Somogyi Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-10 / 262. szám
12. OLDAL SPORT 2001. November 10., Szombat Labdarúgó MK A megyei III. osztályú és. a körzeti bajnokságokban - kivéve a kaposvári csoportot - befejeződtek ugyan a bajnoki küzdelmek, mégsem térhetnek pihenőre a labdarúgók; három hétvégén át a Magyar Kupa megyei (elő) selejtezőjének a keretében lépnek pályára. Területi elv alapján a térségeken belül hármas csoportokat alakítottak ki, azaz egy csapat mindig szabadnapos lesz. Az első kör párosítása VASÁRNAP Az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont egységesen 13 óra. Tabi térség: Balatonszabadi- Balatonendréd (Dobozi I.); Kőröshegy-Bálványos (Wilhelm M.); Somogymeggyes-Bábony- megyer (Skerlecz L.); Kisbár- apáti-Igal (László J.). Marcali térség: Balatonfeny- ves-Szőlősgyörök (Füki); Hor- vátkút-Balatonújlak (P. Molnár); Mesztegnyő-Kiskorpád (Kovács); Balatonlelle SE II.-So- mogybabod-Gamás (NagyJ.). Nagyatádi térség: Kálmán- csa-Mike (Lucz L.); Gyékényes- Berzence (Ruzsits E.); Iharosbe- rény-Bélavár (Simon 1); Görge- teg-Háromfa (Zsobrák I.); Jákó- Szabás (HandóJ.). Kaposvári térség: Somogy- fajsz-Vityai Medosz (Schreng L.); Zimány-Bodrog (László Gy.); Szentgáloskér-Osztopán (Laskai Z.). _________f. g. Hír ek DÍJLOVAGLÁS. A Pannon Lo vas Akadémián ma és holnap rendezik a Somogy- és Pest megyei felnőtt és ifjúsági díjlovagló bajnokságot. A versenyek mindkét napon reggel 8 órától este 20 óráig tartanak. A 48 fős mezőny 4 kategóriában méri össze tudását. Ez az erőpróba a záróviadala a díjlovagló küzdelemsorozatnak. (mg) RÖPLABDA. Kasi-Kométa kupa gyermek korosztályos fiú röplabda tornát rendeznek ma a kaposvári Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Csapatok: Zalaegerszegi RC, Veszprém RC, Kométa Kaposvár, Kaposvári Sportiskola. Körmérkőzéses rendszerben, minden találkozó három szettig tart és a győztes 2, míg a vesztes egy pontot kap. (mg) VÍZILABDA. Vasárnap a kaposvári uszodában rendezik meg az Országos vízilabda serdülő bajnokság következő fordulóját, ahol a Nova Vízcoop Kaposvár csapata a Hajdúszoboszlói együttessel csap össze. A felnőtt NB II-ben - szintén Kaposváron - vasárnap 16 órától a Nova Vízcoop Kaposvár az Esztergomi gárdával küzd meg, majd 17 órától a somogyiak ellenfele a Szombathely lesz. (mg) FITNESZ. California fitnesz kupa országos junior versenyt rendeznek ma a nagyatádi városi sportcsarnokban. A korosztályos viadalon 14 sportoló vesz részt. A somogyi színeket Károly Katalin (Somogyi Rendőr SE Zsaru Gym) és Lénárt Kinga (Somogyi Rendőr SE Zsaru Gym) képviseli. Az esemény három fordulóból - estélyi ruhás, fürdőruhás és fitnesz gyakorlatból - áll. (mg) RÖPLABDA. Bobo Kft Miskolc kupa elnevezésű gyermek leány röplabda-tornát rendeznek a nagybajomi általános iskolában a hét végén. Az első napon - szombat 9 órától - a BITT Kaposvári Női RC, a Veszprém, a Sümeg, az Alap, a Mélykút, a Nagybajom és a Panksz csapata lép pályára. A másodikon - vasárnap 9 órától - a Baja, a Kalocsa, a Paks, a Toponár, az Ikrént és a Nagybajom együttese méri össze tudását, (mg) _______■ ______________ Labdarúgó NB l/B - 16. forduló______________ Rangadó a megyeszékhelyen Az NB I B-ben újabb megyei rangadóra kerül ma sor Kaposváron. A Rákóczi együttese a Siófok FC-t