Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-13 / 264. szám

2001. November 13., kedd HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Elfogadták a 2000. évi zárszámadást Az Országgyűlés tegnapi ülésén meg­alkotta a 2000. évi zárszámadásról szó­ló törvényt, a társadalombiztosítási alapok 2000. évi zárszámadásáról szó­ló törvényt, a tanúvédelmi programmal kapcsolatos jogszabályt, illetve el­fogadta a pénzügyi törvénycsomagot, valamint a környezetvédelmi termék­díjra vonatkozó törvény módosítását. Vízválasztónak tekinti Szájer József, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője, hogy sikerült elfogadtatni a 2000. évi zár­számadást. A parlament tegnap - 207 igen szavazattal 160 nem ellenében, 3 tar­tózkodás mellett - hagyta jóvá a közpon­ti költségvetés végrehajtásáról szóló tör­vényjavaslatot. A jogszabály - amely öt törvény, köztük az idei büdzsé módosítá­sát is tartalmazza - szentesíti a költség- vetési többletbevételek felhasználását. A törvényjavaslat záró vitájában a szo­cialista és a szabaddemokrata felszólalók megismételték korábban is többször han­goztatott kifogásaikat az előterjesztéssel kapcsolatban, amely álláspontjuk szerint alkotmánysértő helyzetet idéz elő. Az MSZP és az SZDSZ felszólalói úgy vélték, hogy a múlt évi költségvetés vég­rehajtásáról szóló előterjesztésben mér­leghamisítás is szerepel, ennek meg­szavazására pedig - mint közölték - nem hajlandóak. Varga Mihály pénzügyminiszter reagá­lásában közölte: ha valaki a letéti számlák ügyében mérleghamisítást talál, akkor a megfelelő dokumentumokkal jelentkez­zen az illetékes hatóságoknál és tegyen feljelentést. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az államháztartási törvény azon pontja alapján történik a letéti számláról pénzkifizetés, amelyet az előző kormány idején, 1995-ben módosítottak. Végül is az előterjesztést a teljes lét­számban jelen lévő Fidesz- és MDF-frak- ció tagjai megszavazták, és egységesen igennel voksoltak az ülésteremben lévő MIÉP-es képviselők is. Az FKGP képvise­lőcsoportjából huszonötén szavaztak igennel, míg nyolcán - a Torgyán József pártelnök mellett álló képviselők - nem­A miniszterelnök derülátó jóslatát igazolták a voksok mel. Az MSZP-frakció tagjai közül 122-en voksoltak igennel, hárman tartózkodtak. Az SZDSZ képviselői egységesen nem­mel szavaztak, míg a függetlenek között 8-6 arányban oszlott meg az igenek és a nemek száma. A honatyák elfogadták a társadalom- biztosítás pénzügyi alapjai 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényt. A tavalyi tb-költségvetés hiá­nya 42,3 milliárdról 81,4 milliárd forint­ra módosult a gyógyító-megelőző ellátá­sok, a gyógyszertámogatások és a kiegé­szítő nyugdíjemelésre fordított kiadá­sok növekedése miatt. A hiányt a köz­ponti költségvetés rendezi. A jog­szabály - amely hat törvény módosítá­sát foglalja magában - megszünteti a pá­lyakezdők kötelező magánnyugdíj­pénztári tagságát. A záró vitában a szocialista és a sza­baddemokrata felszólalók kifejtették: ál­láspontjuk szerint alkotmánysértők az előtérj észt és magánnyugdíj-pénztárakkal kapcsolatos rendelkezései. Bauer Tamás (SZDSZ) megfogalmazá­sa szerint a törvény elfogadása nagy lé­pés a jogállamtól az önkényuralmi beren­dezkedés irányába. Jelezte, hogy az FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY SZDSZ az Alkotmány- bírósághoz fordul az ügyben. Varga Mihály vála­szában közölte, hogy nem hangzott el olyan új tartalmi észrevétel a záró vitában, amelyre válaszolnia kellene: Az Országgyűlés el­fogadta a 13 törvény módosítását tartalma­zó pénzügyi törvény- csomagot. A módosí­tás elsősorban európai uniós jogharmonizá­ciós célokat teljesít. Szintén elfogadta a T. Ház a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek termékdíjáról szóló 1995. évi törvény módosítását. A változtatás nyomán a környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettséget új ter­mékkörre, a festékek, lakkok hígítóira és oldószereire is kiterjesztik. Az Országgyűlés elfogadta a büntető- eljárásban