Somogyi Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-12 / 85. szám

2002. Április 12., Péntek KAPÓ S V A R 5. OLDAL Tesztelték a rendőrök tudását Tizenhárom motoros rendőr vett részt a tegnapi versenyen fotó: láng Róbert Hat somogyi rendőrkapitányság­ról huszonötén jutottak a tizedik motorkerékpáros és nyolcadik járőrgépkocsi-vezetői verseny megyei döntőjébe. Az egyenru­hások kaposvári versengésére ci­vilek is kíváncsiak voltak. A versenyt dr. Kustra József ez­redes, megyei rendőrfőkapitány nyitdtta meg. Az elméleti forduló vizsga szintű kérdéseit a közleke­dési felügyelet állította össze, s mint Vácz Edit főhadnagy, a me­gyei balesetmegelőzési bizottság titkára elmondta, szakmai tesztla­pot is kaptak. Ötvenöt feladatot kellett megoldani. Az autósok a Didaktika tanpályáján mérték össze tudásukat. Profi módon ve­zettek, s még a bonyolult ügyessé­gi feladat sem fogott ki rajtuk. Al­kalmilag a Vásártéri utat foglalták el a motoros rendőrök, és a nyir­Fuvolaverseny A Filharmónia-hangversenysoro­zat hatodik koncertjét tartották a napokban a kaposvári református templomban. A Kaposvári Kama­razenekar Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész vezényletével és szólójával Handel F-dúr fuvolaver­senyét szólaltatta meg magas szín­vonalon. Ezután következett Gou­nod Szent Cecília üszteletére írt ünnepi miséje a Kaposvári Kama­tos, hűvös idő ellenére nem volt hiány nézőből sem. Vigyázni kel­lett a nedves, csúszós aszfalton a BMW-t és Yamahát vezető rend­őrök változatos próbáin. Billenő deszkán hajtottak végig, rövid su­garú körben megfordultak, majd közlekedési bóják között cikáztak. Sinkovics Ferenc alezredes, a me­gyei rendőr-főkapitányság közle­kedésrendészeti osztályának veze­tője örömmel állapította meg: az indulók megfeleltek a követelmé­nyeknek. A megyei döntő végeredménye: a motorosok között első lett Győrfi Adorján törzsőrmester, a második Hideg Zoltán zászlós (mindkettő a kaposvári kapitányság munkatár­sa), a harmadik helyet Szilágyi Ist­ván zászlós (megyei főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztá­lya) szerezte meg. A járőrgépko- csi-vezetők versenyét Juhász Zoltán zászlós (Marcali) nyerte, a második Orbán Zol­tán őrmester (Kapos­vár), a harmadik Pethő Balázs zászlós (Marcali). harsányi a templomban razenekar, a Vikár Béla vegyeskar, valamint a budapesti Bartók Béla kórus előadásában. A szólókat Kincses Veronika, Daróczi Tamás és Bátor Tamás énekelte. Orgonán közreműködött Kardos Kálmán. Drahos Béla a tőle megszokott ma­gas művészi igényességgel vitte si­kerre a művet. A szép számú kö­zönség szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az estet. ________■ Má jusi döntő Kaposváron A verseny országos döntőjét is Kaposváron tartják. Május 15-17. között nyolcvanan mérkőznek meg a legjobb helyezésért: negyven autós és negyven motoros indul. Videoton - Kaposvár felvételre keres: • beszerzési managert, beszerzési asszisztenst; • minőség biztosítási mérnököt; • műanyag technológust; • logisztikai vezetőt; • műanyag gépkezelőket és operátorokat; • elektromos targoncavezetőket. Jelentkezni önéletrajz és bizonyítvány beadásával lehet a következő címen: Videoton Holding Rt. Elektro- Plast Vállalat, Kaposvár, Izzó u. 3. Tel.: 82/502-124; 502-118; 502-132 ^ Háromszázötvenmillió az utakra Alapos út- és járdaíelújítási munkákba kezdett idén a megyeszékhely. Évente 200 mil­lió forintot költött ilyen jellegű munkákra, 2002-ben a keret 350 millió. Ebből az összegből fedezik a felújításokat, építé­seket, a karbantartást. Intenzív út- és járdafelújítás kezdődik Kaposváron 2002-ben fotó: láng Róbert A városban 196 kilométernyi a belterületi úthálózat, 226 kilo­méter a járdaszakasz hossza, s egy része nem felel meg a mai igényeknek. Szita Károly pol­gármester tegnapi terepszem­léjén megállapította: vannak jó, közepes minőségű és járhatat­lan utak is Kaposváron. Három év alatt 705 millió forintot fordí­tottak építésre és karbantartásra. Elkészült a Kontrássy utca folytatása, ami a Berzsenyi utcát köti össze a Vásártéri úttal. A Teleki és a Noszlopy között húzódik az egyirányú Városház utca. 72 millió forintba került a malomhoz vezető új út.