fogadja. Kaposvári győzelem esetén a Rákóczi helyet cserél vendégével, döntetlennél marad a siófoki előny, míg a tópartiak győzelmével Mucha József legénysége növelné előnyét kaposvári üldözőjével szemben. Kaposvár A bajnokság során augusztusban már ösz- szemérte erejét a két együttes. Közvetlen a „marcali sokk” után, a gyorsan talpra állt Rákóczi Siófokon 2-1-re nyert. A Rákóczi hét hazai találkozójából négyszer nyert, két döntetlenje mellett egy vereséget szenvedett. A Siófok FC hétszeri vendégeskedésének mérlege: 4 győzelem, egy döntetlen és 2 vereség. Jelenleg egy pont előnye van a siófokiaknak a kaposváriakkal szemben. A Rákóczi pályát ismét tócsák tarkítják. Landek László technikai vezető elmondta: mindent elkövetnek, hogy a talaj játékra alkalmas legyen. A Rákóczinál Tóth Balázs részleges térdszalag szakadás szenvedett, ő az idén már aligha játszhat. A besárgult Fintát és a maródiak listáján levő Palágyit, Erdeit és Lassút kénytelen Kiss László nélkülözni. Az edző még nem döntött arról, hogy ki őrizze a hálót. A végleges összeállítás sokban függ attól, hogy megérkezik-e Falap, aki a Dunaferr elleni tegnapi mérkőzésen az FTC kispadosa volt. Rob viszont már csütörtökön Kaposváron készült. Tegnap tehát még több variációban kellett gondolkodni a szakvezetőnek, aki így adta meg az összeállítást. Balajcza (Házi) - Mező, Csík, Barna, Szabó M. - Ulrich, Nagypál, Horváth Z., Marcsek - Rob, Fülöp (Tóth G., Rajczi). Csereként Bank, Petonovics, Tamás, Anghel é sPest R. ül le még a kispadra. jutási A négy hete egyfolytában nyerő siófoki legénység ma a Rákóczi otthonában vívja a soron következő rangadóját.- Ez lesz az ötödik siker? - tettük föl a kérdést tegnap Mucha József vezetőedzőnek.- Szép lenne, de ilyet én nem jelentenék ki egyetlen mérkőzés előtt sem, főleg most, hogy megyei rangadót vívunk a Kaposvár otthonában - felelte a szakvezető. - A négy győztes meccsből álló sorozatunkat persze nem akarjuk elrontani, márpedig egy vereség ezt elcsúfítaná, tehát: kikapni nem szabad.- Elégedett lenne a döntetlennel?- Erre csak a 90. perc után tudok válaszolni. Tény, hogy csapatom nyugodtan játszhat, s a négy győzelem kellő magabiztosságot, önbizalmat is kölcsönözhetett a fiúknak. Gyakran emlegették a héten: revansvágy is fűti őket, hiszen ismeretes, hogy Siófokon fájó vereséget mért ránk a Rákóczi; akkor elrontották addig tartó szép sorozatunkat, most remélem, ugyanez nem sikerül nekik.- Nem változtat a győztes csapaton?- Sérülés vagy eltiltás miatt erre nincsen okom, de én mindig csak a meccs napján döntök erről. A Siófok FC várható kezdő összeállítása: Csemyánszki - Baranyai, Hosnyánszki, László - Grósz, Lászka, Kovács P, Schultz, Keresztes (Boda) - Szabó Cs„ Montvai (Fogarasi). fónai A legutóbbi, Kaposvári Rákóczi FC elleni hazai döntetlennel tovább tartja második helyét az Industrie FC Marcali NB I „B” csoportos labdarúgó- csapata. Holnap Bükfürdőrvkell újra bizonyítani.