részt vevők, az igazságszol­gáltatást segítők védelmi programjáról szóló törvény kétharmados többséget Tavaly, a kétéves költségvetés tárgyalásakor szakmai elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a kormány az inflációt tudatosan alultervezve jelentős költségve­tési bevételről határozhat majd szabadon. Az Ország­gyűlés felhatalmazását kikerülve dönthet arról, hogy az államháztartásba befolyó pluszpénzekből - 285 milliárd forint - milyen célokat kíván támogatni, amit később majd a zárszámadási törvényben megsza­vaztat a Házzal. Az ellenzék egy percre sem rejtette véka alá, hogy nem a támogatandó célokat - nyug­díjemelés, a közszféra béremelése, a három mű­szakban dolgozó nővérek bérkiegészítése, az egész­ségügy, ezen belül a gyógyszerkassza támogatásá­nak növelése - kívánja megtorpedózni. Az Orbán-ka- binet - látva a jelentős többletforrásokat - a nyári ki­helyezett kormányülések alkalmával kezdte elosztani a korábban nem számolt milliárdokat. így őszre csak­nem az egész pénz „gazdára” talált. Nagyvonalak­ban: a kormány 90 milliárdot kíván nyugdíjemelésre, 33 milliárdot pedig a köztisztviselők béremelésére fordítani, 25 milliárdot a Széchenyi-terv forrásainak növelésére, 52 milliárdot a Millenniumi Városközpont felépítésére költené, de maradna 47,4 milliárd a költ­ségvetési tartalék megemelésére is. A szocialisták és a szabaddemokraták, később a Torgyán-hü kisgazdák is azt hangoztatták: a zárszám­adás alkotmánysértő, és ellentétes az államháztartá­si törvénnyel. Vélekedésük szerint a költségvetés módosítására van szükség, az előterjesztést a kép­viselőknek meg kell tárgyalni, majd a kialakult véle­ményeknek megfelelően szavazhatnak arról. h. m. igénylő rendelkezéseit, és 308-23-13 arányban az egyszerű többséget igénylő részt. A programot súlyos bűntények, illetve a tanúk súlyos fenyegetettsége esetén alkalmazzák. Ennek során a ta­núkat titkos objektumokban helyezhe­tik el, adataikat titkosíthatják, nevüket megváltoztathatják, és adott esetben gondoskodhatnak más államba történő áthelyezésükről is. A képviselők megszavazták a terroriz­mus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről szóló tör­vényjavaslat kormány által támogatott módosító indítványait; a törvényjavaslat egészéről következő ülésén szavaz a T. Ház. (d.) Gyorsított örökbefogadás Ha a kicsi nem térhet vissza családjába Egyre több a menekült Dr. Végh Zsuzsa, a Bevándorlási Hivatal főigazgatója tegnap beszámolt a menekültügy aktuális kérdéseiről. Elmondta, hogy ebben az évben a tavalyinál mintegy 30 százalékkal többen, eddig 7800-an kértek menekültstátust. Budapest Szekszárd A jelenlegi egy év helyett már hat hónap után is örökbe fo- gadhatóvá nyilváníthatja a gyámhivatal azt az átmeneti nevelésbe vett gyereket, aki­vel a vér szerinti szülő fél éven keresztül egyáltalán nem tart kapcsolatot. Többek között ilyen elképzelést is tartalmaz a gyermekvédelmi törvény 2003-ban várható módosítása. A tervezett változtatásokról egy szekszárdi konferencián beszélt tegnap Gulyásáé Kovács Erzsé­bet, a Szociális és Családügyi Mi­nisztérium osztályvezetője. A szakember hangsúlyozta: válto­zatlan alapelv, hogy a gyermeket lehetőleg a vér szerinti családjá­ban kell tartani vagy visszajuttat­ni oda. Szép számmal előfordul Karsai azonban az a sajnálatos eset, amikor az apa vagy az anya olyan súlyosan veszélyezteti a saját gyermekét, hogy az nagy valószínűséggel soha többé nem kerülhet vissza édesszüleihez. Ez a helyzet akkor is, ha a szülők meghalnak, vagy valamilyen okból önként lemondanak gyermekükről. A gyermekvédelemnek ezek­ben az esetekben az örökbefoga­dást kell elősegítenie. Ekkor vi­szont nem szabad tétovázni, azt minél előbb meg kell tennie, hi­szen annál nagyobb az esély az örökbefogadásra, minél kisebb a gyermek - hangoztatta az osz­tályvezető. Ezért szerepel a gyer­mekvédelmi törvény várható változásai között, hogy a jelenle­gi egy év helyett már fél év után is örökbe fogadhatóvá lehet nyil­vánítani a gyereket. s.zs. milliói A főigazgató