- Évente 200 millió forintot költöttünk az utakra - jelentette ki a város első embere. - Ez az összeg nem kevés, de nem is elég'. Arra törekszünk, hogy minél előbb behozzuk a több évtizedes lemaradást. Ezért kezdünk az idén intenzív út- és járdafelújításba. Amint az idő engedte, elkezdődtek a munkák, s az Iskola közben hamarosan be is fejezhetik. A murvával döngölt földön azonban esőben nem lehetett közlekedni. Március 18-án kezdett a területen a Strabag Építő Kft, s a befejezéshez már csak a burkolatjelek fölfestése hiányzik. Tegnap az Iskola köz után ellátogattak a Nyugat-Ivánfa, a Dobó és a Vörösmarty utcába is. Valamennyi teljes szélességben új aszfaltot kap. Az említett utcákat kátyúk tarkítják, csak szlalomban tudnak ott a járművek közlekedni. Szita Károly hangsúlyozta: a program folytatódik. A jövőben évente félmilliárd forintot szeretne az utakra és a járdákra költeni a város vezetése, hiszen csak így gyorsítható meg a felújítás üteme. _____sz.k. Ti sztább víz az év végére Három ütemből áll a város vízminőség-javító programja. A másodikat év végére befeje­zik; legnagyobb eredménye, hogy tisztább víz folyik majd a csapokból azokon a része­ken is, ahol ma még gondot okoz - mondta dr. Fazekas Sándorné műszaki igazgató tegnapi sajtótájékoztatóján. Az első ütem 1998-ban kezdő­dött. A hat vízműtelepen 95 kút van, s valamennyit vas- és mangántalanító berendezésekkel szerelték föl. Ez azt jelenti, hogy kezelt víz folyik a hálózatba. A beruházás előtt a víz vas- és man­gántartalma 0,4-0,7 milli­gramm/liter között ingadozott, a munkák végeztével az értékek 0,1 mg/literre csökkent. Egyébként 2006-ig kellett volna elérni az uni­ós szabványt, ami 0,2 mg/liter.- Az első ütemre 280 millió fo­rintot költöttünk - mondta dr. Faze­kas Sándorné. - A keretből a háló­zat mechanikai tísztítását is elvé­geztük, mind a 274 ki­lométer vezetékét. 2000-ben megtervez­tük a vízminőség-ja­vító program folytatá­sát. A második ütem az NA 600-as vezeték NA 400-ra cserélését jelenti. Ezt követi a nagy átmérőjű veze­tékek és az ötezer köbméteres Csorda­hegyi tározó tisztítá­sa. A munkákra négy kivitelező jelentkezett, közülük a fővárosi Alterra Kft-t bíz­tuk meg, ez jelentős tapasztalatok­kal rendelkezik. A szakaszonkénti nyomáspróbát is elvégezték - tudtuk meg a műsza­ki igazgatótól, de az NA 400-as teljes, 5,5 kilométeres szakaszán még tart a munka. A sajtótájékoztatón elhang­zott: a hálózat cseréje nyár végére el­készül. A többi munkával az év vé­gére végeznek. A tározót ugyanis nyáron nem lehet tisztítani, mert ak­kor a legmagasabb a vízfogyasztás.- A harmadik ütem az ország csak­nem valamennyi te­lepülésén gondot okozó ammóniát- lanítás. Jelenleg az országban a megen­gedett határérték 2 mg/liter, Kaposváron a víz ammóniatartal­ma ennél jobb, 0,5-1,6 mg/1 között van. Az uniós igény 0,5 mg/1. Ezt 2009-re kell elérni. Az 1996- ban elhatározott víztisztítás kor­rekt, átgondolt döntés eredménye. A házi rendszerek minőségét előre felmérni nem lehet, de év végére a vízművek kft megvizsgálja ezeket a rendszereket, így a szagproblé­mák is megszűnnek. Kiderült: a megyeszékhelyen az északnyugati, a kaposfüredi, a donneri és a töröcskei városrész­ben rosszabb, a keleti részen és a belvárosban jobb a víz minősége. SZABÓ KINGA __________Hírek__________ VE RSMONDÓVERSENY. Ha todszor rendezte meg a költé­szet napi versmondó versenyét a Polgári Casino. A tegnapi döntőn 54 résztvevő közül választóba ki a Spindler Béla vezette zsűri, akik a legszebben mondtak ver­set. Szentes Katalin, a Táncsics gimnázium diákja lett az első, a második Muszti Anita (Toldi), a harmadik Kaponya Barbara, <a katolikus és Horváth Adelina, a Munkácsy gimnáziumból. Ekkor adták át a casino díját: közéleti tevékenységéért dr. Ozsváth Fe- renc és felesége nyerte, (ko) n Programajánló Ma 14-19 óra között a Tesco áru­házban könyvvásár lesz. 17-19 óra között Horváth M. Márti és Kurdi Péter dedikál. 16 órakor a Tököli Alkotók és Mű­vészetpártolók Egyesületének tag­jai mutatják be munkáikat • a kaposfüredi művelődési házban. A kiállítást dr. Kéki Zoltán jegyző nyitja meg. Köszöntőt mond Kurucz János tanácsnok, közre­működik Barcs János író-költő és a Prekovácz-zenekar. 17 órakor az SMK Kapós Art Ga­lériában Zádori Iván Életképtár ki­állítását Nyári László költő ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Az al­kotások május 1-jéig tekinthetők meg. Ugyanitt 17 órakor nyitják meg Csernák Máté Ébren álmo­dom című kiállítását is. A műve­ket Gerencsér Zsolt méltatja. 17.30-kor kezdődik Papp Tibor növendékeinek hegedű hang­versenye a Liszt Ferenc zeneisto- la hangversenytermében. ■ Hollywood multiplex P R E M . KUTYABA- J N O K O 90988 14:30, 16:45, 19:00, 21:15; E.T. 90980 sz. 15:15; SZÖRNY RT 90963 sz* 14:00; ÁLMOK ÚTJÁN '90972 14:15; BANDITÁK 90951 sz. 17:45, 20:15; MÁS VILÁG 90777 18:15, 20:30; SZERELEM UTOL­SÓ VÉRIG 11309 16:15; A PO­KOLBÓL 90975 16:00, 18:30, 21:00 *60928* Vén italoz föhözó' Kaposvár, Honvéd u., Damjanich u. sarok (üvegkupola)»Telefon: 82/313-006 Ajánlatkérési felhívás KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰSZAKI IGAZGATÓSÁGA ajánlatot kér Kaposvár, Kecelhegyen felépítendő 72 db önkormányzati bérlakás építés lebonyolítói feladataira. Az ajánlati felhívás átvehető: 2002. április 16-tól 19-ig 8.00-12.00 óráig a Polgármesteri Hívtál (Kaposvár, Kossuth tér 1.) Műszaki Igazgatóság régi épület II. emelet 214. sz. irodájában. _________________________________________________________________________________________________________(70679) Pályázati felhívás Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlés pályázatot hirdet a Kapós Televízió és Rádió Kht. ügyvezetői igazgatói álláshelyének betöltésére. A részletes pályázati feltételek átvehetők Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Gazdasági Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. II. emelet 206. szoba). A pályázat benyújtásának határideje a megjelenéstől számított 20 nap. ALECTORIUM R0SICRUC1ANUM SZELLEMI ISKOLÁJA NYILVÁNOS ELŐADÁSOKAT TART 2002. április 15. hétfő 18.00 óra Az ember hét tudatállapota és 2002. április 16. r kedd 18.00 óra Áloméletünk rejtélyei címmel Helyszín: SMMK Kaposvár, Somssich Pál u. 18. Az előadásokat követően szerdánként (18 óra kezdettel) díjmentes tájékoztató előadásokat tartunk: Kaposvár, Gyáru. 22. Tel.: 82/511-038 www.lectoriumrosicrucianum.org A belépés díjtalan. A Fundamenta Magyar-Német Lakás-takarékpénztár Rt. banki vonala TERÜLETI VEZETŐT keres a Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezethez. Az új munkatárs feladata: • kapcsolattartás a takarékszövetkezetekkel • rendszeres tanácsadás az ügyfelek részére a takarékszövetkezet fiókjaiban • hitelügyintézés a Fundamenta ügyfelet részére Kivárásaink: • középfokú végzettség • vállalkozói igazolvány Előnyt jelent: • B kategóriás jogosítvány és saját gépkocsi • pénzügyi értékesítői tapasztalat Amit kínálunk: • folyamatos képzés • teljesítményarányos jövedelem • stabil takarékszövetkezeti háttér A pályázatokat szakmai önéletrajzzal és fényképpel „ambíció'1 jeligére a megjelenéstől számított 1 héten belül az alábbi címre várjuk: Fundamenta Rt. értékesítési osztály 1387 Budapest, Pf.: 1008 a takarék- Fundamenta-5^ W szövetkezetekkel Alap. omslyts épfttol L-!55_ J

Next

/
Oldalképek
Tartalom