- Az egy héttel ezelőtti somogyi rangadó az a mérkőzés volt, ahol a hazai csapat három szabályos gólt is szerzett, mégsem tudott nyerni - mondta Menczeles Iván, az Industrie FC Marcali edzője. - Nem a védelmünk volt a hibás, hanem egyértelműen az inkorrekt, rosszindulatú játékvezetői ténykedés, amellyel megfosztottak bennünket a három ponttól. Ha ellenőri jelentés alapján játékost el lehet tiltani, akkor Tóth Sándor asszisztenst a videófelvétel tanúsága szerint minősíthetetlen működése miatt jó időre mellőzni kellene a labdarúgópályák környékéről... A holnapi mérkőzésről any- nyit; valóban gyengébben kezdett a büki együttes, ettől függetlenül jól felkészült csapat. Az utóbbi mérkőzéseken elért eredményeik - Kaposvárról, Hévízről és Tatabányáról is ponttal térhettek haza - azt bizonyítják, hogy igenis számolni kell velük. Erős a játékosállományuk; Varga kitűnő kapus, aztán ott van a hátsó sorban Jagodics, aki mögött jó pár NB I-es mérkőzés van, vagy a rutinos középpályás Tóth Miklós, s nem utolsósorban a fiatal Körösi András, aki Marcaliban a legkedvesebb játékosom volt, s remélem, hogy ígéretes jövő előtt áll. Emellett négy szombathelyi kettős igazolású labdarúgóval is „gazdálkodhatnak”. Ennek ellenére nyerni szeretnénk Bükön, de ha a játék úgy hozza, az egy ponttal is elégedettek lennénk.- Összeállt már a kezdőcsapat?- Továbbra is gondom, hogy Farkas még nem játszhat, s Kovácsevics sérülése sem jött rendbe, így rájuk nem számíthatok. A várható kezdőcsapat: Németh V. - Bozsó, Szabadi, Soós (Latyák), Nokta - Máté, Sallai, Németh N. - Torghelle (Kozarek), Piri, Búzás. A kispadon Molnár M., Dűli, Ábrahám, Maximics és Reinaldo foglal majd helyet. IVUSZA ISTVÁN- Szorítok a Siófoknak hogy győzzön Kaposváron, s külön Mucha edzőnek is, hogy nyerjen bajnokságot a csapatával - mondta Bocsev István, aki a Rákócziban játszott 1974-75-ben, majd hosszú éveken át futballozott Siófokon. - Úgy gondolom: döntetlenkörüli eredmény a reális a mostani kaposvári mérkőzésen. Ha itt legalább egy pontot szerez a Siófok - márpedig ez a minimum, hiszen várhatóan sok siófoki szurkoló elutazik majd a derbire -, majd a jövő szombaton hármat a Bük ellen, akkor a dobogón telelhet, s megfelelő erősítéssel, no meg az egykori fradisták följavulásával nem lehetetlen, hogy már a tavasszal kivívja a feljutást. Marcali- Ha Fülöp is megérkezik és a váratlan dolgokra mindig kész Rob meg Marcsek végig a pályán marad, akkor hiszem, hogy megbirkózunk a Siófokkal. Úgy hallottam, hogy sok vendég szurkoló kíséri el csapatukat, nos ott leszünk és velük majd mi vesszük föl a versenyt. Én csak azt kérem játékosainktól, hogy aki bizalmat kap, az éljen is vele teljes tudása szerint - fogalmazta meg véleményét Kaponya Ottó, aki immár 45 éve hűséges szurkolója a Rákóczinak. Siófok EnterNet-Internet férfi kosárlabda liga Újabb fontos ütközet Kaposvár A10. forduló küzdelmeivel folytatódik az NB I „A” csoportos férfi kosárlabda-bajnokság. A Klíma-Vili Kaposvári KK együttesére újabb rangadó vár, hiszen a Marc-Körmend lesz az ellenfél ma 18 órától a városi sportcsarnokban. A körmendi gárda sikeresen vette a hétközi akadályt, hiszen hazai pályán 4 ponttal (84-80) verte a tabellán élen álló paksi Atomerőmű SE együttesét. A vasiak kiváló dobóformában vannak, elég ha csak a Falco elleni fölényes sikerükre emlékezünk. A visszatérő Charles Edmondson mellé a tehetséges horvát Denis Toromant igazolták, így pótolták az éppen Paksra távozó Fodor Gergőt. A | csapat tagjai főleg a kinti dobások specia- | listái. A hazai me- ! zőny talán legjobb irányítóját, Németh Istvánt soraiban tudó együttesben a horvát Samir Mujanovics is igen pontveszélyes.- A szerdai szol- | noki vereség után I érthetően nem volt igazán jó hangulat a csapatnál. - Erezték a fiúk, hogy jobb játékkal nyerhettek volna. Azóta megpróbáltuk egy kicsit kikapcsolni a kosárlabdát; futó, erősítő, és dobóedzéseket tartottunk. Ha ott akarunk lenni a legjobb négy között, akkor hazai pályán nyernünk kell. Ez a találkozó nagyon fontos a végelszámolásnál. Megpróbáljuk jó védekezéssel hibára késztetni a körmendieket. Meg kell akadályoznunk kedvenc fegyverük, a gyors indítás alkalmazását. Ezért szervezett játékra van szükség, így meg van a biztosító emberek helye. Ha a vasiak felállt védekezés ellen játszanak, akkor a fő feladatunk a hárompontosok megakadályozása. Négy nagyon jó emberük szinte egyforma százalékkal értékesíti ezeket a helyzeteket, de a centerben szereplő Edmondsont se lehet feladni. A találkozó élőn videóról elemezzük a körmendieket, majd a meccs napján fakultatív dobóedzést tartunk. A térdsérüléssel bajlódó Filipovics Gordon elkezdte a könnyed mozgást. Elsősorban az egyenes vonalú, nem irányváltásos futás szerepelt a programjában, labdás gyakorlatok nélkül. Bár Gordan szeretne már pályára lépni, ez ügyben a csapat orvosa, dr. Néber Árpád mondja ki a végső szót. A várható kezdőcsapatok: Klíma-Vili Kaposvári KK: Simon Balázs, Bencze Tamás, vagy Szőke Balázs, Braniszlav Dzunics (jugoszláv), Sztojan Ivkovics (jugoszláv), Sejo Bukva (bosnyák). Marc-Körmend: Németh István, Denis Toromon (horvát), Trummer Rudolf, Samir Mujanovics (horvát), Charles Edmondson (amerikai). A találkozó játékvezetői: Szabó György, Király László. kuntenyő-Szeretném a szurkolótársaim nevében is megköszönni a játékosoknak, a vezetőknek és az edzőnek, hogy ennyi emlékezetes meccsel, nagy győzelmekkel ajándékoztak meg minket; ez a csapat megér 800 forintot - mondta Lakatos Attila, a Klíma-Vili Kaposvári KK egyik főszurkolója, aki nemcsak vidékre, de külföldre is elkíséri a kedvenceit. - Nagyon nehéz mérkőzésnek ígérkezik a mai derbi, de ha meg tudjuk állítani a Körmend kinti embereit, és Ivkovics folytatja a Falco elleni kosársulit, akkor az esti hatórás kezdés ellenére sima ötórai teadélután lehet a rangadóból. Ezúton üzenem Filipovics Gordan és Varga Roland barátomnak, hogy mielőbb gyógyuljanak meg, mert nagyon nagy szükség van rájuk. Rimánkodnak egy kis hóért Kaposvár A hosszúra nyúlt nyári szünet után az őszi-téli fordulókkal folytatódik a hagyományos Vasárnapi Kupa autóverseny Kaposváron az Avanti benzinkút mellett kialakított pályán. A holnapi erőpróbán némi újdonság is vár a mintegy 30 mindenre elszánt bátor pilótára; ezúttal mindkét irányba, azaz oda-visz- sza kell majd teljesíteni a verseny- pályát. A házigazda Kapós Ring Rallye Club két frontembere, Bán Attila és Tarrlósi Imre talán semmit nem gyűlöl annyira, mint az esős időt; ilyenkor ugyanis felázik és használhatatlanná válik a pálya. Viszont annál jobban rimánkodnak egy kiadós és tartós hóesésért; nemcsak a közönséget vonzza jobban, hanem a pilótákat is nagyobb próba elé állítja egy havas viadal. Ha az időjárás úgy alakul, akkor a tervek szerint két-három ilyen erőpróbát is tető alá hoznak majd. A holnapi nyitóversenyre 8 és 10 óra között lehet nevezni, s ekkor tartják egyben a gépátvételt is. 10 órától lehet edzeni, az első rajt pedig a tervek szerint 11.30-kor lesz. FENYŐ ______________________________Sportberuházás _____________________________ Fe dél az 50 méteres medencére Kaposvár Mint arról már korábban lapunkban beszámoltunk, Szita Károly polgármester - a sportolók és a létesítményt használók kérésére - szerda este fórumot tartott a dr. Csík Ferenc városi fürdőben. A tájékoztató legfőbb témája a nyílt medence befedése volt.