asszony beszámo­lója szerint a menekültek közül 3500-an Afganisztánból, 1300- an Bangladesből, 875-en Irak­ból érkeztek. A határokat illegá­lisan átlépők száma 7761 volt, s ez 35 százalékos növekedést mutat. Megtudtuk, hogy négy fon­tos, hiányt pótló új rendelet je­lenik meg a közeljövőben. Az egyik az idegenrendészeti ható­ságok működését szabályozza, a másik meghatározza a beuta­záshoz naponként és szemé­lyenként szükséges minimális anyagi fedezet irányadó össze­gét. A harmadik a tartózkodási illeték összegéről rendelkezik. A negyedik részletesen megha­tározza a befogadó állomások házirendjét. A főigazgató asszony el­mondta továbbá, hogy a 2002. január 1-jén életbe lépő idegen- rendészeti törvénnyel egy idő­ben a Bevándorlási Hivatalnak nyolc regionális igazgatósága kezdi meg működését, ahol töb­bek között az elsőfokú idegen- rendészeti feladatokat látják el. A hozzájuk tartozó kirendeltsé­geken pedig a menekültek lakó­helyükhöz közel tudják majd elintézni ügyes-bajos dolgaikat. Az új hivatalok munkahe­lyeinek betöltésére pályázatot írtak ki, amelyekre a vártnál sokkal több pályakezdő fiatal jelentkezett. Akiknek a pályá­zatát elfogadják, azoknak a fel­készítése a sok szempontból sa­játos feladatokra hamarosan megkezdődik. Néhány napon belül lejár an­nak a pályázatnak a beküldési határideje is, amelynek felté­telei szerint az önkormányza­tok menekülttábor felállítását vállalják. Eddig több polgár- mester kért részletes felvilágo­sítást, de öt település pályázata már be is érkezett a Menekült- ügyi Hivatalba. ___________koós Me gváltoztatható a vércsoport Drága technikai felszereltséget és speciális szaktudást igényel A nemzetközi kutatásokhoz kapcsolódva jelenleg már hat ma­gyarországi intézetben folynak azok a klinikai vizsgálatok, amelyek a vérrel való gyógyítás lehetőségeit bővítik. A vérrák kezelésében is forradalmi változások várhatók. Budapest Karsai József battonyai gazdálko­dó a Földművelési és Vidékfej­lesztési Minisztérium (FVM) épülete előtt november 8-án a kukorica- felvásárlásokkal kap­csolatban megrendezett tünteté­séről szóló, pénteken megjelent beszámolónkra reagálva meg­kereste szerkesztőségünket. Kö­zölte, hogy a cikkben megjelen­tek, amelyek szerint ő „közel tíz­millió forint” nagyságrendben részesült volna a tárca gépvásár­lási támogatásából, nem felelnek meg a valóságnak, ő ugyanis csu­pán 3,3 millió forint támogatást kapott. Birtokunkban van az FVM egyik, ez év áprilisában keltezett dokumentuma, amely szerint „Karsai József vállalkozó gép­beszerzéseihez az idén 5 055 000 forint alaptámogatást kapott az agrártárcától, amelyet 2001. ja­nuár 16-án folyósítottak részére. Ugyanezen a jogcímen további 1437 000 forint többlettámoga­tásban (azaz összesen 6 492 000 forint vissza nem térítendő ál­lami támogatásban - a szerk.) részesült.” A földművelési tárca doku­mentuma ugyanakkor a többi kö­zött rámutat: „További támogatá­si igényével kapcsolatban Karsai József ultimátumot intézett az agrártárcához, amely szerint kibontakozásihitel-kérelmének elbírálásáról április 4-ig kér tájé­koztatást. Ezt az ultimátumot a tárca nem tudja figyelembe ven­ni, mert a jogegyenlőség normái­nak megfelelően egyetlen pályá­zóval sem lehet kivételt tenni.” ■ Budapest Dr. Hargittai Mária, az Országos Vérellátó Szolgálat (ÓVSZ) fő­igazgatója szerint a transzfúziós medicinában mérföldkőnek te­kinthető a 2001. esztendő. A molekuláris biológia gyors fejlő­dése, az emberi géntérkép meg­alkotása forradalmasítja a min­dennapi gyakorlatban is a gyó­gyítók munkáját. A rászorulók számára már nemcsak a meg­felelő mennyiségben, de a lehe­tő legjobb minőségben lehet biztosítani a szükséges vér- készítményeket. A klinikai kipróbálások sorá­ban az egyik legérdekesebb eljá­rás a vércsoportok átalakítása. A kutatók egy különleges bioké­miai módszerrel ma már képesek az A, illetve a B vércsoportot nul­lásra változtatni. Dr. Szabó János, az ÓVSZ főtanácsosa szerint mindennek jelentősége abban áll, hogy megfelelő nullás vér bárki­nek adható. Aki viszont