budapest Bábszínház örök export­darabja. „Talán még csak Grönlandon és Tündéror­szágban nem jártunk vele...” - jegyzi meg Meczner János színigazgató. A 30 éve futó sikerprodukció életre keltői bejárták az USA-t, Mexikót, Indiát, I Japánt, Tajvant. A 12 tagú társulat ismét e térségbe készül: Hongkong ifjúsági színháza, a Ming Ri hívta vissza a budapesti művészeket. Ezután irány Auszt­rália, Melbourne és Sydney. Az világjáró „öreg” vitéz történetét eddig négyszer rendezték meg. Azok az ablaktekerős utak... 3 Pogány Judit meséli, hogy Robi milyen kiállhatat- lan, amikor az ablak leteperéséről van szó. Koltai Róbert pedig beszámol arról, hányszor ismétlődik e körül a civódás Kaposvárról jövet-menet az ezer­szer megtett hosszú úton... A színész házaspár megemlékezik a Csiky Gergely Színházról, s szám­talan emlékezetes szerepükről, Somogy fővárosá­ról. A Rátkai Márton Klub legközelebbi, keddi nyilvános találkozójának címe: Azok a szép kapos­vári évtizedek... Esterházy Herder-dQas 3 Esterházy Péter, a közelmúlt sikerkönyveinek, a Harmónia Caelestis és az Egy nő remekírója Herder- díjas lett. A tekintélyes díjat a bécsi egyetem rekto­ra adta át írónknak. A Herder-díjat 1964-ben alapí­tották a Kelet-Európa országaihoz fűződő kulturális kapcsolatok ápolásának méltatásául. Az elismerés­ben - a hosszú alkotómunka mellett - minden bi­zonnyal része lehetett annak, hogy márciusban a könyvszakma ünnepén, a Buchmessén Lipcse „fal­ta a magyar írókat”, s a fesztiválon többek között Esterházy képviselte hazánkat. Macskák a szigeten Fischer zsákbamacskája A Mágnás Miska örökös Marcsája? 11 A híres londoni West Enden tegnap lefutottak a Macskák. Webber legendás rockoperáját 21 év után kifáradásos alapon levették a műsorról. A mi „macskáink” viszont idén is kifutnak a Margit­szigetre. A Madách Színház a világ talán három leghíresebb musicaljét viszi az öreg platánok közé. Június 2-án a Hegedűs a háztetőn nyitja a sort a műfaj zöldbe adaptált fesztiválján, majd 10-én a Macskák következik, s 26-án a Chicagót adják elő. Az még nem biztos, hogy Webber eljön a ma­gyar szabadtéri változatot megnézni (a kőszínhá­zit már 1985-ben megtapsolta), viszont Szirtes Tamás, a Macskák hazai rendezője, vendége volt a tegnapi búcsú­nak, s ismét meg­állapíthatta, hogy a nyugati iskola szerint a musical­színészeknél még mindig a tánc- és az énektudás do­minál, míg a mie­inknél a színészi játék is erős. ■ - Barátok között, barátok­nak zenélni nagyon jó - szö­gezi le Fischer Iván, a Bu­dapesti Fesztiválzenekar ve­zetője a társulat következő hangversenyévadjáról szól­va. - Néhány év alatt nagyon szép, meghitt kapcsolatunk alakult ki a budapesti zene­szerető közönséggel. A bu­dapestiről érezzük, hogy a mi közönségünk, amely né­ha tüntetőleg szavaz a lábá­val. Sikerült megnyerni négy világhírű zongoraművészt, köztük az orosz Alexander Toradzet. Tíz év után újra fellép a zenekarral a cso­dálatos olasz koloratúrszoprán, Éva Mei. Folytatód­nak a gyerekek kakaókoncertjei, a zenemagyarázó Egyforintos koncertek. A kamarazenekari sorozatban a Haydn-, Mozart-mű- sorokat duplázva játsszák. Különlegességnek szán­ják a „Zsákbamacska” koncerteket, amelyeknek mű­sora csak a helyszínen derül ki. A június 29-i, Hősök terei koncert ingyenes, Dvorák Újvilág szimfóniáját szólaltatják meg Fischer Iván vezényletével. 3 - Ez már „Marcsa-szín...” - ecseteli bar­naságát Oszvald Marika. - Nem délszaki út, nem is szolárium eredménye, gödöllői kertemben a tavaszi munkák során termel­tem be... A Mágnás Miska Marcsája amúgy is igazi parasztszubrett, így jó volt előtte egy kis tréning a birtokon... Ugyan sok tapasztalatra nincs szüksége: pályáját számtalan fényes szerep mellett végigkísérte Marcsa népszerű figurája. Ed­dig'több Miskát fogyasztott már el. Ötödik Marcsaságát a héten kezdte próbálni az Operettszínházban. A rendező ezúttal Ve­rebes István, aki a legendás filmváltozat alapján készült Mágnás Miskát állítja szín­re. Ezúttal Bajor Imre lesz Miska.- Mivel Imre nagyon sok kabaréban „uta­zik”, kicsit tartottam tőle, hogy „dilire” veszi a figurát - mondja Marika. - De megnyugodtam, mint jó színész, alkalmazkodik a feladathoz. Humorral teli, de nagyon is talpraesett Miskában gondolkodik. S hogy mennyire befolyásolja a Mészáros Ági-féle alakítás? Néző és színésznő módjára érzelmeket lop, s így jó keverék születhet az eredeti és a saját Marosából. Mindenesetre jellemformálásait tavasszal érdemes művész díjjal ismerték el. Érdemes lenne egy laza nyárra is, de hannoveri, majd szegedi operettgála várja, Belgrádban vendégszereplés a Víg özveggyel, júliusig pedig a Mágnás Miska-próbák járják. Egy hét Olaszországból viszont nem enged, amely ritka alkalom, hogy összegyűjtse a nagy csalá­dot szülőktől a testvérekig, s „legfrissebb” unokaöccsének megmutassa a tengert. (sipka) Amikor mama meghalt, minden összeomlott Századik évébe lépett József Etelka. Itt él köztünk 99 év súlyával, egy nagy köl­tő örök árnyékával, a mama emlékével. Egy század terhével. Budapesti, Andrássy úti lakása könyv- és képtár. 3 Etus néni jó kedéllyel tölti a napjait, bár a tavaszi nap sugarait nem élvezheti úgy, mint régen. Hónapok óta ki sem mozdul a lakásból, nappal hintaszék a fekhelye. A külvilág zaját, fényeit tompán érzékeli.- Sokat beszél a mama egész nap, a gyerekkoráról, a szüleiről, Attiláról. S katonadalokat énekel - fogad a lánya, aki vigyáz rá. Etus néni bizonyságul ma­gától mondja: „Édesapám szigorú ember volt, minden este térden állva kellett imádkozni. Ha eltévesztettük a szöveget, kaptunk a fejünkre. A Mi atyánkkal kezdtünk. Nem örült, hogy lányai szü­lettek, mi mindig le voltunk pocskon­diázva Jolánnal együtt. Attilát szerette, mégis elhagyta a családját.” József Áront Romániáig csalta egy asz­szony szíve. Onnan titokban néha-néha hazajött meglesni a gyermekeit. Egyszer az utcán Etussal is találkozott, de a kislánynak sejtelme sem volt, ki az a ked­ves bácsi, aki csokoládét nyújt át neki.- Egy férfi állított meg az utcán - emlékszik Etus néni -, és egy tábla cso­koládét adott, de a fa alá dobtam, mert édesanyám arra tanított, édességet ne fo­gadjak el idegen férfitól. Később tudtam meg, hogy az apám volt. Apám, aki kita­lálta a rózsaszínű illatos szappant. Na­gyon találékony munkásember volt. Iga­zi nyelvtehetség, több nyelven beszélt. Ragadt rá a német, a szláv, a román és a héber. A főnöke Temesvárott zsidó em­ber volt, tőle tanult meg rövid alatt hébe­rül. Olvasni is nagyon szeretett. Kis pihenő után még mindig az édes­apjáról beszélt.- Apám szép, magas ember volt. Anyám is szép és nagyon jó asszony volt. Amikor a mama meghalt, minden össze­omlott. Ő volt a mi mentőangyalunk - a József Etelka (99): az Óda a kedvencem könnyei kicsordulnak. Míg birkózik ve­lük, a lánya veszi át a szót:- Anyám a legszívesebben a Gát utcai házra gondol, ahol sokáig laktunk. Mű­vészhajlamai is voltak, kerámiákat, szob­rokat készített. Még verseket is írt.- Én kezdtem el először verseket írni! - kapja fel a fejét Etus néni. - Attila ké­sőbb próbált engem leutánozni - itt elne­veti magát -, okosakat írni, de nem sike­rült. Kerámiáztam is, amit mindig leszólt az öcsém. Ezt vágta hozzám: „Etus, ez semmi!” Igaza volt, abba is hagytam a szobrászkodást. Igaz, három pici gyere­kem volt, idő sem jutott a művészetre. Helyettem inkább Jolánt biztatta az írás­ra. Neki sikerült is - kicsit megpihen, az­tán így folytatja: - Attila versei mind cso­dák. A papa nem tudta, hogy költő lett a fiából, azt hitte, az ügyvédi hivatást vá­lasztotta. Szegény mama se érhette meg a dicsőséget, amikor már mindenki ismerte az én Attilámat. Pedig olyan büszke volt rá! Gyakran mondogatta: az Áron fia mi­lyen okos. Attila kezében mindig könyv volt. Úgy ment az utcán is. Nagyon szere­tett olvasni. Nem szépített a verseiben, nem csereberélte a szavakat, megmondta az igazságot, ami a lelkét nyomta. Gyűj­tötte a róla szóló írásokat. 1937 tragikus év József Etelka életé­ben. Meghalt az öccse, az apja és a férje, Makkai Ödön. Hatvanöt év özvegység­ben. Hatvanöt éve csak emlék a József család. Három gyereket nevelt fel: Ádám 65 éves, Angliában él, elektromérnök. Zsuzsa lánya vele él Budapesten, külke­reskedő, Makkai Péter 1991-ben, 59 éve­sen halt meg, az Operaház díszlet- tervezője volt. Etusnak három déduno­kája van. Amikor azt kérdezem, melyik a kedvenc verse József Attilától, sorolja, élükön az Ódával. Sokat tud, néha idéz­geti is. Rengeteg energia van benne. Sze­rencsére jó étvágya is van, s amikor eszik, mindig megemlíti: milyen kár, hogy a mama és Attila nem eheti. Temesi László k A

Next

/
Oldalképek
Tartalom