- A fórumot követően egyértelművé vált, hogy óriási igény merült fel az uszodát használók - mind a versenyzők (úszók, búvárúszók, vízilabdázók), mind pedig a magánszemélyek részéről az 50 méteres medence téli lefedésére - mondta tegnap a sajtót tájékoztató polgármester. - Ezek után áttekintettük a rendelkezésünkre álló költségvetési forrásokat, számba vettük az elnyerhető pályázati pénzeket, s a következő döntés született. Egyetértve az uszodát használók kérésével, aláírtam a megrendelést a győri Graboplan Kft-vel a szabadtéri 50 méteres medence sátorral történő lefedésére. Amennyiben a kivitelező tevékenységét az időjárás nem hátráltatja, úgy 2002. év elejére, de még a télen elkészülhet a munka. Ezzel lehetővé válik az 50 méteres szabadtéri medence egész évi használata azzal, hogy a sátor őszi, téli és kora tavaszi időpontban is lehetőséget teremt annak igénybevételére. A beruházás ugyanakkor jelentős forrásokat igényel. A sátor, annak felállítása, valamint a gépészet összesen 36 millió forintba kerül. Ehhez 20 millió ISM-támo- gatást kértünk. Ezen túlmenően jelentkezik még a hét és fél hónap tartós működtetési költség, amely plusz 25 millió forintot jelent minden évben. Az előzményekhez hozzátartozik azonban az is, hogy az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek, mint például a 25 méteres medence vízforgatóval történő ellátása. Két esztendővel ezelőtt az 50 méteres külső medence szintén korszerű vízforgatót kapott. Mindez több, mint 100 millió forintba került, ám lehetővé tette, hogy a létesítmény nyáron is nyitva lehessen. __■ Meg yei női kézilabda-bajnokság A 11. forduló eredményei: Nagyatádi NKK II.-Kutasi Nosztalgia KK 16-19 (9-6) Vezette: Gőzsy, Körtési. A legjobb dobók: Máté (5), illetve Göncz (6), Nagy B. (4). Böhönyei KSE-Lengyeltóti KK 8-9 (5-4) : Vezette: Rákóczi, Szalai. A legjobb dobók: Káplár (3), Pintér (3), illetve Siposné (6), Szabó M. (3). Nemesvid KK-Balatonszemesi KSE 19-10 (12-7) Vezette: Gágó (egyedül). A legjobb dobók: Németh T. (6), Szita (6), Szigetvári (4), illetve Szekér (3). Kéthely SE-Németh Travel Kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola I . DSK 19-18 (6-7) ' Vezette: Rákóczi, Szalai. A legjobb dobók: Tóth G. (6), Máténé (5), ill. Kiss E. (6), Joó (5). Osztopán-Öreglak KK-Kaposmérő SE 18-9 (10-7) Vezette: Bertók, Gágó. A legjobb dobók: Tomsics (4), illetve Klacsán (4). Barcsi VSE-Kocsolai SE 28-27 (17-12) Vezette: Balaskó, Jüngling. A legjobb dobók: Simon G. (9), Nyilasi (7), Bátorfi (6), illetve Fábián (8), Sponga (8), Berényi (5). Mesztegnyői KSE-Kéthely SE 21-24 (9-13) Vezette: Balaskó, Jüngling. A legjobb dobók: Kovács (6), Kövesdi (5), illetve Garainé (7), Máténé (6), Tóth G. (5). A Barcsi VSE-Mesztegnyői KSE mérkőzést vasárnap 11 órakor, az Osztopán-Öreglak KK-Mesztegnyői KSE találkozót egy hét múlva, szom- baton 17 órakor játsszák. fenyő