a „nullá­sok” táborába tartozik, az mind­eddig csak nullás vérkészítmény­nyel volt gyógyítható. Az eljárás rendkívül drága technikai felsze­reltséget és speciális szaktudást igényel. így széles körben, a min­dennapi gyakorlatban fél-egy éven belül még nem alkalmaz­zák. Ugyancsak új tudományos eredmények születtek a vele­született vérzékenység gyógy­kezelésében. A molekuláris bio­lógiai és a genetikai módszerek együttes alkalmazásával várha­tón gyógyíthatóvá válnak a hemofíliások, mivel pótolni tud­ják szervezetükben az alvadás- hoz nélkülözhetetlen vérfaktort. A kutatóknak sikerült kidol­gozni azt a módszert is, amely­nek segítségével teljes bizonyos­sággal megállapítható ma az apa­ság , illetve az anyaság. A biomérnökök gőzerővel dol­goznak azon, hogy a vérrák gyó­gyításában kulcsfontosságú ős­sejteket ne csak az emberi vérből lehessen kivonni, hanem mester­séges tenyészetekből - nagyobb mennyiségben - is előállíthassák. NÉMETH ZSUZSA Hírek NEM TALÁLKOZTAK. A bel ügyminiszter sajnálkozását fe­jezte ki amiatt, hogy Demszky Gábor főpolgármesterrel hétfőn délután mégsem sikerült alá­írnia a tűzoltók éjszakai és dél­utáni pótlékáról szóló megálla­podást, amelyben pedig koráb­ban már megegyeztek. Pintér Sándor hétfőn elmondta: a do­kumentumot az érintett 95 ön- kormányzat közül már 94 alá­írta, egyedül a főváros nem. BÉREMELÉS. Az oktatási mi­nisztériumban azt remélik, hogy öt éven belül több mint kétszeresére, pontosan 126 szá­zalékkal növekszik a pedagó­gusok átlagkeresete. Környei László helyettes államtitkár egy budapesti szakmai konferen­cián elmondta, hogy ehhez 200 milliárd forintos többlettámo­gatásra lesz szükség. Ennek a felét a differenciálásra szánják, vagyis azok kapnak majd több pénzt, akik több munkát vállal­nak. A pályakezdők három évig ösztöndíjat kapnának, havi húszezer forintot. ÚJ ÁLLAMTITKÁR. Mádl Ferenc köztársasági elnök - a miniszterelnök előterjesztésére - október 20-i hatállyal a Kör­nyezetvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki Kemény Attilát. NYELVVIZSGA. A Budapesti Műszaki Egyetemen a hallga­tók körülbelül 5 százaléka nem kapott az idén diplomát azért, mert nem tette le a nyelv­vizsgát. Igaz, az építész karon ez a szám jóval nagyobb, 15 százalék, összesen tehát körül­belül 100-150 diákot érint __ ebben az évben. Jobbágy Ákos oktatási igazgató szerint a mű­egyetemen a hallgatók nyelv­tudása átlagon felüli. Ő úgy tudja, vannak egyetemek, fő­iskolák, ahol a diákok egy- harmada vagy fele nem teszi le időben a nyelvvizsgát. PÁLYÁZATOK. A korábban meghirdetett nemzeti kutatási fejlesztési programokra össze­sen 285 pályázat érkezett. A pályázatok támogatására 4,4 milliárd forint áll rendelkezés­re. Az oktatási tárca által kiírt programok közül legtöbben a nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások kutatásá­ra pályáztak. A döntés jövő év februárjában várható. (M) PATIKAI ÁREMELÉS. A hét elejétől négyszeresére emelték a patikában készült gyógysze­rek - kenőcsök, szemcseppek, kúpok, kanalas orvosságok - munkadíját. Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kama­ra alelnöke szerint a lakossági terhek jelentős mértékben nem emelkedtek, mivel a tár­sadalombiztosítás által támo­gatott magisztrális készítmé­nyek térítési díja egységesen 20 százalék. A munkadíj a négyszeres emelést követően 60-200 forint lett. (Z) TOBORZÓIRODA. Miskolc után Debrecenben, a hadkiegé­szítő parancsnokság épületé­ben nyitotta meg második to­borzóirodáját hétfőn a Magyar Honvédség (MH). Sütő Tamás vezérőrnagy, az MH Hadkiegé­szítő és Kiképző Parancsnoksá­gának parancsnoka elmondta: az országban hét toborzóirodát alakítanak ki. BEVONULÁS. Kedden és szer­dán vonul be az a mintegy 5000 fiatal, aki utolsóként telje­sít 9 hónapos sorkatonai szol­gálatot; a jövő évtől bevonulók- nak már csak fél évre kell kato­naruhát ölteni, és a bevonulás rendszere is megváltozik - tájé­koztatott a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnoksága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom